Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-16 / 13. szám

tm XAND4X itt> DUNANTQL! napló A Kokszmüvek telepén wind magasabbra ét a salakhegy csúcsa, tetején az él munkás-üzem párásén égd csillagával, amely messzire szárja fényié sugarát. Ez a hegy, amint felnő a gyárvárosi szűk utcák tirpe házai felett, a mindig gyorsuló, mindig nagyobb méretű mun­ka távlatait nyitja meg. Háta mágátt az esti ég derengő sztnei, előre­bukó árnyéka pedig eltakarja, lassan befedi a múlt átkos emlékeit. Azelőtt rettegve, surranó lépésekkel erre etetett el az asszony és a gyermek, foszlott kis zsákjával, vagy lyukas kosarával. Vitték a sala­kot, hogy legyen mivel fűteni a jéggé dermedő téli szobákat. A pá­linkák mentén, a törpe házak tövében meziláb fagyoskodott a sze­gény és lehorgasztott fejjel, keserű szájízzel tért haza a munkás a: üzemekből. Ma szikrázva csillog a vörös jelvény lámpája és a kohó új dalokat dohog a gépekkel dolgozó embereknek. A gyermekek vas­tagtalpú cipőkben, büszkén kopogó lépésekkel jönnek haza az iskolá­ból is a gyárvárosi asszonyok tekintetéből eltűnt a szomorúság. Uj fist növekszik az üzemek táján, szünet nélkül ontják a lányos füstöt a gydrkémények: magának dolgozik a munkás, növeli gyárának erejét, építi az országot és családja Is megszokja a jobb életei. dig baleset érte, amely kezének két ujjába került, „gyalögmunkára” állt be az ipar vágánynál. De hiába ro­botolt, egy rossz nadrágra sem fu­totta egy évben.-utca A kis házban olyan szűk ajtón kell be­nyftani, nem is fér. heteit be fát a múltban, aml'-or épí­tették, csak a keszeg szegénység. De odabent jó meleg, frissen fes­tett világos falak, a kék-fehérre lak­kozott új konyhabútor szaga fojjad. Egy szoba-konyha» bizony alig fér meg a bútor, amelyet nemrég vet­tek Horváth Ferencék. Éppen Va­csorához ülnek, tepertő, tört bur­gonya és tojás kerül a tányérokba, vidáman szól a rádió, a kellemes muzsika hangjaira jobban esik az étel. — A munkás ma jobban meg van fizetve — mondja Horvithri, aki összeráncolt homlokkal emlékezik a regi Időkre. — Bizony, azelőtt még a* ennivalóra sem került- A múlt héten már disznót vághattunk, csak 120 kilósat, mert nem akart tovább hfznl, így 1$ lett 42 kiló zsírja. — Hát hogyan volt azelőtt?--------7T------ ami ma van. Az ŰZ ÖD Rlértk 18, Utca jelen volt, a ■ .: ............* szomszédok vi. gi grézték. amikor hazaszállították a? új bútort. Előbb a konyhabú őrt 'Híík meg: 1200 fomtbi került. A rádió, meg a hozzátartozó kis ««táj, részletre ugyancsak 1200-ba. S ép ügy megcsodálták a szomszé­dik. amikor tagú óbb megérkezett *z. új kombinált szoba berendezés. Est már 3000-ért vették- ■v iiuMonó: év óta egy sámüt sem tudtunk beszerezni! — mondja ez asszony. Az-ócska lom. ameíy magán vi­selte a nyomorúságos munJcáséte-' minden- jelét z hasadozott székek, az '/.'koptatott szekrény és más egyéb, /vándoroh a pincébe. — A Horváthék lakásán, a ragyogó vá’- tozájon, amelyen kérész'ül mentek az eltelt három év statt, pontosan lemérhető a munkásság sorsának egyenes Ívben szökellő javulása. felsorolnak egy sereg hozzájuk ha­sonló családot, amelyek cseppet sem maradtak le tőlük és éppúgy berendezkedtek. Van, ahol több a íyerek, sőt, nem k olyan felnőtt még mint Horváthéké, aki nemrég maga Is beállt apja mellett a ke- nyérkerrsők sorába és miután le­vizsgázott a dolgozók iskolájában, m* dijnok a rendőrségen és ő Is hozzájárul a család felemelkedéséhez —-Pc a többgyermekesek Is más­képp élneg ma és főleg, az asszo­nyoknak már nem kell eljárni nap­számba mint azelőtt. Horváthné is csak odahaza tevé­kenykedik a háztartásban. Neki már nincs kisgyereke, de most Is ven. j-ég kislányt