Dunántúli Napló, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-17 / 89. szám
9 «f NA If Tini n'Afió !f Baranyában is a béke megvédésének szolgálata az egyházak első feladata MyilalJkoxnak a katolikus és reformálás rgy há/ képvi^dni az ország népének nagy problémáiról ,4 A Habsburgok trőnfoextásfe- nak. a Függetlenségi Nyilatkozat meghirdetésének századik évfordulóján a debreceni Nagytemplomban megtartott ünnepség nemcsak nemzeti függetlenségünk és a népszabadság ünnepe volt Az a puszta tény, hogy az ország vezetői a történelmünk dicsőséges óráit átéló Nagytemplomban jelentek meg, már maga is példázta az állam és az egyház összefogását a nemzet közös ügyeiben. De bizonyította ezt az U, hogy a nagyjelentőségű ünnepségen nemcsak a református és evangélikus egyházak képviselői, hanem a római és görőgkatolikus egyházak is nagyszámú küldöttséggel vettek részt Sokáig . emlékezetesek lesznek Révész Imre püspök szaval, amelyek minden hivő ember leikéből fakadtak: ^Félreérthetetlenül bizonyságot kefe' tennünk sz ország és s nép szine efőtt arról, hogy azt az új Állami, társadalmi it gazdasági nődet, amelyben magyar hazánk ét nemzetünk felfejlődőben van, mélyen bibliai gyökerűnek tartjuk, tokkal inkább, mint eddig bármelyiket... Az egyház az új, igazságot, szabad ét bot- dog magyar élet teljes kialakításában, a megyar népi aemo- krdcie alázatos es Becsületes munkatársaként végezze a szolgálatot .. hegyen áldott a debreceni Nagytemplomot teljes egészében újjáépítő, annyi már szentegyházunkat újjáépíteni segítő, vallásunk szabad gyakorlatát biztositó és védelmező, egyházunkat anyagilag is bőkezűen támogató Magyar Köztársaság és az azt Atlaszként vállain hordozó fiatal, de alkotásaiban máris verhetetlennek bizonyult magyar népi demokrácia/® A püspök szavai becsületei» kiállást jelentenek a népi demokrácia célkitűzését az ország- építő munka és a béke védelme mellett Baranya megyében » nagy visszhangot keltett a beszéd, akárcsak az egész országban. A becsületes, hazájukat szerető emberek őrömmel látják, hogy a demokrácia ügye mellé az egyházak részéről is mind többen és mind határozottabban állanak ki Elbeszélgettünk a húsvéti ünnep előtt Horváth Dezső vasas! római katolikus plébánossal, aki munkájával a békéért küzdők frontját támogatja. — Nem mondhatok mást, mint amit nagypénteki prédikációmban mondottam. Jöjjön a földre a béke, mely mindé» hívőnek közős nagy Ugye és amelyért mindenkinek kötelessége a maga mwnkahelyén bízó lélekkel küzdenie. — Azoknak pedig, akik a szenvedést, a háború borzalmait, az önzés, haszonlesés bűnét és szörnyű, következményeit nem ítélik d, nem szól a feltámadt Krisztus húsvéti köszöntése: béke veletek. A felsőbaranyai református egyházmegye esperese. Nagy Ákos az ország népének nagy problémáiról Így nyilatkozott: — Nem ismerek az egész emberiségre nézve égetőbb feladatot, mint a békesség megtartását — mondotta. — A református egyházat úgy egyetemében, mint alkotó gyülekezeteiben és papságában a legteljesebb békekészség tölti el is megragadunk minden rendelkezésre álló eszközt ennek munkőlására, hisz ez a hivatásunk is. Nézetem szerint nekünk itt Baranyában is legelsőeorban a béke megvédésének szolgálatában kell munkálnunk. — Az ötéves