Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-07 / 5. szám
'«ms janüAs » DUNÄNTOU NAPLd 3 Aíegy és félmillió forintot fordít Pécs AZ IDEI TÉRVlH.ltI IIÁZ VSOKRA ■ A főváros irtán Pécsnek »an az országban legmagasabb koift ség vetése- Abban az ütemben, ahogy népi demokráciánk nő és erősödött, ahogy gazteáig# életünk erei bővebbre duzzadtak, úgy nőtt Pécs költségvetése is. Az 1947—48-as év költségvetése még 52 rai&ó vett, a hároméves terv utolsó éve már 72 mUHó forintra növekedett. Ebből az összegből egyedül a beruházások négymliió 400 ezer forin- fott tesznek tó. A Mecsek oldalában1, a város északi peremének teljes Hosszálban tóépftSk a Magaslati utat és így a közlekedési eszközökké* megkozeEBtlneitertlein meredek utcák ílakói számára' könnyűvé teszik a közlekedésit. Á Pécsbáwateüiepi úttól a Báücssi ötig futó kövezett mfí- Wtofl ■utóbusz fut majd végig. A nagyszabású útépítésre a költségvetésben ugyan mándösisee 50 ezer forint szerepel, die az 5 hónapos kiegészítő költségvetés bevételi feleslegek ént mutatkozó 130 ezer forint jórészét, 70 ezer forintot, valamint a közmunkaszar zés dánén felvett 200 ezer forint nagyobb részét is enre a célra fordít fáik. így ez út- é, járdaépítésre szánt 220 ezer forint 550 ezerre növekedett. A vásárcsarnok és fedett piactér, amelynek munkálatait már megkezdték és egy részét őszre el is készítik ás. át is adják a forgalomnak. 300 ezer forinttel szerepel a kőJfíségvetéeben. A Pécshez csatolt Me- csetezabolcson vámházat építenek 70 ezer forint összegből. A Tetíye fennsíkon, az Üdülőszálló mögött levőhöz hasonló vendégházat építenek 80 ezer forintért, ezzel is növelik a város ide géni orgaÄmi lehetőségeit. Négy hatósági örvöst rendé!»! szerelnék fel 36 ezer forint értékben Gyárvároson nemsokára tető alá kéri» a kuftúrház. 350 ezer forint kulturális célokra Méltón az MDP programjához, amely a tömegkultúrát tűzte ki cé- ful. Ennék 1949 évi részleteként 350 ezer forintot vériek fel a költségvetésbe. Ugyaniemnek a célnak támogatósában a színház 100 ezer forintos szubvencióban részesül. Nem kisebb jelentőségű a közüzemeik beruházási programja sem, amely többek között kerek egymillió forint végösszeget fordít a modern városi gőzfürdő létesítésére a Balokámyi ligetben. A közlekedési hálózat bővít élsére négy autóbuszt áfirt üzembe a közte keciós: üzem 450 ezer forintos költséggel, önfözőautó beszerzése 100 ezer és a közvilágítás fejlesztése 320 ezer forintos beruházással szerepel a költségvetésben. Ezek azok a nagyobb tétetek, amelyeket kiragadtunk a közel négy és félimffiiöS1 beruházásból, amelyek mind a város fejtesz'lését szolgálják és amelyekét a város közönsége önerejéből fedez, anélkül, hogy bármiféle Spedier-kölcsönre lenne (szükség©. Március 1-ig megszervezik az Országos Bónyatárspénztárt Tilos a klinikákon és kórházakban külön juttatást szedni a A gazdasági Főtanács csütörtöki üléséin a klinikáfcon, kórházakban és egyél) gyógyintézetekben az előírt ápolási díjon felül szedett juttatásokkal foglalkozva a kérdés gyökeres rendezésiére bízót tsá goit küldött ki. A Gazdasági Főtanács meg akarja akadályozni, hogy a betegeket különböző jogcfcmefcíen megterheljék. A bizottság javaslatáig a Gazdasági Főtanács fegyelmi éh büntetőjogi felelősség terhével megtiltotta, hogy az úgynevezett klinikai kiskasszák javára a klinikák a betegektől bármilyen Juttatást szedjenek. A Gazdasági Főtanács arra köte- tozl'je az áltemí érdekeltségű vállalatok vezetőit, hogy az érvényben lévő