Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-12 / 9. szám

ÍW 3AMDUUnr DUNÄNTÖl! MÄPtÖ 8 dolgozó parasztság holdoplását segíti elő a »serxodéses A jcldművesszőveikexeteken kérésztől indul meg a magtermeszfési kampány Ritkán torául éS8, hogy januárban :isn‘6 ember rflnft fel a határban Ezekben a januári napokban több példa ja miit erre VésArosdoinbó környékéé- A tavasain* Idő mér erSaw mozgatja a dolgozó paraszt­ságot * he dolgozni még nem «geo ietiel. a tervek annál jobban neAcadÖonak «arte egész Bar« nyákon. Kedden reggel Hoaaxútoe tényből knSdöbaég meg a MOSzK termeté» osztályán és kérték a község zárt területté nyilvánítását egységet faja ku- koricatermeléf céljából. Ugyanez kér ék a meityfek is, • hetedek Jelt pedig a tévései azé'* södéses termelés ügyében jártak Pécsett, mert náluk még nem vei­tek kint a Nemzeti Vállokttá ein ki# mégterrMéSosztályok kiküldöt­tel. Baranya (elveit Jelenleg öt ki­küldött járja, akik megkötik dolgozó parasztokkal a termelé­st szerződést. Eszet kapcsolatban beszéltünk Wottmuh Rich érd beranyemegyet axóvetkezeti termeié# «Henörrfi, Ifi * kővetkezőket mondotta:-- Amárt megjelennek megblzot- afnfc az egyes falvakban, a kulá kok azonnal megrohanják őket és seoretnék megszerezni a szerződé •ss termelést Erről »zonlvsr szó «em lehet, a demokratikus kormányzat ezt cask a dolgozó parasztság szá­mira biztosítja A dolgozó parasztok meg » ér­tették ennek óriási jelen'őségé; és a tavaszi kötések iránt már sokkal nagyobb az érdeklődés, máit ax ősszel volt, pedig akkor is majd­nem kétszerez szerződéskötés tő: té»t. Olcsó textiláru’ a jpizdáknak — Baranyában a tavasz folya­min 13.112 hold földre lehet ne mesített magtermelésre szerző­dést kötni A jelekből Ifive ezt rővidebb időn belül el is érjük. Nem remfit nagy érdekűddé« nwtar'kozSk mér most egye‘. vidékeken a napraforgó ter tnezztés Iránt, amire tömeges je~ fectkezéeek történtek. Hasonlóan egészen kiváló eredményt értünk fi a ricinus terén, eddig 639 holdra war szerződés és ebből Ouraszekesősrlgrf eevímgs *10 holdra vállalkozott A szerződéses termelés terményei­nek kifizetésénél új módszer lép fiefbe ebben az évben. A termelő vagy készpénz el­lenében adja le terményét a hely­R MOZIK műsora APOLLO Romiul órflfcaHp operéf« filmon Sevillai borbély GRANADA LE Art A Előadások i 5—7—9 órakor vaiNiA A «•’ fi A b&ayiMük * «U Búgnak a tárnák 4 cici fi mfySrtic Mnkcs*«». El ó ad ár ok t lil 6 fél 8 órakot PARK N»j?yrík«r< umffmr Hat Fain rossza í - ;ei«olÖ! Dajk* Mar tt,Gre£uts, Zilíáfl Előadótok i 6—B órakor beB földmfivesszővetkezeteknél. vagy pedig a szövetkezeti bolt­ban beszerezhető textíliát vásá­rolhat. természetesen nem a kásikereskt'iiő hanem a gyári áron, mert a kor­mányra ezzel is jutalmazni akarja azokat, akik részt vesznek a neme­sített magtermelésben. Beszéltünk a Minőségi Vetőmag Termeltető Nemzeti VáMat egyik kiküldő tévéi is. Ez a váfflatet de­cemberben abkulf meg és meg- aSakiíláoa a magán magtermelő vál­lalatok fejszámolását jelenti. A Jövőben kizárólag a földmfi- verszövetkezeteken keresztül tör­ténik megtermelés. — A ni váBatorank — mondja a kiküldött, — termeftot borsét, teresét, bokorbabot, tájbaboí, karó- babot, wi-S:« és neteéróagot, takar­mányrépa, hagyma sárgarépa. cék'a. porrá, szójabab,, tnaácendermagof és különféle fűmagokat- Ezeknek a termelése dáe egyik a bei'er je?, gazdálko- tegjövedeímezőbb ága. 2100 forint nyolcszáz négyszögölből Bizonyítja ezt Szabó Mátyás németbólyl újgazda esete, ak! 800 négyszögölön 210 kg salátamagot termelt, mázsájáért pedig tooo forintot kapott. A Gazdasági Mag‘.