Dunántúli Napló, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-09 / 82. szám
Dunántúli 1949 iV. 9. Szombat Ki, ev. 82. Ára SO fillér BisfUtságának válássá a hatotíkm püspöki karnak Első left az OTI az őfliőnapcM mnnitaTersenjbcn Hárc us végéig 75 százalékban teljesítették a tavaszi ütemtervet ' : ■" ft magyar kormány visszautasítja az Egyesült Államok és Nagykritannia beavatkozását a magyar beliiiyekbe A magyar külügyminisztérium a kormány nevében április 8-án az alábbi válásit adta az április 2-án érkezett amerikai és angol jegyzékekre: A magyar külügyminisztérium megkapta ai Amerikai Egyesült Államok budapesti követségének április 2-án kelt jegyzékék amelyre közli * következőket: A* Egyesült Államok kormánya a magyar kormányt a békeszerződés megszegésével vádolja, hivatkozva mindenekelőtt a békeszerződés második cikkének első bekezdésére, amely kötelezi Magyarországot arra, hogy „faji, nemi, anyanyelvi és felekezeti különbség nélkül az összes magyar fennhatóság alatt 'álló személyek részére biztosi sa az emberi jogok és alapvető szabadságok élvezel él” Köz tudomásig hogy a Magyar Köz tár saság már jóval a békekötés előtt megszűntééit minden faji, nemi anyanyelvi és felekezeti megkülönböztetést az emberi jogok szabad gyakorlása szempontjából, amelyek a Horthy-rezsim idején fennállottak. Következéskép a magyar kormány a békeszerződés e rendelkezésének teljes mértékben eleget tett. A ma gyár kormány egyben rámutat arra, hogy az Egyesült Államok kormá nya tesz üyen szemrehányást Ma gyár országnak., jóllehet köztuóomá ső, hogy az Egyesült Államokban t különböző fajú és színű állarnpolgá rok között továbbra is súlyos meg különbőztetések állanak fenn é: hogy ott az emberi jogokat koránt sem élvezheti mindenki egyenl« mértékben. Ax US4. « Kapitalist! monopol! amok ▼édeimeáője Az Egyesült Államok kormány hivatkozik továbbá a békeszerződé második cikkének második bekezd« sére is, amely többek között köt« lezi Magyarországot arra, hogy tői vényeiben ne tegyen megkülönböz tetésf magyar állampolgárok ki zött „személyük, tulajdonuk, keres tedelmi, foglalkozási vagy pénj ügyi érdekeik” stb. tekintetébe sem. A magyar kormány a legh: tározottabban tiltakozik a békeszel ződés e pontjának olyan értelmez« se ellen, amely kétségbevonná magyar kormány azoknak az inté: kedéseinek jogosságát, amelyekk a nép kezébe adta a nagybirtok« kát és köztulajdonnak nyilvánító ta a kapitalista monopóliumokat, békeszerződés ilyen értelmezd! egyértelmű a középkori nagyhírű kok és a kapitalista monopóliumc védelmével, amelyek Magyarorsz gon a fasizmus legfőbb támaszai < egyben Hitler legelszántabb csati sai voltak a szövetséges és társi hatalmak és Így az Amerikai Egy sült Államok ellen folytatott háb rúban. A békeszerződés említett é telmezése következésképp nemest a nagybirtokok és tőkés monopoli mok védelmét jelenti, hanem azl í hogy az Egyesült Államok korm nya a Magyarországon uralmon vt reakciós és fasiszta rendszert 1 vánja támogatni és akadályozza ■ az ország sikeresen folyó demokr tikus átalakulását. Felhfvjrik az Egyesült Állam« kormányának figyelmét a békeszí ződés negyedik cikkére, amely 1 lemeze! ■©a zö.eiezi Magyarorsz; nemcsak a. fasiszta szervezetek fel- i oszlatására. liánéin arra is, hogy ne engedje meg „oly természeti szervezetek felállítását és tevékenységét, amelynek célja, hogy a népet demokratikus jogaitól megfosszák” A magyar kormány