Dunántúli Napló, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-11 / 59. szám
Dunántúli mi. n Vi. in. It. M fillér NAPLÓ A Népfront Wo dolgoméi készülnek 15. ünneplésére ■egyel nagyaktlrát fartő«« a rendőrpártszervezet Utaplozték a két év éta feketéző nagy harsa nyi hentest . MMaj ans M«Wa megkezdőd- Mk knijibM m üaeeai bizottsági választások. A megyében, mintegy M klemben 360—400 szak - nenucii nicUM választónak meg a gyárak dolgozói. Az előkészítő él jelölő bizottságokra nagy feladat hárul Rajtuk múlik, bogy az izem! bizottsági választások hor bonyolódnak le, rajtuk nau- bogy valóban a dolgozók legjobbjait küldik be az üzemi bizottságokba. Az előkészületek eddigi tapasztalatai azt mutatják, hoS7 a baranyai üzemekben megértik az üzemi bizottsági választások nagy jelentőségét. A. elmúlt négy esztendóben az üzemeken belül a dolgozók alaposan megismerhették egymást, láthattak est, ki az élenjáró a tér aw lésben ki váltál önzetlenül moz galmi feladatokat, ki a proletariátus harcos képviselője. Az damit esztendők alatt az üzemekből számos becsülete* és áldozatkész vezető termelődött ki Természetesen voltak olyan funkcionáriusok, akik magatartásukkal érdemtelenné váltak a munkásság bizalmára, kor (umpálódtak és elszakadlak a dolgosóktól. Voltak olyan üzemek is, abol bizonyos klikk-szellem érvényesülhetett, ahol az üzem vezetői gátat emeltei: az alulról jövő jogos kritikának. A dolgozók jól tudják azt, ki alkalmas a veselétre. Ki az, aki a szocializmus épitésépfik tigyét tartja. * legfontosabbnak, háttérbe szó rttva fioüa érdekéit- Az- üzemi bi zotuági választáson ezekre a munkásokra adják le szavazatukat, ezeket tartják uwjd méltónak arra, hogy az üzemi szakcsoport irányi- iáé legyenekAz üzemi bizottsági választások az üzemi demokrácia szellemében zajlanak la. MR jelent ez? Azt, hogy ennél a választásnál az üzem minden egyes dolgozója valóban arm a jelöltre adja szavazatát, akit a legmegfelelőbbnek tart. Az üzemi bizottságok választásának lebonyolítása is lehetőséget ad a valóban demokratikus választási forma betartására. A jelölő bizottságok jó néhány baranyai és pécsi üzemben egymagukban is megközelítik a 80—90-es létszámot. A jelölő bizottságok tagjai az álla luk javasolt munkásokról véleményezést adnak. Megindokolják, miért javasolják a jelöltet az üzemi bizottsági tagság fontos tisztségébe. A jelölő bizottság vitája után a jelöltek névjegyzékét a választások «lón három nappal kifüggesztik a műhelyekben. A dolgozóknak alkalmuk nyílik arra, hogy még a szavazás előtt alaposan megfon- tnjáfc. melyik jelölt érdemes a megválasztásra. A szavazás szavazólapokkal titkosan folyik le így *z Aj üzemi bizottság tagjai való- ható élcsapatává. válasszuk!! ban a dolgozók legjobbjainak so rából kerülnek ki. Milyen vezetők termelődtek ki az dmult négy év alatt az üzemek ben? A régi üzemi bizottságok tagjai gazdasági szakemberekké váltak, az üzemi pártszervezetek legjobbjaibó! lettek a* üzem szer vezeti életének irányítói. Kiváló élmunkások, újítók és brigádtagok fejlődlek ki az elmúlt négy esztendőben. A munkásosztály hatat inas tartalékot jelent: újabb és újabb káderokat ad, hogy végre tudjuk hajtani megvalósításra váró gazdasági és politikai feladatainkat. Annak ellenére, hogy a fordulat éve után tömegével kerül tek a