tart maginál- A múlt­ban magukat sem tudták eltartani, Pedig Horváth Ferenc ugyanazt a munkát végezte, kemencénél dolgo­zott a Zsolnay-gyárban, amikor pe­[CsakíiQykaDásttó És ranst? — mondja. — Ta- .ualy nyáron csinál­tattam egy jó öl­tönyt. ezen a télen pedig -vettem egy k’éez ruhá-:, de jó erős. Az asszony kiabáló:, pullover*, ka­pott e élen, meg cipőt. A leány a Ielszabadulás óta lassan összegyűj­tötte í stafirun-gjé". Ágynemű, tö­rölközőik, minden fehérnemű sorra hazakerült e boltból és nemcsak szekrény van tele, új fogast j6 nett a falra akasztani. A rádSó-as-ztaiika alsó lapján asztalon is könyvek hevernek, egy könyvük, amelyre nagyon kék: „Idegen szavak, marxista rm-) gyarázatokkil”. Aztán Alex Tolsz- < toj „Golgotha” című báromikőta es riumi füzetek bizonyítják ..tanú! Is a család Dehát, hogyan is colt tovább Ho' vátb Ferenc sorra? i felszabadulás után már rém a é Zsolnayba tért vissza, hanem beilll a Kokszmüvek munkásai kB-11 zé -Itt ismét a kemence mellé ke-f rülL A fizetése mindig fölfelé emel­kedett. A stabilizációkor még csak heti 100—120 forintot vitt haza, aztán . ... Szól a rádió, estebédnél ül a csatád. — Mama, te hízol — mondja ne­vetve a lány. Az asszony, mintha restelné, be­lepirul, de jólesőn el is mosolyodik. Érdemes élni. A folyosón faliújság, nagyon szépein szerkesztve. Izié-és rajzok, különböző felhívások. A faliújság szemben var & klub ajtajával, ál­landóin ki-be. járnak fiük-íá-nyok. Az ajó fölött nagy betűiekéi ez áll: SzIT IFJÚSÁGI KLUB Kellemes meleg, zsivaj, asztalok székek, sakkozók, piog-pongozók, zajlik ísl éle:. A terem' falán kö­rösikörül felíratok: „Éljen a Szov­jetunió hős ifjúsága és annak szer­vezete a Komszomol.” Éljen a SzIT munkásifjúság harcos -szervezte’' A székek egyszerű fából varnak, nem kkibfotőjók. Nem úszik kök Msívzr és drága cigaret efüst a le­vegőben, nem hajlong elegáns tit­kár a tagok előtt, aikik unottan dob­ják Télre a Times 'egújabb «zárná:. A dolgozó fiatalok klubja ez, nem pedig szénáiig arisz­tokraták, pöffeszködö . mö'óságo» uraiké. Itt nem szégyen, ha foto* ÍRÓGÉP S SZAKSZERŰ W JAVÍTÁSA o 0« JÓTÁLLÁSSAL w o PALAI iiOszKRísz, « í> Széchanyl-tér a. TÖLTÖTOLL a nadrág térde, topott a kabát kö­nyöke. Fontos az, hogy van e *a- noncoknak egy hagy szerű klubhelyi­sége, ahol megtalálóik minden szó­rakozás'. Vidámság, barátságos be­szélgetés mindenütt. — Itt a szerva, itt a szerva — kiabálja hangosan egy feltúrt ing- ujjú fiú. A ping-pong & legkedve­sebb Játékuk. ó:en-ha>tan állják kö­rül mindig az tóráit, szorongatják az ütőket, aőg várják hogy rájuk kerüljön a sor. A többiek szórakozása lényegesen csendesebb. Az egyik asztalnál négy leány ül, mindegyik női szabó tar one. Német Eta, Sard Szabó Teréz, Schaub Te­réz é» Hortobágyi Gizella- Kötnek, beszélgetnek. Nagyon szeretnek a klubba jönni, •tr.beorói U szívesen Ember leli a Esti látogatás a pécsi ifjúmunkások klubiéban engedik el őket, mert tudják, hogy jó helyen vannak. A fiúk tankján sakkozni, ping-pongozni a lányokat. Igazi baráti szellem van a fiúk és lányok között — meséli Német Eta, kölcsönösein segUjűk egymást, mindenki mindenkiért dolgozik, együtt k szó akozunk. A feltűrt ingujjú fiatalemberről időközben kiderült, hogy BSró.Vil- mosriik hívják, autó és trektorsze- relő tan one Nemsokára 'alán gépállomásvezelo —- de legalább is traktoruk- lesz be- Ifié­Az aszta! tele van foTyóóra'otócal, újságokkal A fiatalok mohón oí- vasaák a lapokat, örülnek, hogy Itt hozzájutnak olyanokhoz Is. arni'ye-' ne két egyébként nem tudnának megvenni. Szúnyog Zoltán a tanonciskola SzIT szervezője bzrnahajű, lelke« gyerek. Nem tudja megállni, hogy ne dicsekedjen az