érméit e:'6 Nem­zeti VáJktot kiküldötte naprafor­góra. olajlenre, ricinusra, fehér- herére, szarvakerepre, tavaszibük- kőnyre és burgonyára kö' termelési szerződést — A szerződéses, termelés fráo! a mi vonalunkon te igen négy ez érdfiWödés Oka ennek az te, hogy a szerződött magra az átvételt ár sokkal magasabb, mbit a köte­lező termesztésűé, másrészt ‘.érmei éri előleggel, mü- frá-gyatóíeEd, pogácsa darával stet a szerződő dolgozó parasztság se­gítségére az álam. A baranyai falvak doigoző pa­rasztsága négy örömmel fogadja a Nemze'i Váltala tok kiküldötteit és igyekszik ménéi előbb biz:06Ítan: a gabonánál Is értékesebb különbö­ző nemesített vetőmagok előnyős termelés! lehetőségét. Megkezdik a normák felülvizsgálását Pécsett Dallos-Korécs elviérs a vezetők felelősségéről Az új koflefctfv szerződés — mini ismeretes — előírja az üzemek nor­máinak általános felülvizsgálását. A f eh »vizsgál ást a magyar ipar nyolc- var. legnagyobb üzemiében központi Norma! ötül vizsgáló Bi­zottságok végzik, amelyekben helye; foglainafc c »xak szervezetek, o* iparúgyi m*ms»té~ rium ás ax Ország"; Munkabér- megáüiapftó Bfeottr/ képviselői. A normák ferülvizsgá.ása a nyolcvaa üzemben január 17-én kezdődik A Szakszervemtelt Országos Ta­nácsa kedden délelőtt ér ekezletet tartott a 80 legfontosabb üzem vál­lalatvezetője és bizottsági agjai ré­szére. Piros László főtitkárhelyet­tes hangoztatta, hogy az új normákat nem mechani­kusan, hanem minden adott körül­mény figyelembevételével állapít, ják meg. Ezután az értekezlet részt vevői számoltak be a no-rmakérdésseí kap­csolatos tapasz illataikról. Dallos Kovács József a pécsi Zsoínay-gyár munkásigazgatója. Rákosi Mátyás beszédére hivatkoz­va, amelyben azt mondta, egyes váltatetvezetők félve attól, hogy rossz szfaben .ütmek fel a munkások előtt, nehezebb problémáknál egysze­rűen a pártra, vagy a szakszer­vezetre hárítják a felelősséget Ez nem helyes — mondó: ta Dalia* Kovács József — nekünk meg kel! magyaráznunk « dolgozóknak, hogy a normák rendezése az 5 érdeküké- szolgálja. A mi üzemünkben is van nak olyanok, akik zúgolódnak az új normáik megállapítása mda.t, «te csak azok, akik eddig kétszáz százalékot számol­tak el anélkül, hogy valóságos teljesítmény lett volna mögöttük Piros László föti: kárhfiye'tes. zá Tőszavaiban rámutatott erra, hogy a dolgozók többsége szívesen fo­gadja a normák rendezését. Ries ipsígügvmiimtte és Héján államtitkár Peer i Ä pécsi egyeem jog- és, állam • tudományi kárának meghívá- • dr. Hajdú Gytia igazságé,- államtitkár szombaton, 15-éo dél után 5 órakor „A politika 'udomá- ny«” címmel tart előadást az egye tem aulájában-. Az előadáson dr. Riet István igazságúgyrrtríiszer te megjeieóík. Felülvizsgáló bizottsági fagok a dolgozók legfontosabb ügyéről Üzemek, falvak és városok éle­tének legdöntőbb eseménge ezek­ben a napokban a párttagság felül­vizsgálata. Erről beszélnek munka közben a dolgozók, erről van szó a pártnapokon és taggyűléseken, ez foglalkoztatja ma a párttagokat és a pártonkíoülifket egyaránt. A felülvizsgáló bizottságok tagjai fe­lelősségteljes őrhelyükön védik a várt becsületét, harcolnak a mun­kásosztály jövőjéért, pártunk meg­erősítéséért. Párttagságunk biza­lommal és szeretettel gondol rá­juk, mert a dolgozók legjobb jóiból kerültek ki, mert nemcsak a párt- építésben, de a munka frontján is megállják a helyüket és példát mu­tatnak munkástársaiknak, mert vem bírókat látnak bennük, hanem elvtársakat, barátokat, akik a felül­vizsgálat során őszinte, meleg szá­vai fordulnak