Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)
1948-12-17 / 290. szám
DUNÁNTÚLI NAPT D 1948 DECEMBER If J/ireA A Magyar Vöröskereszt pécsi szervezete a lelkes és szorgoskezű MNDSz' asszonyokkal együtt nagyarányú akciót indított a rászoruló iskolás és óvódás gyermekek karácsonyi megajándékozására. November első felében a Vöröskereszt nagysikerű hangversenyt rendezett, a hangverseny bevétele jelentette a karácsonyi akció alapját. A minden elismerést megérdemlő segítő- akció kezdeményezés azóta tömeg- mozgalommá szélesedett a Vöröskereszt irányításával. Az MNDSz asszonyok a szülői munkaközösségekkel, az üzemi dolgozó nők, a Bőrgyár, posta és a lelkes nyomdai asszonyok, lányok munkaidő \Q$aJxaxmÓM{í \ ■ ItékSk a munkatermek A pécsi demokratikus nők és az Úttörők készítik a karácsonyi ajándékokat után önkéntesen száz és száz szebbnél-szebb babát és játékokat készítettek. Az Úttörők a Fürdő-utcai iskola „műhelyében“ késő éjszakáig dől goztak nagy szorgalommal. Munkájuk eredménye ötszáz játék, az állatvilág számos közkedvelt példányának faragott, festett remeke. A VAOSz-nőcsoport több kosárra való praktikus gyermekjátékot készített. A Vöröskeresztnél szünet nélkül berreg a varrógép, babagyárrá változott több munkaterem. A pécsi és baranyai demokratikus nők hatalmas munkát teljesítenek a karácsonyi ajándékozási akció minél nagyobb sikeréért. „Itt, Itt tniUoc bt a fátd lágya" Mirbach Julia „bárónő“ két hónapra 6 forintot fizetett háztartási alkalmazottjának „Ilonka néni“ Mirbach Julia megbízottja. A levélben szemrehányást tesz Nyéki Ilonának, amiért a szakszervezethez fordult és kéri, hogy térjen vissza, majd „négy- szemközt elintézik a dolgot.“ Végül arra célozva, hogy milyen meggondolatlan dolog a szakszervezet hez fordulni, így fejezi be levelét: „Ili, Ili mikor nő be a fejed lágyat“ Nyéki Ilonának azonban jókor benőtt a fejelágya, mert ezt a levelet-is elhozta a szakszervezetbe és a1 szakszervezet már meg is tette a feljelentést: Újabb . fordulatot adott az ügynek, hogy Mirbach Júlia azzal védekezett, hogy Nyéki Ilona nem háztartási alkalmazottja volt, hanem apáca jelölt,. mivel apácaréndet akart alapítani. A rejtélyes apácarend alapítást majd a bíróság tisztázza fitos* HÍREK A oipészípari munkaközösség értesíti tagjait, hogy akik a kiutaló« alatt álló anyagra befizettek. .17-én, pénteken cete >/,7 érakor tartandó értekei, létén feltétlenül megjelenni ezíveeked jenek. Fölhívjuk a benzinre és petróleumra igényjogosult iparosokat, hogy úgy az utalványokat, mint magát a benzint és petróleumot 18ág vegyék át. Sxaksxervéxet —A MAGYAR SZABAD8ACHARCOSj SZÖVETStO motoros azaioeztályáijak tanfolyam* szombaton este fél 8 órai i kezdettel ismerkedő osaládi eetet rendez a Szövetség székhazában (Megye utca., volt Legényegylet). Vendégeket szívesen lát a rendezőség. — A DIÓSGYŐR! VASCYAR sikerrel befejezte az elektromos ipari fűtőezi! anyagának előállításéra irányuló kísérleteit Rövidesen megkezdik az izzószál