Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-25 / 20. szám

A NÉP RENDŐRSÉGE Négy éve* a magyar demokrácia rendőrsége. Születése napiét a bu­dapesti megalakulástól, 1945 Ja­nuár 25-tól számítják. Va'emeny- nylen emlékszünk az érzésekre, amelyekkel üdvözöltük az első rendőröket, mint az új magyar ál­lamiság első hírnökeit. Bennük lát­tuk a bizonyítékát, hogy az or- azágban a dolgozó nép lett az úr. lenük láttuk a bizonyítékát, hogy É| úton elindulva, ú| országot épí­tünk és az új rend, a belső biz­tonság kikristályosodása megindul­hat és megindul az ú] rendőrség körül. A rendőr először Jelent meg így. mint a nép Tendöre, aki a aép szabadságát őrzi: a nép ál­lal kezébe adott fegyverrel. Meg­tisztelő megbízatás és magasztos feladat volt ez a rendőr számára, de egyénileg alig Jelentett többet ennél sem erkölcsiekben, sem anyagiakban- Azaz mégis: Jelen­tett fagyoskodást a szegényes ru­hában, Jelentett nélkülözést és sokszor életét is kockáztató bösl- as önfeláldozást. Mindezekért alig kapott ellen- •zolgáttatást sem erkölcsiekben, asm anyagiakban. Igazi hőskora volt ez a magyar demokratikus rendőrségnek- Nemcsak veszedel­mekkel, Ínséggel és nélkülözéssel kellett megküzdenie a rendőrnek, hanem a múltból megmaradt elő­ítélettel fa, A reakciós rendszer '•fendórét > nemcsak gyűlölte, de meg is vetette do’gozó népünk. Ma, amikor az évfordulón sereg­szemlét tartunk, büszkén és bol­dogan állapíthatjuk meg, hogy népj demokráciánk rendőre nem­csak tekintélyt szerzett, hanem megnyerte a nép szeretetét és megbecsülését. Meg Is érdemli, mert bosszú, rögös út vezetett a fegyvertelen, karszalagos, éhező rendőrtől a pompásan öltöztetett és felszerelt mai rendőrig- Ez a tisztán külsősé­gekre vonatkozó megállapítás sem mel'őzhető, mert népi demokrá­ciánk gazdasági megerősödését tükrözi. A 'megerősödés nem ma- flá ól következett be, benne van a munkás és paraszt verítéke, de • rendőr ébersége Is, amely a biztonságot nyújtotta a munká­hoz. A rendőr ébersége, amely meghiúsította a feketéző spekulán­sok, a reakciós Összeesküvők és «rabotáló kulákok romboló mun­káját. Az elmúlt négy esztendő alatt rendőrségünk sikerrel védte a nép országét és éberen ott állt min­denütt, ahol a régi rend hívei a földjüktől megfosztott földbirto­kosok, a volt bankárok és nagy­tőkések, szövetkezve a munkás- osztály ellenségeivel, a klerikális reakcióval kezet emeltek népi de­mokráciánk ellen. Felszámolta az összeesküvést és kedvét szegte az úri bitangoknak, hogy a nép ha­talma ellen törjenek. Védett ben­nünket a rendőrség nemcsak a nép ellenségei ellen, de őrködött nyugalmunk és biztonságunk felett is. És ma elmondhatjuk: különb a közbiztonság ebben az országban, mint bármikor a régi rendszer Ide­jén- Ma minden becsületes dolgo­zó ember nyugodtan hajthatja álomra a fejét, meri tudja, hogy őrködik felette a nép rendőrsége, őrködik az ország fe'ett és békénk felett együtt édestestvérével, a demokratikus néphadsereggel. A demokratikus rendőr fejlődé­sének másik fontos vonásával, belső fejlődésével itt találkozunk. Nemcsak ruházatában és felszere­lésében ért e! magas fokot, de szellemi fegyverzetében is. Ehhez a szellemi magaslathoz fáradha­tatlan tanulással Jutott el a