eddigi munkáról. — Igyekszünk minden lehetőséget megadni — mondja —, hogy 6 la- noncok napi munkájuk után pihe­nést. felüdülést, szórakozást talál­janak. A fiatalok, aücik elől tárnak a munkaversenyben — brigádokban vesznek1 részt, itt sajátítják majd el « fokozottabb műveltséget és tu­dás- fs. Négy-öt fiú a «-portról vitatkozik, agilis tagjai a SzIT ökölvívó*Lak­osztályának. Bodán Feri, orgona- építő-tamonc kabátja zisebéből kla­rr ton délelőtt nyitották meg a vár­megyei múzeum helyiségében. A megnyitóünnepségen megjelentek az aknaku ató zászlóalj hősein kívül a pécsi honvédségi és polgári hatósá­gok vezetői és a különböző társa­SZTIPICS új tánciskolája anuár 18-án KEDDEN •st* 3 órakor kaxdőd-k a NŐEGYLE «B?N A MAORT Bzabotázi a NOT előtt A NOT Jankó tanáosa «zombátan reggel kezdte .neg másodfokoo a MAORT szabotázs bűnügyének fő- targyalását. Az elsőfokú bírói Ítélet és s peranyag részletes ismertetése után a népföügyész helyer-es ismer­tette milyen károké okozott az amerikai monopol ka-pitalisrák éa a zsddjukbi szegődött hazaáruló Ma­gyar szabót őrök evékenysége A vádlottakra szigorú ítéletet kért. Pap Sünön és Ábel Bodog védői felszólalása után az elnök a tár­gyalás folytató U hé fő reggelre ha­lasztotta. Milyen érlehet vihet magáról a kivándorló Illetékes lieiyől közlifc: Hivatala« rendelkezések értelméb o a kiván­dorló útlevéllel khrazófk a Nemzeti Bank engedélyével személyen kiv legfeljebb 5000 forint értékű Ingó­ságot és 2000 forint értéket meg nem haladó, személyes használatra szolgáló éksaert vihetnek magukkal. Sssaksserveset — FBI HÍVJUK »I Imim í«ki»neie ti dolgozó nőt, hogy ai „Asszonyok is hízón éve» terv" cltnö előadásom mely divatbemutatóval egybekötve les 19-én, arte 6 órakor az MNDSa város székhazában (volt Ndegylct) telje* szám ban vegyenek részt. A belépés díjtalan A Szakmaközi Titkárság teUiivja az elvtéraaJs figyelmét, hogy akik a hed vezményea néprídlóra igényt tarts nak. a ezakceoportjuknál haladéku 1 ».tuti jelentkezzenek. Fodrászmunkások, akik a azalusa- fejleezlö tanfolyamra jelntkaztak, hétfőn, f. hó 17-én. este fél 7 órakor roodeljükkel, Iliid fodrásznál, Színház tér 2„ jelenjenek meg. Az Orvoaszakszervazet váfaezlmáJtya L hó 18-áai, 18 órakor lilém tart. Harcban a dolgozókért Ezekben a napokban a péeskörnyékj bányatelepeken, a pácai üze­mekben ás a megye számos községében megjelennek a Dunántúli Nap­ló levelesládái, hogy még szorosabbra fonják a kapcsolatot fejlődő, növekvő lapunk és az olvasóközönség között. Ezeknek a levelesládák­nak az lesz a hivatásuk, hogy közvetítsék a városi és falusi dolgozók Írásait, hogy rajtuk keresztül még jobban megismerjük a munkások és parasztok problémáit, hogy olvasóink, barátainknak széles tábora még könnyebben szólhasson lapunk szerkesztőségéhez. Nemcsak azt akarjuk, hogy a panaszok, sérelmek és a bajok ezen az úton eljussa­nak hozzánk, hanem kérjük olvasóinkat, hogy Írják le örömüket, eredményeiket és sikereiket is. Juttassák el ezeken a levelesládákon ke­resztül javaslataikat, hozzászólásaikat az ország kis és nagy kérdé­seihez, érezzék, hogy a Dunántúli Napló az 6 saját lapjuk, amelyet nemcsak olvashatnak, de maguk is Írhatnak. Az üzemi és falusi párt­szervezetek érezzék magukénak ezeket a levelesládákat, törődjenek az­zal, hogy a beléjükdobott Írások rendszeresen eljussanak szerkesztősé­günkhöz. A szovjet sajtó példája, Lenin és Sztálin útmutatásai taní­tottak arra bennünket, hogy nagyrabecsüijük az olvasók kapcsolatát a laphoz. Az első holseviki. újságok, az Iszkra, majd a Pravda, mun- káslevelezök széles hálózatából fejlődtek naggyá és ezen az úton ha­ladva, a Dunántúli Napló már eddig