Dunántúli Napló, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-25 / 47. szám
VtVN'KlTtfÉÍ HÄPtÖ fitt RBSŰJtt v> Hz új üzemi bizottságok feladata lesz a szocialista munkaverseny szervezése Piros László és Szita János e’vtársak nagy beszéde a Szaktanács összvezetőségi értekezletén A 'Szakszervezetek Országos Tanácsa csütörtökön délutánra össz- vezctőségi értekezletre tóvta össze az üzemi bizottságok tagjait, a bizalmiakat, a szakszervezeti funkcionáriusokat, az MDP üzemi pártszervezeteinek képviselőit és a vállalatvezetőket. Az értekezletet Harustyák József elvtárs, a Szaktanács elnöke nyi- olta meg. Hangoztatta, az értekezletet azért hívták össze, hogy iz’erők összefogásával Láthassunk hozzá a feladatok eredményes elvégzéséhez. Az üzemi bizottságok, ■a a legjobb dolgozóknak kell be- kerülniŐK. Az MDP minden támogatást megad, hogy a szakszervezetek az új üz<ml bizottsági választásokból megerősödve kerüljenek • kt és elvégezhessék nagy feladatukat, I tömegek mozgósítását, a terme- és eredményes fokozását, a dolgozók nevelését és szociális védelmét. ..Március 7-én: Ü. B. váloszlások Ezután Piros László elvlárs, a Szaktanács főtitkárhelyettese mondott beszédetBeszédében megállapította, hogy az új üzemi bizottságok legdöntőbb feladata az üzem összes dolgozóinak mozgósítása a termelés emeléséért, az önköltség csökkentéséért, a minőség megjavításáért,. a selejt csökkentéséért, a munka termelékenységének emeléséért folyó harcra. x Az üzemi bizottságok feladata lesz a szocializmus építése érdekében szervezni és vezetni az üzemekben, a gyárakban, intézményekben a szocialista munkaversenyt. Az új üzemi bizottsági választásokkal az eddigi versenybizottságok megszűnnek és. az egész rnunkaverseoy kérdése a termelés, a. verseny továbbfejlesztése az üzemi bizottságok feladata lesz. Nem kevésbbé fontos feladatunk gondoskodni a dolgozók politikai neveléséről. A szakszervezetek nevelési munkáinkat kiterjesztik a dolgozók széles tömegeire, tehát a, párton kívüli dolgozókra is. Az üzemi bizottságok feladata az üzemi kollektív szerződések elkészítése és megkötése a vállalatok vezetőivel, egyben őrködni a kollektív szerMolnár Erik nagykövei kihallgatáson volt Svernik elnöknél Az MTI moszáavai je’etutóse szerűi* Molnár Erük nagykövet a szovjet—magyar barátsági szerződés aláírásának első évfordulója aikalmálbó: kihallgatáson jeemt meg Nikolaj Sverniknéb a Szovjeí- únfó Legfelső Tanácsa vezetőségének elnökéné’ és tolmácsolta a Magyar Köztársaság e rvök.ének jókívánságait- Ez alkalommal Sver- n-ik elnök felkérte a magiyar nagyköveteit, adja át üdvözletét Szajká- sits Árpád köztársasági elnöknek. Népszava agi(ációs-nap Vasárnap Pécse11 Népszava ági- lációs nap lesz, amelyen több ezer szervezeti do'gozó vesz részt. Ezt megelőzően, 26-án, szombalon délután 5 órakor a szakszervezet kul- lúrbelyiségében (Színház tér I. sz.) sajtóparlamenlet tartanak, amelyen a kül- és belpolitikáról, az életszínvonalról és a kolleektív szerződésről Horváth Zoltán nemzetgyűlési képviselő, a Népszava főszerkesztője és Komor Imre a Népszava szerkesztője tartanak beszámolót. Minden szervezett munkás jelenjen meg. ' zödésben előírt kötelezettségek és jogok megtartása felett. Feladatuk még, kifejleszteni az üzemekben a szocialista kultúrát, továbbá, hogy a sportmozgalmat tömeg- mozgalommá tegyék és hogy fejlesszék a dolgozók szakmai tudá