Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)
1948-12-21 / 293. szám
1048 DECEMBER 21 DUNÁNTÚLT NAPLÓ A francia haladó katolikusok hűek az egyházhoz, de hűek a néphez is Boulier abbé előadása a pécsi egyetemen Vasárnap délután a város hatódó t'.otóktis társadalmának nagyszilt képviselői jelenlétében tartotta tg előadását Boulier abbé a párisi tőlükus egyetem tanára, aki* dr. Kák Kálmán rektor bevezető száll után melegen ünnepelt a kőiéig.-A nagy francia forradalom adita a vflág népeinek a szabadság jel- »vált — mondotta az abbé — éa <gte mióta a magyar demokrácia töményeit látom, meg kelj állapítom, hogy nekünk franciáknak még sokat kell tanulnunk Kefeteurópa népeitől. Uűen az egyház összes dogmáihoz , magyar demokrácia a nehézségek ínéra is ma már nemcsak egy re- fey,hanem flő valóság is. Ebben ; országban megszűnt a feudális ötezer és vele együtt a kizsák- ányoJás is a múlté. Tudom azt, Sy Magyarországon milyen érdeklődéssel kísérik a francia haladó katolikusok mozgalmát 1 ezért azt hiszem, hasznos mun- H végzek, ha ma a francia haladó •foiicizmusról beszélek. — A francia haladó katolikuson fan utat keresnek, amelyben, ha itn is az egész marxizmus, de an- *k sok tétele szerepelhet. A mozgalom az egyház összes 'em ált és diszciplínáit elfogadja, francia ás vüághelyzet analízisé- *k reális alapo‘ keresnek és ezért hét őket haladóknak minősífeni, de •ndeneketőtt, mint tiszta katoliku- 'k óhajtónak fellépni. Azt a keménységet keresik, »melynek a názáreti Krisztus, a szegény munkás volt a képviselője. A kommnoisták is kapjanak helyet a kormányban A francia haladó katolikusok, köz- & két püspök te, — támogatták francia bányászok bérharcát é* ®t óhajtják, hogy a kommunista frt is helyet kapjon a kormányban, merik a szervezetit munkásság ájét és ezért a szakszervezeten belül harcolnak szocialista célokért. Gután a leghatalmasabb szakszeriét Franciaországban a CGT, %t e haladó katolikusak azt bi- !&, hogy az 5 híveiknek ebben a ^k&zervezetbon van a helye, attól 'egetlenül, hogy a szakszervezet ^munista vezetés alatt áH. A haladó katolikusok szfvesen ^telének igénybe külföldi segítsé0 MOZIK műsora APOLLO Ships a ▼ili^hlrfi olaas étieket Wu rilágíilmje Tisztítótűz Í6*zerepl6; MIREELLE BÁLIN Előadások: 5—7—9 órakor DrANIA N»gyúUrü Mftru vígjáték Egy bolond százat csinál F«»«,.plí, LATABÁK KÁI.MÁN Etőadásoh 6 — 8 órakor ?Äß K '^*c jjtató svéd vígjáték terül a lány álmodik Előadások >6—4 árakor get, azonban a MarshalMa vvef kapcsolatban mindjobban kibontakozik ez a fényálláo, amelyre Keleíeurópa egyes kitűnő közgazdászai már régen felhívták a figyelmet. A Marshall-segély egyharmadát tulajdonképpen az amerikai hajószállító cégek zsebelik be. A francia katolikusok sohasem fognak harcolni a Szovjetunió ellen A segélynek nagy része olyan kész áru, amelynek nagyrészét Francia- országban i$ elő lehetne állítaná. A francia haladó ka'olükusok ez ellen az imperialista és kapitalista magatartás ellen lépnek fel. A mozgalom tisztában van azzal, hogy a béke veszélyeztetve van, de azzal fe, hogy ez a veszély nem a Szovjetunióból Indul ki- A haladó katolikusok ezért határozottan kimondják, hogy sohasem fognak harcolni a Szovjetunió ellen. Ez egy kimondatlan politikai program, és a francia katolikusok teljes lelkiismereti szabadsággal fogadják el. Felfogásuk az: Vallásunkat Rómából vesszük, de politikánkat otthonról, hűek vagyunk az egyházhoz, de hűek a népünkhöz te. — Mielőtt elhagyom önöket le kell szögeznem, hogy most, amikor ezt az új virágzó Magyarországot látom, őj erőt merítek munkámhoz és újult erővel segítem előre a francia haladó katolikusok mozgalmát — fejezte be beszédét BouHer abbé. (Lelkes taps.) Az értékes előadást a nagyszámú közönség nevében dr. Lissák Kálmán, a pécsi egyetem rektora köszönte meg, kifejezve az1! a reményét, hogy a közeljövőben megtaláljuk azt az utat, amely meghozza a magyar állam és az egyház közötti megbékélte; te a magyar