gyártását. — A KERESKEDŐK KLUBESTJÉN szombaton este Vt® órai kezdettel Oá. bor Sándor rendőrfőhadnagy tart nagy I érdeklődéssel várt előadást. A műsor-1 ban fellépnek Pécs legismertebb előadói művészei. A klub várja valamennyi I kereskedő kart ára at és azok vendé-1 gélt | — A MAGYAR BÚTORIPARBAN az elért termelési érték 22% -kai haladja I meg a terv előirányzatát. — Esküvő. Sajgó E'elka és ifj-l Ferenezj István f. hó I8-án, dél-1 után fé! 4 órakor tartják esküvőjüket a Ferences«k templomában. (4102) (x) — A MISKOLCI NáPBIRÓSAG most tárgyalta I^'rtUy Bélának. Borsod me. I gye nyilas főispánjának bűnügyét Ki-1 rály a baloldali érzelmű elemeket .01-1 dőzte. internáló táborokba juttatta és I többek halálát okozta. A népbiróeágl Kinllyt távollétében kötéláltali halálra Ítélte. j — 8ZOKOLA SÁNDOR PÉCSI CUK RÁSZSECÉD lopáa büntette miatt, ke-1 rfilt a bíróság elé. Az ügyészség azzal I vádolta Szokolát. hogy ez év májusé- I ban Heilmann Erzsébet lakását fel-1 törte és onnan értékes aranytárgya-1 kát vitt el. A vádlott a bíróság előtti jttaesáeával védekeztt, bűnösségét el-1 ismerte. A törvényszék. Szokola Sán-1 dort két évi fegyhjzra ée bárom évi I hivatalvesztésre Ítélte. Az Ítélet jog. 1 erős. |! — A PtCSI GYERMEKKLINIKA ve- ‘ tet&ége ezűton mond söezőnetet azon I adakozóknak, akik a gyermekek ka-11 ráosonyát szebbé telték. Egyben közli I aogy a karáceonyfaönnepélyt decern11 bér 21-én. ksddan délután 6 órákor 11 hurtjék » gyermekliMnifca tantenné-11 Mn I] —* Mosolygós, szőke fiataletnbei Berényi Lajos a meesekszabolcsi Fertenc akna segédvájárja, aki a vasárnap; frv-du'ón 5ö ezer forinté nyert a totón. A boldog nyertes, mint off udatos dolgozó természetesen nem gondol arra, hogy búcsút mond a bányának, sőt elhatározta, hogy beiratkozik á bányaiak ólára <Je addig is úgy dolgozik, .hogy elnyerje az él műnk ás címet. A nyereményből Berényi Lajos ezer forintot jutfcr a nyugdíjas bányászoknak és 500 forintot a mecseksza- bcicsá Sport Egyesületnek. — HÁROMSZORI BETÖRÉS UTÁN került rendőrkézre és .csütörtökön az egyesbiró * Ceerti József 40 éves porogezentmihályi csavargó A vádlott Belvárdgyulán özv Pintér Lajosné lakásáról. Kaazanoviea Mártonná petordi és Somogyi József tvánbattyáni földművesektől nagymennyiségű ruhaneműt vitt el. A biróeág Cserti Józeefet jogerősen hét hónapi börtönre ítélte •— AZ ÁVIRT Baranya megye alispánjához fordult a baranyai községek villan yezámlahátraléka ügyében 32 község 2—14 havi hátraléka 32 ezer forintot meghaladó összeg, A vállalat az alispánt kéri. szólítsa fel fizetésre a községeket miután a részéről történt felszólítások eredménytelenek maradtak. . — A SzIT VÁROSI BIZOTTSACA a Magán alkalmazottak SzIT csoportjának rendezésében 18-án eete Vá® órakor tánccal egybekötött mflsoroe-eetet rendez a Pannónla-szállö dísztermében. A Magánalkalmazottak zenekarán kívül a pécsi SzIT csoportok egyfelvo- ndsoe színdarabokat, ének. szavalat és ritmikus táncot mutatnak be. Jegy- elővétel a