terv szerintem olyan hatalmas elgondolás, aminő Magyarországon eddig elképzelhetetlen volt, mert tőke és tőkések nélkül tisztán munkával, a dolgosó millióknak elszánt akaratával és készségével velősül meg. Hogy megvalósul, arra garancia előttem a Független Népfront, amelyben végre népünk megtalálta azt a komoly összefogást és egységet, ami legyőzhetetlen erő! „Rákosi szavát úgy várom és olyan szentnek veszem, mint az anyám vagy az apám szavát“ A megye dolgozói készülődnek a keddi Rákosi- beszéd meghallgatásara Látják, mu at körül a haf árKJJ ft »GYÉT ÉPÍTÜNK Irta: RQRS AJSTAh főispán A Mr szét szaladt az egész országban: „Rákosi elvtárs kedden beszél.. Mint mikor füzek gyűlte», úgy íéfcylik fel mindenü i a várakozás, a figyelem. Az üzemekben. falvakon megszervezd a beszéd kollektív meghallgat ásá, a rádióka. mikrofonokat javítják, hivatalokban körök alakiénak: „Te, nálam hallgattatod... te hozzám gyere.. •“ A készülődés a szivekben őszintén ünnepi. — Demokráciánk fejlődésének minden ha árkövéné! Rákosi etv- tirs beszél hozzánk. Keddi beszéde Isméi iránymutatás lesz nekünk. A mozik mai, hétfői és keddi mfivorm ÁPOL 1.0 VJ; mmgfwr Forró mosok iSms.: EarAdf Catilla, Szakács Miklós Előadótok v«‘A nap ás hétfőn ,579 órakor kedden 5 7 9 órakor ÜPÄHIA Uf sn'fjer fQtn Uf magyar film Vórtcm Zmfgmtrnd regé&ye Forró mezők FSce,: KaiMr X alatlo. Saakáaa Miklós Előadótok vasárnap és h*tfö fé 4 fái C fél 8 órakor kedden fi 4, fái 8 ó clro» nemcsak a választás idejére, de egész mai helyzetünk felmérésére — mondja Tímár György. Kezében egy percre megáfU a munka. — És még valamit: büszkék vagyunk arra, hogy a Láng gyárban, ismét a munkások közőr ■ esti meg minyannyiunkra döntő nyilatkozatát. Tudja, hogy mi az övé, * Párté vagyunk és vele kivivőit ha akmun- ka vele akarjuk megtartani. Együtt hallgatja meg majd az egész váflalat, a Magasépfési N. V- Rákosi oiv árs beszédét. D© nemcsak az üzemek dolgozói, hanem a falvak dolgozó parasztsága is rendkívül érdeklődéssel tekiír Rákosi Má yás beszéde elé. :— A gyerekek sem várják talán jobbam a Hús vétót, — mondja Dravecz János Dimaszekcsőn, mint ahogy mi várjuk Rákosi beszédét o ^ 5» í. 'I SZ«?'.’ P ft ft IC Amerikai Techaikoler vi ágfilm! dvsirgel könyve Ffiwertptó: SABU. E őodóroV visiraap és hétfőn 4 5, 8 órakor Kenden szünnap, nincs előadás ban, — ahol beszélgetünk vele, — mi majdnem mindig idekinn vagyunk. S itt a friss szélben, amikor megyek az eke után, vagy amikor a velőgép Után ballagok néha hetekig is eigondolkozok Rákosi Mátyás beszédein, Így vefttez mindig, mióta felszabadultunk. Mert minden beszédlében mifelénk, parasztok felé szól. Az 5 beszédeiből tudtuk meg mindig, h#t tulajdonképpen mi is a helyzet, mii kell csinálnunk, mire számíthatunk. Es minden beszédében volt valami bízató és még mindág úgy lett, ahogy azt a beszédében megmondotta. — Gerő elvtárs beszédét 6 kilóméi nVS is bejöttek meghaHgasni a szövetke»© irodájába. Rákosiért még 16 kilómé art se fognak aaj- náflni a szigetiek, hogy fcaftnnsáfr Amit ígért, az megvalősúlt A haladó értelmiség tagjai is őszinte btzaíomm»! várja a nagy keddi napot— Az elmük négy év arról győzőt meg bennünket, hogy Rákosi Mátyás megnyila kozáteai a magyar nép fejlődési irányvonalának