Dunántúli Napló, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-17 / 113. szám
2 NAPLÓ «49 MÁJUS 17 Virág Ferenc megyé*p&sp5lt is leszavazott Sok községben, ahol a 47-es választásokban Barankovits-párti , többség volt, most e'gy emberként álltak ki szavazatukkal a dolgozó parasztok a Népfront mellett. Az volt a jelszavuk: „Kiköszörüljük a csorbát.” A falu népével együtt ment szavazni Virág Ferenc megyéspüspök Kozármislenyben, ahol bérma útja során érte a választás napja. A baranyai papok néhány községben a mise után felvezették híveiket a szavazóhelyiséghez. Leszavaztak a mária- gyüdi ferences rendház tagjai is P. Schneider Vencel házfőnök vezetésével. Villány főutcáján délután a százszázalékos eredmény örömére táncolt az egész falu. A járási székhelyre igyekvő telt szavazóurnákat szállító kocsikat 6—8 fellobogózott, virággal díszített szekér kísérte. A küldöttségek lelkesedése hat4(fta!an volt. Telefonon keresztül adtak zenés szerenádot az MDP megyei bizottságának. A szavazás napját minden faluban mulatság zárta be, csak azt sajnálták, hogy szesztilalom volt. De bor nélkül is igazi, felejthetetlen ünnepe volt Baranya falvainak. A határtalan lelkesedést, örömmámort tanúsítja az a rengeteg távirati üdvözlés, amit a parasztság Rákosi és Farkas elvtársakhoz küldött. Baranya dolgozó parasztsága a népszavazás kimagaslóan jó eredményével kitett magáért, megmutatta, hogy egységesen a Népfront és a Párt mellett áll. A községek tekintélyes része száz szátealéEig a Népfrontra szavazott és ettől a többi is csak egy-'kiét százalékkal maráoFak el. A* MDP Baranyatnegyei Bl*<»ifi'ságá»ak távirata« Rákosi és Farkas eí*t»r-al*h A Magyar Dolgozók Pártja Bara- I lentette Rákosi Mátyás és Farkas nyamegyei Bizottsága a Népfront el- I Mihály elvtársaknak. A táviratok söprő erejű győzelmét táviratban je- | szövege a következő: RÁKOSI MÁTYÁS elvtárs, az MDP főtitkára, Budapest. Baranya megye dolgozói nevében forró szeretettet és ragaszkodást jelentjük, hogy megyénk népe ott áll bölcs vezérünk és tanítómesterünk, Rákosi elvtárs mögött. MDP Baranyamegyei Bizottsága. FARKAS MIHÁLY elvtárs, az MDP főiiíkárhclyettgíie, Budapest. Baranya megye dolgozó népe büszkén jelenti a megye első képviselőjének, hogy diadalra vitte a Pártunk vezette Népfront zászlaját MDP Baran yamegyci Bizottsága. Pécs dolgozói mámorosán ihinephk a győzelmet A pécsi fi zeniekben és pártszervezetekben halfán kom áéluUin srit- fuíott a hír, hogy este 9-kor a Szé- chenyi-téren az MDP Megyei Bizottságának székháza előtt eredményhirdetés lesz. A választások eredményeit kívánták hallani élő- szájból. A dolgozó nép győzelmének hírét, országos és megyei hírét a lapok részlegesen közölték és Pécs do’gozó népe kigyult a dieda1 mámorától. A csodálatos Széchenyi-téri estét semmiféle szervezés nem előzte meg. Erre nem is volt idő. De a gondolat szárnyán járt a diadal lelkes érzése, amely 20.000 embert sodort össze a Széchenyi-tér öreg házai között, az MDP megyebizottságának épülete előtt. Felejthetetlen kép volt, semmi díszítés, semmi külső pompa, nem tervelte ki senki, de kigyúltak a fények a fáklyák lángjában, a