minisztériumokba, iparigazgatóságokba és a hadseregbe elvtársaink, helyükbe új vezető réteg lépett a fejlődőképes, öntudatos munkások közül. Ott vannak az üzemekben a dolgozó nők ezrei és tízezrei is. akik legjobbjai szín lén jól ellátják majd az üzemi bizottsági feladatokat. így tehát bőséges lehetőség nyílik arra, hogy i jelölők válogassanak a vezetésre alkalmas dolgozók között Az új üzemi bizottságok az üzemi szakcsoportok életét irányítják. Az üzemi szakszervezeti élet hosszú időn át ellanyhult. Most merőben új feladatokat kell végre- hajtaniok az üzemi bizottságok ú, tagjainak. Ezért fontos az, hogy olyan dolgozók kerüljenek az élre, akik együtt haladnak az eseményekkel, akik tudják azt hogy «/ákképzetfségüket. ideológiai tudásukat állandóan fokozniok keli A dolgozók bizalmát csakis Így érdemelhetik ki Rendkívül fontos, hogy az új üzemi bizottsági tagok a termelés vonalán is megállják a helyüket Vem beszélhet a monkaversenyről olyan dolgozó, aki munkáját ha nyagul látja el, nem lelkesíthet olyan üzemi bizottsági tag, aki gyenge szakmunkás. A munkások előtt csakis olyan üzemi vezetőnek van tekintélye, aki a legjobb dől gozók közé tartozik. Erre is ügyelni kell az új üzemi bízott ságok választásánál. Bizonyos az is, hogy az üzemi bizottsági választásoknál új kádc rek kerülnek ki. Olyan munkások, ikik csendben végezték eddig mun kájukat következetes harcosai voltak a szocializmus építésének. Az üzemi bizottsági választások tehát alkalmat nyújtanak arra is. hogy alaposan felmérjük az üzemek területét káderszempontból. Lelkes, megbízható vezetők ezrei kerülnek az üzemi bizottságba néhány nap múlva. Az új üzemi bizottsági tagok mélyen átérzik feladatukat és a termelés, a szervezeti élet irányítását kellő hozzáértéssel és szeretettel végzik. így válnak majd az üzemi bizottságok a szocializmus építésének megbízHegkezdődött a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ötödik ülésszaka A francia nép visszautasítja az Atlanti Szerződési A TASzSz moszkvai jelentése szerint csütörtökön délután 2 órakor nyílt meg a Kremlben a Szovjetunió Legfelső Tanácsa szövetségi tanácsának ötödik ülésszaka. A tanács tagjai és a vendégek melegen üdvözölték a megjelenő Malen- kovot, Vorosilovot. Sverniket, Kaga- novicsot, Bérijét, Popovot, Pono- marenkot és Szuszlovot. Az elnöklő Ivan Parfjcnov közölte, hogy a napirenden a Szovjlunió 1949. évi költségvetési előirányzatának megerősítése, valamint ez 1947. évi zárszámadás és több rendelet elfogadása szerepei Délután 4 órakor megnyílt a nemzetiségek tanácsának ülése. A kormánypáholyban tapsok közepette Svemik, Mikojan, Koszigin, Ponomarenko, Szuszlov és Skirjatov jelent meg. A nemzetiségek tané esa ülésszakának napirendje ugyan- ai,_ mint_ a szövetségtanácsé. Sitálin unnep ése A TASzSz moszkvai jelentése szerint a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ötödik ülésszaka folytatja munkáját. A szövetségi tanács és nemzetiségéit tanácsa eg üttes ülése csütörtökön este 7 órakor nyílt meg Vaszilij Kuznyeeov elnök vezetésével Hosszasan flmiepeHék a kormány páholyában megjelenő Sztálint, Molotovot, Bérijét, Malenkovot, Mikojarrt, Vorosilovot, Kaganovicsot, Sverniket, Rulganyint, Koszigint, Szuszlovot, Popovot és Ponomarenko! hoszas üdvözlés fosadta. ' rszenij Zverjev, a Szovjetunió