ma­gyar rendőr. Megállapítható, hogy jól használta fel a négy évet. A munkásosztály és a dolgozó pa­rasztság legjobbjai kerültek a rendőrség soraiba és ma is az if­júság legjobbjai öltik magukra büszkén a szürke egyenruhát. így alakul ki a magyar demokratikus rendőr alakja, amelyet biztos fel­lépés, szives modor és széles te­rületű tudás Jellemez. Nem a nép­től idegen hatalom janicsárja töb­bé. Ezer szál fűzi a népéhez, osz­tályához, amelyből származott. Késztvesz annak mindennapi é'e- tében, problémáit ismer] és a ma­ga munkájával Is segíti azok meg­oldását. Az egyenruha nem vá­lasztja el népétől, mert egyazon ország és állam közös birtokosai­ként egyetlen törekvésben forr­nak össze: minél erősebbé, szilár­dabbá tenni a dolgozók hatalmát és virágzóvá tenni országát. Az ötödik életévébe lépő rendőrség további fejlődése nem zárult le az eddig elért eredményekkel és a tokozott leiadatok fokozott képes­ségeket Is követelnek. Amikor az ünneplő rendőrséget köszöntjük, bízunk abban, hogy a népi demo­krácia funkciójában ráháruló fel­adatokat méltóképpen betölt] a Jövőben Is­Beiktatták Szolnok megye asszony-ióispánjái Vasárnap délelőtt díszközgyűlésen <f‘aíták be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főiupáni tisztébe Juhász Imrénél, akivel a dolgozó paraszt. *ág régi mozgalmi harcosa kerül': a főispani székbe. — Igen mélyről indultunk el és jutottunk oda, ahol mosr vagyunk — mondotta Dobi István — «miikor ®i munkások és dolgozó parasztok egymással szoos szőve ^égben ke­lünkben tarjuk a hatalmat. Kádár János belügyminiszter ar- fői beszélt, hogy a magyar demo- sfáeia erőinek harca Rákosi Mátyá- vezetésével eredményezte az , hogy Wszahadu't népünk és saját küz­delmével eídön ötte a nagy pert. '’'agyarország népi demokratikus öfszá^, a magyar állam a nép ál­lnia ie:t­Gwő £rnő hangoztatta, hogy Szolnokmegye legyőzte a nehézsé­geket és moot gyors ütemben ha­lad előre. TalpraáJlását a népi de­mokráciának köszönheti, hogy Ma­gyarországon egy pár tudja, hogy mát akar, a Kommunista Párt élén Rákosi Máyással. Ezután a művelt­ségi szfnvonai emelésének fontossá­gáról beszélt és hangoztat«, hogy óriási hatalommá válik a tudás a nép kezében. Lenin iinnenség NewvorVb?n Newyorkból jelentik: hogy Lenin halálának 25. évfordulója alkalmi ból az amerikai kommunista pá-1 ké hatalmas gyász ünnepséget ren­dezet Newyorkhan. Ória-i tömegén előtt Thompson és Gi een szólalt fe. Mindketten vádlót ai a nagy new yorki kommunista pernek­A Kuomintang-csapatok menekülésszerüen özönlenek déli irányba Nagy kommunista győzelem a japán Tálalásokon Tiencsini jelentés szerint ez em­berek '.ízezreá mindenféle közleke­dési eszközzel száHitják az árut a felszabadított Tkncsinbe. A felszabadulás utáni napon a diákság lelkesen tüntetett a fel­szabadító hadsereg mellett. Az AFP hongkongi tudóstiója szb- riot Hongkongban senki sem hész abban, hogy a ranking! kormány artás eüenáHást szervezhet Kan­tonban, vagy u. rbol másutt. Songbaji jelentés szerint az általános kínai hangulatra jel­lemző, hogy Csangkaisek távozá­sát nagy örömmel fogadták. Mindenki Csangkaiseket teszi fele- löísé azéirt, hogy a háború után polgárháború következett ée az or­szág pé’dá'.San gazdasági