Magánalkalmazottak Szak- szervezetében. — A KÖZELLÁTÁSI HIVATAL fel. bfvja a kórházakat, szanatóriumokat szülőotthonokat, napközi és gyermek- otthonokat hogy a december havi borjúhús kiutalásért minél előbb jelentkezzenek a közellátási hivatalban — A PÉCS-CYÁRVÁROSI MNDSZ nombat este 7 órai kezdettel műsoros wtályt rendez az iskolás gyermekek karácsonyi akciójára a Kémény utcai Pácthalyiség ben — AZ ISTENKUTI ISKOLA kará- osonyi ünnepélyére az indulás decent beír. 18-án szombaton délután pontosan 3 órakor lesz a Széchenyi térről (Belvárosi templom mögül). Fel. kérik az MNDSz. az ipari leány, középisk. diájoazövetségi kiküIdoStedt, hogy jelentkiezzenek a kereskedelmi középisfc dlákízöveteégi tagjait kísérő Galeayné és Némethné tanárnőknél Az óvó- ée tanítóképző, leánygimraí- rium. mezőgazd- leányközépisk diák szövetségi tagjaiért megállnak az épületük előtt (Szent István tér). — A város adóhivatala közli: a pénzű gyminteriórium megérni; érd te, hogy az adózók áf ái hozzá felterjesztett és a pénzügyigazgatóság- nak leadott azon kérelmei alapján, melyekben sorszámozatlan és sorszámozott eladói, illetőleg adózói példányú véteíi jegyén szerepló er- ménycíc búzaértékének földadóra való elszámolását kér'ék. továbbá a még fel nem terjesztett kérelmek alapján az .elszámolás fogan,atositha- ó legyen. Közti a város adóhivatala, hogy ezen rendelkezés nem vonatkozik az 1948 július l-tól érvényes piros nyomású vé'eli jegyekre. Továbbá közli azt is, hogy 1948 december 31 után ilyen vételi, jegyek el nem száimo’hatók. Felhívja a város adóhivatala az érdekelteket, a még le nem adót: vételi jegyek azonnali leadására, hogy azok elszámolhatók legyenek. — TALÁLTÁK egy kerékpárt. Iga- zoit tulajdonosa a rendörkapitanynig házipénztáránál átveheti. SPORTHÍREK * Az MTK labdarugófolszerelést adott az-'ibafai úttörőknek. Javasolták, hogy az NB I-cai csapatok tegyék kötelezővé egy-egy kis ifi egyesület felruházását. * A MEFESZ a tömegsportért. Meg. kezdődtek az egyetemi tornacsarnokban az egyetemi kari bajnokságok amelyen különböző sportágakban résztvaeznek az orvosok, jogászok ée pedagógusok. A versenyekbe a főiskolások nagy. tömege kapcsolódóit be A szakmaközi titkárság felhívja az üzemi bizottságok, a szakszervezeti v 07, tőségek ée bizalmiak figyelmét, hogy december 19-ón. vasárnap délelőtt 9 órakor a szakszervezeti székházban tartandó értekezleten okvetlen jelenjenek meg Markos György előadásán. A fodrászmunkások szakszervezete felhívja a ezaktáreak .figyelmét, hogy nyolchetes ta-gdíjhátralék esetén a tagság automatikusan megszűnik Központi engedéllyel f. hó 20-ig tag. díjhátralék rendezhető. Magánalkalmazottak hírei: Ma dél. utón 6 órakor a szakszervezeti székházban (volt Korzóépület) nagy taggyűlés. Előadó: Bánhidi Ferenc kartárs. Taggyűlés előtt délután 5 órakor a Mária utcai székházban valamennyi funkcáónárius bevonásával örszvezetőségi ülée. Felhívjuk a tagság figyelmét, hogy az Egyetem aulájában f, hó 18-án, szombaton 6 órai