Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)
1948-12-17 / 290. szám
T DUNANTTÜtl NAPLÓ 1948 DECEMBER 1» Gyermek lélek tani Állomás Rendelés: K«dd CaOUSrtök 4-8-ig Pedagógusok ós orvosok tanácsedása szülök gyermeke, any je elhanyagolja, apja és fiútestvére, akikkel nem taŰ kozhatik, másutt élnek. Ha Így marad, nagyon rossz útra tévedhetne. A lélektan; állomás pedagógusai és orvosa] most Igyekeznek a vizsgálat eredménye alapján gyakorlatilag is megmutatni az útat, amely a növendékleányt a helye« élet leié vezetheti. Természetesen, hatni kell tudni a környezetre is. Fekete János, a pécsi intézet vezetője elmondja, hogy jelenleg az országban tiz helyen működik már lélektani állomás, de a demokratikus kormányzatnak, amely nagy lendülettel igyekszik a multban mulasztottakat pótolni, szándékában van jövőre húszra emelni az állomások számát. Tanítási eljárások tudományos kikísérletezése, külföldi vizsgálati módszerek eredményeinek el’enőrzése és hasznosítása, a gyermek és szülő viszonya számos kérdésének megoldása: mind a lélektani állomás feladata. — Egyelőre a szülők Inkább csak panaszokkal és nem problémákkal keresnek fel bennünket. De ml orvosoljuk a panaszokat és eljutunk a problémák megoldásához isi Ezzel a megállapítással fejeződik be látogatásunk. (-r-r) SzMfet cjjpjcdlxbá biduli cl azíMmjclL meteMithullÁs izinkjdjjjm 1947 februárjában a* ogéaz vitógeajtót bejárta az a hír, hogy a kelet, szibériai Szili óta.-Allneaki környékét 100 kllóméteres körzetben hallható mennydörgésszerű robajjal éa soha nem látott fény tünemények közepette sűrű meteoritzápor verte régig. Letarolt ée elhamvadt erdők, széle« és mély krátereik jciaxiák a kozmikus katasztrófa pusztításait. Az első sebtében kiküldött expedíció 106 kráterben 5 tonna meteoritozflánkot tatáit. As eleő hozzávetőleges becslések a meteorit súlyát 1000—1200 tonnára tették. A ritka természeti katasztrófa színhelyéi „tudományos veeztogzár" alá helyezték, hogy a később ktküldendó expedíció pontos .látleletet" vehee- sen fel. A múlt hónapokban elindult nagy létszámú, csili ás ászokból fizi. kosokból, kémikusokból álló expedíció munkájáról, illetve eredményeiről még ninoeeu pontos jelntóe, de máris megállapítható, hogy. a legújabb msteorithnOíe új és értékes megfigyelésekkel ajándékózta meg a tudó- mányi. As állami aní.óképió Kossuth Lajos u eaj épüetének második «mezeién működik a Gyermek- léektani Állomás pécsj intézete. Csendes, de annál eredményesebb munkát folytatnak itt pedagógusok és orvosok, hogy ú'.baigaxf sák a szülőket, hozzá artozókat, a gyermekek nevelésére, pályaválasztására vonatkozóan. Szívós munka, sok-sok bármilatraméltó eredmény szűetik itt meg, mfg a példák útján átmegy a köz udatba, hogy a korai gyermekkorban elmulasztót:, vagy helyielenü folytatott nevelés, számos — a gyermek lelki alkatát, szellemi képességeit befolyásoló — nevelési hiba helyrehozhatatlan károkat okoz. Milyen iskolát válasszunk ? A teremben, ahol a vizsgálatok folynak, különleges játékszerek, több-kevesebb találékonyságot, szellem] vagy testi ügyességet kívánó fe'adványok, rejtvények és eszközök világa nyfllk meg a vizsgálandó gyermek előtt. Míg