Dunántúli Napló, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-08 / 56. szám

DÜNÄNTOLI m api o um MAxami Három hónappal meghosszahhítják a tagfelvételi «áriaiot A telúivizsgállsnál elért hátai­ra- eredményeket most szerveze­• rögz> énünk kell és pártunk Jcsapat jellegét továbbfejleszteni: la ja; le a tag- és tagjelöltfelvéte­zárlat. Javasolja, bogy a zárlatot még három hónappal hosszabbítsák meg. íré, azért van szükség, hegy tel- ->/? egészében befejezzük a felül- tzsgáiásbol még hátralevő kisebb hadatokat és. hogy politikailag (ól kikészítsük a pártszervezeteket a vábbi tennivalókra. A jövőben lapvetően meg kell változtatni a ag. és tag jelöltf el vételt, nem a ennyiségre, hanem a minőségre !l helyezni e fősúlyt. A tagfelvétellel a jövőben szaka­datlanul javítanunk kcO a párt szociális összetételét és minősé­gét Isősorban a legjobb és legáldo- itkészebb munkások, dolgozó pa- ‘sztok és értelmiségiek előtt nyit •ik meg a kaput, akik valamely tö- negszervezetben végzett munká­ikkal bebizonyították, hogy méltók párttagságra. Az elmélet iránti agy érdeklődést, a tanulást to- ább kell fokozni pártunkban. Az Iméleti tanulásnak új és hatalmas -ndületet kell adnunk Nem lehet j párttag aki nem képezi magát. •:i nem sajátítja el a marxista-le- infsta elméletet Dolgozó népűnket hazánk és nagy szövetségesünk, a hatalma Szov{etunió és Sztálin Iránti izzó szeretetre, nemzetköziségre, a re­akció ée a> Imperialisták gyűlöle­tére kell nevelnünk. 4z oktatási munka kiszélesítését s&te kell kapcsolni a párttag akti izálásával Kevesebb munkát vé­gezzen egy-egy párttag és bátran onkcfóba kell helyezni a fiatal párt tr gokat. Munkát kell adni a tagfeldlfcknek Helytelen nézet az, hogy aki ke­• esztülment a felülvizsgálaton, az nir tényleg biztosította magának párttagságot, most már nem kell 'ártmunkáf végeznie. Végleg biz- 'osftani a párttagságot csak azzal diet ha hűek vágunk a párthoz. Teljesítjük a párttag kötelességeit épezzók magunkat, megálljuk he­lyünket a termelésben és aktívan résiünk részi a Bárfaiunkéban. A ;ioIltikaf tömegmunka közelebb visz pártunkat a dolgozó tömegekhez é» ó kapcsolatot teremt a néppeL A felülvizsgálás hozta létre pár tunkban a tagielőltek csoportját Mintegy 150000 tagjelöltünk van s ez a szám a tsgzárlat megszü ése után még növekedni fog. Meg kelt adni minden támogatási arra. hogy a tagjelöltek politi­kailag képezzék magukat és ki vegyék részüket a pártit.unkábó’ la a tagfelölt megállja a helyét idén feklntetben, akkor a jelölt­égi idő után telje«Jogú párttagnak ••e-.sz.ük fel sorainkban. ErŐHÍte&li falusi párfmrerrezefeinket A pártépftő munkában minden vonalon erősftanünk kell pártszer- ezeteinket és különös súlyt kell elyeznünk (alusi pártszervezeteink ugerösftésére. Az utóbbi szem ontból döntő jelentősége van a , ép- és traktorállomások, vala­mint a mezőgazdasági nemzeti vál­lalatok üzemi pártszervezeteinek. A ■avasz folyamán termelő szővetke éli csoportlalnkban önálló pártszervezetet létesítünk jrrősltjök a pártszervezetet a falun i kiszélesítendő falujárással is. ' *»lflivlzsgflás óta ugrásszerű en megnőtt pártunkban a tagdíjfi­zetők száma ts. Javasolja a köz­ponti vezetőség az eddigi tagdíj fel­emelését. Az uj tagdíj progresszív lesz és április elsején lép életbe. A tagdíj 600 forint keresetig 2 forint, 601-töl 1200 forintig 3 fo­rint, 126l-töl 1500 forintig 10 fo­rint, 1501 -töl 2.000 forintig 30 fo­rint s!h. Munkanélküliek, munka- képtelenek és nem kereső család­tagok tagdíja egy forint, a pa­rasztságé egységesen két torint Kovács István fgy fejezte be be­szédét: A felülvizsgálás során elért ko­moly eredmény biztosíték arra, hogy pártunk a központi vezetőség és vezére, Rákosi Mátyás vezetése alatt < jövőben még sikeresebben oldja meg az előttünk