megállapítja, hogy a békeszerződés e rendelkezésének értelmében járt el és jár el, amikor felszólította a régi fasiszta rendszer visszaállítását célul kitűző pártokat és szervezeteket, és amikor bíróság elé állítja azokat, akik a demokratikus köz ársas ág megdöntéséire irányuló tevékenységet fejtenek ki. Amikor az Egyesült Államok kormánya tiltakozik azok eilen az intézkedések ellen, amelyeket a magyar kormány a fasiszta és antidemokratikus szervezetek ellen éppen a békeszerződés értelmében foganatosított, nyilvánvalóvá teszi, hogy nein a béke- szerződés tissleletben'artását akarja elérni, hanem segítséget kíván nyújtani azoknak a reakciós és an tidemokrarikus elemeknek, amelyek a nagybirtok és monopóliumok uralmát «ere'nék visszaáflftani Ma gyár országon. Az angolszászok sértették meg a békeszerződést! A kínai dolgozók nem hajlandók a Kuomintangért harcolni A magyar kormány megállapítja, hogy mig a Magyar Köztársaság a békeszerződés rendelkezéseit teljes mértékben megtartotta, az Egyesült Államok kormánya Magyarországgal szemben ismételten megsértette a békeszerződés kikötéseit. Az Egyesül; Államoknak egy katonai közege, Clay tábornok egy tollvonással hatályon kívül helyezte a békeszerződés 30. cikkét, amely ügy rendelkezik, hogy a Né- metországba hurcolt magyar javakat Magyarországnak vissza kell szolgáltatni. A békeszerződésnek ebből a megszegéséből többszáz mi Sió formt értékű magyar vagyontárgy kallódik el Németország. terüle'én- A békeszerződéssel és más nemzetközi megállapodásokkal ellentétben amerikai hatóságok nemcsak megtagadják a magyar háborús bűnösöknek Magyarország által ismételten kért kiada á>sát. hanem a fasiszta háború legfelelősebb magyar bűnöse»'!, akik az Egyesült Államok él-len is fasiszta módsze rekkel visel ek hadat és akik ma is hírderik a fasizmust, így többek között Horihy Miklós volt kor mányzót. Kisbarnaki Farkas vezér- ezredes . Hennyey Gusztáv altá- bornagyo: sfb. Hivatalos hatósági támogatásban részest». A békeszerződés szellemevei összeegyeztette- teilen az ■ támadás is, arnelye' az utolsó érvek folyamán n Egyesült Államok hivatalos körei rendszeresen nyúj'ohak a reakciós politiku sok összeesküvő szervezeteinek. A magyar bíróság legutóbb is tény ként áfilapitot'a meg, hogy a« Egyesült Államok köve'« és más híva ios közeget aktivan közreműködtek reakciós összeesküvő szervekkel, amelyek a békeszerződésben elismert demokratikus Magyar Köztár saság megdöntését és a békészer ződés által megtért ve gzefe régi uralkodó rendszer visszaállítását tűzték ki célul. A magyar kormány ismételten kijelenti, hogy Magyarország *elje- sí etl.e, teljesíti'és teljesíteni fogja a békeszerződésből folyó összes kötelezettségeit. Ugyanakkor azonban a magyar kormány a leghatározottabban tiltakozik az ©Sen, hogy az Egyesült Államok kormánya a békeszerződés kikö’éseit ürügyül használja fel arra, hogy a szuverén magyar állam be ügyeibe beavatkozzék és hogy a demokratikus kormánnyal . sz-uibenálltí reakciós és fasiszta erőket pártfogását' i vegye. A pekingi rádió legutóbbi adásában újl>ó: megállapította, hogy a Kuomintang hadsereg feltétel nélküli fegyverletétele az egyedüli út a béke meg eremtésére és semmilyen megalkuvásom megoldásnak nem lehet helye. Nankingtól keletre a Jangce balpartján elkeseredett küzdelem folyik a Kuomintang csapatok kezén lévő hídfőkért, így különösen Ju- csenért, a Nanking‘ól 50 kilométernyire