foglalkoznak ezekkel, el-etfe’edkeznek egy-egy játékban, vagy belemerülnek valamelyik feladvány megoldásába, tudományos biztonsággá állapítják meg teljesítményük alapján képességüket, szellemi fejlettségüket, vagy elmaradottságukat, egyéniségüket. Különösen a pályaválasztási tanácsadásban van ennek nagy szarepe. A Jövö tanévben, amikor megnyílnak az űjtípnsn középiskolák, amelyek a jövőben a képzelt szakemberek tömegét bocsátják majd ki az életbe, igen nagy jelentősége lesz a lélektani á'lomás véleményezésének. A munkás és parasztszármazásu fiatalokat a képességvizsgálat megfelelő, egyéni, jégükhöz, tehetségükhöz {’lő szakiskolákba Irányítja. Rónaszéki Nándor iskolaigazgató a pályaválasztási osztály vezetője. Munkatársaival együtt nagy gonddal foglalkozik a gyermekekkel. Jómegfelenésű, bátortekintetü Hó lép be a terembe. Intézeti növendék és az a vélemény alakult ki róla, hogy gyógypedagógiai iskolába keil küldeni. Szellemileg elmaradottnak tartják. A fid tudja, , miről van szó és nyíltan meg- < mondja: neki más a véleménye ; saját képességeiről A képesség- ; vizsgálat eredménye öt igazolja. Megmentett lelkek Az elkerített, csendes serokban tfr Takács'Emma gyermekklinika} tanársegéd, a nevelési tanácsadó vezetője foglalkozik egy hétéves kislánnyal. Nevelöszülei vannak, mert menhelyi gyerek volt- Rengeteg e'lene a panasz. Folyton csavarog, gyakran megszökik, nem tnd beilleszkedni iskola; környezetébe. Nevelőanyja szerint nem akar tanulni. Az orvosnővel való csöndes, bizalmas, gátlásokat legyűrő beszélgetés és a vizsgálat eredménye: a nevelőszülő túlzott becsvágyával nem állanak arányban a kislány képességet. Az állandó lockézletést terhesnek érd és a körülmények közt az Iskola félelmetes tehernek, nyögnek tűnik fel előtte. Ha a jövőben nem kívánnak tőle többet, mint ameny- nyit elbír, felszabadni és be fog illeszkedni az otthoni és iskolai életbe, jómagaviseletű, hálás gyermek lesz belőle. — Írd le három kívánságodat. — mondják egy már növekvő, 13 éves leánynak. Látja, hogy itt őszinte lehet és már Írja is: „Szeretnék Peetre- Budára menni, mert még sohasem voltam a fővárosban. Szeretnék varrni tanulni, hogy eltarthassam magam. Szeretném apámat és testvéremet látni”. Maga az önva'loipás is — amire más talán nem is bírhatta volna rá — lányt dsrtt a* esetre »vélt Migyar tornászok seregszemléje Pécset! A MOTESZ szombaton és vasárnap Pécsett rendezi meg az elsőoszti Jyú férfi tornászbajnokságokat a teljes magyar élgárda részvételével. A versenyre eddig *5 nevezés érkezett, ilyen népes és erős mezőny régen találkozott már a Msgyar Bajnokságokban. Általános vélemény szerint ál Összetett verseny Pataki és dr Sántha között dől maid el. Péesről csupán Várkőí, a BTC versenyzője indul. A verseny első részét szombaton délután fél E érakor rendezik az egyetemi .tornacsarnokban, amikor is az előirt gyakorlatok és a lélengés, lóugrás és gyűrű szabadonválasztott gyakorlatait bonyolítják le. A verseny vasárnap délelőtt fél 11 órakor ■ Nagy Lajos gimnázium dísztermében folytatódik a többi szabadonválasztott gyakorlattal és néhány szép bemutatóval. Az első osztályú versenyekkel egyidőben bonyolítják