álló feladato­kat és kemény, szívós küzdelemben megvalósítja a lenini-sztálini párt- építés elveit. így partunk képes lesz a magyar munkásosztályt, né­pünket a szocializmus építésének útján új és új győAlmckre vezetni. A beszámolóihoz többen szóltak hozzá, majd Kovács elvlárs vála­szolt az elhangzott kérdésekre Ez­után Szakasits Árpád elvtárs két határozati javaslatot teijesntcft elő. Ezeket a Központi Vezelőség egy. hanguan jóváhagyta­Az első határozati javaslat a tag zárlat 1949 június 1-ig szóló meg­hosszabbítását, a második a prog­resszív tagjárulék bevezetéséi írja elő. Gromiho a Sxovjelunió küliigyminissierhelyeUese A TASzSz moszkvai jelentése szerint a Szovjetúnló miniszterta­nácsai Gromikot első küJOtjymi- nisrterhelyettessé nevezte ki. Az 'mperialistálr félnek a szovjet javaslattól Az Egyesült Nemzetek gazdasági ás szociális tanácsának ülésén óarapkín, a Szovíeíuníó képvíse lője kifejtette, bogy az „elmaradt területek" és gyarmatok mezőgaz­dasági és nyersanyagszállító Icrü- 'etekké való átalakításival a gyar- mití hatalmak saját fejlődésüket biztosították. azonban megakadályozták a tő­lük függő országok fejlődését. \ Szovjetunió álláspontját a kő vetkezőkben ismertette Carapkhi A Szovleiúnfó szükségesnek tartja, hogy széWkörü gazda­sági seoftséoet oynitsanak «7 „elmaradt országoknak és terü­leteknek” A gazdasási segítségnek meg kei kőnnyftenic e területek belső erő forrásainak kifejlesztését A oazdasávl seoftséoet nem sza­bad politikai. gaz.d«sáo1 vany katonai engedményekhez kötni farnpkin ntán Kgtr-Suehy len •ve> klkfddőtt rámutatott arra ‘logy az amerikai monopóliumot kihasználták az elmaradottabb or ágok természeti erőforrásait. Az UNO gazdasági és szoeiá” ‘anársa foglalkozott azzal a szói “t tnvBstatf.at amely széleskörű nemzetközi vizsgál*- tot követel a vfág minden or­szágának munkaviszonyairól. Az angol és amerikai meghízottak mindent megtettek, hogy kibújja­nak, ennek a számukra kedvezőt 'en Javaslatnak n megvitatása alól Ana'ia és Amerika qaxdasáqi váltéq elét* A Szovjet Tájékoztató Iroda sze­rint mind az amerikai szenátus, mind az európai gazdasági egvütt működési bizottság ülésén a Mar shall-terv 1949—50. évi kiutalásai­nak megvitatásakor borúlátó han mlal uralkodott. Az amerikai szenátorokat nyug­talanítja hogy a Marshall-terv- vel kapcsolatosan AJ pénzügyi kötelezttségek merülhetnek fel és ez gyorsítaná az Egyesült Államok gazdasági válságát. A szenátorok nagy többsége amiatt is nyugtalan, mert egyre nehezebbé válik az európai piaeo kon az amerikai áru elhelyezése f ÄRCIUS 15-EN jön a Ferencváros! Pollit, az angol kommunista párt főtitkára, egyik beszédében kijelentette, hogy még mielőtt a Marshall ..lerv 1953-ben véget érne, Anglia el­éri a gazdasági válság mélypont­ját. ha nem változtatja meg gyökere­sen külpolitikáját. Olyan kor mányra van szükség, amely komo 'van hozzálát a munkásosztály jó­létének emelésére alkalmas intéz­kedések meghozatalához Az egyetlen megoldás az Igazi harc megindítása a kapitalista termelés) rendszer ellen A tervgazdálkodás azonban lebe teilen a kapitalista rendszerben A mostani „munkásvezérek" sohasem bírálják a kapitalistákat, csak a kommunistákat. Tartsák lisztedben a Srov'e’unióval kötö** egy*>?ményt Párisi jelentés szerint a Francia Szovjet Társaság országos taná érának 'egutóbhi ülésén Joliot Curie, a Nobel-tUias atomfizikus, ismertette a Szovjetuniónak a béke megvédésében betöltött szerepét. A Francia—Szov lel Társaság ta oácsa mrgbélvegezle Oueuille, Schumar Dafadier legutóbbi kijelentéseit és minden erővel arra tőretkszik hogy Franciaország HszMetb n tartsa a Szovjetunióval kötött köt csönös barátság} és sftgélynvúltás egvez m én v* Menni népszavazás* követel Nenn! a firenzei népgyüléeen ki­jelentette, hogy Gasperi kormánya az olasz nép akaratával ellenkező kötelezettségeket vállal a támadó háborút előkészítő imperialisták oh dalán­Országos népszavazás! köveiéit abban a kérdésben, vájjon az olasz nép kivánja-e Olaszország részvételét az atlanti egyezményben. Ar országgyűlés bWoH- ségoinak (j!