Dunántúli Napló, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-15 / 87. szám
B U N A N T 0 L I M API rt Boldog testünk! Á város és a falu dolgozói nyilatkoznak Gerő eívlárs beszédéről Hatalmas visszhangöt keltett Serei élvtárs beszéde. Az ország dolgozói tömegesen hallgatták meg * rádióközvetítést és olvasták a lapok beszámolóit, hogy minden részletében megismerkedjenek az Ötéves tervvel, azzal az országépítő, jómódöt és műveltséget teremtő tervvel, amely öt év alatt soha nem látott lépésekkel viszi előre fejlődésünket. , m látod, jobb lett. És iné" jobb lesz. A falvakba is eljutottak Gerö elvtárs szavai. A ZSOLNAY-GYAR dolgozói szerdán izgatott várakozással gyűltek össze és amíg a rádió meg nem szólalt, a tervről folyt a beszélgetés. — Alig vártuk a beszédet —• mondja Gábor Sándorné — mert tudtuk, hogy sok új dologgal ismerkedünk meg és a beszéd után tisztán áll majd előttünk az ötéves terv, »miről már eddig is sok vita folyt. Semmi kétségem sincs aziránt, hogy amit Gerő elvtárs mondott, teljesül. Gerö elvtárs kommunista. Egyszer már beszélt Pécsett a hároméves tervről és amit akkor mondott, az mind sorra megvalósult. Mi ezt számontartottuk és már ezért is hiszünk az ötéves terv megvalósulásában is. Bágyi Frigyes elvtárs a korongosoknál sem kételkedik ebben. — Rajtunk múlik és mi mindent megteszünk — mondja — mert ez a mi érdekünk. Mi, kőporos tüdejii munkások egyszerre iisszenéztünk, mikor meghallottuk, hogy 500.000 dolgozó megy majd évente üdülni. Ha Gerő. elvtárs mondta, úgy is lesz. [g] A FÉM- ÉS LAKATÖSARU- GYARBAN is Gerő elv társról és az ötéves tervről folyik a beszélgetés a munka néhányperces szüneteiben. — A mi országunk lesz a legboldogabb ország — mondja Pap János, majd élénken helyesel: ' — A mi sorsunk jó kezekben Van sa mondja. Már abból is látszik, hogy az ötéves terv gépipa-' runk megkétszerezését írja elő, mint? Gero elvtárs mondta. Mi vasasok igazán tudjuk, hogy minden fejlődés alapja a gép és gépet csak erős ipar tud gyártani. — A szakszervezet közvetítette tegnap Gerő elvtárs beszédét — mondja a munkaközvetítő előtt Szalal István elvtárs — hallottad? — Igen — felel Szabó József — az ötéves tervben nein lesz munkanélküli. Rövidesen egy napot sem Ítéli várnunk a munkaközvetítésre. Hiszen két évvel ezelőtt még egészen reménytelennek látszott a hely. tétünk. A kommunisták már akkor megígérték, hogy jobb lesz és amim Kadióinmor változat» A rádió marxista-leni ni.sti negyedórájának időpontját a dolgozók kiváltságára április 18-tól kezdve a következőképpen változatják meg: Minden héttőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 16.40 Aráiról 16-oá óráig a Kossuth-radió tuil'ámhosszán kerül a mikrofon « marxista-Iennilsta negyedóra. Holdfogyatkozás voh Gerdán hajnali 4 óra 38 perc- w. Ekkor karült bele a hold 5 fold árnyékába. A teljes fogyatkozás egy órával később Ült be és 6 óra 54 percig tar-, •ott. a hold ezalatt az idő alatt, >en tűnt el teljesen a szem elöl, fehér tányérja lassan el- Ütétül.t, majd végül rezvörös- *&nüvé vált. Ezt az okozza, yoy még a föld árnyékában is pp némi „szórt” fényt. A hold- avatkozásnak reggel 7 óra 54 fjekor lett vége, ekkor lépett •* a hold a föld árnyékkúpjául A holdfogyatkozást sokan nnyelték meg. ' — JÓL MONDTA Gerő miniszter úr, hogy a kommunisták szavára úgy lehet építeni, mint a kősziklára — vélekedik Szabó István gödreszentmártoni ltözép- paraszL — A kommunisták még sohasem csaplak be bennünket és amit ígértek, azt megtartották. A mezőgazdaság gépesítése nagy dolog, tudom, mert határunkban is dolgozik