haladó katolikusok (is eljee szívvel és lélekkel vesznek részt népi demokráciánk építésében. Illetékes hely a püspöki konferencia nyilatkozatáról Illetékes helyről a püspöki konferencia nyilatkozatával kap* csolatban a következőket közlik: A Magyar Kurír december 17-én a püspöki kar konferenciájáról közlési adott ki. Eszerint a püspök} karban megvan a készség az állam és az egyház viszonyának rendezésére és az Ilyen tárgyalásokra a püspök] kar már régebben Is kifejezte készségét Illetékes helyen megállapítják, hogy ez a határozat annak jelet hogy a püspök! kar zöme i* szánó' a magyar katolikus demokráciának azzal az egyre sürgetőbb követelésével, amely az állam és a ró* mai katolikus egyház viszonyának olyan rendezését kívánja, amilyen a többi felekezettel má- létrejött. Illetékes helyen nem tudnak arról, hogy a püspöki kar régebben már kifejezte volna készségét e kérdések rendezésére. A legújabb nyilatkozat értékéből sokkr levon az a körülmény, hogy — mint a szövegből kiderül — nem egyhangú határozatról van szó, tehát a püspöki kar egy része — Mlndszenty prímással az élén — nem fogadja el. A határozat ennek ellenére megkönnyíti a folyamatban lévő anyagi természetű részletkérdések letárgyalását. Többet és jobban akarnak tanulni a pécsi egyetemisták Megtartották a MEFESz első tanulmányi konferenciáját Üdvözlő táviratok Sztálin 69» születésnapjára Rákosi Mátyás mlnlszterelnökh elyettes, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, Szakosíts Árpid köztársasági elnök, Dobi István miniszterelnök és Rajk László külügyminiszter meleghangú táviratban köszöntötték Sztálin generalisszimuszt 69. születésnapja alkalmából. A táviratokban kifejezésre jut a magyar kormány és a magyar nemzet mély hálája, szeretete és megbecsülése felszabadítója, a szocialista Szovjetunió és Sztálin generalisszimusz irányában. A pécsi egyetemisták és főiskolai hallgatók vasárnap tartották első tanulmányi konferenciájukat, amelyen megjelent az egyetem rektora, orvoskari dékánja éf több professzora is. Grausz Tamás, a MEFESz központi szakoktatási vezetője szólalt fel először: — Az egész világon azt látjuk — mondotta —, hogy a haladás erői megszilárdulnak és erősödnek. Az egyetemen a haladást a több és jobb tanulás jelenti, amit az áj tanulási módszerekkel érünk el. Ezután Majos Sándor, a MEFESz helyi szervezetének elnöke beszélt Foglalkozott pécsi viszonylatban azokkal a hibákkal, amelyek elszórtan jelentkeznek az egyes tanulókörökben- Feladatul tűzte ki a közösségi munka e'ösegítését. Ezután egyes tanulókörök ismerfi magyar Élgezsk nagyszer» teljesítményeikkel mega apnziák az ötéves tervet Nagy érdeklődé» kíséri a% Országos Tervhivatal pécsi kiállítását Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg az Országos Tervhivatal vándorkiállítása rq. MDP Budai Pár szervezetének nagy ermében. A Himnusz hangjai után Horváth Jenő színművész elszavalta Eenjámin László „Nem elég" című költeményéit, majd Krancz Pál polgármester mondott nagy figyelemmel hallgatott megnyitót. Örömé, fejez e ki, hogy a kiállítást Pécsett is megrendezték, mert az eddigi sikerek további ösztönzést adnak a pécsi dolgozóknak, hogy még nagyobb erőfeszítéssel szolgálják nemzetgazdaságunk építését és a szocializmus megalapozását Ezután Markos György, az Országos Tervhivatal tájékoztató hivatalának vezetője mondott beszédet — Ez a kiállítás bizonyítéka annak, — mondotta — bogy mit végeztünk egy év alatt El akarjak tüntetni a szakadékot a falu és a város dolgozói között ebben az országban. A fizikai munkát fokozatosan a gépeknek adjak át, a szellemi munka pedig az emberé lesz. Ezután ismertette a traktoráUo- máshálózat kiépítésének jelentőségét Kiemelte, bogy a hároméves tervet nemcsak végrehajtjuk két és fél év alatt, hanem megalapozzuk az ötéves tervet is. A megnyitó után a megjelentek a kiállítás gazdag anyigát tekintették meg. A kiállítás, amelyet vasárnap és hétfőn igen nagy számban néztek meg, szerda