is kiépítette sajtómegbizottait, levelezőit az üzemekben, falvakon és bányatelepeken. Ezek mellé a megbízottak mellé január végéig nagy számban újabb levelezőket és sajtófelelősöket állítunk be. Az „Olvasó hangja“ című rovatunkhoz a mai napig több, mint ótszáz levél érkezett, közel százötven esetben sikerült orvosolnunk olvasóink által bozzánkintézelt panaszokat és sérelmeket, tíz esetben a felderített visszaélések ügyében hivatali vizs­gálat is indult. Lapunk levelezői megvitatták az életszínvonal emelke­désének kérdését és a „Szentlőrinci parasztegység“ című vezércik­künkkel kapcsolatban' széles paraszti tömegek foglaltak állást lapunk­hoz küldött Írásaikban a középparasztság hovátartozésának, s a munkás-paraszt szövetségnek a kérdésében. Sikerrel küzdöttünk olva­sóink segítségével a korrupció, a panama, a különböző hiányosságok megszüntetéséért Ezt az utat kívánjuk a továbbiakban is járni, tán- torithatatlanul magasan hordva pártunk zászlaját, állandó harcban a munkásosztály és a dolgozó nép felemelkedéséért. Köszöntjük olva­sóinkat abból az alkalomból, hogy a széleskörű levelezőhálózat kiépí­tése terén újabb állomáshoz értünk el és ezúton is felhívjuk Pécs és Baranya egész dolgozó népét, a lapunkban folytatandó közös munkára a déldunántúli kommunista sajtó megerősítésére. Hétfőre összehívták a Függetlenségi Front előkészítő bizottságát Hétfőre, január 17-ére összehív- •ék a Függetlenségi Front előkészí­tő bizottságát, amely az új Füg­getlenségi Front programjának szer­vezeti felépítésének kidolgozásával van megbízva, és amely a három koalíciós párt és a Szakszervezeti Tanács megbizottaíWl ÍR. ÉRDEMES ÉLNI Egy a sok közüt: A gyárvárosi ímeiynek ételét egyre szebbé teszi horvalh-csaiáő, a népi demokrácia ozuc,c isi van vezérőrnagy de nyitotta meg a kiállítást. A be­széd íréit a honvédség új, nagy szerepére: a békés épi'őrrninkáert folyó küzdelemre, amelynek doku­mentuma ez *• kiállítás is. „Bombából eke és -.faktor” — ez a zászlóalj jelszava — mondotta Szűcs vezérőrnagy. Ennek a harc­nak többszáz hősi halottja előfr- há­lás szívvel hajlik meg a magya' nép. Legyen ez a kiállítás érmék a nagy találkozónak megpecsételés*. A nagyhatású beszéd után a kiál­lítás közönsége elvonult a ritka Iá ­Bombából eke és traktor" Megnyitották a honvédség aknakutató kiállítását A pécsi honvédkorü!et által rém- dalmi egyesűVek kiküldöttei. rtnétot vesz /élő, de mdelőh szájá joz tenné, hits mögül kinyúlik eg ^unkától /izmos kis őköl. összevii jTpsolygó fekinietetk é* Ká' máí'TTfáí jétsza is rajt a somogyi kanásziáncot A többiek odafigyelnek, felnézné a sakkozók, újságolvasók, csak pdng-pong labda kopog rendülette oCl továbbra is az asztalom. Az ügyeletes tanár mosolygó ara cal sétái, vigyáz a remd'e. De nen kell itt vigyázni, tudják a erdei é fegyelmet a gyerekek. Persze •amirt k belevonják a vitákba, meg hallgatják véleményét­Vándor Béla fúró-faragó ember mire megkviődú az iskola, kés lesz a négyméteres asztali kugli ami* ő készít. Erről vallatják lei sűrűbben, éoré.áthatóJag a favori ping-pong mellett a kugli lesz < másik főszórakozás. Varga Jéno már alig várja, sakkozni nem tu< és eddig csak nézte a többiek játé ká\ vagy o!víso‘.r. Most neki, me| Baksa Tibi tímár tanoménak, me, Gaái János fogtechnikustanorcnen is lesz kedvére való játék. lg; szórakozik szabadidejében Pécs fé tőrő munkásnemzedéke- Lányok, fi úk, ókiket nem zsákmányolhat k már a munkáltató, akikről a demo kráele gondoskodót a tanonctőr vénnyel, ma saját klubjukban szó és látják, bog; törődik velük, szebb életűket, jött rakóznak, tudják sorsukit építi továbbra is a nép demokrácia.

Next

/
Thumbnails
Contents