árszáimítáei előírásokat az' ár- eziinvoniáT biztosítása érdekében fokozott gondossággal betartsák és cSenŐT izzók. A kölíflség'vetéisü reform megfelelő végrehajtása érdekében a Gazdasági Főtanács a* államháztartásra és az á®arrtszármniifétére vonatkozólag kiskassza részére gyakorlati tájékoztatót ad ki. amely nem csupán jogazabálygyflfjeméoy iiesz, hameni gyakorlati kérdéseikben ieülvilágositásokat is nyújt. A Gazdasági Főtanács rendelet- tervezetet fogadott el az Országos Bányatlárspénztiár megszer- vezésérőL Az 1949 március I -éves ez ez intézmény veszi át a bányapértztárak feladatkörét. Az Országos Bánya- táropénatár tagjai mindazok, akik betegség esetére & hányapénzt áraiknál biz'itositva voltak. A Gazdasági Főtanács megállapította a szerződésesen termeit vetőmagok árát. Az új árak általában a tavalyi ársefciten mozognak. A fier- mefe ösztönéé © érdekében a repce, ricinus, mustármag és más vetőmagok lárát magasabban állapítják meg. A vánágmagok árát, amely eddig szabadon aWkrift, a Gazdasági Főtanáé-, «zurtial szántén megállapította. Minden jegyzóségi székhely bekötőutat kap fl |6v6 héfen tárgyalják le az építések sorrendiét „Aóao. tífaek&ce*», Uoyy. munkástá^soUn dóit dvwsteit becsületemet wssaosaeMaaem'' Erősebb lesz a párt a bányavidéken a felülvizsgálat után A hároméves terv komoly gondét fordít utak, bekötőutak és mű- utak építésére. Szerte a vármegyében egymásután tűnnek el a téOviz idején járhatatlan, sáros földutak. Egyre több és főbb .jói kiépített kővesut biztosítja a forgalom zavartalanságát. Baranyában a terv keretében eddig a következő utakat építették: Lige: község bekötőútján 3.5 km, hosszúságban, a Sumony—káitócsi bekötőút kiépítetlen szakaszát 600 méta hosszúságban, a maigybudmérit 1.9, a Márta—diósvi- zlóiit 4.5 km és a Magyarszék—bodolyai bekötőút®! 8.3 km.;, hosszúságban. Értesülésünk szerint a terv utolsó évében a jegyzífeégi székhelyei rendelkező községek bekötőút jóinak kongresszus .megteremtette, a dől gozö parasztság tömegszervezetét, a Dolgozó Paraszok és Földműn- Késolc Országos Szövetségé". Az új szervezet jövőbeni műnk áss á- g-áró. és megszervezéséről T u m a József elvtársit, a FÉKOSz ma> gyei titkárát kérdeztük meg. — Baranyában január közepe táján kezdődik meg a helyi szervezetek egyesítése. A" munkát meg ke" fognunk, hogy. legkésőbb MAI műsort* APOLLO A becsület hősiesig filmje ; Tsnqsrész becsület A szovjet filmhét kiemelkedő alkotása Előadások : 5 — 7 — 9 ómkor UHÁ&IIA A velencei filmvene y győri黫 A bányászok élete Bújnak a lárnáh A cseh filmgyártás büszkesége- Előodnsoh . lél 6, fél íf óra or PAß K Perzsel'» szerelem. Drámai feszültség. Gyilkos párba! Fősz, Koimov izkií, Saterayikor* Előadások: 6—8 áfakor építése Ss megtörténik, mert a közlekedésügyi minisztérium a jegyzőségi székhellyel rendelkező községek kövesuttal való ellátását rendeli el. A jövő hőt folyamán a szakminisztérium kiküldötte a pécsi áltiam- építéseati hivatallal megtárgyalja a kérdést, majd a Tervhivatal és a közlekedésügyi minisztérium közöse« állapítja meg az építkezések sorrendjét. A Pécs—mohácsi betonút az első ötévé« terv keretében készül el. Előmunkálatai már most folynak: eddig Mohácstól a némeibólyi el- ágiaizáiig már lehengerelték az ’ or- száguta!1, a hároméves terv : utolsó évéiben pedig a Szederkény—pécsi szakaszt is léhengeridk. március 15-ig be is fejezhessük, Minden községben előkészítő bizottságot keli alakítani, amely az UFOSz és a FÉKOSz helyi vezetőiből, a , demokratikus pártok