ése: Az országgyűlés mentelmi bizott­sága szerdán tárpvalja Groh Jó­zsef, Kisházi Mlh'álv és Parragi Ovörgv képviselők mentelmi üffvét Az Igazságügyi bizottság szer­dán az éTInmngvtszségf elnöki és alelnöki állások szervczésérö!_ =o- vább'á a Mibízománvok meeszürde fiséról szóló törvénvlavaslatot tár tvalia. , . Az összeférhetetlenségi bizottság csütörtökön táróval la Ternav Ist­ván képviselő ellen beletenlett osz­szeférbeletlenségl üffvet. lovabbé Rarankovlcs István ellen magvar 'ttamnolrfrs0g,l»0l történ* meg •osztása miatt Indított összeférhe- tí-tlenség! ügyet­ASS^OiSYÖK 4 BÉKÉÉRT Irta. BE DO A magyar asszonyok az egész országban nagy felkészültséggel iineplik a mai napot. Talán akad nak, akik nem ismerik e nap tör­ténelmi hátterét, tradícióit, de el­nevezése alapján érzik: a nők nemzetközi összefogásának napja ez, a békéért, a nők jogainak megvédéséért Érzik, hogy ezen a napon valami közös, minden be­csületes nőre egyformán érvényes nagy ügyről van szó. Több mint negyven év telt cl azóta, bogy az 1907. évi stuttgarti nemzetközi nőkonferencián meg­alapították a Nemzetközi Nőszövet­séget, azt a szervezetet, amelyben politikai jogaik és felszabadításuk kiharcolására szövetkeztek a dol­gozó nők. 1910-ben a szocialista nők második nemzetközi konferen­ciáján Kopenhágában Klara Zet­kin javaslatára határozatot fogad­lak cl. hogy minden évben meg- ünnrplik március S ál, azt a na­pot, amikor hatalmas nőtömegek indultak harcba a tőke uralma ellen. E történelmi határozat elfoga­dása Ola a békéért és a jobb jö­vőért folytatott harc nagy útját hagyták maguk mögött a dolgozó nők. Valamennyi országban ki­bontakozott és megerősödött a népek szabdságküzdelme. zsázlói aló gyűjtve a dolgozó nók mil­lióit. A második világháborúban a nők népükkel együtt aktív harcot folytattak a fasizmus ellen. A népi demokrácia országaiban a nók mil­liói — a néppel együttműködve — megdÖDtöttr.i a kizsákmányolok uralmit, ma pedig tevékenyen részt- veszaek a szocializmus építésében. Nálunk, Magyarországon is, » népi demokrácia vívmányainak nagysága különös erővel nyilatko­zott meg a nők helyzetében elő­állott gyökeres változásban Meg­történt a nők teljes egyenjogúsí­tása és megtörtént minden a te­kintetben is. tiogy 0 nők élhesse­nek kikvívott szabadságukkal és egyenlően vegyék ki részüket a 'crmelésben, de ezen túl már az Miamiiéi irányításaién ív Elég sak Déldunántúl dolgozó nőinek áliorán végigtekintenünk és hatal­mas fejlődést tapasztalhatunk ezen a téren. A déldunánlúli megyék­ben a ferincls hősei, az élmunká sok között szép számmal találjuk 1 uóket: bizonyítják, hogy éie.n- iáró építői az országnak A kóz- gazgatásban, az áJIamélet irányf- 'ásában is ma már nem egy nő szerepel vezető pozícióban Dél- diinánlúlon Községi bíró. városi •anácsnok. szociális fe.lügye'é akad közöttük, de a Népfront nép) bi­zottságának tagjai között is nagy­számban találjuk b nőket akik a politikai és közélet 'rá"y^s1á’*aP vállvetve dolgoznak a férfiakkal. Oh vannak a fal» •f<J:i*Ii*“v4 építésének nagy munkájában és a földmű vessző vetkezetek vezetőségé­ben bmt találjuk a dolgozó pa- rasztasszonvokat. Nemcsak hatal­mas, nagy tömegsrervezelükfcen, U MNDSz-ben, hanem a többi tömeg- szervezetben és társadalmi egye­sületben is egyformán vezetőire"!