Dunántúli Napló, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-24 / 46. szám
I DUNANTOII NAPLÓ 1940 FEBRÜÄS M Tehetségkutatás munkás- és parasztifjak között at uUtház keinek a jelentkezők a tehetség- kutató vizsgára, amelyet a Szín- művészeti Főiskola azért írt ki, hogy munkás- és paraszti fjakat toborozzon hallgatói közé. A felhívás eljutott a legkisebb falvakba is. Korra és Iskolai végzettségre való tekintet nélkül bárki jelentkezhetett és mire elérkezett a vizsga napja, nemcsak pécsi és baranyai, hanem somogyi és tolnai jelöltek is izgatottan várták, hogy beszólit- ■*4k őket a bizottság elé, JCitilttfr M-ódizestcl dolgoiik a bizottság. A vizsga, amely itt folyik, semmiben sem hasonlít azokhoz a „tehetségkutatásokhoz", amelyeknek oly gyakran lehettünk tanúi a polgári színházaknál. Régen a külsőségekre I akt ették a súlyt. A szerepkörökre aszerint keresték ki a tagokat, mit mutattak első látásra, s nem adottságai alapján. így azután a különböző színpadokon elszaporodtak a szép, de tehetségtelen színésznők, elkallódtak drámai tehetségek. mert nem egyenesre nőtt az orruk. .4 vizsga azonban legfőképpen abban különbözik a régiektől, hogy olyanok számára nyitja meg a színipályán való érvényesülés ufiát, akik azelőtt nem Is álmodhattak arról, hogy valamikor is eljuthassanak a világot jelentő deszkákra. CÁ bLZ<iSIQ Zsuteh *éget kutatja. Akiben ez megvan, a feladott gyakorlatok alapján elárulja színjátszóképességét, felfogóképességét. Amikor a jelentkezőt beszéltetik, vagy énekeltetik, azt vizsgálják, milyen alapanyagú a hang, amelynek kiművelése a főiskola feladata lesz. mindenkitől megkérdezik, miért akar színész lennit Van köztük, akit megtéveszt a színpad ragyogása és azt hiszi, a szlnipályán olyan sorsban lesz része, amely csupa szépséggel veszi körül. EzekKruglikova és Go mr© keli Pécsed A Szovjet Kultúra Hónapja két kiváló mö vész vendége, Jelena Kruglikova és David Gamrekeli, a Moszkvai Nagy Színház tagjai ma érkeznek Pécsre. Délelőtt Péesvárosa fogadást rendez tiszteletükre a városházán, majd a szovjet művészek gyárlátogatásra Indulnak. Este 8 órakor a pécsi Nemzeti Színházban rendezeti díszelőadáson lépnek fel áriákkal és dalokkal. Előtte Pajzs István, a Dunántúli Napló főszerkesztője mond bevezetőt. Pécsi, dombóvári és tabi művészjelöltek kerülnek a Színművészeti Főiskolára ben item a hivatásérzet szólal meg. Van olyan, aki olvasta a felhívást, fejlődni szeretne, továbbtanulni, fölemelkedni az értelmiség sorába. (Tf7L il? megmagyarázzák, hány lehetőség van még a továbbképzésre. Nincs harag, sem sértődés, amikor őszintén megmondják egyik-másik jelentkezőnek: nincs tehetsége a színészethez, de- úgy látják, más értelmiségi pályán feltétlen eredményt érhet el. Sokan, e vizsgán „meg- bukottak" közül is örömmel mennek eh — új ösztönzést kaptak, valami elindult bennük is most már nem hagyja nyugodni őket. Egyik talán tanító tesz néhány év múlva, a másik mérnök. Sijvő-ti Jlajőé rangos segéd azonban filmrendező lesz A főiskola minden tanszakára keresik a jelölteket is a bizottság felfigyel, amikor Simon Lajos bejelenti, mindenképpen filmrendező szeretne lenni. Elmondja, már gyerekkorában rendezgetett előadásokat. Film szakkönyveket sohasem olvasott, de kitűnően felel, amikor a bizottság tagjai a kél legutóbb látott magyar film, a „Talpalatnyi főid“ és a „Mágnás Miska" jeleneteit boncoltatják vele. Jó meglátásai vannak a színészek játékával kapcsolatban is. A döntés: — szeptemberben jelentkezzék a főiskolán felvételire. JCiuj deltái Ű?