legdöntőbb meghatározásai voltak. Meggyőződbe1: tönk arról, hogy ami Rákosi elvtárs beszédeiben jelző t, ígér, amit céiuS elénk tüzelt ki, az mind maradéktalanul meg Is valósult — mondja dr. Kocsis Mihály az Itiflö ábla elnöke. — Élmény haSgalni minden beszédét, mert a szónok iasság keresése nélkül meggyőz, magával ragad, lelkesít. Takátsné Sós Rózsi, a bőrgyár üzemi bizo tságnak szociálpoli lkai felelőse. Régóta dolgozik a nőmozgalomban. — Az asszonyok is mind nagyobb érdeklődéssel várják Rákosi ehrárs beszédét. Minden nyilatkozata döntő lépést jelent© t a nők éle ében és mind hatalmasabb nesz az az asszonytábor, mely becsffle- 'es dolgos kézé: és szívét nyúj ja Rákosi eivtársnak kifőzött céljainak eléréséhez. Végül hadd idézzük Zsámbó János váradul jpusz M kisparasz ot: — Rákosi szava úgy várom, olyan szentnek veszem, ntítr. az anyám vagy az apám szavát, mert 5 is csak mindig jót akar, Magyarország minden munkása, dolgozó parasztja, minden népért dolgozó ér elmiségije ágy várja Rákosi szavát, min gyermek a jó szó: édesanyjától, mini a gép az erő adó energiát, mim a föld az éltető májusi eső:. A kiiätK hóaappa! megrövidült háromévse, terv idejének, kéthar mad része eltelt, A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének: nyilaikoxafcából 6« Gorő elv- társ .’uürr beesődéből kibontakoznak ax ország ötéves tervének hatalmas arányai. A kösfllotok egyre- másra készítik «I anwrt» as országban a maguk helyi öléves terveit, hogv z hároméves terv után megindulhasson a még hatalmasabb arányé építés, amely Rákosi elvtárs megállapítása szerint, Magyarországot virágzó, fejlett, mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá teszi Ez már nem az újjáépítés, hanem as áj építés korszaka less. Nem romokat állítunk helyre, bánom soodaVtannst építünk. II lelőtt ehhez a nagy mánké hoz hozzáfognánk^ hasznos dolog seregszemlét tartani azok fölött az eredmények fölött, amelyeket Baranya munkásságának és dolgozó parasztságának hozott a hároméves terv. Az elvégzett munka nyomán szemünk előtt valósultak meg mindazok a tervek, amelyek Baranya dolgozó népinek egészségét, jobb életét és kultúráját szolgálják. Ot traktorállomás traktorai dübörögtek fel,' hogy a dolgozó parasztság munkáját megkönnyítsék és kiszabadítsák a falusi kizsákmányolás háJéjábóL A közeljövőben avatják fel a megyei szociális otthont, amely a megye elagott és támasz nélkül maradottjainak keséből ragadja M a kol- létesült dusbotot, sorra létesültek a napközi otthonok, hogy a szegény- és ki «parasztság gyermekeinek gondozást nyújtsanak. Helyreállított iskolák és kuttórhás&k hosszú sora ameCkedik Baranya falvai baa. mint aa Aj uéni kultúra egy egy előretolt bástyája. Csak a napokban létesítették ast a 10.000 kötetes könyvtárt, amelynek egy rósee mint mozgó könyvtár juttatja el egy áj, erakrrrifcb, haladóbb kultúra kincseit Baranya falvaiba. De nemcsak a könyv kelt útra, hogy találkozást keressen azokkal, akiktől eddig *1 volt zárva, hanem bekötőutak építésével teremtettük meg a lehetőségét annak, hogy a falu közelebb kerül- 'ön » városhoz. O aranya községeinek közel gyharmftda nélkülözte eddig z villany áldásait, a villamos- centrálék árnyékában. Szegény községek voltak ezek, vagy földrajzi