pénzügyminisztere előadta 3 Szovjetunió 1949 évi költségvetési előirányzatáról szóló jelen tát. Az At’onti 9ie*i6dés a francia miniszterOtazzonzifot vegyék fel az atlanti egyezmény tágjai közé. Gasperi est az önkényes lépést ma is beismerte a keresztény demokrata párt zártkörű ülésén. Az emlékiratot sem elküldése előtt, sem utána nem vitatták meg, amiből politikai körökben arra következtetnek, hogy a kormány az <deax népet befejezett tények elé akarja áOftani, mert attól tar, hogy a kérdés nyilvános megvitatása esetén a nép tiltakozásával kerül szembe. A Kuemintona vezető szabotál,ák a béke» kötést A dolgozó nők a fét fiókkal vállvetve küzdenek a szocializmusért A köztársasági elnök a miniszter- *jnök előterjesztésére a Magyar köztársasági Érdemérem arany **0st, illetve bronz fokozatát ado- °>ányiozta 42 dolgozó nőnek, akik J’hmkájukkái hathatósan előmozdították népi demokráciánk fejlődését * kitüntetéseket Dobi István mlmsz- torelnők csfltőrfökön délelőtt Lo- tortczy Gésa államtitkár és Jóború **gda. az MNDSz főtitkára jekn •When rövid beszéd kíséretében ^Ijtotfa ét. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kitüntetettek valamennyien kiváló teljesítményt mutattak fel és a dolgozó magyar nők büszkék tehenek rájuk. Mindez azt bizonyítja, . hogy a magyar dolgozó nők mind szélesebb tömegei vállalják lelkesen a népi demokrácia célkitűzéseit és a férfiakkal egy sorban küzdenek azért hogy minél gyorsabban emelkedhessünk a szocializmus JaUL ipnács előtt Párisi jelentés szerint Schuman külügyminiszter a szerdai minisztertanácson benyújtotla az atlanti szerződés szövegének tervezetét, mely még a minisztertanácson is kínos zavart okozott. A tervezet egyáltalán nem elégíti ki a francia követelményeket A francia minisztertanács végül is gondolkodási időt kért az ügy alaposabb tanulmányozására. Az Humanité írja• Az Atlanti Szerződés Összeesküvői mindinkább felfedik szándékaikat. Schuman külügyminiszter a nemzetgyűlés külügyi bizottsága előtt még keletebbre tolla Franciaország határait mint QueuiHle cs Ramadie . A francia nép azonban nemet mondott az atlanti egyezményre, az újfajta Kommirrternellcnes szerződésre. Hatalmas békemozgalom vonul végig a világon, ami döntő módon kifejezésre futott a Nemzetközi Nőnap megünneplésében is — Írja az Humanité. A Telepress római jelentése szerint Gasperi és Sforza a képviselő- ház hála mögött január 6-án em- léki-afban kérte az amerikai kül- Sgymfnlsztőrfmroá. hogy Párisba érkezett Mrek lutrim a Kuomintang csapaté* kiürítették Szain városát A csapatok Nan- kingtól 200 mérfőldnyire vonullak vissz*. Londoni jelentés szerint az Uj- klna hírszolgálati ügynökség arról számol be. hogy Csang-Kai-Sek a Kuomintang szélső jobbszárnyával egyetértésben terveket dolgozott H a polgár- háború továbbfolytatására. Az AFP jelentése szerint a béke- tervek kidolgozására küldött tizes bizottság elten javaslatot ‘..