- pet játszanak a férfiakkal é.s akár a DÉFOSz, akár a Szabadsághar­cos Szövetség, vagy más szervere­tek munkáját kísérjük figyelem' mel. mindenütt ott találjuk a fel" szabadult magyar nők mindig »«- vekvö tömegeit A Nemzetközi Nösző vétségbe" tömörült 80 millió béke- és badságszerető nő képviselői leg utóbb Magyarországon tartották kongresszusukat. Ez volt a törté­nelem során a nők legnagyobb politikai megmozdulása és art he zonyftotla, hogy a magyar as»»’ nyokka) egyetemben, a nők mim! egységesebb harci táborban egye sülnek, hogy megsemmisítsék * még számos országban meglét jogfosztotlságot és elnyomást 4» győzelemre vigyék a demokráciál­A mai nap az egész világon * dolgozó nók seregszemléjének napja. Ez a nap a világ nőinek tűntető megnyilatkozása a békéért, a demokráciáért vívott harcukban, amelyben a tőhbi halad ószelicm'V demokratikus szervezettet együtt egységes arc vonalat építettek ki ,l imperialista háborús uszítok eüsn- Alig valamivel főbb, mint bi»1* éve, hogv 3 harctereken lezajló1; lak a második világháború nw-1* csatái. Az Egyesült Államok Anglia agresszív politikájának M' galmazói máris ú,j világháború ki’ robbantására törekszenek, hoz" újra mérhetetlen szepvedések ,l>’ kadékába döntsék a népeket Ezért is a dolgozó nők mind nagvolé’ tömegei látják he, hogy a tárté’ békéért, az általános biztonságért folytatott bare az egyetlen biz10’*' ték arra, hogy békében élhessen1^ és megőrizzék gyermekeik boldoP' ságát, családi tűzhelyük nyug* mát. Mi, Oéldunántúl asszonvai is *7 két akamnk. Ha keit. éldorato* '* tudunk hozni érte, ugyanazt a* *1- dozalot, amit a szovjet nő, n szó'- jel anya is hozóit a fasizmus ?*' leni küzdelemben Amíg imperiali'" mus van a földön, tudjuk, boT* jogainkat nekünk keJl niegvé'l'r nőnk, a még jogfosztott orszé?"1 asszonyainak pedig kiharcolniok- Büszkén tekintünk eddig vég»1 munkánk eredményeire, szilárd*1* állunk a hé.Vefronlon, u Dolgozók Pártja és a oiag)** »‘"f vert ő jé vei. Rákosi 4fályássaJ ** élen. Asszonytársaink ott US*de' uek a világ minden országáb»® ** imperializmus ellen abban » borban, amelyet a nagy StoTty” unió és a világ dolgozóinak bél tanítómestere, Sztálin vezet. E* nyújt biztosítékot arra. hogy Arf^’ menyesen vehet jük fel a harcit imperializmus ellen, megvédb'1)’’ * ■* ' ' * - ““ a békét és ezen keresztül er hetjük népi demokráeiánkat é.« szoeiafizmus é.pftését Magyarof'^ gon Károlyi Mihály sajtóértekezlete ,Fekete köny^w-ről Károlyi Mihály. Magyarország pársi követe sajtóértekezleten át­nyújtotta a Fekete könyvet a fran­cia sajtó képviselőinek. Elmon­dotta, hogy a* a rágalomhad járat, amelyet a Mindszenty-per kapcsán a külföldi sajtó egy része Magyar ország ellen indított, meglepő volt, miután spk külföldi újságíró volt ielen a per tárgyalásán. A magyar követ elismeréssel szólott azokról a tudósítókról, akik tárgyilagosan megírták a lényeget. Károlyi szavai nyomán vita indult meg a jelenlevő újságírók között. A vita lehetővé tette annak tisztázását, hogy MindszAUty nem volt alkalma? arra, hogy beváltsa külföldi támogatóinak reményeit A per anyaga csak töredelmes be­ismerésre vezet heteit, amit hiába gyekeztek egyes hírforrások vn- imni titokzatos kábítószer szun'á lár.i írni. A bizonyítékok és té- nvek egérfogójából nem volt más Mut Mindseenty számára, mint a beismerés — állapították sajtóértekezleten megjelent Írók. Hét tdifalólaf a Tót**19 A TOTO legutóbbi fordiriój^ 352.445 szelvény érkezett, “lé** forint kerül kiosztásra. Heten ' teb el 12 találatot, 27-692 forintot nyertek. Tizene^. találatot 104 pályázó ért el. 3 remény itt 1863 forint volt, * . 10 találatos nyerő íeteaié*!,^^.! forintot kap majd. — A 12 TOTO szelvén^: Kispest— (x). Vasas—Újpest 2:1 (1) ]‘kC. bánya—ETO 3:1 (1). Szege£-»£ 1:0 (I), Sz. Lokotncliv-Feretv**,, rm 0.4 (21. PBTr—D*tvimó íw B Lokomolfv—MAORT ' MOGORT-Ozd 0:2 (2). 0«* , Gá7.gyár 1:1 (x), Dräsche—P]’0. | 2:0 (1). Békéscsaba—■SsoliWB'1 2:1 (1).

Next

/
Thumbnails
Contents