Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)

1948-12-14 / 287. szám

2 MTIffÄNTOTJ NAPT.Ó 1948 REGEM»* M A magyar nép hadseregének ideológiai alapja csak a marxizmus-leninizmus lehet Budapesten vasárnap avatlak fel Dnnep&yéson a ,,Petőfi" nevejötiszti Akadémiát. Az avatást díszszemle előzte meg, amelyen megjelent Farkas Mihály eivtárs honvédelmi m\rösztef, Ries István és Vas Zol­tán évtársak, a kormány. Kállai Gyula elvtárs a köztársasági elnök képviseletében. Jejen volt a Magyar Ddgogsák Pirtja fcü'döLeként Ma. rosán György elvtárs. Apró Antal e Szakszervezeti Tanács, Mijnnich Fe­renc főkapitány a rendőrség, Révay Kálmán vezérőrnagy a Kossuth Akadémia képviseletében, A fővá- ros, a Szabadságharcos Szövetség, az MNDSz és az ifjúsági szerveze­tek is képviselte"ték magukat. A díszszemle, majd a Petőfi Aka­démia zászlójának fel avatása után sor került az új nevelő'.lszti iskola ünnepélyes megnyitójára. Felkai Dé­nes ezredes, az Akadémia parancs­nokának beszéde után Nógrádi Sán­dor elvtárs akábornsgy emelkedett szólásra, hogy elmondja avatóbeszé­dét. — Hangsúlyoz !a. hogy az aka­démia a inunkáisoszíály és e dol­gozó parasztság fiaiból politikai tisz. teke1’ képéé ki. —• A szocialista hazáját építő ma­gyar dolgozó nép hadseregének — mondotta — Ideológiai alapja csak a marxiz­mus— leninizrnus lehet és csak az lesz. Ez a győzelem ideológiája. Ezen alapszik a sztálini katonai stra'égia és -aktika, amely sdkKzorosan bébi- zonyította felsőbbrendűségét a poi- gári katonai tudománnyal szemben. A 6. honvéd gyaloghadoszíály MDP szervese1 e a megyei pártbi­zottság tanácstermében szombat délután tartotta konferenciáját. Ez alkalomra Pécsre ér keze, í Révay Kálmán vezérőrnagy a Kossuth akadémia parancsnoka, továbbá Deszkás János alezredes. Rajtuk kí­vül helyet foglalt az emelvényen Aczél György eivtárs az MDP bá­ránya megyei titkára, és a honvéd párts.zerveze‘ vezetői, köz" tik Szűcs István vezérőrnagy tartott beszá­molót. — Rámutatott arra. hogy a múltban a hadosztály pártszervezete nem domborította |<i a párt átcsap? jellegét. A kommunista katona mindig arra törekedjék, hogy példakép legyen nem kommunista bajtársai előtt. A referátumot sűrűn követték a fej­Nógrádi Sándor eivtárs kiemelte. hp«y a* akadémiának olyan politi­kai tiszteket kell nevelni, akik elő tudják kétszíteni honvédségünket a béka győzelmes megvédésére. így a demokratikus magyar hadsereg méltó versenytánca lesz a dicső szovjet hadseregnek. szólal ások. Majd Szűos litván záró­beszéde után Saltan Tivadar száza­dos határozati javaslatod terjesztett a konferencia été, amelyben e 6. hadosztály pártszervezete hitet tesz • népért, a pártért é* a békéért való harc mellett. A jó katonai képzettség eHsajáíitása szintén fontos pontja a határozatnak amely a Szovjetunió iránti szeretet szavaival zárul. A konferencia után a hadosztály pártszervezetének tagjai a Zrínyi­lak tanyában vacsorán vettek részt, ahol A ezé! Györrv eivtárs mondót pohárköszöntöt, Kieme tje, hogy a kaszárnya egyre inkább a nép kezébe kerülve teljesíti hivatását népi demokrácia védelmében, a dolgozók szereteíétö! övezve. A péetii 6. hndottziuly pártszervezeteneh konferenciája Orosz érsek felháborító válasza az Hiúsági hiildofíségneh A kalocsai katolikus ifjúság, mun­kások és diákok, a Mária kongre- ganisfák vezetésével felvonultak Gr ősz József kalocsai érsek palotá­jához. Markovics Iván. a koggre- ganWák vezetője az ifjúság névé- ben memorandumot nyújott át az érsok nelk, amelyben a diákság követeli Mindszenty azonnali távozását a katolikus egyház éléről. Követeli továbbá azt, hogv Mind- szenfy demokráciaellenes körleveleit ne olvassák fef a -emplomokhan és hilhuzgalmi gyűléseken. Az érsek válaszában kijelentette, hogy szepinte senkinek semmi köze ah. hoz, hogy a szószékről mit pré­dikálnak és hogy