Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-05 / 3. szám
2 dunäntoli naplő IMS JAND AS S Szent körönét az amerikaiak a Szentszéknek nyújtják át. „Végtelenül hálát lennék — rja levelében Horthy —- ha Pajzs ezredes, a koronaőrség eddigi parancsnoka, már csak politikai okoknál fogva is, az átadás után Kómában maradhatna, hogy megőrizzük azt a hagyományt, amely szerint a Szent koronának mindenkor magyar őrzője volt. Ez alkalommal is szeretném megismételni azt a kimondhatatlan hálát, amelyet én és családom Szentséget Uram végtelen kegyességével szemben érez. Istennek hála, mind az Amerikaiak, mind pedig a többi nemzetek hangulata gyökeresen megváltozott irányunlzban és minden okom megvan annak feltételezésére, hogy státusunk hamarosan újra rendeződik“ — fejeződik be Horthy Miklós németnyelvű levele. A Mindszenty-ügyben a nyomozás tovább folyik és az eddig nyilvánosságra került anyagon kívül még számos dokumentum napvilágra kerülése várható, amelyek teljesen lerántják a leplet Mind- szenly és népellenes, hazaáruló szövetségeseiről. * Az ismertetett leleplező fotókópiát legközelebbi számunkban közöljük. Megkezdődtek a tárgyalások a kormány és a püspöki kar között A kormány képviselői és a püspöki kar képviselői megkezdték tár* gyalásaikat az egyház és az állam viszonyának rendezésére. A tárgya- Tások a meglevő nehézségek ellenére a megértés szellemében folynak. A tárgyalásokat a közeli napokban folytatják. Á kínai néphadsereg még ezévben győzelmesen befejezi a megkezdett harcot Uj támadást kezdtek az indonéz partizán csapatok Parisban most váfflt ismereteissé a limai kommunista párt rádió kiáltványa. A kiáltvány megállapítja, bogy a Vinni nép és a Kína Kommunista Pért ín feladata ebben az esztendőben a megkezdett harc győzelmes befejezése. Párisi demokratikus körökben rendkívül fontosnak tartják e kiáltvány következő mondatait: Az amerikaiak arra törekednek, hogy kompromittálják a kínai nép által elért demokratikus vívmányokat. Megkísérlik, hogy eiemzőke* szervezzenek meg a forradalmi arc vonal keretein beiül és újra tafipreáMsák a Kunról- teng hadsereg roncsait. Kína csak a kínai reakció megsemmisítése és az emerlkai ügynökök kiűzése után állhat talpra. 'A kiáltvány befejező szavai a következőikéit mondják: A felszabadító hadsereg hadműveletei 6 JegközeflebW jövőben eddig el nem ért méreteket öltenek. Az elkövetkező hónapok meghozzák a demokratikus kánéi népköztársaság megszületését és koalíciós kormány létrehozásét a Kínai Kommunista Párt vezetése alatt. AzindonAzek a végsődig folytatják a harcot Az MTI pár fel jelentése szerint az indonéz partizán csapatok támadásba lendültek és tevékenységük egész Jáva területére kiterjed. Sok ludet és vasúti berendezést robban- főttek fel Az indonéz titkon rádió közölte, hogy az indonéz partizánok addig nem hagyják abba a harcot, amig az utolsó holland katonát ki nem űzték Jáva szigetéről. Szúrnál re szigetén a holland p*- rarc'rokság nem adott ki parancsot n Harcok megszüntetésére. Az ellenségeskedés tovább folyik, különösen a sziget nyugati résedben. Izrael ponotzo Anglia ellen Berlini jelentés szerint Izrael szóvivője hétfőn bejelentette, hogy ez izraeli kormány felkéri a Biztonsági Tanácsot, vizsgálja felül Nagybritannia magatartását a negevi kérdésben. A szóvivő szerint Nagybritannia tevékenyen támogatja az arabokat Páriából jelenítik, hogy a Huma- rtifé szerint Amgtia szeretné Amerikát keményebb magatartásra bírni IzraeM szemben a Biztonsági Tanácsban, Az is vetáseánüncik tótszik, hogy Anglia szeretné megnyerni Amerika hozzájárulását az arab