sátBejelentette ezután, hogy minden olyan vállalatnál, ahol legalább 80 szervezett dolgozó van, létre kell hozni a szakszervezetek üzemi szervezetét. Minden ilyen vállalatnál március 7-én kezdődik az új üzemi bizottságok választása. Megnövekedik a bizalmiak feladata is. Az új választások után csak a bizalmiak javaslatára lehet új szakszervezeti tagot felvenni. Az ioar feladatainak megoldásával bizonyítjuk a szocialista termelés tölényét Ezután Szita János elvfárs, az ipariigyi minisztérium főosztály- vezetője tartotta meg beszámolóját. Szita János elvtárs hangsúlyozta, hogy a munkásosztálynak, az ország dolgozóinak feladata: a szocializmus építésének időszakában megsokszorozódlak. Be kell fejeznünk a hároméves tervet két év és öt hónap alatt és meg kell tennünk az ötéves terv előkészületeit. Az ötéves terv az ország gazdasági fejlődését új alapokon szervezi meg és a jóiét Magyarországon eddig nem ismert fokának elérését célozza. Az ipar feladatai között igen fontos az önköltség csökkentése. A tőkés termelésben az önköltség- csökkentés célja a kizsákmányolás fokozása, a tőkés osztály gazdagodásának biztosítása volt. Ezzel szemben nálunk azt jelenti, hogy az így .rendelkezésünkre álló ösz- szegból nagyobb beruházásokat tudunk végrehajtani. Az önköltségcsökkentés eredménye már Az is, hogy például az építkezés szorzósz’áma a régi tízszereséről hétszeresére csökkent, a zefir ing ára 71 forintról 49-rc, a női cipő 119 forintról 89-re szállt le. Csak központilag dönthető el, hogy a megtakarított összeget hova kell leginkább fordítani. S hogy ez a magyar nép érdekel szerint történik, ennek személyi biztosítéka is van, Gerő Ernő pénzügyminiszter. A dolgozók, a gyár és az állam közti viszony megváltozásának eredménye, bogy a munka lermelékenysége az öthónapos terv folyamán 14 százalékkal emelkedett az iparban. Az ipari munka termelékenysége azonban még néhány százalékkal a háború előtti átlag alatt van s ezért, a termelékenység gvors- iitemü emelkedésére van szükség, hogy bebizonyítsuk a szocialista termelés fölényét. Az olcsóbb termelés szempontjából nagyjelentőségű a gyártás helyes, jobb megszervezése. Fokozottan kell rátérnünk a díjazásra, a jutalmazás szocialista elvének alkalmazására, hogy aki többet, teljesít, többet is kapjon. Ennek az elvnek alapján alakult ki az újítások díjazásának rendszere is. Ezenkívül a kormány a közeljövőben olyan réndefelet szándékozik kiadni, amely szabályozza, hogy az elért önköltségcsökkentés eredményeiből mennyit kell visszajuttatni az üzem dolgozói részére. — Az önköltségcsökkentés az új inunkaverseny egyik döntöjelenfő- ségü kérdése, A műhelyek, üzemek versenyében fontos szerepet fog kapni az a versengés, hogy melyik ad be több megtakarított milliót az államkasszába, és ezt a versenyt feszült figyelemmel fogja kísérni az egész magyar nép — fejezte be beszédét Szita János elvtárs. Az ülés résztvevői egyperces néma felé Pássa l adóztak a trörög szabadsághős, Paparigasz emlékének. Az ülés Harustyák József zárószavai után ért véget. Ingyenes Szfreptomicin-kezelés a pécsi gyermekklinikán A népjóléti minisztérium március elsejétől kezdve hat hónapon át lehetővé teszi a meningitisz tbc-ben és a lilliáris tbc-ben megbetegedett 18 éven aluli, valamint a bármilyen tuberkulótikus betegségben szenvedő két éven aluli gyermekek ingyenes Sztreptomicin-kezelését. Sztreptőmicin-kezelés