ékített a népi Kína nyolc pontból áHó béke. feltételeire. Az ellen javaslatok arra irányulnak, hogy Kína jövő koai dó* kormányában helyet biztosítanak a Kuomintang ■Rámára Is. Londoni jelentés szerint a Kuomintang haderő egyik hadosztálya a Jangce-vonalon átpártolt a néphadsereghez. A moszkvai rádió egy amerikai sajtótudósitó cikke alapján közölte, hogy az Iram" sah ellent merényletet tulajdonképpen az amerikaiak rendezték az amerikai olajtársaságok érdekében. Számításuk be is vált, mert a merénylet után megindult a brutális hajsza a baloldali személyiségek eben. Az iráni olaj kérdésében eddig egyezmény állott fenn az angolok és az amerikaiak között, de most az USA lehetőségeket keres saját külön érdekeinek biztosítására. Moszkvai jelentés szerint a svéd lapok idézik a Newyork Herald Tribune cikkét, amely szerint az USA azt követeli a Marshall-országoktól, hogy korlátozzák z külkereskedelmüket a Szovjctúnlóval ée a keleteurópaJ államokkal. A Ny Dag ezzel kapcsolatban megjegyzi hogy az Egyesült Államok kormánya a Marshall-tervvel nemcsak Svéd ország belső gazdasági életét veszélyezteti, hanem külkereskedelmét b megfojtással fenyegeti Tíz éve nyílt meg a SzuK(b)P történelmi jelentőségű 18. kongresszusa Mószkvni jelentés szeriül a szovjet sajtói megemlékezik arról, hogy tíz érve! («előtt nyílt meg a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának 18. kongresszusa. Ez a kongresszus új történelmi szakaszt jelent a párt és a szovjet nép éleiében. A kongresszus megállapította a szocialista társadalom felépítésének befejezését és a kommunizmusba való átmenet programját. Elfogadta ezenkívül a harmadik ötéves tervet is. Tbc é* lelt el — Írja a Pravda — a kongresszus öta. Ez az időszak a marxízmus-lsn nizmus további győzelmeinek korszaka volt. A szocializmusnak a Szovjetunióban aratott győzelme és a kommunizmus sikeres építése hatalmas ösztönzést ad a világ dolgozói részére a kapitalizmns elleni küzdelmükben. A Függetlenségi Népfront felhívása az ország dolgozó népéhez március 15-e megünneplésére Március 15-én ünnepeljük az 1848-as szabadságharc kitörésének 101. évfordulóját. Nemzetünknek ezen a nagy ünnepén ül össze Budapesten a Magyar Függetlenségi Népfront kongresszusa, az ország minden alkotó és hazafias erejének képviseletei. A Függetlenségi Népfrontba tömörült demokratikus erők ezzel Is kifejezni kivánjik, hogy törekvéseik 1848—1849 eszmélnek — Kossuth, Petőfi, Táncsics nagy céljainak — megvalósítása és továbbfejlesztése. hogy programjuk a nemzed felemelkedés egyetlen lehetséges pogratnja. Száz év, múltán a magyar nép elolt mér sok tekintetben új feladatok állnak. Ma a nyugati imperialisták ellen ke» harcolnunk, a szocialista Magyarországot kell felépíteni. A magyar nép akkor marad hú 1848—1846 hagyományaihoz, ha vállalja eoeket az új feladatokat, ha a Függetlenségi Népfront mögé tömörülve követi nemzet vezető osztályát: a munkásságot és tónak élenjáró csapatát a Magyar Dolgozók Pártját A Magyar Függetlenségi Népfront felhívja f helyi népi bizottságokat, hogy méltó formában rendezzék meg mindenütt március 15- ének ünnepségek. Rendezzenek gyűlést, kössék azt egybe az ifjúság, a honvédség, a rendőrség felvonulásával, 1848—49 emlékműveinek megkoszorúzásával. A Magyar Függetlenségi Népfront felhívja az ország egész dolgozó népét, vegyen részt minél tömegesebb tu a népi bizottságok által rendezett gyűléseken, ünnepségeken Lobogózzunk fel minden házat az egész országban, hirdesse nemzetiszfnfl zászlónk is, hogy a magyaT nép felszabadultan, megújulva követi Kossuth, Petőfi és Táncsics hagyományait Elfen s Magyar Függetlense^ Népfront Országos Kongresszus* A Magyar Függetlenségi Népfront Ideiglenes OraRágo* Tanácsa.