le ugyancsak Pécsett a 40—50 éven felüliek versenyét is, amely ugyanosak nagy érdeklődésre tarthat számot. Újabb súlyos visszaélési leplezlek le Pakson Hémeiii flnia! volt Vasas játékost Németh Gyulára átkeresztelve igazolták le A történet ott kezdődött hogy november 14-én a nagyatádi nézők közöl' többen felismerték az ott játszó paksiak csapatában Tóth Lajost fa Füetxie Jánost. örökre eltiltott M0- GÜRT játékosokat, valamint, Németh Antalt, a Vasa« Olaszországban is járt játékosát. Pake csapata Szent- lőrincen is j átázott. ahol l:0-ra megverte a szigetváriak csapatát. akik tudomást szerezve a nagyatádi lörtén- tökiről, . azonnal óvást jelentettek be, bár ellenük „csak" Németh Antal Ját- . szott. Működésbe lépett az MLSz fegyelmi gépezete, maga Kovács József főtitkár utazott el Paksra. Már-már zsák. utcába került a nyomozóé, amikor a paksi vezető visszakérte a főtitkártól Szentesi Alajos igazoló lapját. Kövecs József íöokár n szerint belenézett, a fényképbe, mielőtt kiadta kezéből az igazolványt és meglepetéssel vette észre, hogy a fényképen látható futhatta ta , jobb kondícióban" van az általa délelőtt kihallgatott játékosnál Feltépte a képet, amelynek hátlapján a pesti rendőrség igazolta Németh Antal személyazonosságát. Erre azután megszületett az MLSz ité. tete, elvették ée a Szigetvárnak adták a két pontot, a pakei intézőt pedig örökre eltiltották a működéstől Ezzel azután lasean feledésbe merült volna ez a példátlan botrányos eset ha újabb események nem okoztak volna szenzációé fordulatot. A paksiak úgylátszik nagyon megszerették Németh Antalt, aki mint nagy játékosokhoz illik, n«m is lakott Pakson, hanem csak a mérkőzésiekre ée -minden bizonnyal a. ..kalóriajutta- táeok" felvételére utazott le a fővárosból vasárnaponként. Tehát a paksiak gondoltai egy merészet ée Németh Antalt Cyutára átkeresztel ve szabályosan leigazolták ez M LSz-nél Pécsett a Postás—Pak« mérkőzésen mindenki csodálattal adózott Németh barátunk tudásának. ' de óváera itt sem gondoltak mivel a postások simán megnyerték a mérkőzést Nem mondható ugyanez el a komlóiakról, akik bizony keserve« pontot hagytak Pakecm, Viszont nem azért Albert József, a Szeged volt játékoea a komtól ak edzője, hogy — különösen ha (v>npat.Aról van szó — Ilyen ..ziccerekét" kihagyjon Albert nyomozó körútra indult ép a bizonyítékokkal meg a tanukkal együtt megjelent az alszövetség irodájában. A vizsgálat azután kétséget kizáróan megállapította- hogy Rilöniten szerepelt a PVSE toruá«zutánp6üás Győrben Győrben rendezte a V. ETO Győr váróé rí. ós ITT. osztályú leány és fiú bajnokságait, amelyen as DTK Vaea«. SVSE. V ETO és PVSE. ifjúsági tornászok vettek részt. A II. osat. leány összetett bajnokságot Schnridt Ilona PVSE nyerte 271 ponttal 2- Hadnae.y Lívia PVSE 27. 3. Szabó Ilona ETO 26.8. 