az akció keretében vidékeit kizárólag, a pécsi, szegedi és debreceni gyermekklinikán történik. Ezek az intézetek kellő számú ágyat tartanak fenn a betegeknek. A Sztreptomícin-kezelés ingyenes, a kórházi ápolási dijat azonban, kivéve az igazolt szegénység esetét.. ki kell fizetni. Az akció jelentősen csökkenteni fogja a gyermek-tbc. halandóságot. Mindsxenty einhosainak valutaügye a minkásbíróság elült A valutaügyészsr ; vádiratot adott ki Bóka Iníre áldozópap, prfmási számvevő és tizennégy bűntársa ellen. Az iigv másodrendű vádlottja Wydler Tivadar budapesti bankigazgató, a harmadrendű vádlott dr. Horváth Gábor Eszterházy jogtanácsosa, vádlottak. továbbá dr. -Vajkay Nándor banktulajdonos és oszlálysorsjegy föelarusíló, Wid József jezsuita szerzrtespap, Vá- radi János jezsuita szerzetes, dr. Tolnai Dezső nyugalmazott bank- igazgató, Nagy György banktisztviselő, Földes Károly magánalkalmazott. Földes Sándor termény- kereskedő, Deutsch Zsigmond ügynök, özv. Forgách Józsefné, Molnár Margit füszerketeskedő, Du- kesz Ede kötizövö iparos, Dukesz Viktor gépi burkoló és ifj. Csonka Pál mezőgazdasági termény-bizományos. A felsorollak Bonyolították le Mindszenly, Eszterházy, Mihalovics Zsigmond és Borbély István jezsuita tartományfőnök piszkos valutaügyeit. A vádlottak Földes Sándor kivételével letartóztatásban vannak. A vádirat megállapítja, hogy Róka és társai külföldi rize- ési eszközök zárolt letétbehelyezé- sének elmulasztása, külföldi fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés. valuta engedély nélküli külföldre csempészése és uzsora bűntettében, illetve vétségében bűnösök. A nagyszabású valutabűnpert a budapesti munkásbfrósig Bíró- tanácsa hétfőn tárgyalja. | röúUheqqtjel | Egyház és állam Szófiai jelentés szerint Kólarov helyettes miniszterelnök és külügyminiszter a nemzetgyűlésnek a4 vallás gyakorlatról szóló szerdai vitájában beszédet mondott. A népi demokrácia — mondotta — nem volna igazi népi hatalom, ha nem biztosítaná a lelkiismereti és vallási szabadságot és nem helyezné tartós és demokratikus alapokra az egyház és állam viszonyát. És ha nem vetne, véget, annak az állapotnak, amely lehetővé teszi, hogy az egyházai, tőle idegen célok szolgálatába állítsák. Az egyháznak az államtól történő elválasztása, nem azt jelenti, hogy az egyházat, az állam.on kívül helyezik, sem pedig azt, hogy az egyház állom, az államban, mind össze arról van szó, hogy a. hívők szabadon választhatják, meg vallásukat, és minden egyháznak. ön álló, külön szabályzata van, ami azonban nem lehet, ellentétes a közérdekkel. Bulgária nem tekinthető „senkiföldjének“ és éppen ezért egyetlen ■-egyházi személy, akit az ország határain kívül neveztek ki, mindaddig nem foglalhatja el hivatalát, amíg nem kapta meg a bolgár hatóságok hoz zájándásdt. Ez az elv különben a burzsoá államokban is érvényes. A katolikus egyház papjai kong nyen válhatnak külföldi érdekek ügynökeivé és a vallás leple alatt felvilágosítással szolgálhatnék egy külföldi politikai központnak, ez esetben a Vatikánnak. Az új törvény, amely szabályozza az egyházak helyzetét., megóvja a. Bul- oáriában. élő katolikus papokat, hogy külföldi érdekeket kiszolgáló ügynökké váljanak. Mivel Bulgária és a Vatikán között nem áll fenn diplomáciai kapcsolat, a Vatikán részéről Bulgáriába küldött „apostoli missziót“ csak átmeneti jellegűnek tekintettük és mostantól