minden egyes párt­taghoz és mankójukat kommu­nista lelkiismeretességgel végzik. Beszélgettünk néhány felülvizsgáló bizottsági taggal munkájukról, él­ményükről, tapasztalataikról és megkérdeztük, hogy az elmúlt he­tek munkája után, hogyan látják feladataikat. Kér ész Jánns e vtárs a Sopia- na üzemi titkára értékes benyomásokkal gazdago­dott. Elmondja, hogy csak most ismerte fel igazán, mennyi rejtett érték van a mi pártunkban, mi­lyen nagyszerű kommunista embe­rek vannak, akik önfeláldozáan szolgálják a munkásosztály ügyét. .4 párttagság átérzi mélyen a felül­vizsgálat jelentőségét. Eleinte talán Feketéző pék a munbásbíróság eictf A munkásbíróság Törös tanácsa kedden délelőtt kezdte tárgyalni Nagy István 38 éves kaposvári sü­tőmester kőzcllátüs elleni bűn­ügyét. Az államügyészség vádat emelt Nagy ellen, mert az elmúlt év tavaszán " közellátás részére feldolgozásra kiadott lisztkészlet gondos kezelését elmulasztotta. A vendég görög gyermekek részére használhatatlan állapotú, kukacos lisztből kenyeret sütött. Továbbá tiltó rendelkezés ideje alatt küzd száz zsemlyéi sütött fehér liszt­ből A bíróság a vádlott k hallga­tása ntán bizonyflűskiegészflést rendelt fi, a Lágyulást elnapolták. egy kicsit etfogódottak, de csakha­mar feloldódik a leytöbb elvtárs, amint meglátja,' hogy nem bíró­sági tárgyalásról van szó, hanem elvtársi beszélgetésről, ahol a be­csületes kommunistának nincs mi­től félnie, akinek meg takargatni- valója van, az úgyis hiába mosa­kodik. A felülvizsgálat tapasztalatai — fejezi be végül — nemcsak eb­ben a munkában vannak segítsé­gemre. hanem megkönnyítik to­vábbi feladataim ellátását is, ame­lyeknek ezután sokkal könnyebben és jobban eleget tudok tenni. n miinkasmozgsloni régi, ki­próbált harcosa szakma­Inhoff Mihály elvtárs, a közi bizottság titkára. Ilyen embe­reket, —- a munkásosztály leghűbb fiait állította a párt a bizottságok élére, harcban megedzödött' embe­reket, akik fel vannak vértezve az osztálgellenség elleni harcra és éberségük mindig a helyén van. — Én Pécsbángatelepen dolgoztam — kezdi beszélgetésünket, — ahol megismertem a bányászelvtársak lelkületét. Fontos szempontnak tartom, hogy a felülvizsgálat ne- csak arról döntsön, hogy a párttag bent maradhat-e a pártban, vagy nem, hanem a megfelelő becsületes képzett és párt hű elvtársakat ki kell választani és a legmegfelelőbb helyre kell javasolni, akár a párt­munkában, akár a politikai vagy gazdasági életben.. A munkásosz­tály befolyása az utóbbi időben hatalmas mértékben megnőtt és vezetőszerepének egyre jobban ki kell domborodnia. Mi minden esetben egyénileg vizsgáltuk meg az embereket és igyekeztünk nem­csak a hibákat, hanem a jótalap denságokat is felfedezni bennük. Rucpert Fewc élvtárs így be­szél: Igen meg­lepett engem. hogy az egyszerű párttagok legna­gyobb része mennyire, ismeri a vi­lág eseményeit, hogy párttagságunk szemlélete mennyire kiszélesedett és nemcsak . önmaga körül látta meg az eseményeket, hanem ér­dekli az is, ami Kínában vagy Indonéziában történik és tudja, hogy a munkásosztály küzdelme az egész világon összeforr.: Meg­haló volt sok elntárs őszintesége. al;ik megérezték, hogy a Párttal úgy kell beszélniük, mint tdestcsl- vérükkel, mint tanítójukkal, neve­lőjükkel. A felülvizsgálat nemcsak arra volt jó, hogy megismerjük a tagságot és megtisztítsuk sorainkat, hanem a felülvizsgálatra került elvtársak nagyrésze maga is nagy változáson ment keresztül, amikor az emberek magakbatekintettek, ki­elemezték hibáikat és megfogad­ták, hogy hiányosságaikat pótolják. r ■ ,, I bizottsági