országok felé irányuló fegyverszállítást zárlat hivatalos feloldásához. Td Avivban közölték1, hogy Dél- Nege-vben az egyiptomi haderő pbi- eéJosokfcal támogatott ellentámadást indított * zatóó áWásak die«, I Súlyos harc fejlődött ki. Mindkét féj repülőgépeket is harcba vetett. A Daily Worker diplomáciai levelezője úgy tudja, hogy az angol külügyi hivatal közölte Amerikával, hogy zsidó csapiatok jeledé te az egyiptomi határ közelében a Szuez-csatoma fenyegetését jelenti, amit Anglia nem tűrhet. Politikai megfigyelők azonban« azt hiszik, hogy «a zsidóik eliten irányuló angol gyanúsítás főcélja«: 1. Anglia erélyes zsidóellenes poMtikájáriak előkészítés©, 2. Amgüa be akarja magát hröelegrs az egyiptomi kormány kegyeibe a jelen pillanatban, amikor az Anglia iránti barátság mély pontot ért el Kairóban. A munkások megtagadtak a boehumi acélművek leszerelését A Daily Telegraph düsseldorfi levelezője hivatalos forrásból ügy értesülj hogy Németország angol- amerikai övezetében a Hsat és gabonakésztetek aggasztóan csökkentek és e miatt dikerüUietetlem a kenyérfejadag Újabb leszáll it ása. A leszáMás mérvét még uem határodé meg. A Daily Express megerősíti azt a hirt, hogy többezer rubr-vidéki német acélipari munkás nyíltan megtagadta a németországi angol körzet katonai parancsnokának • boehumi acélművek leszerelését elrendelő parancs teljesítését. A leszerelés jóvátételt számlára történnék. A leezerdési sztrájkban közvetlenül résztvevő német munkások számát 11.000-re becsülik. A marshal'izólt államok ellantétai Izakov, a moszkvai rádió hírmagyarázója megállapítja, hogy * marshallízáJt országok gazdasági programon ja a Wall-Street kénye- kedvéía függ. Egyre több jd mutat arra, bogy a Wall Street úréiban nróid komolyabb meggondolásokat kdfenek azok a hatdmas összegek, amelyek a Marshall terv miatt az Egyesült Államokat terhelik. Bevm december 9-i alsóházi beszéde és a francia .sajtó közleményei részletesen feltárják az angol—francia dtenité tokét. A Bénélux- államok megnyBa«fck«ozá?ai az angoi gazdasági hegemónia ellen megmutatják, milyen az „egyetértés” a valóban. A lengyel távirati iroda varsói jelentés* szerint az ausztriai amerikai men szál. ló hatóságok úgy döntöttek, hogy január 19-től kezdve nem fogadnak el többé Javaslatot az övezetükben lévő lengyel vagyon visszaszármaztatására. Lengyelország bécsi politikai misz- sziója az osztrák szövetséges ellenőrző bizottságnál jegyzékben tiltakozott az amerikai hatóságok egyoldalú indokolatlan döntése ellen. Sorfűz az olasz munkásokra Római jelenté« szerint A puhában általános sztrájk, tört ki- A rendőrség több helyen erőszakosan fojtotta el a nvunikdstümtetóseket. Gravinában sortüzek dördültek elMég nem tudják, hány áldozata voít a lövöldözésnek. Ruvoban és környékén a mezőgazdasági munkások sztrájkba léptek, tiltakozva a munkanélküli segély alacsony volta miatt. Amerikai javaslat Taft—Hartley törvény ellen Berlini j etetőéi szerint az amerikai kongresszus menyi tó ülésén az első javaslatot Marcaotozóo, az egyetlen munkáspárti képviseld terjesztett* be. Marcantonío javaslatában a Taft-Hartley-fále sztrájk- ellenes törvény azonnali felfüggesztését követelte. Hangsúlyozta, hogy ez a rabszolgatörvény mélyen sérti a szabadságjogokat. Beszéd*, ben rámutatott arra, hogy a Taft- Harley-törvény visszavonását a demokrata párt már a választási küzdelem során is megígérte. VittátnkíuU rÁ szovjet zeneszerzők szövetségének főtitkára felhívást intézett a szovjet zeneszerzőkhöz, írjanak a nagy sztálini korszakhoz méltó és megörökítő müveket. — Az afrikai Babidzsán