í(jLMü dombóvári leány. Tizenkileneéoes, színésznő akar lenni. .4 bizottság tüzetesen foglalkozik vele. Figyelik mozgását, egyszerű gyakorlatoknál — amelyekben olyasmit játszatnak meg, hogy sétál a kertben és virágot szed — alakító- képességének és képzeletének jeleit vizsgálják. — Megfeleli — szól a határozat. Kovácsfi Zsuzsa kollégiumi előkészítő tanfolyamra kerül. Ugyanígy a 2/ éves Farkas Ferenc is, a tabi téglagyár dolgozója. Z. Sztanics Ibolya IS éves, már szerepelt karban a színpadon, de ahhoz még nem jutott hozzá, hogy képezze magát Meglepően szép, erős hanganyaga van. A bizottság őt is felveszi: a főiskola operett- tanszakára kerül. Az ország számos helyén rendezték egyidőben a felvételi vizsgákat. Innen is, onnan is felbukkannak a tehetségek. A most következő tanévben a Színművészeti Főiskola kapui tágabbra nyílnak a munkásosztály és a dolgozó parasztság fiai előtt. Munkásújítók és atomkutatók az új Sztálin-díjások között A szovjetkormány e szovjet tudományos élet számos kiválóságát tüntette ki SztáHn-díjjai, kiemelkedően értékes munkásságuk elismeréséül. N. A. Voznyeszenszkij, a szovjet központi tervhivatal elnöke a „Szovjetunió hadigazdasága a honvédő háború időszakában” című művévé! érdemelte ki az !. osztályú Sztalin-díjat. Voznyeszenszkij e könyvében a szovjet technika és hadigazdaság páratlan teljesítményeit összegezi a fasiszta háború éveiben. A vízépítéstan terén kifejtett munkájukért Terentjev. Rresznin, Miller, Hodcsz és Cser- nylgin mérnökök kaptak -Sz'tálin- díjat. Három kiváló nmnkásújito a különféle megmunkálási eljárások terén végzett értékes újításaikért részesültek Sztálin-díjban A kozmikus sugárzások terén végzett nagyjelentőségű munkájukért — az úgynevezett bariíronok tulajdonságainak megállapításáért -- az örmény tudományos akadémia két tagja: Alichanov és A. Alidranian kaptak elsőosztályú dijat. E vizsgálatok az aiomkutatás szempontjából is nagyjelentőségűek. E3 Ezenfelül még számos M. és III. osztályú díjat adtak ki műszaki jellegű újításokért, mint például erdőkitermelési gépcsoport alkotásáért, új szénbányászati eljárásokért., A szovjet tudomány emberei megfeszített munkával dolgoznak a szovjet nép élet szín vonalának emeléséért. Orvosok továbbképzése Február 26-iId, szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik a pőciri belklinika előadótermében a pécei óe baranyai megyei orvosok mésodik továbbképző napja. Környey Ieftrviin professzor ••Az idegrendszer heveny fertőző be. tefeégci'“.ről, Sivó Józfef egyetemi magántanár »zliléezeti te tfögyßgyd- *zati kérdőikről tart eiőadáet> Dr Farády László magántanár beszámolója egőéziU ki a továbbképző nap programjáh Az Állami Operaház vendégjátéka Pécsétt és Kaposvárott 6t Állami Operákét s'agglone társn- tata és a MÁV szimfonikusok kedd ette Védett, szerda este pedig Kaposvárot' adták elő Puccini közkedvelt „Bohém‘■zercp Kaposváron — Pake pesti Jel. lépése miolt R.vffny tml volt Musette és bevált. Általában a kisebb szerepekben is rátermett alokí'ést iétha’tnuk. A zenekart Szőke Tibor mértéktartó dinamikával fogta össze és az ének végig szépen érvényesülhetett. Dr. Kapuvári Zelina művészi