lampionok gömbjeiben és mindezeken felül a felvonuló seregek szívében. A tegnapi szabad színpad gerendáira s árbocaira hevenyészve felkerült néhány vörös drapéria Rákosi és Farkas elvtársak képeivel. Nem sok volt az egész, de kijege- eesedési pontja volt ennek a tengerré nőtt tömegmegmozdulásnak. Előbb néhány nemzeti színű zászló, egy-két fáklyás, aztán egyre több zászló, fáklyák és lampionok sorakoztak fel az emelvényen. A honvédség, az ifjúság és az üzemi dolgozók ngm lankadó diadalittas harsogása közepette. Felharsant a dal: „Ifjúság, ifjúság”... az olasz kommunisták dala a Szitisták ajkáról, a „Bandiéra rossa” a vörös zászló dala, a proletár nemzetköziség fáklyája. Mindig több a lampion, több a vörös zászló, jönnek és egyre jönnek az üzemek és egyre többször A mozik mai műsora APOLLO A legújabb magyar film DISZMAGYAR Főszereplők: Benkö Gyula. Lázár Mária, Bánki' Zsuzsa Előadások: 5, 7, 9 órakor. ORRNIÄ A legújabb magyar film DISZMAGYAR Főszereplők: Benkö Gyula, Lázár Mária, Bánki Zsuzsa Előadások; fél ft. fél 8 órakor t* H R K IWa szünnap S3,, HOLNAP SZERDÁN CIRKUSZ harsan fel a Magyar Dolgozók Pártja, győzelmeink szervezője és Rákosi Mátyásnak, a. magyar dolgozó nép vezérének neve és éltetése. A sok fáklya és lampion amint az emelvényen csoportoSid, egyre tűzpirosabbá festi a vörös zászlókat és meleg fényeket rajzol a felsereglö ifjak arcára. De még mindig jönnek, új és új zászlótenger tűnik fej. Jön a. kokszművek autója, a hatalmas vörös csillaggal és apró vörös lámpái tucatjával, és zúg a tér és zúg. Van-e, akit nem ragad magával ez a kép, a tűznek, a hitnek, a lángolásnak ez a harsogó képe? „Éljen Rákosi!" hurráznak a honvédek. „Éljen Farkas" — morajlik a tér. A megyei bizottság balkonján megjelenik az MDP megyei vezetősége, ott van Aczél elvlúrs, aki Baranyu győztes harcát vezette és Felezőn elvtárs. a pécsi dolgozók élharcosa, a csepeli vasas, Szefcsikné a bőrgyári munkásnő és a többi képviselői a. baranyai munkásságnak, akiket a húszezres tömeg lelkesen ünnepel. „Halljuk Aczélt! Halljuk Ácséit!” — követelik ütemes taps közepette. Aztán megszólal Aczél elvtárs, hangja a megaionokon. — Hadd köszönjem meg Farkas rlvtárs nevében azt a hatalmas győzelmet, amit Pécs dolgozó népe aratott május 15-én, Farkas elvtárs azt üzeni, hogy kiköszörültétek a csorbát! Pécs a demokrácia sziklaszilárd fellegvára lett. Legyenek büszkéi: Pécs munkásai, asszonyai és férfiúi, és Baranya megye községéinél: dolgozói, erre a sikerre. Aztán néhány választási, eredményi olvasott fel, amelyeknek lényege az. hogy Baranya, Tolna kerületében a leszavazottaknak kőzet százszázaié ka a Népfrontra szavazott. A bejelentést tomboló taps és ünneplés követte. Elcsendült a hang. de a tömegei: még álltak, a fáklyák lobogtak és a vörös zászlók parázslóitok, aztán felharsantak a zenekarok és lassan ke r,lény fogadással a szívükben meg mozdultak az ezrek: és a fogadalom kötelez: holnap kezdődik a kemény munka, az ötéves tervért, a felemel kedésért. A püspökök t észtveitek a Népfront választáson A főpapok és egyházak püspökei szinte kivétel nélkül részivettek a Népfront