ott politikáról, vagy vallásról szétnak-e. A fekete reakció leFéi terrorjára jellemző küfönberk hogy MarkoWcs Iván", aki az étón állt a kalocsai kongreganiislák tiltakozó mozgalmá­nak, kizárták a kongregációból és eWltotlák az áldozástól. U/szakmái tanulta hadifogságban Konyhán Sándor 1344 december 4-ép Konvhás Sándor kereskedőseged Punaföld- varon értesült Pécs felszabadulá­sáról és arról, hogy esapaUesté- vel Németországba irányítják. Ak­kor éjszaka határozóit, átmegy a tüzvonalon és jelentkezik a Vörös Hadsereg parancsnokságon. Sike­rült a veszély«* út és a hős szov­jet katonák szeretettel fogadták- Ez volt első kellemes meglepetése pár hónapos frotitszolgálala alatt. A bz.iai gyüjtötálborból a kaukázusi f lozriiba került, majd kél heti pi- i enö utgn munkára jelentkezett. Vest négy év után Sztálin genera­lisszimusz és Rákosi Mátyás jó­voltából került vissza családjához főbb színben és erőben, mint aho- iji/ifn rí hányt a az árlet pultot nnnftkidején. Ronyhás Sándorral a Grozni-i élményeiről, munkájáról és a fo. golrlábor életéről, kulturális fej­lődésükről diskurálunk- Szavai bőt őszinteség és a szovjet nép iránti szeretet csendült ki, amikor el­mondja, hogy négy évig a szoclat lista társadalom dolgoskezű mim- A-iisa volt. TTj szakmát tanult, gyors és pontos bepesztö munká­jával hozzájárult *a kaukázusi új szocialista ipartelep tervidejének megrövidítéséhez. Groznihan a szovjet munkásoktól tanulta meg becsülni, ’szerelni a kollektív munka eredményét. A munkások összeöle]keztek, amint befejezték egy hatalmas traverz, vagy tető- szerkezet munkáját és a műhelyek berendezésének autogén hegeszté­sét. Három éven ót rnunkabrigád- ban dolgozott olyan eredménnyel, hogy teljesítménybérrel jelentés többletjövedelemre tett szert. —i Az első hetektől megkaptunk tn indent, bogy kedvűnknek BMf­felelő szakmát tanulhassunk — mondotta Konyhás öándpr . Egy év után már minőségi mun­kán dolgoztam. Közben szovjet (nunkéstáraaim és n technikusok bevezettek a hegeszlőpisztolykezelcs minden csínjába. Bevettek a mun­ka versenybe, majd brigádban dol­goztam. A szovjet bujtársak látva a ma­gyarok szorgalmát, a táborban étkezdét és kultúrháral építtettek a magyar munkásoknak. A kullúr- esoport js jól dolgozott. Aradi ide, hadifogoly operettet írt, a zene szerzést is megoldották. Két ízben magyarra fordított szovjet dráma szövegkönyvét kapták és nagy st körrel oldották meg a színjátszó feladatokat. Minden héten hangos­film előadás volt, esténként rá* dión a magyar és szovjet műsoro­kat hallgatták Bdapesfről és Mosz­kvából. Rákosi Mátyás elvtársnak Sztálin generaljsszimuszlmz inté­zett leveléről, amelyben az összes magyar hadifoglyok hazabocsátását kérte — elsőnek a rádióból érte­sültek. — öröm és őszinte hála lelt úrrá rajtunk Rákosi Mátyás elv- társ és az MNDSz asszonyok iránt és azóta a legfelsőbb Ígéret napról napra valóra vált. A Nagy Októ­beri Forradalom 81, ünnepi év­fordulóján. a Grozni-ünnepségek napján közölte velünk a szovjet vezetőnk indulásunk idej^ és 552-en azzal vettünk búcsút a vjsz- szamarndt társainktól, hogy decem­ber 5-én követnek bennünket haza. A munkához való új viszony is­meretében, a szovjet nép példája nyomán Konyháa Sándor részese akar tenni az Itthoni szocialista épftő munkának. Felhívjuk « KÖZÉPFOKÚ (egyéves! EGYEN! TANULÁ­SI TANFOLYAM HALLGA­TÓINAK figye'pjét. hogy a december 10-J konferenciákra egy rövid kis előadást készít­senek­A kiselőadás tárgya szaba­don választható: 1. Mr értünk azon, hogy a népi demokrácia viszonylag békés út a szocializmus felé? Hogyan egyeztethető ez össze azzal a megállapítással, hogy a szocializmushoz vezető úton az osztálvhsrc egyre Jobban élesedik? 