traktor. Mi parasztok is könnyebben dolgozunk majd és jobban élünk. — Az is igaz, hogy soha annyi útépítést, hídépítést, házépítést nem láttam, mint az utóbbi három évben — mosolyog Tari Sándor mecsekaljai szegény paraszt — és ha erre gondolok, persze, hogy elhiszem, hogy a következő évben még több ilyent fogok látni. A terv végén, azt hiszem, olyan világ lesz itt, amilyent nemcsak nálunk, de még sehol eddig nem láttak. * Gerö elvtárs beszéde új lendületet. ad az építő munkának, bizakodást önt mindenkibe, aki nyitott szemmel jár a világon, az eddigi tapasztalatok megtanították az embereket hinni a kommunisták szavában ée ez a hit meg könnyíti célkitűzéseink megvalósítását. Rákosi koszéi üngyalfildöa Angyalföld, a láng-gyár ^port telepe kezd új hagyományunkká, az élő történelem egyik legíontosabh színhelyévé lenni. Innen mondja el Rákosi Mátyás nagyjelentőségű, demokráciánk történelmében fordulatot hozó beszédeit, Itt je'entette be 1946 tavaszán, hogy augusztusra jó pénzünk lesz, itt hirdette meg a jelszót: „Fizessenek a gazdagok!", ■ a nagy kezdeményezést, a hároméves tervet is itt vázolta tel az ország népe előtt. Nem véletlen, hogy éppen Angya'íöldet választotta ki Rákosi elvtárs a nagy események meghirdetésére. Az ország munkásosztályának tekintélyes része él ebben a budapesti kerületben és ezzel is azt húzza alá, hogy a m{ pártunk elsősorban a munkásosztály pártja, hogy az ország vezetője, irányítója az ipari proletariátus. Az sem véletlen, hogy kedden újból íelhangzanak Rákosi vi'á- gos, határozott, bölcs szavai a Láng-gyár udvarán. Választásra kes/ül a magyar nép és a választási munka kezdetét tulajdonképpen RákC6j Mátyás programot adó beszéde nyitja meg. Azzal, hogy éppen a „patinás" Láng-gyári udvaron *zól az országhoz, Rákosi elvtárs ki akarja hangsúlyozni: milyen nagyjelentőségű feladat az előttünk álló választás, hogy mennyire fel kell rá készülnünk és a négy év tapasztalatai, igazságunk fegyverével megerősítenünk a dolgozók hitét a népi lemokráciábao, a Népfrontban, a kommunistákban. Hallgassuk meg mindannyian kedden Rákosi elvtórsat és aztán lássunk hozzá a sorsunkat tovább javító feladat becsületes elvégzéséhez! B ecsületes munkával eltelt ne- negyszázad. Így szoklak megemlékezni jubileumok szónokai az iinnepeltröi. Gál Tibor, a Zsolnay- gyár osztályvezetője valóban becsületes munkával töltött el 26 évet a gyár szolgálatában, de munkáltatói éppen ezt becsülték benne legkevégbbé. A becsületes munka — ha a mai értelemben vesszük — sohasem volt jó ajánlólevél a tőkések előtt. „Munkásbarát“ — intézték cl Zsolnay- Mattyasovszkiék, ha előléptetésről volt szó és maradt a légi beosz tásában. — A Zsolnay család egész nyomasztó súlyával rajta feküdt gyáron — mondja Gál elvtárs. — Vezetőállást csak a család tagjai tölthettek be, más csak egészen alantos beosztást kaphatott. Ha a tisztviselő, aki a gyárban dolgozott, valamennyire megismerkedett az üzemvezetés „titkaival“, ha a család valamelyik tagja megneszelte, hogy többet tud, mint ők (ami egyébként, nem volt nehéz) annak már kifelé állt a í'údja. Zsolnayék nem szerettek az okoskodó tisztviselőket. Senkinek sem volt szabad tudni, mit miért tesz és főleg áz volt szigorú titok NEMCSAK A MUNKÁS, a tisztviselő is szabad ember a gyárban Huszonhaté?! szolgálatáról beszél a volt irodai „kuli“, aki a demokráciában osztály vezeSő lett számunkra,, hogy a gyár mennyit jövedelmez. Veszélyes volt nekik az ilyen kívá.