keletre. A reakciós Kuomintang kormány, miközben áktítólagos békehajlandó, ságit hangoztatja, lázasan folytatja ktsérleelt szétvert hadseregének újjászervezése érdekében. A nép fiai azonban nem hajlandók Kuomhttangér1. harcolni. A legtöbb újjászervezett hadosztály csak név- lég létezik. Nincs ember, nines hadianyag, nincs étertroesés sem. Az angol kormány Isméi behódolt az amerikai imperialis óknak Moszkvai jelentés szerint „rnunkás”-párti angol kormány 1949—50-ben beterjesztett költség vetése új támadást jelent az angol nép életszínvonala ellen, a háború előkészítése érdekében — mondja a moszkvai rádió. — A korjnány emeli az elsőrendű szükségleti cik kék árát és újabb súlyos terheket ró ar. angol dolgozókra, akiknek helyzete amúgy is rossz. Hogy mi ennek az oka, azt leleplezi a költségvetés katonai kiadású tétele, ami 758 millió font. Tehát még a tavalyinál is nagyobb. A kormány felhívja az angol népet, nyugodjék bele a drágaságba, életszínvonalának rosszabbodásába. Mindez azért, hogy az angol-amerikai imperialisták megvalósíthassák a Szovjetunió ellen irányuló támadó terveiket Az MTI londoni jelentése szerint a kormány költségvetése^ amelyet London népe máris a „nyomor költségvetésének” nevezett el, mély megdöbbenést keltett az angol dolgozók körében. Kt. a tömeghangulat késztette arra a munkáspárti szakszervezett vezetőket, hogy álszent módon legalább szavakban éles kirohanásokat Intézzenek a költségvetési tervezet ellen. Az alsóit áz költségvetési vitájában Ha- witson szakszervezeti vezető kijelentette, hogy ez a költségvetést politika a béremelési követelések áradatát fogja elindítani. Ha pedig a kormány nemmel válaszolna a követelésekre, olyan ipari zavargások törnek U, amilyenekre az első világháború befejezése óta nem volt példa. A mai munkabérek nem elegendők a puszta megélhetéshez sem. Piratin kommunista képviselő tényekkel bizonyította be, hogy a kormány Ismét behódolt az amerikai imperialisták és az angol tőkések nyomásának és teljefen érzéketlennek mutatkozott a dolgozók szükségletei iránt. A tőkések most megint évi 75 millió font értékű adókönnyítést kaptak. Ugyanakkor a fegyverkezés költségeit a munkásosztálynak kell megfizetnie. A Marshall-terv a nép életszínvonalának lenyomását ereöünényerJ, Miközben a legtöbb angol lap, így például még a jobboldalt Daily Mail is kénytelen bevallani, hogy Cripps költségvetése a legszélesebb néprétegeket sújtja, Newyorkban a Wall Street urai valósággal lelkes fogadtatásban részesítették Cripps munkáját — jelenti a Financial Time«. Az amerikai és «U‘’o! jegyzék áiabb fejezete a reakciós hangulatkeltésnek A fentebb kifejezetlek alapján a magyar kormány az Egyesült Államok’ kormányának jegyzékét úgy értékeli, mint újabb kísérletet Magyarország belügyfcilR- való jogtalan beavatkozásra, mint újabb fejezetét annak a reakciós hangulatkeltésnek és úszíiásnak," amelyet az Egyesült Államok imperialista körei a békét fenyegető céljaik szolgálatában a magyar népi demokrácia ellen folytatnak. Ezért a jegyzéket a leghatározottabban visszautast ja. : A magyar külügyminisztérium közli, hogy megkapta Nagybritan- nia budapesti követségének április 2-án kelt jegyzékét és megállapítja, hogy a jegyzék szövege lényégében és nagyrészt szerkezetileg is azonos az Egyesült Államok budapesti követsége által egyidejűleg elküldött jegyzékkel. Ebbői a magyar kormány megállapítja, hogy olyan közős diplomáciai lépésről