válságba sodródó: t. Nem tudják Nnnkinqo védeni Nanking! jelentés szerint a kínai néphadsereg c-apatai több oldalró1 foly.atják előnyomulásukat Nanking feé. Az észak felüt előnyomuló had­oszlop Nankingtól 25 km-re el­foglalta Lauho városát. A néphadsereg csapatai a Jangcse torkolatánál fekvő, stratégiailag je­lentős Tai-Hszing városába vonuj- :ak be. A Kuommang csapatok el­vesztették minden harci kedvüké1 és menekülésszerüen özönlenek déi irányban. A Nanking és Sanghaj védelmét megkísérlő csapatok helyzete tel­jesen kilátástalan. A Daily Mail vezércikkében meg­állapítja, hogy a döntés M.ao-Ce- Tung kezében van. Olyan népvezér I ő, aki magasan szárnyaló eszméit í reális eszközökkel igyekszik meg­valósítani- Fáradhatatlan munkabl- rár-ú férfi, nagyszerű szónok. 0 ma Kína igazi nagy embere. Erősöd'ek a küzdelmek Vie ltomban A kínai események hatására fel- erő ődek a ázdelmek Vietnam, ban is. Hanoitól délre már ötödik hete folynak a harcok a vietnami hadsereg ellen. A franciák napon­ként 100 katonát vesztenek. Ugyancsak erős partizánharcop. folynak Malájában is- Kualalampur városáé! északkeletre angol csa­patok harcolnak partizáné gyégek dl er. Az angolok már íz első ösz- szecsapásnál 12 hatottat veszítettek Az áisioi államait értekezlete ső határozatot olymódon fogalmaz­ták meg, amely lehetővé te6zi Hol­landiának a ha alom megtartását, Indonéziára pedig olyan kötele­zettségeket ró, amelyek formá’f- san jogot adnak Hollandiának a javaslatok szabotálására. Az is nyilvánosságra került, bogy magám jellegű megbeszéléseken olyan megállapodások jöt ek létre, amelyek ételmében a középkeeJetl áramok közös nyomást gyakorolná­nak Izraelre és több ázsiai állam katonai szövetsége kötne a ,.k m- munisríf fenyegetés" kivédésére, amelyet a ..vörös Kína” jelent­Japán választások Az AFP tofctoí jelentése szerint a kommunisták hatalmas győzelmet arattak Tokióban. Valamennyi je- föttjüker., « hét kerület mindegyiké, ben egyet, megválasztottak­A vidéki Városi központokból ér­kező jelentések mind arra valla­nak, hogy a kommunisták a vá. rakozást messze meghaladó sike­reket értek el.' Ma már eddig is 20 mandátumra te'fek szert, mág az előző nernze:- gy’Té-en csí.k négy mandátummal rendelkeztek. Tokioi amerikai körös nagy megdöbbenéssel fogadják a kommunisták ha almas előretörését. Az amerikaiak azt hiszik, hogy a japán válaszokat erősen befolyásol, ják a kínai néphad-ereg sorozatos győzelmei és a kínai reakciós 15- 'ök bukása. Egy későbbi jelentés szerint a ja- pán választásokon a kommunista párt eddig 36 mandá umot szerzete A konzervatívok az előző 120 man­dátum helyett csak 70-et szerezek, a szociáldemokraták 111 hdyeí* csak 49-et. A aöröq néoHodsereg újabb győzelme A szabad görög rádió jelenti, hogy Markosz tábornok tüzérsége bombázta Szatoniki és Sulii váro­sok katonai célpontjait. Demokratikus csapatok heves harcok után Peloponézoszon el­foglalták Leonodisz városát. Az athéni katonai törvényszék hét hazafi- halálra ítélt és kivégzésüké azonnal végrehajtották. Schuman németországi körú’ia Schuman francia miniszterkiök körutat tesz Néme:onszág francia övezetében. Vasárnap megbeszélés folytatott néme* vezető személyi­ségekkel, főként a szociáldemokra­ta