4. Zóna Magda PVSE 26-7 A talajtornjét Schmidt Ilona a gerendagyakorlatot Hadnagy Lívia nyorték. A fiúk II. osztályú ör*z<iet1 versenyében Tóth Lajow PVSE második lett. Tóth lóug. rásban Perec Irtván , pedig taJajon uyort bajnokságot- Egyébként, a vas- uta/sok réeetvoeznök veeárnap Duda. perien a* otPZiígoe fiú tornárzbajuok- aágnknn. Németh Antal ás Németh Gyula egy ée ugyanazon személy, így a paksiak ismét bajba keveredtek. Rövidesen ebben az ügyben is megtartják a tárgyalást ée nem vitás, hogy a paksiak példán büntetést kapnak. Sajnos, vannak még egyesületek; ahol ennyire semmibe veszik a szabályokat és igy megceúfolják a labdarugóba,! nofc»á gok komolyságát. Éppen itt az ideje, hogy szigorú megtorlással egyszeremindenkorra pontot tegyen a* MLSz ennek a botrányos ügynök A végére. Szovjet sDortkiéllílás Mecsete bölcsön Az MSzMT banyái®kerületi títkKÍT. sága a Szovjet alkotmány évfordulója alkalmának megünneplésére december 7-—19-ike között megrendezte a me- csekszabulctó Szent István alkna fel- olvaeótermében a ..Szovjet eport" című fényképkiállitást. A kiállításnak igen nagy sikere van a bányamunkjr.eság körében. A Mohácsi MSE nyilatkozata A Mohácsi MSE vezetőségétől a december 3-i SEámoukban megjelent »Súlyos botrány Mofclácson" elmft közleményünkkel kapcsolatosán levéli ér. kezet* hozzánk A mohácsi egyesület ezerint nem felelt meg a valóságnak, hogy a közönség a somogyi játékosokat sértegette volna. Azt állítják, hogy amikor a játékvezető egy mohácsi és egy' somogyi játékost kiállított. a somogyi futballista vonakodott elhagyni a pályát és a hányás»- ceapat csak edzőjének erélyes felszólítására nem vonult le. Való az hogy két néző beszaladt a pályára, azon-' ban rendzavarás nem volt és ax egyesület a két nézők örökre kitütotta a pályáról Egy érzik a mohácsiak, hogy ezzel megfelelő elégtétellel szolgáltak az»Vnak a bányászoknak, akik az or- szág felemelkedésén dolgoznák, viszont kihangsúlyozzák, hogy ők is munkás- emberek. ttt az új góllövőlista nb ii. Nyugati osoportjában: — 16 gólos: Garami Postás Pális ÖT- VSE; 13 gólos: Fekete SVSE. 12 gólos: Imri MA ŐRT; 11 gólos: Lóvé«* Komárom; 10 gólos: TéH MAORT. Kiás KMTE. Gondos. Sütő KPSE. 9 gólos: Leipám Ti BTQ. B. Nagy Lokomotiv. 8 gólos: Orbán Perut®, Ka- tapóra. KPSE; Kapitány GyVSE; Molnár NVSE; 7 gólos: Horváth II. Bezerédi Dinamó; Katira BTC. Zombori PVSE. Komlóéi Loütomotfv. Takács NVSE; 6 gólos: Kincsei BTO; Szellő KMTE. Sztraka NVSE. Tóth KoraVSE, Szobek SzfVSE; 5 gólos: Szandi SZAK. Vezér PVSE. Túra NVSE Németh SVSE. NB III. PAos-kaposvári osoportjában i 23 gólos: Bánhegyi DVSE; 1* gólos Hnszti Komló; 17 gólos: Vic*c DVSE; 15 gólos: Einenborg PAG, Krímnek PMSE. Kanizsai NMSE. Hl a vára KRAO; 13 gólos: Losonczi Szászvár. Kalász BVSE: 11 gólos: ünnep 8BTC Böröcz Szászvár. Sohmelcz Komló: Schwoitaer DV8E; 10 gólos: VI du« Postás. Kiss Komló. 8 gólos: Baum I Onódi RBTC, Kecziorazkl BaVSE; Zsó- tér Komló. Fülöp, Olajos KRAO; 1 gólos: Kolip Szászvár, Rosta KV8E: 6 gólos: Németh PAO Németh Postáé. Metelka, Kalauz PMSE, Savanya II. Szászvár. Spielva BaVSE. Szabó BVSE fm Korára KRAO. Beszélgetés Nina Jemeljanovávai pécsi hangversenye előtt Csütörtökön délelőtt érkezett Pécsre Nina Jemeljanova szovjet zongoraművésznő, a moszkvai zeneakadémia tanára, hogy megtartsa nagy érdeklődéssel várt hangversenyét A csinos, barna fiatalasszony barátságos közvetlenséggel felel kérdéseinkre. — November 27-től résztvettem a Nők Világkongresszusán — mondja — és ezt összekapcsoltam egy alkalmi turné