városban az afrikai demokrata tömörülés hétfői kongresszusán 30.000 afrikai néger vonult fel és tüntetett a demokrácia mellett, ami új korszakot nyit meg a fekete kontinens történelmében. — Franciaországban a postai tarifák után felemelték a benzin és a petróleum árát is. A TASS a magyar ipari termelésről A TASS budapesti jelentés© beszállói a magyar ipar új sikereiről. Megállapítja, hogy a termelékeny - ség gyors növekedése igen sok ipar ágban lehetővé tette a terv túlteljesítését, valamint az önköltség csökkentéséit. Sok özem és gyár, «mely azelőtt ve sietséggel dolgozott, ma már jelentékeny hasznot mutat fel. Az ipari termeiéi sikere! lehetővé tettek* a befektetések növelését. 1949-bon 4.300 rrriClió forintot fordítanak befektetésre a magyar gflizdiaságd életben, enzei együt két év és öt hónap alatt 8.300 mii- Só forintot fektettek be. A három évre eSŐirányzo’t 6.500 millió helyet; 1949-ben Magyarország ipari termelés© 28 sz«ázalékksil múlja majd felül a háború előtti szín vonalat é«-. 40 százalékká«! az első tervév szán- vonalát. I—| Adópolitikánk kérdéseiről nyilatkozott Antos István elvtárs pénzügyi államtitkár. Megállapította, hogy a jövedelemadó és vagyonadóknál mutatkozó bevételek jelzik a népi demokrácia adópolitikájának a múlthoz képest eltérő jellegét. A törekvés ma az, hogy a terheket elsősorban a tehetősek vállára rakjuk. Vannak azonban még feltűnő aránytalanságok, főleg a mezőgazdaság területin. Ezeket pusztán a mezőgazdasági fejlesztési járulék kivetésével eltüntetni nem lehetett, ezért keli e téren tovább mennünk ebben az esztendőben, hogy következetesen keresztül vigyük a vagyonosabb gazdarétegek fokozott terhelését. Ugyanígy visszásságok mutatkoztak a nagyobbjövedelmü városi elemek fokozott megadóztatásánál is. Igen nagy azok szánta, akik hamis bevallással kibújtak a teherviselés alól. Az a körülmény, hagy a behajtási eredményeképpen a kulákoknál és a tehetős városi elemeknél maradtak el, mutatja, hogy még igen sok a tennivaló az adóapparátus demokratizálása terén. Arra kell törekedni, hogy a pénzügyi közigazgatást is gyors ütemben munkásokból lett vezető tisztviselőkkel frissítsük fel. A január 1-ével életbelépő adóreform rendelkezései következetesen figyelembe veszik a népi demokrácia osztály szempontjait. Jelentős könnyítést hoz a ktsegzisz- tenciáknak, nagy kedvezményt biztosit a szövetkezeti keretben működők számára, ugyanakkor aku- lákok és a városi nagyjővedelmű rétegek terheit erősen emeli. Dánia A Land og Volk című lap közli a dán kommunista párt központi bizottságának nyilatkozatát. A nyilatkozatban a párt központj bizottsága bejelenti, hogy támadni fog minden olyan kísérletet, amely az országot az Egyesült Államok imperialista köreinek vezetése alatt bármilyen katonai tömbbe kívánja bekapcsolni. A kommunista párt a nemzetgyűlésben ellene szavaz minden olyan katonai célú szerződésnek, amelynek semmi köze Dánia védelméhez. Dánia egyoldalú nyugati gazdasági kapcsolatai és • Marschall-tervben való részvétele már is fokozódó munkanélküliséget, növekvő árakat és a házépítkezés csökkenését eredményezték. A nyilatkozat befejezésül felszólítja az ország összes demokratikus és haladó erőit, egyesüljenek a Dánia békéjéért és függetlenségéért, a Jobb életviszonyokért folytatott harcban. Dobi István választávirata Zapotoczky és Groza miniszterelnökökhöz Dobj István miniszterelnök Zapotoczky csehszlovák miniszterelnök újévi táviratára a következő távirattal válaszolt: „Az új esztendő alkalmából kifejezett jókívánságokat mind a magyar kormány; mind a magam nevében a legmelegebben viszonzom és szintén kívánom, hogy a csehszlovák demokratikus köztársaság minden célját az új év folyamán legteljesebb siker koronázza. Magam is meg vagyok győződve arról, hogy az év folyamán együttes erőfeszítéssel a legszorosabb baráti kapcsolatokat tudjuk kifejleszteni országaink között.