díszletei — különösen a III. felvonás remekül ható képe — és Stephányi György- ötlete«, eleven és zökkenőmentes játékot biztositó rendezése érdeme! még dicséretet. Kin. élet" efmO operáját zsúfolt nézőterek elő*t. Puccini fellépése az opera tarén azzal az eredménnyel jár*, hogy nyugaton is kúsból-vérből való embereket (pl. a szóbanforgó operában nyomorgó párizsi művészeket, varrólányokat, otcai népet) és nem meaealakokat, emberfő iöttt lényeket szerepeltettek opereszm- pádon. Ebben van Pöccint reális való- ságeiméie'ének értéke. A „Bohémélet" ma is rendkívül közkedvelt opera és Szőke Tibor mindent összefogó nagyszert vezéaylésével igen szép előadásban hallhattak. A négy bohém nemcsak hangban, de játékban és alakításban Is Jé! nyújtott, féray József szárnyaló, csengő tenorja, Reményi Sándor magas művészi élményt jelentő éneklése, Pé’er Antal erőteljes baritonja én Vermen Jenő még mindig szépen szóló basszusa alakította a szerepeltet. Sztcsődy Irén Mimi szerepében bangilag igen jó volt, alakítása azonban mér nem volt olyan meggyőző. Musette ef Pécset’ Páka Jóién énekelte. Kistó halvány volt, indlszpoticióval is küz- idMJ «S Mié* Musette nem is »»kiváló A pécsi filharmonikusok hangversenye Nagy örömmel hallgattuk hétfőn este a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete zenekarának ez kiél e!t*5 hetxigveraa. nyét. Nagy Jelentőségű egy vidéki kaltúrközpont életében egy Jó zene. kar fenntartása ée működése, ktilőnö. sen, ha. olyan kiváló mpgas fokú zenei kultúrát sugároz, amint annak tanúi lehettünk a hangversenyen. Amikor a hangvereeny művészi olda» Iáival foglalkozva néhány kritikai megjegyzésünk van. ez nem » művé. azl teljesítmény lebecsülését jelenti, csupán azért teresük, hogy még hibátlanabb, még tökéletesebb irányba menjen a fejlődés. A zenekar összetétele igen- jó. a vonósok «zépen kiegyenlített hangezluefkkel jáám-annk. a fúvósok teljesítménye eiintén kiváló; azt kellenu valamiképpen még megoldani, hogy a faíúvők tisztát)- ban tntouáljanak; jól tudjuk, ez r.em az előadók hibája volt. hanem • hangszereké, de talán valahogy 1« Uetue «zen 'ia aegManf. A kiváló t*. nekardirlgens. Ceáky Nándor olyan derék munkát végzett, melynek legszebb gyümölcseit élvezhettük; ertíe kézzel mindvégig kezében tartotta, az együttest, amellett egészen aprólékoe, részletekig menő kidolgozottságot nyújtott. Tempóival nem mindig értettünk egyet; » Skót Szimfónia általában lassú volt, ilyen bosszú művekben kiásó elevenebb lüktetés, több ritmikus mogéreztetée nem árt. Men- delasohn Hebridák nyitánya klfogúe- taian volt. Liszt Lee Piőludas-je klasé egyéni felfogásban szólalt meg, bár a romantikusok tág teret enged. . nek az előadómüvétsznek. (libben kevésnek éreztük a ritmikai és dinamikai etilen téteket.) Csajkovszkij 1812 nyitánya bravúron zenekari teljesítmény; a közönség hosszan tárté tapsaira egy részét meg kellett ismé. telni. A hatalmas siker bizonyítéka a hangverseny mttvéczi színvonalának. Húszezer résztvevője lesz Baranyában az MHK sportversenyeknek Vasárnap délelőtt a Munkára Harcra Kész sportmozgalom próbáztató bizottsági tagjainak megyei értekezletén az Országos Sport Hivatal központi kiküldötte átadta a bizottsági tagoknak, valamint a tömegszervezetek sportfelelőseinek a versenyek részletei tájékoztatóját. Az értekezlet mostmár véglegesen kijelölte a