választásokon. Grősz József érsek Kalocsán, Dudás Miklós görögkalo'ikus püspök Nyíregyházán. Hamvas Endre megyéspüspök Csanádon, Papp Kálmán megyéspüspök Győrött, Czapik Gyula érsek Egerben, Péleri József megyéspüspök Vácott már kora reggel leszavaztak. Minden eddiginél határozottabb volt a protestáns egyházi vezetők állásfoglalása, akik mindannyian jó példával jártak elő vasárnap. A választások alkalmából számos külföldi újságíró, (köztük angol, amerikai é; fraacia laptudósítók is, érkezeit Budapestre, hogy részletes ,u- dó-ításokban számoljon be a magyar- országi válasz ásókról, ezek az uj ágírók, valamim a tülföldi lapok és hírszolgálati irodák állandó budapesti tudóólói vasárnap Budapes* en é a vidéki városokban, falvakban sorra látogatták a szavazóhelyeket. A magyar hatóságok mindenütt a legnagyobb előzékenységgel tették lehetővé számukra, hogy a szEvazóhelyiségb&n tartózkodva figyelhessék a szavazás lefolyását. így végiglátogatták Budapest számos kerületét, voltík C epelen, Esztergomban, Szegeden, Kecskémé en és több más vd'éki városban és faluban. A külföldi tudósítók nagy érdeklődései szemlél ék a szavazás le- folyásá:, beszélgetést folytattak a választókkal és fényképfelvételeké' készítetlek. Tizenkét országból 22 újságíró volt szemtanúja a magyar nép ünnepi demonstrációjának. Közülük Remade, a La Marseillaise Budapestre küldő.) különiudósílója benyomásairól ezeket mondta: — Felejihetetien e.-eménynek voltam tanúja: Lali.am szavazni a ma gyár népet, láttam az utcákon dalolva, zene-zóval felvonuló tömegeket, lát-am az ifjaka;, leányokat, munkásokat, parasztokat, iparosokat, kereskedőket, értelmiségieket, papokat, amint egymás után 'éplek az urnák elé. Láttam a lelkesedést, az öröm lüzé! a szemekben, de nem láttam ^cA nyugati sajtó nagy figyelmet szemel a magyar választásoknak; A lapok részint sajá1! budapesti tudosi- tikk beszámolója alapján, részint a nagy nyugati hírügynökségek magyar- országi jelentései nyomán ismertetik a riasztások lefolyású- és az eddigi eredményekéi. Még a jobboldali lapok is kénytelenek elismerni, hogy a magyarhol megfélemJí és: vagy erö-zako- befslyásolást. Meggyőzöd em arról, hogy a á- lasztások teljes mértékben szabadok voliak és hogy a hsiusá- gok mindenütt biztosító' ék a szavazás !ökcttties titkos-igúl Steiner Ros-sian, a Bratislava Rá dió pólótükai hírmagyarázója így nyilatkozó*.: — Az a hatalmas lelkesedés, amely a városokban é- falvakban egyaránt tapasztalható vol:, bebizo nyitotta, hogy a magyar nép egy emberként foglal állást a népi demokrácia mellett. Meggyőződtem arról, hogy a magyar nép szabadion nyilvánította alkar a át. Stare, a varsói Tribune Ludu kü lön tudósítója ezt mond) a: — A lakosság minden rétegének magatartása az: bizonyította, hogy a magyar nép egységesen sorakozik fel a Népfront mögé. A magyarországi választás egy szabad nép öntudatos állásfoglalása volt a demokrácia, a béke, a haladás mellett Schreiber, a Német Hírszolgálati Iroda tudósát ója, így összegezte benyomásait: — A magyar nép félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy tovább akar haladni a meg kezdetit úton. Vala