“ Dobi István miniszterelnök Groza román miniszterelnöknek a következő vilasztáviratot küldte: „Kérem, fogadja meleg köszönetemet ti saját és kormánya részéről kifejezett újévi jókívánságokért, amelyeket őszintén viszon- zok. Meggyőződésem, hogy az új- esztendő még jobban megvalósítja azokat a baráti kapcsolatokat, amelyek a két köztársaság közt fennállónak." Kolarov bolgár külügyminiszter, Anna Pauker román külügyminiszter és Clementis csehszlovák külügyminiszter az új esztendő alkalmából meleghangú táviratot intéztek Rajk László külügyminiszterhez. A magyar külügyminiszter az üdvözléseket szivélyeshangú táviratokban köszönte meg és a maga részéről is jókívánságait fejezte ki a baráti államok külügyminisztereinek. Moszkva leleplezi a nyugati hatalmak politikáját a német hadifoglyok ügyében Moszkváiból jelenti a Tass-iroda: Az utóbbi időbái a brit és amerikai sajtó több jetentést között a SzovÉ 'íuraóhzni fevő hadifoglyok bazate- pítéséről. A jeteotések hangsúlyozzák, hogy a kűlügym In kz terek tanácsinak 1947 áprilisi moszkvai ülése döntött a hazat elépítésről. Szükséges hangsúlyozni, bogy a kÖügymárüszferek tanácsénak 1947 áprilisi moszkvai ülés© megvizsgálta a szovjet küldőt tségnek á szó vet séges hatalmak országaiban, va'iammi* más területeken tartott német hadifoglyok hazatelepít őséről _ szóló javaslatát. A szovjet küldöttség ja. vastata szerint a n«ém©t hadifoglyok hazatetepítését a németországi szövetséges ellenőrző tanács által1 bizonyos időpontig kidolgozandó terv szerint kellett volna lebonyolítani. Az ellenőrző tanács azonban nem készített lyen teer vet, mert Franciaország és Nagybriitarmia kormánya és az Egyesült Atomok kormányával egyetértve jelentékeny számú német hadifoglyot nem vont he a hazatetepitési tervbe, hanem azokat a mai napig területén hagyja, mint állítólagos ipari és mezőgazdasági munkásokat, így tehát a brit és francia tetósá- gok ellentéte miatt az ellenőrző tanács nem döntött a német hadifoglyok ha»ateíepíté«si terve ügyében. Ami a Szovjetunióban lévő némer hadifoglyok hazatetepítését Sieti, túlnyomó részüket máris hazaszáWtották. A fennmaradó rész hazaszállítása 'a szovjet kormány tervének megfelelően történik és 1949 év folyamán nyer befejezést. így tehát hazugok és rágalma- zólk a brit és a za mer lkai sajtó áCCf- tásef, hogy a Szovjetunió nem tó- testii a néniét hadifoglyok hazaszállítására vonatkozó határozatot. — Ezeknek a rosszakaratú kitalálásoknak az a céljuk, hogy elrejtsék nagyszámú német hadifogolynak a brit és francia hatóságok részéről határozatlan Időre, bérmunka ürügyével történt visz- szatartását valamint azt, hogy Németország és Ausztria amerikai, brit és francia megszélMis! övezeteiben még mindig több mint 250 ezer, a hMerisfik' áSíel ^elhurcolt szovjet polgárt tartanak vissza táborokban minden eszközzel. __ Ké tmillió larin'Bt lalarMak meg a MflFKS ültéi A MAVAG versenyár ódájának' kimutatás» szerint 1948 eáső felében 0 MAVAG dolgozói összesen 111 újítási javaslatot nyújtottak be és ugyanez idő alatt 16.900 forint jutáimat osztottak ki az újítóik között. 1948 második felében már 305 dolgozó tori újítási javaslatot és 62.350 forint jutalmat kaptak az újítók. Előzetes számítások alap ián az újítások egy év alatt 2,231.500 forint megtakarítást Ven*ének.