Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)
1948-12-24 / 296. szám
1948 DECEMBER 24 DUNÁMTÓL! NAPLÖ BÉKESSÉGES, BOLDOG KARÁCSONY QLcbgjj, ő főmjít izo'zttt a népi cUm^kcüjdcL cl (Lölqúzák QtjzmiiktLtitk, A Szent István-tér 6. alatt a* Uttörö-otthonban új karácsonyi ünnepre gyűlt össze a pécsi központi Úttörő csapat. Vidám, boldog ifjúság találkozóján a piros- nyakkendös gyermekegyüttes elénekelte a „Köztársasági induló“-t, majd színes karácsonyi műsor után Nádasdy László úttörő titkár átadta a kis úttörőknek az Országos Központ ajándékait. A kis pajtások kézről kézre adták a pompás ajándékokat: műhelyfelszerelés szerszámait, sakkjátékot, asztali- tenisz és sokféle örömkeltő tárgyakat. u ____sikerült a belvárosi Na gyon JÖl általános leányisko—* lások karácsonyt ünnepélye. Csillogó szemű növendékek, szülők és az MNDSz asz- szonyok boldog karácsonyán az úttörő leánycsapat remekelt jól sikerült ^műsorával. A szülői mun kaközösség minden elismerést kiérdemlő munkája és áldozatkészsége bearanyozta a gyermekek nagyon várt karácsonyát. A szeretet ünnepén Nagy Jenőné MNDSz küldött hangoztatta: a demokrácia tette lehetővé, hogy minden ember egyformán ünnepelhessen karácsony, a béke, a szeretet ünnepén. — A késő délutáni órákban kigyultak a gyertyák a műszaki középiskola karácsonyi ünnepélyén is. Impozáns béke és szeretet ünnepet ültek a technikus jelölt ifjak. Kiss Istvánná MNDSz titkár a nagy diákok és szülők előtt méltatta az új karácsony ünnepét. A Diákszövetség és a nevelők a közösségi munkában kiváló diákokat értékes jutalommal ajándékozták meg. 3 sziiiei munkaküzösség Isten- kuli................ .........■■■ csoportja odaadó munkájával teljes egészében kiérdemelte azt a boldogságot, amelyet a kis gyermekek karácsonya, örömük és sze- retetük megnyilvánulása jelentett számukra. A társadalmi összefogás igazi boldog karácsonyt hozott ls- tenkútra. Az Ipari leányközépisko- lásoki képzősök és mezőgazdák leánycsoportjai, a Diákszövetség küldöttei együtt szorgoskodtak a szülőkkel sok-sok könyv, szinpom- pás babák és játékok kerültek elő a kosarak mélyéről és nagy örömet hoztak a periféria gyermekeinek. — A Makár-utcai kis diákok „Betűvető-Betlehemesek“ játéka gyönyörködtette a szigetivárosi szülőket és nagyszámú vendégeket. Énekek, jelenetek és jólsikerült szavalatok tették gazdaggá a karácsonyi ünnepélyt. A szülői munkaközösség ajándékcsomagocskíkkal. a Bőrgyár! Nőbizottság külön ajándékaival tették maradandóvá az ünnepséget sz ellemét sugározta a Belvárosi áltaQ béieés Fzereíet lános fiúiskola karácsonyi ünnepsége. Szász és száz kis diák gyönyörködött az ünnepség szépségében, gazdag tartalmában. Itt is a szülői munkaközösség és az MNDSz szorgoskezű asszonyai tét fék felejthetetlenné a diákfiúk karácsonyát szeretettel készített sok minden jófélét tartalmazó ajándékcsomagocskákkal. A dolgozó szülök boldog örömmel tapasztalták az MNDSz szívből fakadó se- Rítőkészségét és munkájuk nagyszerű eredményét, amellyel minden gyermek számára felejthetetlen karácsonyt teremtettek. A felsővámház-utcai általános fiúiskolában yz úttörők, • a szülők niunkaközössége és az MNDSz a tantestülettel együttműködve felejt t'etetlcn szép karácsonyi ünnepélyt rendezett. A kedves műsort az úttörők adták, az ünnepi beszédet Lakatos Józsefné MNDSz kiküldött mondta. Az ünnepély után a karácsonyfa alatt elhelyezett szeretetcsomagok kiosztása tette felejthetetlenné a 300 tanuló számára. Kellemes meglepetésben volt része a Magyar Dolgozók