kezdettel Vajda államtitkár 3 éves tervről szóló előadásán mindenki (jelenjen meg. Felhívják a városban lévő munka, nélküli üvegeseegédeket. hogy elhelyezésük érdekében sürgősen Jelentkezzenek a Szakezerveztj munkaközvetítő irodában (Zrínyi utca 13. szám). A Pedagógusok Szakszervezete pécsi és pécsi . játvsi csoportja 18-án, szombaton este 6 órakor a Nagy Lajos gimnázium dísztermében tag gyűlést tart kultúrműsorral. Az Orvosszakszsrvezet szombaton 9 órai kezdettel a Belklinika előadótermében továbbképző napot tart. Előadók: Dr. Lajos László, dr. Fairádi László és Franki József. — RÁDIÓT legkedvezőbb részletre : HOHMANN JENŐTŐL. Javitás garanciával Inczédy-utca 9/1 SzinUáz A MÁGNÁS MI8KAT ma. pénteken este mutatják be a aáti házban. A humorról a kifogyhatatíax táncoekomikus Jinoky Sándor és mél tó partnere Bázsa Éva gondoskodnak Ütő Endre új díszleteket készített. SZÍNHÁZI műsor Péntek este */*8i MÁGNÁS MISKA (Bemutató bérlet.) Szombat délután W GYERMEK- ELŐADÁS Szombat sete 1/-B\ MÁGNÁS MISKA. (Bérietszünet.) Vasárnap délután 4i MÁGNÁS MIS KA. (Bérletszünet.) Rádióműsor PÉNTEK. 720: Zene; 8: Előadás: 8.15: Schubert: VII. szimfónia; 9: Magyar nóták; 12.15: Hegedű, zongora; 13: Előadás; 13.15: Népeik zenéje; 14-15: Hanglemezek; 16: Magyar nóták; 16.30: Századunk hang- ja; 17.10: Szovjet napok, szovjet emberek; 17.20: Vöröekereezt hírek: 18.10: Énekkar; 18.46: Külügyi negyedóra; 19: Operettrésizleteik; 19 50: A falu hangja; 20.35; Rádiózenekar; 22.10: Hangos újság; 22-50: Könnyű dallamok; 23 25: Zongorazene. Budapest ||. 17; Jazz; 18: Kalandozások a zene történetében; 18 45: Szalonzene; 19: A rádió népiskolája; 19.30: Rádiójáték; 2015: Sporthíradó. 20 30: Szabadegyetem; 21.15: Kíváncsi mikrofon-,' 2130: Szfv küld) szívnék; 22: Mesterek muzsikálnak. — Rádiót HORGAS - tói. Gyári készülékek 6—9—13 havi részletre. Használt készüléket becserélek. MOSOTT RONGYOT naeop éren vesz e Szabadság Nyomda 'tnnkőesv M «*' VtAnneitAstl Érdemes n,őst va Kiárusítás: Sá-0 m féroruhát nadrágot, ryermekruhá' kiérúsitásl Óror Béke-bolt Hal-tér 5. 4885 Népbolt H. V. Rákóczi-út 50. 8.000 darab karácsonyfa árúsflását megkezdje adelgozAk részére. Fe!efon:lff-41 CYÖNYÖR0 hálószoba szőnyegek varró gének sezlonok. ezekrénvek ágyak Bizományháíüál, Kossuth L út 77 sz, — (14941) ELAOA asztal vizespad ülőke; gyúrótábla Alsó- balokány utca 41 szám (4105) GONDOZÁSRA kiadnám sürgősön 3 hetes kisfia mat, — Megkereséseket 4099 számra a kiadóba kérek HÁZ l összkomfortos, átvehető lakással. Erreth Lajos utca 24. Eladja DECT-EVA iroda Telefon 19-97 (4097), ELADÓ 1 drb könyv- szekrény ée 1 drb ruha. szekrény. e*y új sakk. iaték Anna utca 1 I emelet (14704) ja' zónésharomszooa összkomfortot öröklakások eladók. ,<a-óczv-út 19 fd. 4 UJJ OLCSÓN, . használt író asztalok és iratszekrényéi;'' eladók Dr Várady Antal utca 9 . (4107) PRIMA Jícmtor" táeka- trógép eladó 1800-ért Cilin .4.10(9 széni alatt a kiadóban OLCSÓ hálószobát- vennék Cim Felsőmalom