és falusi tömegszervezetek, EPOSz és MNDSz felelős meg- bizottaiból áll. Nagy gondot kel! fordi’ammk arra. hogy a bizottságokba beválasztó".;, emberek a dolgozó parasztság legjobbjaiból kerüljenek ki. — Ezzel a hatalmas munkával párhuzamosan széleskörű tagtoborzást indítunk meg. Az új tömeg- szervezetnek valóban az eqész dolgozó parasztság képviseletének kelt lennie. Kü'ön súly: helyezünk arra, hogy a középparaszts.igot is bevonjuk a szervezetbe, mert hiszen az ö helyük is a dolgozók táborában van, együtt a földmunkásokkal, törpe és kisbirtokosokká'1. Az új szervezetnek hatalmas szerep jut a mezőgazdaság korszerűsí ésében, a maga- sabbrendű nagyüzemi terméé* kialakításában, a falu szocializálásában. Párhuzamosan a tagtoborzással és átszervezéssel, a felvilágosító munkát is megkezdjük és néni feledkezünk meg egy pillanatra sem * kulákság és a mindszentysta reakció elleni harcról sem — fejezte be nyilatkozatát- így válik harcos . "ömegszerve- ze'tté, minden dolgozó paraszt szervezetévé a Magyar Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége. JCpMih attltrül'táZap. szervezeteiben taggyűléseket tartottak. A taggyűlések döntő jelentőségűek a pécsvidéki búnyászság életében. Most hozták nyilvánosságra a -1. számú felülvizsgáló bizottságok munkájának eredményeit. Az összes bányatelepi szervezetek helyiségeit zsúfolásig megtöltötték a dolgozok, kérgeskezü bányászok, fejkendős bányászasszonyok, a széncsata hősei és a bányászifjúság. Mccsekszabotcs-telep I. Szervezetének helyisége alig bírta befogadni az ott megjelent elvtársakat. Este 6 árai kezdettel Vertike István pártelnök megnyitó beszéde után Stier József beszélt a Politikai Bizottság határozatának fontosságáról. Utána Bugyik János alapszervezeti titkár ismertette a felülvizsgáló bizottság javaslatait. Szabó Imrét a bizottság kizárásra javasolta. Indok: 1945-ben vad sztrájkok idején hangadója volt a sztrájknak. A felszabadulás előtt a nyilaskeresztes párt tagja volt, ezt a felnivizsgálat alkalmával eltitkolta. r-4 isii?, ír rí f "mertetése után C7t kUííUraA Szabó Imre fel. állt és könnyes szemmel önkritikát gyakorolt. „Tudom, hogy bűnt követtem el a munkásosztállyal szemben. 1945-ben nem voltam tisztában a párt célkitűzésével és a vadsztrájkok ideje alatt csak azért álltam ki a dolgozók elé, hogy engem megtapsoljanak, népszerűségre törekedtem. Tudom azt, hogy a munkástársaim ezért elitéinek engem és ezt a bűnömet, amit velük szemben elkövettem, a jövőben a szakszervezeti munkában igyekszem jóvátenni. Arra törekszem, hogy munkástársaim előtt a becsületemet újra visszaszerezzem. rScluutkacdcLfrlf azért javasolták kizárásra, mert a jobboldali szociáldemokratákkal tartott, nyilas voltát eltagadta és az elvtársakat, igyekezett lebeszélni a pártmunkárál. Mikor kizárási javaslatát nyilvánosságra hozták, akkor .szót kért és igyekezett letagadni a terhére róttakat. Ekkor egyik rendezögárdista szemébe mondotta: emlékezzen vissza arra, amikor azt az utasítást kapták, hogy Rfí szolgálatot kell teljesíteniük, őzt válaszolta, hogy „aki pártmunkát végez és felhúzza az RG ruhát, az nagy marha." Erre Schauker kénytelen volt beismerni hibáit és elhagyta- a helyiséget. (Bős* céntaJ eltxtdrj a bányászkerületi bizottság tagja Szabolcsfalun arról beszélt, hogy a felülvizsgálás után a párt erősebb és fegyelmezettebb lesz, mint valaha. Pctschnigg. Jenő pgrttit- kár a felülvizsgálás eredményeit ismertette. A . volt pártelnököt részeges, bolrányokozó magatartása miatt