felelős vezetőket. Csernns Kálmán megyei 9portfelügyelővel beszélget, tünk a további teendőkről, aki elmondotta, hogy megítélése szerint Baranyából biztosan 151)00 résztvevője lesz a versenyeknek, de lehet, hogy ez a szám eléri majd « húszezret is. Igen nagy létszámmal neveznek majd a diákok, úttörők, SzIT sportolók, n EPOSz tagjai és természetesen az Számi dolgozókon keresztül mindenki, aki kedvet érez a sporthoz. Különösen s fi- lijsi fiatalság résztvétclénck örül a me- gyár sportvezetés. A 15 megyei próbáztató bizottság tagjainak március utolsó hotében egyhetes tanfolyamot rendez >z OSH, amelyen a baranyai vezetőküs kívül Somogy és Tolna vezelői is tésztvewnek, úgyhogy a létszám a 10lt körül lat: majd. Vasárnap igen szép plakát tervi reteket láttak és hatalmas fahagz-zo* készülnek, amelyek majd lépésről Iá pésre ábrázolják a versenyek mind® mozzanatát. , Erősít a Szászvár A szászváriak leigazolták Stopén Tibort, az UMTE volt balösszekötőjét, akivel támadósoruk lényegesen megerő- BÖdött. A további erősítések során a napokban hozzák tető alá Kosztolnik volt UMTE játékos igazolását is, aki szélső- fedezetet játszik, kívüle Karanedoff baJ? szélső leigazolására is sor kerül. A derék szászvári bányászok remélik, hogy az újak beválnak és ha Scliváb, Savanya és Böröcz II. sérülései nem ma- kacskodnak sokáig, a szezon végére is az élcsoportban maradnak. Télen szemináriumot végérték a jálékosok. Vasárnap itt Pécsett jattjának » MEFESz ellen. A csapatot nagyobb szuTkológárda is elkíséri majd. NB Ili. pécs— kaposvári csoport Az elmúlt fordulóban az esélyesek győztek, így a tabellán 'lényeges eltolódás nem történt. A két sereghajtó itt is elszakadt a középzónától, a szigetváriak szépen javítottak helyzetükön. Sorrend a vasáronpi forduló után: í. KRAC 2 DVSE 5. Komló 4. SBTC- 5 Szászvár -5. PMSE 7 PAC-Közüzem 8. Postás 9. Barcs 10. Szekszárd 1! KVSE 13 Szigetvár 15. Bátaszéfc lé. Nagyatád 15. PMEFESz 16. Paks 16 ti t 1 72 <S 2b 16 i7 2 2 66:2t 26 16 tö 7 4 60:28 :2 t(> U ___ 5 48:5( 2 2 16 9 5 i 42:29 21 16 8‘ 1 4, 55:30 20 16 9 2 N 33:33 20 16 8 •3 5 32:22 19 t6 6 5 5 32:24 1? 16 4. 3 0 38:45. 11 tb 3 3 6 21:39 11 16 4 3 10 Í4-.33 10 16 ■> 6 6 39:62 10 16 3 4 9 33:63 to té1 5 ___ Í3 17:55 6 16 1 4 il 18 :63 5 Az első tavaszi góllövőlista A tavaszi szezon megindulása után megkezdtük a góllovők nyilvántartását As a góllövőlista állásit hetenként közöljük a szurkolókkal. Az NB H-bca a győri Pálís eltiltása miatt hamarosan megváltozik az élcsoport sorrendje. Az NB IH-ban a dombóvári Husztí előnye sem látszik behozhatatlannak. Az első tavaszi forduló után így fest a helyzet: NB 0. Nyugati csoportban: 17 gólos: Pálié GyVSE tó gólos: Garami Postás. 13 gólos: Imri MAORT, Gondos 0. KTSE. Fekete SVSE. 12. gólos: B. Nagy Lokomotiv, ti gólos: Téli MAORT. to gólos: Sütő KPSE, Lovász KomVSJi. 9 gólos: Uorváth II. Dinamó, Leipám IL PBTC, Molnár NVSE, Kapitány GyVSE DAC. 8. gólos: Kiss KMTE, Orbán Pe- rntz, Kalapács KPSE. Szcbek SzfvVSE. 7. gólos: Bezerédi Dinamó, Katica PBTC, Szellő KMTE, Zombori, Vezér P. Lokomotív. Takács NVSE, Komlősi Lokomotív. 6 gólos: Herédi MAORT, Kincsei PBTC, Sztraka NVSE és Tóth KomVSE. NB Ili. Pées-kaposvári csoportjában: 25 gólos: Bánhegyi DVSE. 18 gólos: Husztí Komló, 16 gólos: Vincze DVSE, Hlovícs KRAC. 13 gólos: Eisenbarg PAG, Krivanek PMSE, Kanizsai N.MSE, Ka- lász BV8E. 13 gólos: Börőcz I. Szászvár. 