2. Milyen különbségek és hasonlóságok vannak a népi demokrácia államhatalma é* a proletariátus diktatúrája kö­zött? 3. Wo! mutatkozik a páTt fővonalától való jobboldal! el­hajlás veszélye és hogyan kell harcolnunk ellene? Az előadás legfeljebb egy negyed óráig tartson é* rövid vázlat á! jrásban előre készít­sék ej A kővetkező szeminárium anyaga: Rákosi elvtársnak, * központi vezetőségi ülésem elmondott beszéde. (Füzetek kaphatók a Dunántúl) Napló könyvbereskedétsében) A KÖRZETI SZERVEZETEKBEN RártnaiMU helyett péi'tmunhá* értéhez, letet tartanak. — A pénteki titkári értekezlet elmarad. Gyemekírasédia KőrágósnöHősiin Halálos kimenetelű s/ernirsét- l«nség történt a kővégószöllösi Ulrich család lakásán. Ulrich Isi- vénné a kora délelőtti órákban a legkisebb egy éves Erzsébetet kf t nagyobb gyermeke gondjaira bízta, majd iskolás fiával a lakásból el- távozott A gyermekek a kis Er­zsébetet a tűzhelysütő tetejére tet­ték. A szerencsétlen apróság a sütő tetejéről n tözhelylapon lévő fnrrő vízzel lelt fazékra esett. A fazék ekkor felbillent és a víz Ulrich Erzsébetet leforrázta, ar­cán, jobb karján éi mellén Hl. fokú égést szenvedett. A gyermeket életveszélyes állapotban a bőrkli­nikára szállították, Bhol a leggon­dosabb kezeléssel sem tudták éle­tét megmenteni. Ulrich Erzsébet vasárnap délelőtt égési sérüléseibe beinhalt. Ä rendőrség nyomozást indított, hogy kit terhel gondat­lanság. I 'Vollhe.qxnj£Í~~\ 4 Szór jel unió győzelme A moszkvai rádió hírmagyarázó­ja megállapítja, hogy az UNO most lezárult ülésszaka az első perctől kezdve politikai harc volt, az egyik oldalon a békéért és demokráciá­ért küzdő Szovjetunió és a gépi demokráciák ég a másik oldalon a béke és a demokrácia ellenségei között. Most már teljesen világos, hogy az angol—amerikai diplomá­cia é* csatlósat minden részletében kidolgozott tervvel mentek Párisba. A terv célja az UNO elleni táma­dás volt, mert ez a szervezet Útr jában áll az angol—amerikai im­perialisták háborús uszító és a nemzetközi együttműködés ellem (Tányuló mesterkedéseinek. A Biz­tonsági Tanács volt a főfalpont, amely ellen a béke ellenségei fel. vonultatták í egy verőiket. Megkísé­relték a vétójog megszüntetését, hogy ezzel aláássák az UNO szer­vezetéi és támadó politikájuk egy­szerű íedőszervévé alakítsák. Tá­madást intéztek az UNO alapsza­bálya) ellen, amikor kierőszakol­ták olyan jogtalan szervák, mint a kisközgyűlés, a balkáni bizottság és koreai bizottság munkájának meghosszabbítását. Nem volt a na­pirendnek egyetlen pontja 6em, amelynek tárgyalásánál ne intéz­tek volna valamilyen támadást az UNO alapszabályai ellen. Az Egye­sült Államok és Anglia kormfny- zókörej bebizonyították, hogy po­litikájuk támadó, új háborút elő­készítő politika. A színfalak mö­gött is erőteljes munka folyt a bé­ke ellen az atlanti tömb terveinek kidolgozásával, az angljal katona; szolgálati idő meghosszabbításával és az új amerikai fegyverkezési program kidolgozásával. Ilyen körülmények között még inkább kidomborodott, hogy a szovjet ja­vaslatok a béke, a nemzetközi biz­tonság, az UNO tekintélyének meg­szilárdítására a nagy és ktsnépek- nek a teljes egyenjogúság alapján való együttműködésére irányultak. A Szovjetúnió politikája az egész haladó emberiség rokonszenvévo] találkozik. Ebben rejlik a Szovjet­uniónak és a népi dempkráfjáknAk az UNO most bezárult ülésszakán kivívott erkölcsi és politikai győ­zelme. A kulisszák mögött James Stuart Martin a New Fori Post-ban cikksorozatot tett közzé, amelyben leleplező feleidet ad 9 kérdésre: milyen efílal fo­lyik a német monopóliumok újjá­élesztése. Martin két évig az ame­rikai katonai adminisztráció mel­lett a némd Ipari termelés és as l. 0. Parbsnindustrie ellenőrzésé­nek teljhatalmú megbízottja volt. Cikksorozatában az amerikaiak­nak arról a csoportjáról ír, amely a pénstmberek és monopolisták tervei érdekében eleitől szabotálta Roosevelt elgondolásait- A német­országi amerikai katonai admi­nisztráció