kellett kizárni, mivel a község lakossága előtt lejáratta a párt tekintélyét és besározta■ a kommunista nevet. Cs. J. elismerte hibáit és ígéretet tett arra, hogy a munkásosztály ügyének szolgálatával igyekszik mulasztását jóvátenni. A párttagság élénk közbeszólásokkal kísérte a taggyűlést, mindenki érezte és tudta, hogy a párt ügyéről van szó, mindnyájuk ügyéről és a párt ereje megnöveli a dolgozók erejét is. Amikor L. J. sztrájktörő kizárása felett kellett dönteni és a kizárásra javasolt hibái beismerése helyett összevissza hazudott és rágalmazta a pártot, a taggyűlés résztvevői élesen szembefordultak vele ét lelkes tapssal járultak hozzá kizárásához. rP£eikányaljdejpj?n Asszmann Jenő MDP bányász kerületi titkár tartotta meg a taggyűlést. Spirik József titkár ismertette a kizárási javaslatokat.- A Baranyamegye főispánjához befutó jelentések szerint a nópszám- láláb az egész megyében megkezdődött az év első napján. Csupán egyetlen község akadt, ahol még 3-án 6em kezdték meg a munkát. Általában zökkenők nÄkül fotyik * munka és az“. A vármegye vezetői ellenőr zálk. Eg ve® községeikben, äte- tőleg körzetekben az első napok tapasziatetai Után úgy találták, hogy a munkát sem tudják' majd befejezni a kiszabot1; határidőre. Ilyen esetekben a tartalék számláló biztosokat &• munkába ámították. A száníáló biztosok általában jól végzik munkájúkat. Néhány esetben., ahol ez szabálytalaotí történt, a főTpáb közbelépett. Megtörtént az összeiróbiztosók újabb kioktató - se, sőt egy-két esetben leváltásuk is. A megyeházán is tó jelölteik egy előadót, «ki feW^ minőségben kePinkóezi Károly tanító, akit azért javasoltak kizárásra, mert a pártot saját érdekeinek elérésére használta fel, felszólalásában elmondotta, hogyha a Párt soraiból el is távolitják, a jövőben még lelkesebben végzi mankóját. A bányatelepeken mindenütt a felülvizsgálásról beszélnek. A kizártak legnagyobb része elismeri, hogy méltatlan a párttagságra és életmódja megváltoztatásával igyekszik magát méltóvá tenni á szén csata hőseihez. Aki megtarthatja párttagságát, büszke örömmel érzi, mit jelent a Magyar Dolgozók Pártja tagjának, mit jelent kom munistának lenni, élenjáró harcban küzdeni a munkásosztály jő nőjéért. cA IdüíiüziQjáJat $ kést adott a munkaversenynek Szerte a bányavidéken brigádok alakulnak, amelyek a szocialista verseny új, magasabb formáit valósítják meg, a kiválóan termelő dolgozók önmaguk kérik laza normáik felemelését — mindenütt forr és érik at if kommunista embertípus, fejlődnek elméletileg, párthoz való hűségben és állhatatosságban a bányászok, válnak egyre inkább méltóbbá arra, hogy az egész magyar nép, hogy a magyar dolgozó nép nagy pártja büszkén tekintsen rájuk. VADON ANTAL zében torija a népszámlálási adm5- rrfsztrártó összes, szálait és münden ben segtú égére van a körzetekben működő Wutosoknek. Pécsi sikerek 3 vasutas munkaversenvben A pécsi vasutasok szép ered ménnyri szerepeltek a november havi vasutas munkaversenyben. A fütőház 6.7 kg fajlagos szén- fogyasztással elsó lett a mozdn nyok összteljesítményének javításé ban. a tivirdaintézöség dolgozói 7.729 forintot takarítottak meg és 1.52 forintra csökkentették az 1 kilométerre eső fenntartási költséget, s ezzel országosan a legjobb eredményt érték el. Az üzletvezetőség és szertár ötödik, a fütőház 14. helyre kerül! n • i •v1-ou. Jsimár kizepén meikezdttdíh a Imanyal UFOSz-FÉKOS? szervezetek egyesítése Az UFOSz—FÉKOSz egyesitő Megyeszerte zavartalanul folyik a népszámlálás munkája