van s«ó a magyar kormány ellen, amelyet az Egyesült Államok kormánya kezdeményezett és amelyhez Nagy- britanma kormánya is csatlakozott. A magyar kormánynak tehát nincs módjában más választ adni a dirit, jegyzékre, mint amit az Egyesült Államoknak adott. A jegyzék ezután az amerikai kormánynak átadott jegyzék szövegét közli, majd végül megemlíti: A magyar kormány sajnálattal kénytelen megállapítani, hogy Nagybritannia kormánya a legutóbbi időben önálló álláspont elfoglalása nélkül csatlakozott azokhoz az akciókhoz, amelyek az Egyesült Államok részéről a magyar népi demokrácia ellen irányultak. A magyar kormány kéri brit őfelsége kormányát, hogy fentieket Kanada. Ausztrália és TTjzé- land kormányának tudomására hozni szíveskedjék Kereskedelmi központok szervezését határozta el a kormány OTI ellátást kopnak a termelőszövetkezet tagjai OH * fSyre nyüvánvaloli’j sz fi lanti Szerződés támadó jelege A moszkvai rádió hírmagyarázója megállapítja, hogy bármennyire igyekeznek leplezni az Atlanti Szerződés alkotói a szerződés támadó jellegét, a világ közvéleménye előtt egyre nyilvánvalóbbá lesz, hogy az „Atlanti Szerződés támadó jellegű és az imperialisták háborút előkészítő terveit szolgálja. A kormány pénteken délelőtt Dobi István miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartott. A belügyminiszter előterjesztésére rendelettervezetet fogadott el a minisztertanács a talált gyermekek anyakönyvezésének megváltoztatásáról. A rendelet az esetben, ha a talált gyermek származása nemien, ne kideríthető, a születés újból való anyakönyvezését rendeli el a gyermek jövőbeli érdekeinek megóvására alkalmas módon. A földmívclésügyi miniszter előterjesztésére rendelettervezetet iogadott el a hegyközségek és a hegyközség! tanácsok megszüntetéséről. Ezeknek érdekképviseleti feladatait a DÉFOSz, igazgatási feladatait földmívelésügyi igazgatási -----fogj ák ellátni. A kereskedelem- és szövetkezet- ügyi miniszter előter jesztésére. kereskedelmi központok szervezését határozta ei a kormány. E szerint kereskedelmi központot kell szervezni azokban a kereskedelmi ágaza tokban, amelyekben a központ fel állítását a közületi kereskedelmi vál- hlalok jellege vagy száma szükségessé teszi. , A népjóléti miniszter clőterjeszié- -ére n ruleleitervezi'i' t íogndoti a niiniszlertanácá a gyógyszetéa szervek szék országos jóléli alapjának megszüntetéséről és a gyógyszerészek nyugdíjügyének rendezéséről. A jóléti alap minden joga és kötelezettsége az állami vállalatok nyugdíj- pénztárára megy át. Ugyancsak a népjóléti miniszter előterjesztésére a kormány nagy jelentőségű rendelettervezetet fogadott el a mezőgazdasági termelő szövetkezeti csoportok (3. számú minta) tagjainak betegség esetére szóló ellátásáról. A rendelet kimondja, hogy a termelő szövetkezeti csoportok valr.meny- nyi tagjukra kiterjedő érvénnyel az OTI-val betegellá'ási megállapodást létesíthetnek. Ilyen megállapodás létesítése esetén az OTI gondoskodik az orvosi gyógykezelésről, gyógyszerről és körzeti ápolásról mind a termelő szövetkezeti tagok, mint családtagjaik részére. A termelő szövetkezeti csoport minden ellátásra jogosult tagja után ha. vi hat forintot fizet Végül a minisztertanács a népjóléti miniszter előterjesztése alapján kimondta, hogy a Vakokról való intézményes gondoskodás • ml feladat és az e feladat ellá ásóra vonat!.o/ő szervezetet és az ellátás módját rendelettel szabályozza.