fogva befejezettnek tekintjük a működését. Ez az intézkedés a katolikus fúvók érdekeit szolgálja, mert ezzel megóvjuk őket a veszélytől, hogy egy demokráciaellenes és szovjetellenes politika hálójába kerüljenek. „Szavazzatok a békére! E jelszóval jeéent meg a Franci a Kommunista Párt vezetőségének felhívása a március 20-1 éfl 27-i járás* választások alkalmából. A felhívás rámutat áfrn a különösen súlyos helyzetre, amelybe * kommunista miniszterek kizárása óta a francia marshallizált kormány vittle az országot azzal, bogy részt vesz a költséges, veszély®* és bűnös háború előkészítésében- Franciaország katonai szövetsége Angliával, a Benelux államokkal' a nyugatnémetországi nácikká' és az atlanti egyezmény bizonyul*' hogy az imperialista tábor támadásra készülődik, A Szovjetúnió békés együttműködésre irányúié javaslataira a háborús usziték és lakájai meg akarják támadni a Szovjetúniót- A gyalázatos tárnáé háborúban a francia népnek ** ágyútöltelék szerepét szánták. A francia nép békét akar és ha fé' ’eménykülönhségre tekintet nélk*** egyesül, megmentheti a békét A francia nép sohasem fog háború* viselni a Szovjetúnió ellen. Március 31-ig 200 (anyaközpont iiiie öleséi határolta el a Gazdasági Főtanács A Gazdasági Főtanács csütörtöki ülésén fontos határozatokat hozott A bürokrácia letörésére a minisztériumokban és a közhivatalokban • , szakmai továbbképzőtanfolyamok indulnak. A kéményseprő iparipazolvanyokat eddig nagyreszt múltbeli politikai magatartás ’jutalmazásául kapták- A kormányzat most a kéményseprést önkormányzati feladattá nyllvánitotla és a jövőben a kényényseprést önkormányzati vállalatok fogják ellátni A nemzeti vállalatok átveszik a ténylegesen dolgozó kéményseprő- mestereket és alkalmazottaikat. — Díjszabásuk a szakmabeli kollektív szerződés szerint történik. A kormányzat a' közigazgatási számrendszert mintegy húsz minta- községben még a múlt év októberében bevezette. Szakértők megállapítása szerint az új rendszer egyszerűbb, világosabb és sokkal kevésbbé bürokratikus, mint a régi, s nagymérvű megtakarítást lehel vele elérni. A belügyminisztérium most tervbe vette, hogy az új rendszert a kijelöl* mintaközségeken kívül más községekben, egy járásban és egy egész vármegye területén is bevezetik. Állattenyésztésünk minőségi fejlesztése a mesterséges termékenyítés széleskörű alkalmazása útján érhető elAz ezt végző állatorvosok külö'J díjazására a kormányzat félnú**'0 forintot irányzott elő. A népi demokrácia kormánya *f| akarja emelni a tanvai lakosság0* évszázados elmaradottságból. " Ezért megszervezte* a Tanyai Ta; nácsot, amelynek feladata a tanya1 települések központosítása. Március 31-ig a Tanyai Tanács mintegy 200 tanyaközpont hely** Jelöli megA [anyaközpontokon egészségbáía- kát, iskolákat, bekötőutakat, gazdasági vasutakat és egészséges lakóházakat építtet. A kormánvsat ezzel a tanyai lakosság minae‘J dolgozóját bekapcsolja a tervszer11 nemzetgazdaságba. A Tanyai Ta' nács eddig 68 tanyaközpontot Ier lölt ki. Sabanoo Pécseit A Szovjet Kultúra Hónapja” Magyarországra látogatott kultúr' delegáció vezetője, Sabanov „wl' niszterhelyettes szombaton P*csre érkezik. A Pécsi Tudományegye**”! és a Magyar Szovjet Művelőd"5’ Társaság felkérésére érkezése n<’P ján délben 12 órakor előadást tar az egyetem aulájában a Szovjet' unió egészségügyéről Utána megtekinti a város egészségügyi intézményeit.