főnőkévé Howard al­ezredest nevezték ki, a General Motors amerikai autógyár egyik vezetőjét, aki két hatalmas, tö­meggyártásra berendezett gépkocsi­gyárat épített a háború előtt Né­metországban- Amerikának a há­borúba való belépése előtt irt könyvében egekig megosztotta a náci Németország gazdasági rend­szerét. Howard Után a katonai adminisztráció élére William Dra­per tábornok került, aki a Dillon- Read beruházási bank képvise­lője. Draper volt az, aki az első világháború után a német acél- tröszt és a Siemens számára köl­csönt biztosított. „Jelenleg Drop­per az Egyesült Államok hadügy­miniszterének tanácsadója“ — írja Martin — „öl bízták zpeg az amerikai politika megváltoztatásá­val Németország és japán hatal­mas nehéziparának újjáépítését il­letően." Martin megállapítja, nem­csak az amerikaiak, de az angolok is mindent megtettek, hogy fenn­tartsák a német monopóliumot. 4z angol katonai adminisztráció fő gazdasági tanácsadója Sir Pereg Mills, aki szigorúan kitartott amel­lett, hegy a német nyersvas, acél, vegyiipar és a nehézipar más terü­letein a termelést a legmagasabb színvonalra emeljék. James Martin érdekes cikksoro­zatában meghatározza az ameri­kai politika szoujetrtlenes célját is: „Az amerikai gazdasági poli­tika Németország irányában; a ná­cik visszahelyezése állásaikba, g kartellek biztatása, Németország feldarabolása, Riroyta, majd Tri­tont a létrehozása ■— mindennek rélja a németek támogatásának megszerzése a Szovjetunió elten," Megalakul a pécsi vasasok ipari s*erre*e(e Csütörtökön alakul meg Pécsett a vasipari munkások Ipari fzerve- zrte. A vasipari szervere! megala­kulásának különös jelentőséget ad az, hogy a szakma egyik« a leg­régibb szakszervereteknek. A vas­munkások szakszervezetében nyil­vánult meg legerősebben a szak­mai sovinizmus, amiről HáfUStyák József elvtárs a Szakszervezetek XVII. Kongresszusáról Pécsett tar­tott beszámolójában beszélt, hogy az ipari szervezkedésre való aU ♦érést W—40 éves szakszervezeti múlttal hfró öreg szers’ezell mun­kások a hagyományok megsértésé­nek tartják, s ezért ellenzik. A ha­gyományoknak azonban csak ad­dig van létjogosultságuk, amíg a fejlődésben felhasználhatók, míg ha a fejlődés akadályaivá válnak, akkor célszerűtlen a hagyomá­nyokhoz való ragaszkodás. Az átszervezésnél azonban a ha- gvománvokat. a szerzett jogokat, sem sértették meg. Valamennyi volt vasat, aki a* ipsrj szervez kedésre való áttérés során üzemé nek megfelelő más csoportba kenj! f pl. a bőrgyári, Xsolnav-gyári, kokszgyári, sörgyári vasmunkások! továbbra is jogosult mindazokra a segélyekre és juttatásokra, amire vasas szakszervezeti tagsága eddig jogosította. A más csoportból a vasipari szervezetbe kerülő szer­vezett dolgozók (a Sopiana, Első Pécsi Fém- és Eakatosárugyár óa a Mestrlts Garázs tisztviselői és más szakmá.jú munkásai) pedig ezentúl ugyanazokban a kedvez­ményekben részesülnek, mint a régi vasasok- A vasas iparj szerve­zet ilyen módon áttöri a fejlődés érdekében a hagyományok szűk kereteit anélkül, hogy a szervezett dolgozóknak a hagyományokból eredő érdekeit sérelem érné. 55 §w forintot nyert a Totón coy mece'eks78bo!cs! bányász Az rrnberspcírtfogadás SÍ. fivtju- tóiáira. 301,748 darab szelvényt küld­tek be. Tizenkét l.alála'os sz^lvéitiy összes fin három volt, köztük S?4» va Péterré Szeged és Bertenyi La­jos bányamunkás Mecs^kszabolcs. Ezek agyenkém 55.320 forintot nyertek, 61 pályázó 11 találattal! egyenként 2440 (orfntot nyert. « harmadik csoportba,n 10 talá’aüal egyéként 246.50 forintot nyert 673 páfyjUó, Ferencváros—MTK 1:1 % Mateosz—Csepel 1:? % $zeged"-l!jpest 1:2 * Kistixt-GSE 6:1 1 Soroksár—Kispest 5:? 1 Szombathely—Vasas 2:0 1 SzAC—Tatabánya 5:3 1 Sa!BTC-ETO 0:1 2 SzfvVSE—KMTE 3:0 1 Makó-KeMTE 4:2 l ETC-FSE 2:1 I Cbarffon—Arsertll 4:3 1

Next

/
Thumbnails
Contents