u. 9 c'zám I emelet — f 1494Ö) Perczel-utca Ó2. »z 2, 3 szobás öröklakások eladók. pollAk. i KG ALMÁSOK-UTCA ». ELADÓ szabadkézből Gründler utca 13 ezámú családi ház Bővebbet 37-79 telefonon délután 2—3 között. (14873) szól löoltv anyókát ée. mindenféle szőlő vesszőket Platón ée megbízhatóan szállít Magyary Testvérek sző- lőtelepe Gyöngyös —• (Árjegyzék dfjtalan > —• 4036) VESZEK családi házakat sürgősen DECLEVA iroda. Rákóczi út 28 Telefon: 19-97 (4097) DUNÁNTÚLI NAPLÓ Felelős szerkesztő Pajzs István Szerkesztőség ée kiadó hivatal: Perczel utca 9 Telefon: 15-S2 15-42 MINDENFÉLE fuvart 'la'.ok olcsón helyben éa vidékre Str lies. Majláth utca 9 ;4100) Készült a Szabadvíz nyo ndában Munkács" M U 10. TsL: 20-27 Felelős kiadó és nyomda vezető: Acs József Előfizetési 011 havi ' "T8r— forint Csekkszámunk; 31S064 DECEMBER 17 PÉNTEK ügyeletes gyógysierté r • k : „Szent István", Zsolnay-u. 2 T: 12-58. „Arany Sas", Kossuth L. üt 2. T: 17-85. Szén: Háromság, Me esek a ja. — Névnapok. Róm. kát. Lázár, prot.: Lázár. — Időjárás Nyugati, északnyugati síé, változt felhőzet, néhány helyen újból ha vazás, a hőmérséklet kissé emelke dlk A gyermekek karácsonyának örömteljessé tételéi tűzte lä célul a Magyar Dolgozók Pártja, amikor Országos Karácsa- ngl Akció megindítását kezdeményezte. A mozgalmat magáévá tette valamennyi szakszervezet, c „Dolgozók az Iskoláért" mozgalom, az MNDSz, az Úttörők és az EPOSz is. Valamennyi szervezet egyforma lelkesedéssel veszi ki részét abból, hogy a dolgozók gyermekeinek boldog karácsonyt biztosítson. Több mint egymillió gyermeket ajándékoznak meg, hogy ezen a karácsonyon a munkáscsaládok otthonaiban boldog és megelégedett gyermekek üljék körül a feldíszített karácsonyfát. Az ifjúsági szervezetek Is résztvesznek az akcióban. A hagyományokhoz híven „betlehemjárók" köszöntének be « munkásotthonokba, de a szokásoktól eltérően nem ők kérnek, hanem ők adnak ajándékot a kis gyermekeknek. Ez az akció az, elmúlt rendszerek hazug szemforgató karácsonyi. ünnepélyeivel szemben az igazi boldogságot viszi a dolgozók otthonaiba, nem „nagylelkű“ mágnások és tőkések alamizsnáit juttatja ngomorgó gyermekeknek, hanem a dolgozók gyermekei örvendeztetik meg egymást szeretetűk kézzelfogható bizonyítékaival. Érdekes jegyzőkönyv és annak I mellékleteként még érdekesebb levél fekszik a Háztartási Alkalmazottak Szakszervezetének asztalán. I A jegyzAMÉtyvek szerint Nyéki Ilo- I na izeksfudi háztartási alkalma- I zptt állást vállalt Mirbach Julia I „bárónőnél“ Pécsett, Árpád-u. 25. I szám alatt, ezév július 23-án. Mirbach Julia havi 140 forint fizetést ígéri Nyéki Júliának, ami megfelel a bentlakó mindenes havi bérének. Szeptember 27-én azonban Nyéki Ilona megunta a bérre való várakozást és kérte elmaradt kéthavi bérét. Kapott is 6 forintöt. Természetesen a szakszervezethez fordult panaszával, a szak- saervezet felszólította Mirbach Júliát a bér kifizetésére. Ekkor Irta a jegyzőkönyvhöz csatolt levelet Nyéki Tlonáboz