Pártja városi pártvezetöségének. A gyárvárosi általános iskola úttörőcsapata váratlanul megjelent a párt városi szervezetének székházában, rövid, de tartalmas és hangulatos karácsonyi műsort rendeztek, utána pedig megajándékozták a párt- vezetőségi pajtásokat. A pártvezc- töség nevében Horváth Gyula nagypécsi ^titkár üdvözölte a kis úttörőket. Elmondta, hogy az ö gyermekkorában még csak a kirakaton keresztül élvezhették a munbásgyermekek a karácsonyi boldogságot, ma pedig az ifjúság, az úttörők számára épül az ország, a mai gyermekek osztályrésze már a boldog karácsony és meleg otthon. A párlvezetőség az úttörők megható és kellemes meglepetését ajánékokkal viszonozta. 3 Szakszervezetek valamennyi csoportja és az üzemek dolgozói karácsonyi ünnepélyeket rendeznek. A szervezett dolgozók már hetek óta készülődtek és gyűjtöttek arra, hogy gyermekeiket az idei karácsonyon saját- magúk lepjék meg karácsonyi ajándékokkal. Elmúlt annak az ideje, amikor „jótékony“ gyárosok adtak néhány szem cukrot karácsonyi ajándékul a dolgozók gyermekeinek, s ennek fejében elvárták, hogy gyáruk munkásai egész évben hálásak legyenek nekik. Ma a szervezett dolgozók maguk is boldogan készülnek arra, hogy gyermekeik boldog karácsonyát a maguk részére még az ajándékozás örömével is gazdagítsák. Gyűlések felszólalásain edzett munkás- vezetők lámpalázasan készülnek arra, hogy a gyermekekhez beszéljenek és elmondják nekik az idei karácsony és a dolgozók ajándékainak igazi jelentőségét rendezésében tartották 4 VflOS? nőcfooortia meg csütörtök este a városháza közgyűlési termében a városi alkalmazottak karácsonyi ünnepélyét A mindvégig meleghangú ünnepséget a VAOSz énekkarának számai, a Himnusz és a „Mennyből az angyal" vezették be, majd Krancz Pál elvtárs, polgármester rövid beszédben emlékezett meg a béke karácsonyáról, amelyet lelki- ismeretlen külső és belső ellenségek ismét háborúval akarnak megfertőzni. Sziebl Zsuzsa karácsonyi szavalata után Horgas János karácsonyi mesét mondott el, majd végezetül az énekkar befejező számai következtek. Nagy sikere voll a tőbbszáz ajándék kioszlásának, amelyet a jelenlévő gyermekek .hangos üdvrivalgás között vettek át A rögtönzött szaloncukoresőből •és a gyermekek cukorral való megajándékozásából bőven kivette részét Krancz Pál elvtárs. A gyermeksereg ujjongással fogadta a VAOSz nőcsoportjának ezt a felejthetetlen karácsonyi estét. Minden előkészület megtörtént a népszámlálásra A Központi Statisztikai Hivatal- ban lázas készülődés folyik a január elsejei népszámlálás lebonyo. Irtására Az ország 3200 helyiségébe 16 vagon kérdőívei kőitek szét. Mintegy 25.000 számlálóbiztos és 6000 felülvizsgáló ált készenlétben a népszámlálás lebonyolítására. A számlálóbiztosokat már kiképezték A népszámlálás nem egyszerű adatszolgáltatás lesz, még kevésbé „zaklatás.” Minden kérdésnek komoly gazdasági' vagy politikai alapja van. Minden helyes válasz az ötéves terv céljait szolgálja. Az ősz írre adat. szolgáltatás miatt senkinek semm- baja vagy kellemetlensége nem lehet.* A hivatal még a hatóságoknak sem adja ki az egyéni adatokat és a számlálóbiztosok is fogadalmat tesznek, hogy az adatokat bizalmasan, hivatali • titokként kezelik. A népszámlálás adatainak feldolgozásában mintegy 3000 dolgozó vesz majd részt. A munka javarészét számláló gépek végzik. 