helyzetük volt kedvezőtlent ób a. villanyhálózatba való kapcsolásuk nem jelentett üzletet a tőkéseknek. A népi demokrácia a dolgozók áliama. amely ax emberek kultúrájából nem csinál árucikket. hatalmas segítséggel IS! községet, kapcsolt be Baranyában a villanyhálózatba és további nyolcat kapcsol be még ebben az évben, ss ötéves terv végén pedig nem lesz egyetlen baranyai község sem villany nélkül Elmaradt mezőgazdaságunk fejlesztése együtt jár a dolgozó parasztság életszínvonalának emelésével Az állam ezen a téren is nagy segítséget nyújtott falvaink népének. Püspökbólyon milliós költséggel növénynemesítő állomást létesített Ivánbattyánon szft- lőoltvinytelepet és szőlészeti iskolát, állattenyésztésünk feljavítására és eredményesebbé tételére tenyészállatokat bocsátottunk a dolgozó parasztság rendelkezésére. Hatalmas összegekre rúg as a támogatás, ami a földmüvesszö vefc- k ebeteknek jutott hogy a magyar ipar tennclvényeit eljuttassa dolgozó parasztságunkhoz, egyben ax értékesítés megszervezésével hozzájárulhasson a kis- és -közép- parasztság boldogulásához. Nőm kétséges, hogy a még visz- szalévő 8 hónapra kitűzött munkaterv Is teljes egészében valón válik és betetőzi se eddig elért eredményeket A * ötéves terv nagyszabású ™ programja és Gerő elvtárs legutóbbi beszéde zz ország figyelmét. Baranya felé vetítette. A terv egyik leghatalmasabb alkotása a mohácsi kombinát felépítése, amelvnek hatása egész megyénk életét*» megmutatkozik majd. Tartalmán «Bonban az ötéves terv egyebet is baranyai vonatkozásaiban. Tovább folytatjuk ás még hatalmasabban kifejlesztjük a falusi lakóház építést, megtöbbszörözzük a gépállomások számát, % munkásság és parasztság örvendetes«! növekvő egészségügyi igényeit a felállítandó új egészség- házakkal, szülőotthonokkal és csecsemővédő intézményekkel szolgáljuk. Mindezek végrehajtásához szükséges, hogy a munkásosztály és dolgozó parasztságunk, de haladó értelmiségünk is egész szívvel végezze munkáját, közösen építse saját hazáját, * dolgozók orszá gát. értelmiségi és dolgozó polgári szu ők gyermekei nem szorulnak ki az iskolából Szávai Nándor kultuszáliaratitkáir úgy ny&alkozolt, hogy az iskolait szociális összegeiének megjavítása érdekében hozót Intézkedéseké a reakció az értelmiségiek és dolgosé kisemberek nyugtaianteáéira használja fel . Hivatásos irmhirterjesstők ast so togják, hogy sz érebnioégi és dolgozó polgári szülők gyermekei kiszot t/k>ak a közép- és felső ofcta- ásból. A reakciónak ez az áltttá- sa minden izében hazug. A magyar népi demokrácia lenné szelesen nem mondhat le arról a jogos igényéről, hogy az éj értelmiségi nemzedéket elsősorban a munkásság és a dolgozó parasztság gyermekeiből nevelje fei- Ez azonban egy pillanatra sem jelen 1 az:, hogy a muR igazságtalanságait áj igazságtalanságok elkövetésével orvosoljuk, már csak azért sem, mert a magyar népi demokrácia knlltirpofiti kaját nagy egyetemes célok vezérlik. A dolgozó ér eJmiségiek és mfc dolgozó kisemberek ne nyugtalankodjanak, minden fiatal, aki Kellemes húsvéti ünnepikéi kíván kedves vendégeinek Nádor Szálló Éttermei N V. tehetséges, szorgalmas és demokráciánkhoz hű, a jövőben is minden korlátozás nélkül tanulhat. ruhát, textilt, edényt, üvegárút. élelmiszert.