este zárni. Markos György előadása a szakszervezeti funkcionáriusoknak A kiállítás megnyitása előtt Markos György a szakszervezeti székház nagytermében a szakszervezeti funkcionáriusok előtt ismertette a hároméves tervet é* a dolgozókra váró problémákat. Czett József országgyűlési képviselő üdvözlő szavai és a Zsol- nay-gyár dalárdájának énekszáma után Markos György megállapította, hogy egy esztendő alatt az Ipari termelést több mint 50 százalékkal tudtuk emelni, amire még nem volt példa az ország történetében Az utolsó tervévben négy milliárd és háromszáz millió forintot fogunk befektetni azért, hogy a bányászat, az ipar, a mezőgazdaság termelését fejlesszük, új kórházakat, iskolákat és tudományos intézeteket létesítsünk. A mindvégig nagy érdeklődéssel Karácsonyra legszebb SIÍHdét» 8 könyv. Töltőtol/ak. karácsonyfa-díszek, mesés- képeskönyvek óriási választókban kaphatók TEMPÓ könyvkereskedésben Pác* Ferenciek u. 2- 15002 kisért előadást lelkes taps fogadta és Czett József mondott érte köszönetét A megindult vitában Joó János, a MESzHART péesvidéki bányái központi üzemi bizottságának elnöke ismertette ezután, hogyan dolgoztak a MESzHART bányászok a hároméves terv megindulásától. Nagyfeszül tségű szigetelőket gyárt a Zsolnay-gyár A Zsolnay-gyár küldötte rámutatott arra, bogy a Zsolnay-gyárban készülnek a mitravidéki erőműtelephez szükséges nagyfeszültségű szigetelők, amilyeneket eddig csak Franciaországban tudtak gyártani. Rámatatott arra, hogy szükséges volna a régi kemencék átalakítása. Halabrin János elvtárs, a Sopiana-gépgyár vállalatvezetője elmondta, hogy az eddig kiutalt 3ö0 ezer forinton felül a Jövő évre 1 millió forintot kapnak helyreállítási munkálatokra és új gépek beszerzésére. Harnik István, a bőrgyár igazga tója hangoztatta, hogy a munkaversenyeket minőségi szempontokra kellene átépíteni Bejelentette ezután, hogy a. gyár olyan újszerű gyártást vezetett be, amelynek eredményeit az elkövetkezendő tavaszi hónapokban az egész ország lakossága érezni fogja, mert a tavaszi évadban női cipőket, sőt fém szandálokat Is 30—40 százalékkal csők kantett áron tudnak piacra vinni. A* értékes előadóülés Czett Jó zsef elvtárs zárószavaival ért véget. tették terveiket, majd bírálatot adtak eddigi működésűkről Hozzászólások hangzottak el a jobb munkamódszerek kidolgozását illetően, több felszólaló a vezetőség egyes hibáira is rámutatott Major Sándor záróbeszédében hangsúlyozta, először fordul elő az egyetemen, hogy a hallgatók a vezetők felett bírálatot mondhattak. Ez annak a törekvésnek az eredménye, hogy az egyetem ét a tudás végleg a népé és az újszel- lemü ifjúságé legyen. Békésmegvei papok Mindszenw eltávolítását követelik Békés vármegye katolikus papjai mind nagyobb számban tiltakoznak Mindszenty demokráciaellenes tevékenysége ellen. Újabban ismét bárom békésmegyei katolikus pap fejezte ki azt a kívánságát, hogy Mindszenty, az együttműködés legfőbb akadálya, távozzék az egyház éléröL Egerben hatalmas tömegtüntetéssel bélyegezték meg a dolgozók a külföldi imperialistákkal cimboráid Mindszenty demokráciaellenes aknamunkáját Szárított kukoricát szállítónk Luxemburgba A siklósi Agrikola szárítóüzemei a közelmúltban kezdték meg működésüket A helyi földműves- szövetkezettel karöltve naponként 200 métermázsa tengerit dolgoznak fel. Külföldi megrendelést is kaptak. Luxemburg egyelőre 600 méter- mázsa szárított szemestengeri szállítását kérte és amennyiben a tengeri minőségével megelégedett lesz, további megrendeléseket is eszközöl. A siklósi földmüvesszövetkezet belekapcsolódisa az Agrikola szövetkezetbe egyre inkább érezteti hatását Ma már 36 munkás nyolcJ órás munkaidővel éjjel-nappal dolgozik. Gyönyörű Tafy édesem «. AKAC14** kiérne*». Di j t a l a n kozmetikai irfetfyaék dr. Mátoké? Pkőboe UboratóHnmból Budapett, Baroe-n ca L 14 karátos iegyprük, ékszerek, órák, ozüst ojánááktór- gyök, előnyösön be- szerezhetők Krimker is Sánta iőkai-tór 9.