tagok fall Y1ZJ01IÓ I beszéltek. Olyan " " emberek, öleik­nek a kezébe most a legfontosabb dolog, a párt jövője van letéve. Jól végzett munkájuk és nem utolsó­sorban az egész párttagság részvé­tele a felülvizsgálatban, biztosítani fogja, hogy ez a jövő egyre, biz­tosabb és reményteljesebb lesz a dolgozó nép számára. Lóvásárlás Baranyában Hfröä adtak; hc*y Baranyában te felülvizsgálják a magánkézben lévé méneket, A btxottság január 20-án 8 órákor HlmeetoizAn, 11 órakor Móllá, oson, 16 órákor Németbólyban; 21-én 9 órakor Ujpetrén. 13 órakor Sikló- eon. 1« órakor Harkányban; 22-én 9.30 órakor Vajszlón, 13 órakor Sely- lyón; 23-án 10 órakor Péos, vásár­tér, 24-én 9 órákor Szentlórinoer 11.40 órakor Gserdin, 15 órakor Szent- dtenoeen; 25-én 9 órakor Sásdon ée végül 1 órakor Mágocson végzik a felülvizsgálatot Az alkalmasnak talál1 méneket ugyanakkor felvásárolják az állami mén telep részére. A felvásárolt méneket a bizottság által megjelö­lendő időben a. Lóértlkeeftö Szövetke. zet Megyeri-ntl telepére kell «állítani Az Itt összegyűjtött méneket február hónapban a megyében felállítandó 30 állami fedeztetéei állomáson helyezik majd el Értesülésünk szerint Pécsett mesterséges fedeztetési állomást létesí­tenek. január 25-ig el kell készíteni a községek mezőgazdasági ütemtervét A földművelésügyi minisztérium az egész országra kidolgozta a ta­vaszi vetéstervet, amit az egyes megyék már megkaptak é* Bara­nya már le is tárgyalt és némi módosítással küldte vissza jóvá­hagyás végett. Egv másik rendelet szerint a gazdasági felügyelőségek­nek a járási gazdasági felügyelők­kel és gazdajegyzőkkel M kell dolgozniok az egyes köz­ségekre vonatkozó ütemtervet és azt január 25-lg el kell juttat- _ nlok a községi népi bizottságok­hoz. A községi népi bizottságok a ve­téstervet megtárgyalják és esetle­ges módosításukat február 5-ig megküldik a megyei népi bizott­ságnak. A megyei, gazdasági szer­vek ennek alapján dolgozzák ki aztán a községek végleges ütem­tervét, amelyet minden község népi bizottságának legkésőbb február 15-ig kézhez kell kapnia. \ földművelésügyi minisztérium nemcsak azt állapította meg, hogy melyik megyének miből mennyit kell termelnie, hanem azt is, hogy mikorra kell a munkálatokat be­végezni. Eszerint a talajelökészftő és szántási munkákat légi söhb április 30-ig, a tavaszi búza, árpa, mák, borsó, olaj és rostién vetését legkésőbb március 31-ig .1 zab, zahoshükköiiy, napraforgó, cukor és takarmányrépa, a iúcec na és egyéb szálas takarmányé1- vetését pedig legkésőbb április 30 ig kell befejezni. Ezek azonban ; tulajdonképpen keretek, a megyei gazdasági szerveknek, népi bizolt Ságoknak és gazdasági felügyelő"- j geknek maguknak kell megállap' taniok. mikor kell az egves növé­nyek vetését befejezni. #ZEMI #ÍRADC Az Agriirla Keményítőgyár ’ szovjet-magyar kereskedelmi egye mény keretében megkezdte az cl sőrendű minőségű kukoricákéin' nyitó szállítását. A keményítő' ellen értékeként fontos ipari nyersanya gokat és gépeket kapuink, —- A Justus Olajgyár n oraforgóhajak­jában a liajafógép forgásának la' ei áíávai 10 százaiéi; anyagmep« karttást és 30 százaié- tfijegtmónv többletet értek <\ \ gyorsan fo gó hajai ókoráig ok vagy kidobta; a gépből, vagy a lehántoit héj kő zé szór ék a mago . A gép áf ?itS sával ezt kiküszöbölték- —■ Pécs újhegyen Alsószegi Rezső javasla­tára golyóscsapágyak kai látták el a salakozó függő csilléket, ezz<‘ csapágybronzban és kenőanyagba' jelentős megtakarítást értek fi- amellett a csilletolók munkáját I* megkönnyítették.

Next

/
Thumbnails
Contents