-.; ni tisztviselő. Hogyne, hiszen elárulhatja a munkásoknak és akkor jönnek a bér- követelések. Ez pedig meg akkor sem lett volna kellemes, mert olyan alacsony bér, mint a Zsol- nay-gyárban, sehoi sem volt. — 200 pengőt kaptam akkor — meséli Gál Tibor — amikor más gyárban dolgozó hasonló állású tisztviselők 5—000 pengőt kerestek havonta. Munkást és tisztviselői egyaránt elnyomtak, bérükön, fizetésükön egyaránt takarékoskodtak, de azt megkövetelték, hogy a tisztviselő tartsa magát „magasabbrangú“ embernek a munkásnál és ne álljon vele szóba. Hát igen. Kényelmetlenül érezték volna magukat, ha munkások és tisztviselők egyszer összebeszélnének és követeléseiket egyszerre adják elő ... — Rosszabb volt a katonai szolgálatnál ,— emlékszik vissza Gál elvtps. — Éjjel, vagy vasárnap nem számított. Ha az ő' érdekeikről volt szó, szinte gombnyomásra kellett jelentkezni. Zsolnayék- nak a tisztviselő valami gondolkozó automataféle volt, ami akkor gazdaságos, ha a napnak mi nél több óráján és az év minél több napján át működőben van. Más üzemben már régen kiharcolták maguknak a vasárnapi inunkaszünetet, mikor nálunk még virágzott a vasárnapi mun ka. Ha ezt a követelésünket, a munkásokéval együtt adjuk elő, már régen kénytelenek lettek volna bevezetni a vasárnapi mun kaszünetet, de így könnyű volt nekik külön a munkások néhány filléres bér javítási követeléseit és a mi sérelmeinket visszautasítani. Egyetlen gyárban sem dolgozott annyi női tisztviselő, mint a Zsol- nay-gyárban. Nem mintha tiszteletben tartották volna a nők , gyenjogúságát, sőt... — Ezen is spóroltak. A női munkaerő feleannyiba került nekik, mint a férfi — állapítja meg Gál elvtárs. — Jé volt ez arra is, hogy ba a férfi munkaerő fizetésemelést kért, azt mondhassák: „Ha nem tetszik, alkalmazunk bolyét - le női tisztviselőt“. De kedvezett •íokik azért is, mert a Zsolnav- gyárba csak azok jöttek, akiknek arra a pár pengőre feltétlenül szükségük volt és csak ez a kereseti lehetőségük maradt. És ezek nem lázadoztak... Divat volt akkoriban a pénz- büntetés is. Annyira szemtelen módon csökkentették mindenféle imen kirótt büntetésekkel a béreket és fizetéseket a tőkések, hogy még az ő érdeküket szolgáló kormány is kénytelen volt úgy rendelkezni, hogy az ilyen bün- totéspénzeket miiukásjóléti alapra "ordítsák. .— IJa valaki közülünk rosszul adott össze, — beszél Gál elvtárs — akkor a legközelebbi fizetéskor nehéz pengőkben érezhette ..bűne“ súlyát. 26 év... És ebből csak négy éven át érezhette Gál elvtárs a becsületes munka megbecsülését. Ez a négy év a felszabadulás óta telt el és csak cgv éve, hogy a gyáros esaisd végleg eltűnt a gyárban dolgozók életéből. Egy éve mintha lidércnyomás alól szabadult volna fel Gál elvtárs és a többi Zsoluay- gyári szellemi munkás. Nincs ott már a nagyságos és méltóságos család legszívósabb tagja, Zsol- 1 nay-Mattyasovszki Márta sem, aki mindig megrezzent, ha kommunista jelvényt látott. Helyét, azóta a gyár "egyik legjobb "munkása foglalta el. — Ma már nincs büntetéspénz, nincs kidobással való fenyegetés, nem kell titkolni, ba tudásunkat gyarapítottuk — sorolja fel elégedetten Gál elvtárs — és ami a legfontosabb, nem bűn, sőt, kötelességünk együtt dolgozni a munkásokkal és ez megkönnyíti munkánkat De megbocsát, elvtársam: mennem kell. Az üzemi «tervezet párt« apja megkewWRfci ... i ívi&ithvk, íznmősziőpők muJa jják : Könnyebb lett a bányász élete A hároméves :erv alalt nemcsak megnövekedett a bánya ler-rnelése, hanem maga a munka is könnyebbé lett és a Bányász élete is megjavult. Apró. szűkszavú jelentések, szürke, de sokatmondó számoszlopok :amiskodnak erről. „Fúróállványokat vettünk használatba, az clölolást