1950-ben a népszámi á!A* minden eredménye ismeretes, lesz. December 31-én, pénteken 18 óra 30 perckor „Népszámlálás előtt” címmel Pikier György, a Közpoptí Statisztikai Hivatal elnöke nagyfontosságú előadást tart a rádióban Budapest I. hullámhosszán. Új gyógyászati eszközök és felemelt orvoslétszám a pécsi OTI-ban Amióta az OTI a dolgozók intézménye lett, a biztositúsi díjak — a múlttal szemben — a jobb gyógykezelést és a sokágú segélyezést szolgálják. A pécsi kerületi pénztár a mezőgazdasági dolgozók ellátására is különös gondol fordít. Az OTI körzeteket a népi szervek kívánságának megfelelően a johb orvosi ellátás érdekében megosztották. Több baranyai község, így Dencsháza, Csányoszró, Hird és még több község környéke új körzetet alkot. A pécsi OTI körzeteket a közeljövőben — ügyelve a város perem- részének jobb orvosi ellátására — átszervezik. Uj körzet létesül a Megyeri-kertvárosban és Mecsek- alján, hozzácsatolva a környező községeket is. Az Intézet központi rendelőjében a felszabadulás óta a szakrendelések számát hattal emelték. A gyermekgyógyászati szakon a harmadik szakorvos a gyermek- és csecsemöbelegeket otthonukban felkeresve vizsgálja és ellátásukról a helyszínen gondoskodik. Most érkezett meg az OTI központ jóváhagyása a második orr-fül- és gégeszakorvos beállítására. Ezzel naponta délelőtt és délután is zavartalan betegellátás biztosítható. A beruházási terv alapján a központi rendelőben a meglevő vizsgálati röntgen mellett egy új, the- rápiás nagyteljesítményű röntgen- berendezést állítanak gyógyítómunkába. 1 DOBOZGYÁRBAN <*■ A kapitalizmus fejlődésének gyermekkorában kapha'.la nevét az Ipar-utca. Az Ipar-utcában szorosan egymás mellett sorakozó üzemek tatán száz évvel ezelőtt valóban a fej ődé ipart képviselje ték Pécsett, azonban azóta eljárt az idő, a fejlődés régen maga mőgö'Jt hagyta ezeknek a gépesített vagy még nem is gépesített kisipari üzemeknek a koré:. Rozzantak, tűzveszélyesek és egészségtelenek és működésük még ma is híven tükrözi azt, hogy honnan indult el a tőkés termelés. Ebben az utcában megtaláljuk a tipikus pádéit annak, hogy hogyan szüli a tőkést a kisüzemi kizsákmányolásCsaládi részvénytársaság Már a második házban a legjellegzetesebb ilyen üzeme: találjuk. Neve, kissé nagyképűen: „Mohács] Doboz- és Papliáni- gyár családi Részvénytársaság", Hogy miért részvénytársaság, ha csatád! tulajdon, arra csak az adhat magyarázatot, hogy az üzemet 24 évvel ezelőtt alapították és akkor az ilyesmi divat volt. A Mohácsi Dohozgyáir tulajdonosai ugyanis nemcsak a dobozok mintájában, hanem a gyár elnevezésében is igyekeznek követni a divatot. Most például a szövetkéz®: a „divat", ezért Ugorék át akarnak alakulni szövetkezetté. A valószínűbb az, hogy ez az átalakulás is, ha sikerül, csak a cégtáblán fog mutatkozni, hasonlóan a részvénytársasághoz, A teljesítménybér ismeretlen Belülről sem mutat sokkal jobb képet a gyár. A már az á'apí ás idején elaggott épületben negyvenöt fiatal lány készíti kézzel az apró gyógyszieresdobozokat, papir- tégeiyeket és zacskókat, ügyesen és gyorsan készítik ezeket a papír holmikat ,do akár többet, akár kevesebbet készítenek, ez órabér ugyanazA teljesítménybér jtt ismeretlen, Munkaversenyről vagy más terme- lesi akcióról szó tincs. A munkás- lányok ezt azzal magyarázzák, hogy a „sok munka mellett nem érnek rá ilyesmin gondolkozni", « ezzel körülbelül az' akarják mondani, hogy ebben az üzemben nem is érdeme»' versenyt indítani. Pedig egyébként sűrűn járnak szakszervezeti gyűlésre, pártnapra, sőt szemináriumot is sokan hallgatnak közülük, tehát nem lehet Idegen tö'ük a szocialista munkaverseny gondolata. „Nem érdemes befektetni“ Hogy miért nincs mégsem sem' miféle lendület, versenyszellem az üzemben, arra i$ kaphatunk magyarázatot. Ugor Ferenc ellen több, mint egy évvel ezelőtt folyt eljárás a városi büntetőbíróságnál a tűzbiztonsági felszerelés és a szociális berendezések hiánya miatt. Nem az első voít ez az eljárás és a napokban kiderült, hogy nem is az utolsó. Ugor Ferenc igazgató és főrészvényes sem azelőtt, sem azóta nem sokat tett azért, hogy ezeket a berendezéseket pótolja. Beszélgetés során arra hivatkozik, hogy nincs elég pénz, de az táji az is kiderül, hogy tu’ajdonképpen a pénzkérdés még tűrhető lenne, de „nem érdemes befektetni, mert az ember bizonytalanságban él: államosítanak nem államosítanak ..." Ugor Ferenc gyakran, hivatkozik szociális érzésre és sokszor hangoztatja, hogy a felszabadulás előtt 14—16 volt a gyár rendes létszáma. a felszabadulás után pedig 45-re emelkedett. „Negyvenöt munkásnak adok kenyeret" — mondja, 6 csak azt felejti ei, hogy ez a negyvenöt munkás nem Ingyen kapja kenyerét, hanem dolgozik érte. Negyvenöt munkás háromszor ony- nyi, mint tizenöt, de háromszor annyi hasznot i» jelent. A fejlett szociális érzékből ilyenformán tellett a munkáslétszám növelésére, de már nem tellett arra, hogy öltözőt és mosdót rendezzen be a nagyobb ié számú munkásoknak. November elején Tóth Nándorné, üb. elnök megkockáztatta azt a kijelentést, hogy jó lenne, ha lenne a télen egy öltöző. Ugor Ferenc ezt azzal intézte el, hogy majd a műhely végére csináltat egy fogasíélét. Ez a bizonytalanság és nemtörődömség nem tarthat sokáig, A szak- szervezetek és az iparügyi hatóságok mielőbbi közbelépését várjuk a középkorú állapotok felszámolásáraUi élet köszöntött CSÁNYOSZRÓRA A felszabadulás után az ormánsági Csányoszró lakossága először döhbcnt rá az egykézés szörnyű, népsorvasztó és pusztító hatására. Mind a sellyci tanítóképző fiataljai, mind pedig a rendszeresen kijáró MKP falujáró csoportok munkássága nem volt hiábavaló: a község iskolájában, ahol azelőtt csak egyetlen tanítóra volt csupán szükség, ma már négy tanerő is csak megfeszített munkával végezheti feladatát. 240 gyermek látogatja szorgalmasan az előadásokat. Rádöbbentek > a szülők arra az igazmondásra, hogy „akinek egy van, annak egy sincs.“ * De nemcsak az iskolában mutatkozik meg az életnek ez a lüktetése, hanem az MNDSz munkáján is. Csányoszró asszonyai és felnótt lányai ma már csaknem kivétel nélkül tagjai a nőszövetségnek. A világbéke és a világ dolgozó asszonyai iránt érzett szolidaritásukat úgy juttatták kifejezésre, hogy a közelmúltban, Pécsett megrendezett Nőnapon gyönyörű ormánsági szőttesekkel kedveskedtek a külföldi vendégeknek. De szociális téren is élenjárnak ,a csányoszrói asszonyok: karácsonyt ünnepség keretében ajándékozták meg a község gyermekeit szeretet- csomngokkal. Tizennégy gyermeket pedig tetőtől talpig újba öltöztetlek. • Gondot fordítanak a sportra is. A közelmúltban a helyi sportpálya rendbehozatalára kiutalt 4000 forintot is maguk veszik kezelésbe, mert a férfiak most mással . vannak elfoglalva. Kulturális előadásokat rendeznek, megszervezik a háziipari munkaközösséget. Csányoszró sem akar elmaradni az újjáépítés rohanó tempójától. Dolgoznák lelkesen a népi demokráciáért. Munkájukat, terveiket ma már ismeri az egész Ormánság. Száztizén negyedik születésnapján halt meg PádsbóJ jelentik: Uj.Zélahd szigetén, Auckland városéban száztizén- negyedül: szüleYsníipján meghalt a legöregebb maori asszony. Száz leszármazottja kísérte utolsó útjára.