mennyien meggyőződhet lünk arról, hogy a magyar nép a békés alkotó munkái jelentő ötéves tervet választja, hogy a jövőben vetett h"te megrendít- he tetten és hogy bizalommal viseltetik vezetői iránit. országi választások titkosan, Teljesen szabadon zajioftak le. Számos lap beszámol arról a lelkesedésről és vidám hangulalró! is, amely- lyel a magyar választók polgári kötő! ességüknek cégét lettek. Általános ünneplés és ünnepi légkör uralkodott a városokban és falvakban — jelemfii a londoni Reuter iroda tudó- sí ója. A Times szerint a magyar vitorlásoknak valóságos népünnepély jelleget adott a vidámság légköre. „ szavazóhelyiségekben mindenütt hangúja.ál dombon1:ja ki. WOSZKT.I: A magyar dolgozók öriimmet szavaztak (,i béke mellett A moszkvai rádió hétfőn színes :o- dúsítást adott a megyorországi választásokról. Meigáitapítot a, hogy mindenütt az országban ünnepi hangulat uralkodott. A lakosság íeldíszitette az utcákat éj íe‘lobogózta a házaikat a válaszai •lit sz',eklere. A Magyar Köztársaság dolgozói óriási tömegekben vonuVak ai urn; ez és örömmel szavaztak a béke mellett. A csehszlovák lapok vasárnapi számukban részlegesen foglalkoznak * magyarországi országos válasz-ásókkal. A Pozsonyi Pravda megáüap: já hogy Magyarország népe sohasem volt olyan egységes, mint ma. A Praoe azt írja, hogy a magyar tói a Kommunista Pár1, és annak vezető,«, Rákosi Mátyás azt tűz' e ki célúi, hogj Magyarországot a dolgozók hazájává tegye és megszerezz - a demokratik'Jl világ bizalmát, amelye1. Magyarország a régi imperial«la uralkodó körük politikája miatti elvesztett. A magyal nép, a Kommunista Pár! irányításává négy év alatt gigászi építő munkát végzett és ez »'alt a négy év a'a'l mélyreható politikai változások •őri«*’ tek Magyarországon. . A magyar nép ezekre az eredményekre és a szocialista 'Magyarország további sikereire szavazott vasárnap. A bukaresti rádió is részlet.sen beszámolt hétfőn reggel a magyarországi választásokról. Megállapította, hogf a választás igen ünnepi hangulatban «• jókedvűen folyt le. Magyarországon a legtetjeseMi szabadság jegyében zajlott le » választás. A nyugati sajtó is elismeri, hogy a választás titkos és szakad volt Tizenkét kilométerre von a néphadsereg Sanghajtól A néphadsereg csapatai 12 km-re vannak Sanghajtól. A Kuomin ong-csanatok kiűri.ették Naií-Siang városát, ahová a néphadsereg csapatai nyomban bevonul ak. Ugyancsak elfogla'.ia a néphadsereg •a városon kívül lévő egyeben sang- haji rádióleadó . Az angol rádió sanghajj jelentése szerint a kuoinüang-csapatok védelmi vonala mindenütt összeomlóban van. Kantonban hivn.alosan is megerősítették, hogy a Kuomintang-csapatai kiürítették Hackauí és 150 km-re délre vonullak vissza. Détkína tartományaiból mindenütt heves szabadságharcos tevékenységet jelentenek és a népi hadaró szín e akadály nélkül folytatja előrenyomulását Kan- , !on felé. R halasai hatalmas győzelme az olasz Szocialista Párt értekezletén Firenzében bófej. ződött az olasz Szocialista Párt érlekezle e. Az éheket leien három frakció á!!o;: egymással, szembe.". A baloldali az eddiginél szorosabbra akarja fűzni kapcsolatit