sűrített levegő végzi.” Egyszerű kis műszaki könnyi és a bányász irwinkájárr. látszatra nem jelen ős. De ki ne iá la 'volna aká; csak plakátokon is a sűrített levegővel dolgozó fúró mögött görnyedő bányászt, amin- minden erejét megfeszítve dő! neki. bogy a nagy- erejű gépel egyre mélyebben nyomja a kemény köze bo. Mos' pedig nem keli egyebet tennie, mint felállítani egy bányafaoszlopot, nekitámasztani a fúrógépe' és a többit, ami eddig a legnehezebb munkál kivárna, elvégzi a gép. A bányalovak sorsa sem irigy- lésremél'ó. Szin:e sohasem látják meg a napvilágot és ha néha mégis meglátnák, nem bírja el szemük a sok fényt. A Széchenyi aknáról ezt jélentik: „A VI- szinten áttértünk a lóvontatásról a tnozdonyvontatisra*’ Dolgozzon a gép. Annak nem kell napfény, nem fárad el — legfeljebb elkopik — és ami még fontosabb: nagyobb teljesítménnyel dolgozik. A szilikózis a bányák rettegett betegsége. Kőpor lepi el a bányász •fldejé' é« lassan, de biztosan meg. fojtja. Nem csoda, hogy ennek megelőzésére két újítást is bevezettek a pécsi bányáknál. Egyik, amim a jelentés írja: vízöblítéssel látják el a furóka lapácsokat ami növeli is a eljesi' ökcpesscgei, de leköti a fúrásnál keletkező sok port és ezzel megvédi a üdül. A másik újítás pedig a fejtésre kerülő szén átnedvesl- tésével előzi meg a por tele'kezesét. Régen, amikor a bányászok még nem maguknak dolgozlak, nőm vol divatban ilyesmi. „A bányász termeljen sokai cs olcsó hirer ez volt a bányatula jdonosok felfogása ép ha a végén kiköpi a tüdejét, az az 3 baja." Pedig mindehhez nem is keltett nagy befektetés, csak a apasz- talatokaí és találékonyságot kelle t felhasználni, hopv a nehéz műnk» valamivel könnyebb legyenA munkát ma megbecsülik és a m púk ás élete ma a legnagyoba kincs. Jól kell vigyázni erre a kincsre, nehogy értéket veszítse, nehogy be'eg legyen a munkás. Nemcsak a munkahelyen kell vigyázni épségére és egészségére, hanem az olkopof-, elfárad' szervezetet is fel kell frissíteni időnként. A dolgozók állatna adót: a bányászok! *k erre is alkalmat. Üdülőt kaptak a Balaton mellett és Görcsönyben egy grófi kastélyt. 1947-ben 54, 1948-ban 100 oécsbá- nvaMepi bányász pihente it- ki egészévi munkájának fáradtságai és idén még többen mennek a Balaton napfényes, az üdülő jjulgozók1 vidám zajú ó. hangos parijára, vagy1 a görcsönyi kastély árnyas fái kö-1 zó. A hároméves tervben derekasan dolgoztak a bányászok, nekik kö- szönhe.jük iparunk megindulását is ezl nem hagyhattuk meghálállanul^ A jó munkát ma mindennél jobban( megbecsülik, értől tanúskodhat az 58 megjutalmazott pécsbinya- telcpi bányász. Kilenc n kaplak közülük 1.500, ki-1 lencen 1000, 1 iszan 500 és huszár.1 300 forin os pénzjulalmai az államtól, mint kézzelfoirhaté dicséreté: jó munkájuknak. Már az első rmtn- k verseny végén 14 ezer forin ot1 osz"o:lak ki a 24 legjobb bányász között Pécsbánya elepen- 31 élmun- kása, egy Kossuth-dijas munkása és egy kiválómtinkálsa is van Pécs- bányatelepnek. Kitüntetést és jutalmat kaptak az egymásközö'i: folytatott „házi” munkaversenyek győztesei is. Néhány szó és néhány szám bő- beszédűen mondja el. hogy mit adtak és mit kaptak hánya szaink csak egy bányatelepen. , De a többiek sem maradnak el. É«i ha még hozzá esszük mindehhez, azt, hogy még csak az elején tartunk a dolognak, a felszabadulás óta még csak négy év élt el és az igazi fejlődés csak ezután jön, Pártunk ha'almas terve az eddig üteg eremtelt alapokra csak ezulán, az öléves tervben épí:i fel a bányászok és minden dolgozó jólétét, akkor Midjuk csak, hogy hol vagyunk és hová ártunk.