11 gólos: Ünnep SBTC, Losoncai Szász vér. Rost* KVSE, Schmelcz komló (0 gólos: Vidus Postás, Baum I. SBTC, Kiss Komló. Schweitzer DVSE. 9 gólos: Németh PÁC. 8 gólos: Ónodi SBTC.' Spiev la. Kcdzierszly BaVSC. Zsótér Komló, Fütöp, Olajos KRAC. 7 gólos: Csabai Postás, Golip Szászvár. 6 gólos: Németh Poétán, Metelka, Kalauz PMSE. Szabó BVSE. Marosi DVSE, Kurác-s és Avar KRAC. Jóslataink a vasárnapi íodo-f. MTK—Vasas: A kékfebérek nagy formában vannak, bár nem lehetetlen 1 Vasas pontszerzése, 1, x. — ETO—Csípői: Az ETO otthon általában jó, d* a Csepel mégis esélyesebb. 2, X. “ SalBTC—TSC: A bányászrangadún « otthon barapóoabb 8téré győzelme Hiszik valószínűnek, í, i. —- SzAC—fiú pest: Általában az újpestieket tsdí' mindenki esélyesnek, de a szentlőriso ek oroszlánkörmoit Is figyelembe -: venni, 2. x. — Szeged—Szom. toko»» fir: Hazai győzelemre tippelünk, t, 1 ~ Ferencváros—Soroksár: Itt srt hi« szűk, senki sem gondolkodik, 1, ). - KAC-KMTE-. Helyi derby, jobb » KMTE, node ilyenkor ez nem sok*1 számit, 2, x. — Csongrád—Szolnoki MTE; A SzMTE esélyes, 2, z. — Wolfaer —Pereces; A hazai csapatnak kell vs!» mivel több esélyt adnunk, 1, 2. -' Gázgyár—01. kér.: Jobb u Gázgyó: őket várjuk győztesként, 1, t. — Postái — lokomotív: Bár jobb a vosutascssp»'. a pesti rangadókon legtöbbször döntel- len eredmény született, x, 3. — Kistül —Csepel férfi kézilabda: Bár a csep« lick már lemondtak • a bajnokságtól, esélyesei n találkozónak, 2, t, — Pót m é i k ó *, é s k k ; Ml Acél—Dorogi vidéki csapat nagyon,jó formáhiB ru- 2, 2. - MAORT—Gy ViE DAC' A t»r tálékor győriek nemigen .szereznek p®' tot. t, t. — Szolnok—Előre: A csopot' rangadója, minden valószínűség treris1 hazai győzelemmel, t. i. — PVSE-l- MEFESz kosárlabda: Egyenlő erők, 5 hazai környezet inkább pécsi gyUzel®^ ígér, t, t. tt hon Játszanak vaiárnop kosárlabdásaink Vasárnap ismé.t gazdag kosirlaW5 műsor jut Pécsnek. Mindhárom NB csapatunk itthon játszik. A, MCft'8' fiuk éz láuytik a szegedi hullás cs’P" tát látják vendégül, míg a PVSE. fié? a Testnevelési FőiskolgvaJ játszana1* TOTO mérkőzési. A MEFESr, fiúk. h* nem játszanak olyan gyengén, rni^t a* elmúlt vasárnap Budapesten, - aU°: megnyerhetik a nagyfontosságú mérk0' zést. Ugyanez áll a lányokra is- '* PVSE fiúknak a papírforma alápf*1 győzni kell. Szeged—Pécs ökölvívóméi kőzés Pécsed Vasárnap délután Pécsett a fa»s!4í Sportcsarnokban újból ökölvívómért zéa les*. A Szegedi VSE csapata a Lokomotiv együttesével vív visízsti' mérkőzést. A kitűnő érákból álló **' gedi csapat a legutóbbi tnlálkorás^ 1947-ben súlyos í2:4-es vereséget tv’1' a pécsi csapatra ás csupán Csendes *' Dióslaki győzött. A feljavult pécsi £,: pat vasárnap minden bizonnyal k«fflí nyen visszavág majd a ezegedi r-’-0'* soknak. * A VASUTAS ÖKÖLVÍVÓKAT f«1^ rik, hogy szerdán is pántokén «s *: zésen pontosan jelenjenek meg. A osztályból sportszerűtlen magalartíí!'' kizárták a következőket Kélméí pád, Oáarir Lásjló, Kngovtci 1*4^ Herbert János, Mészáros Béla, Ss3* Géz». 6zabó József. Hantos István. * NEMES JÓZSEF a Pécsi lókra0"' kitűnő barmatf^lyű ökölvívója Mii?*, ország— Lengyelország válogatott ifju5*^ mérkőzéaen Varáéban btztrsan gyét'0 a lengyel egyflttea legjobb tagjíU & kovslgít. A két ország közötti öté: kó»e eredmény* különben dönteti« 8:8