az Ossz Kommunista Párttal, a közép fenn ar ani z együttműködésit, de az: nőni óhajtja szorosabbra vonni és végül a Rom’.a állal vezetett jobboldal meg akarja szakítani az együttműködést, és a szakadat szociális áík fe é közei.dik. Már vasárnap es.e látható voi. | hogy a jobbok’ltl és a közép veresége*. szenvednek és ezért azzal próbálkoztáik, hogy ügyes küldötteik mandátumát egyesül.: erővel megsemmisít- sóik, de együtt is kisebbségben maradiak. A három ha ároza’ii ja vasi a! közűi a kongresszus a batold’tiit fogadta cl abszolút többséggel. AzIári megválasztották a pár*, új központi vez.öjégé', amelyin.k jjiind a 21 tagja a baloldali irányzathoz tar ozik. Köztük vannak Nemű, Basso, Lizzardi, Per tini és Morandá. Hatalmas tiltakozó felvonulással tördel Püszína népe a szégyenteljes árdrágító törvényeit ellen Az osztrák parlament pénzügyi és köKségveíé#)' bizottsága elfogadott 9 törvényjavaslatot, amely cgy.öl-egyig á hírhedi „hér-áfegy-. zmöny'' következménye. E javaslatok cgyrésze nagy áremelkedést és díjszabáseniclkcdé- seket tartalmaz, másik része pedig kedvezményeket és ajándéka kát nyújt a tőkéseknek és a spekulánsoknak. A .örvény ja vasiátok alapján majdnem 70 százalékkal emelkedik a vS| ianyáram díjszabása. Lényegesen emett ! kódúk a sör ára is. Hus^ százalékkal felemelik a dolgozók kereseti i adóján. A vagyonosokat: kiem ük, lőíük az új törvény csak másfé'.százalékos vagyon- dézsmát kíván kedvező- fizetési fcL.c- :e!ek mellett. A parlamenti bizoltság- i ban 1 Homier kommunista képviselő volt i az egyetlen, aki ezek ellen a gyalázatos Törvények ellen szavazott. A két kormánypárt: a Szociáldemokrata Várt cs a Néppárt szemérmeitlenül a javaslatok méTktti fog lalt ^ és ezzeT be előzték eiddig# népttlefl** magatartásukat. A javaslatok szerdán kerülnek 1 parlament píenuma elé. Ausztria dolgozó népe kedd«1 délután hatalmas tiltakozó felvonulással tűntet a szégyenletes „b*r" áregyezmény”, a vele járó törvények, valamint a k<£ many párt és a szakszervezeti vez«*®- ség népelleues magatartása ellen. \ Százezer Ford m«nt^ sztrájkol A Fond gépik occtitár sas ág kf roilá gyárának munikálsai már machete sztrájkolnak, hogy kifejezzék '* akoziisufcai az elviselhetetlen muT'* leltté*!elek eHeo. Más Ford-üzemeken is sztrájkolk van ak. összesen izet Forri-munkás sztrájkol, A kormálny közvetítő híva sJánnk '* zetője figyelme z le i e a gépkor ti^r iminJcásók szakszervezetét, ha szüntetik meg a sztrájkot . közbelép, mirii.hogy a szíré so!ja az Egyesült Államok egyensúlyát*. A londoni dokkmunkások és ^ részék rokons zenvmy.il.ti koz atot te közzé a Londonban veszteglő kanadai hajó sztrájkoló legénység«11 íe . A kanadai leng-részek szík-'j' vezele az egész világfa kiterjedő b- sztrájkot hirdet. nőf konn^ , befőtt gazdasa? Hivatalos totó erednie11Az embc rsporl-fogadás hu*'to| fordulójára -beérkezeti 283.629 d-'1^ s/.r vény és íeloraiésre fcettilt jj'f j sen *67.587 forint 85 ‘•ti-r. Tizer;" alálattal 18 pályázó nyeri fc;«-. 8.666 forinmi. Tizenegy la'áiattal ! -nkénl 370.50 forir o' nyeri 421IP lyúzó. Tíz ta'.cttat'.al iejenkin;! - forintot nyert 5^234 pályáéi.