megrendezésével, hogy megismerjem a magyar zeneértő és zenekedvelő közönséget Sajnos, időm olyan rövid, hogy csupán két vidéki városba látogathattam el, Így Debrecenbe és ide Pécsre. Legtöbb időmet persze Budapesten töltöttem. — Mi a véleménye a magyar zenei életről? — Budapesten alkalmain nyflt több hangversenyen, operaelőadáson résztvenni. A magyar zenei élet igen fejlettnek mutatkozik, kiváló művészei, vezetői vannak. Bartók és Kodály műveit nálunk is ismerik. Magam is jelen voltam azon a hangversenyen Moszkvában, amelyet Kodály vezényelt. Nálunk a zenei élet azért indult oly hatalmas fejlődésnek, mert maga az állam támogatja anyagilag és erkölcsileg a tehetséges művészeket. A szovjet gyermek már hat éves korában zenét tanul, a rendkívüli tehetséggel bírókat az állam képezteti, taníttatja. Az áldozatkészség e téren nem ismer határt: ha vidéken él a gyermek, akkor szüleivel együtt olyan nagyobb városban biztosítanak , számukra megélhetést, ahol zeneiskola. zeneakadémia van. , A Szovjetunió tehát valóban u ; zene hazája — állapítjuk meR. i Jemeljanova asszony mosolyogva < búcsúzik tőlünk, sírna sötétkék ruháján egyetlen színes folt a mű- vészmunkájáért kapott kitüntetések i szalagja. Pécs a második és egy- 1 ben utolsó hangverseny állomása, j mivel innen Budapestre és onnan i egyenesen haza Moszkvába repül i — várják a tanítványai. 1 • ' 1 CsüíMölöfi este S ómkor uz 1 állami Nagy T.ajos gimnázium hangversenytermét zsúfolásig megtöltötte Pécs zenekedvelő közönsége. Vivaldi-Bach, Chopin, Tanyaién, Rachmaninov, Balakirjov es Liszt müveit adta elő Nina Jemel- janooa. A hangversenyről holnapi számunkban adunk ismertetést. Pedagógiai vitadéiulánok A páwi viroei szaba/imüveiődé'.i felügydőaág a pedagógusok sxakseer- veztével pedagógiai vitadélutánokat rendezett. Részben erak tárgyi, részben világnézeti kérdések tisztázására folyt az «emecsere a vitadélutánokon, amelyeket a pedagógiai főiskola tanárainak előadása vezetett be. A vttaeoro. za.t, szerdán fejeződött he, amikor dr Dhorkovieh Gábor főiskolai f-anvir tartott előadást a korezerü biológiai ok- tatáé néhány problémájáról. Rámutatott arra. hogy a haladó tudományos ■aelliemü világnézet megalapozásához milyen nagy szükség van a biológiai ismeretekre. A pedagógiai főiskola tanórai koratavasztól újabb vitaaoro. sajtot Indítanak. Maliéret játszanak a diákok Gondo* előkészítés után új színház: i .«Diákszính áz" nyitja meg Pécsett lapuit. Az Apáca-utcai belvárosi lány- skola (volt zárdal színpadán, szom- Jaton dél libán 5 órakor tartja első lemutatóját. Moliére: A FÖSVÉNY ci- nü vígjátékét tűzték elsőnek mfisor- ■a a tanítónő- és tanítóképző nőven- lékeinek előadásában eredeti jélme- ttkben és díszletek között. A diákok alnháza a Diákszövetség munkája íred ménjeként kezdi meg működését. V műsortervről, a színmüvek és dőld ások rendezéséről is a Diákszövetség londoskodik. Vaslrnap A FÖSVÉNY-: pót előadásban, délután 3 és 6 órakor átezók, 1 forintos egységes helydrali nellftt. A szombati bemutatóra és a fi •aaámapi előadásokra elővételben kap-l latók a jegyek a tanítóképzőben 9 Kossuth Lajos-dt 44.1. vagy előad átok I ■lőtt h. pénztárnál. »