és Iiberal-demokra a képviselők­kel. Schuman kijelentése szerint „magárói értetődő”, hogy Nyuga Németországot bevonják a nyuga- európai unióba. Schuman megerősí­tette, hogy küszöbön áll a három nyugatné­met övezet egyestíése, jehát rövidesen átalakul Trizoniávi. Az USA jogai Francia országban A moszkvai rádió a prágai Slo- bodna Síovo magbiaha ó párisi ér­tesülésére hivatkozva közli, hogy QeueuiCle, francia mlniszlere nők és Hoffman, a Marehall-terv igaz­gatója között a napokban egyez­mény jött létre- Ez az egyezmény lehetővé teszi, hogy az USA gazdasági szakértői mű- köd jenek Franciaországban. Az egyezmény ér elmében az ame­rikaiak az egész francia gazdasági életet nem csak ellenőrzésük alá veszik, hanem annak irányítására diktatórikus jogokat js kaptak. A szakértőknek jogában éli a külön­böző iparágak termelési tervének megállapítása- Ellenőrzés] joguk kiterjed a francia kereskedtem ■ re is. Rhodoszi értekezlet Párisba érkezett hirek szerint a rhodoszj értekezlet zsáku cába ju­tott. Egyiptom az angolok kíván­ságára azt követeli, hogy az izra­eli csapatok üri:sék ki azt a te­rületet, amelye- a múlt év októ­ber 14 óta elfoglaltak. Londoni je- entés szerint a legtöbb angol lap is úgy látja, hogy a rhodoszi meg­beszélések holtpon ra jutottak, mer- Egyiptom megmerevítette ál­láspontját a határokra vonatko- zőan. Az AFP párisi jelentése szerin It francia kormány elhatározta, hogy de focto elismeri az izraeli kormány.. A külügyminisztérium erről hivatalos közleményt adót: ki. Lenqyel kormány- kü dötfséq Romániában Hétfőn délelőtt Czirankvewicz miniszterelnök vezetésével kor­mányküldöttség érkezett Buka restbe. A pályaudvaron Groza miniszterelnök fogad a. Groza és Czirankyewicz miniszterelnökök kijelentették, hogy Románia és a Lengyel Köztársaság barátsági, együttműködési ^és kölcsönös se­gélynyújtási egyezményt ír alá- Az egyezmény láncszeme lesz az imperialisaellenes békefrontnak A TASS jel öntése szerint íz új­delhii ázsiai ér ekezle* első határo­zata, amelyet az UNO elé terjesz­tenek, teljes cselekvési szabídeágo; köve'el ez Indonéz Közátr sasig számára. Követeli az Indonéz Köztársaság ellenőrzése alatt állt területek visszaadása után a választások kiírását Is. A második ha ározaí gazdasági és politikai lépéseket jelent be arra áz esetre, ha Hollandia vagy az Indo­néz Köz ársa-ág nem hajlandó az értekezlet javósla ainak elfogadá­sára. Kiderült azonban, hogy az ei. Az ifjúság fim) íeladatai A Magyar Ifjúság Népi Szövet­sége ifjúmunkás-szervezete, a SzJT vasárnap országos termelési ér e- kezlete; tartót- a Szaktanács szék­házéban, amelyen résztvetí Szaka- sit* Árpád köztársasági e’nők és Apró An al, a Szaktanács fóti ká­ra is. Szakasits Árpád megállapította, hogy az egész ifjúsági mozgalom legegészségesebb területe a SzJT, — A mi páráink azért küzd. — folytatta —, hogy mielőbb eljus­sunk a szocializmushoz és onnan gyors ütemben a kommunizmus­hoz. Lehet-e szebb feladat ifjúsá­gunk számára, mint az, hogy ami e kezd, azt be is fejezze? Apró Antal, a Szaktanács fótit kára rámuta ott arra, hogy a ma­gyar népi demokrácia felszámolja a munkanélküliséget és az új mun kaerőkei a falu fiatalságából te rem i elő.

Next

/
Thumbnails
Contents