Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)
1948-12-18 / 291. szám
IMS DECEMBER 16 DTlNAmmi NAFL'Ő T t pécsi üzemekben mér hasziiesitják A REJTETT TARTALÉKOKAT Gero Ernő elvtárs kőitsé gvetási beszédében rámutatott arra, hogy az ipari termelésben található rejtett tartalékok feiszfarehozása meggyor sitja élőretaatedásimlcat. A pécsi üze- rnéWbeu ás vannak rejtett tertaíéikok és ezek egyrészét már hasznosítják is az öntudatos dolgozóik. A vízben A pécsújhegyi áram■ fejlesztő fiatal technikusa, Jozipovics István néhány hónappal ezelőtt gondterhelt arccal, vödörrel a kezében járt-kelt az üzemben, vödröt elhelyezte egyik gőzkivezető cső alá, majd újabb edényeket hozott, úgyszólván minden gőzölgő esőhöz jutott belőlük. Néhány óra múlva végigjárta edényeit örömmel látta bennük az össze, gyűlt vizet. A tények igazolták számításait. Ezután már nyugodtan merte javasolni az elillanó gáz felfogását is ezzel a kárbamenő víz megtakarítását. A kazán táplálására ugyanis csak lágy víz alkalmas. A lágyltáshoz drága szódát használnak és a kazánon már át ment, desztillált lágy viz újrafelhasználásával jelentős sződameny- nyiséget takarított meg. A mos'ékben. Az Agrária keményítőgyár fa- vályúiban halványsárga lé csordogál. Ebből ülep szik le a hófehér keményítő. Ami visszamarad, a kukoricának egyéb alkatrészeiből áll és sertésekkel ete tik meg. Korb József ágy találta, hogy a moslékban még elég sok keményítő van. „Miért egyék meg disznók ezt a keményítőt — gon dolta, — mikor sokkal fontosabb célra is lehet használni?” Megegye szer kimosatta és ülepítette a mos' lékot és így naponta 4—6 mázsa olyan keményítőre tett szert, ami egyébként kárbaveszett volna. A szerszámodban. A tos és acéltárgyak--------------------------- eis»tergáiyozásához különleges fémből készült „rapid”jkés kell. Ez az anyag nemcsak keményebb és hőáílóbb a vasiját és acélnál, hanem jóval drágább 8». Petro vies Antal, a Mestrits-gyán- esiztergályosa úgy találta, hogy elég az is, ha a kés éle rapid, a többi lehet vas is. Vasfoglalatba forrasztotta tehát a mpád élt és eazeí í szerszámmal, amellett, hogy a mun kát ugyanolyan jól lehet végezni, jeteflitöá. kiadást tesz feleslegessé. Azadíifni?zfrációban. A pécsi Dohánygyár se gédhivatalának tisztviselői elhatározták, hogy az adminisztrációs munka lelkiismeretes végzése meln MOZIK MAI műsor« APOLLO Eisgoszlályosok Csap* szív, csapa derű. Főszereplő j Tamara Makar or* i Előadásoki 5—7—9 órakor UKÄNIA 3C éy történetének színe« riportja; őrség a békén Eredeti felvételekkel tarkított dokus&ent film Előadások >6 — 8 áfakor FARK Nadiimov tengernagy Tengerész tóríénelmí tűm Rendezte: PUDOVKIN Előadások : 6 — 8 órakor ~r A MACYAR VÖRÖSKERESZT feebaranyai szerv uzet« n» 18-án, Hután S órakor vecetöséjd ülést tart- napirend fontosságA™ való tekin- fttei pontos joecJatanéot Minek, A mondában. lett egy év alatt megtakarítanak 3000 ív papirost, 2000 drb borítékot, 20 drb géplrószalagot, észszerűbben végzik a sokszorosítást és takarékoskodnak a nyomtatványokkal. Számításuk szerint ezzel 1200 forintot takarítanak meg, amit a termelésben lehet hasznosítani. A Zsolna y gyár korongosai puha porcellán- gyurmát tesznek a forgó korongra. Nedves kézzel alakítják azután olyan formájúra, amilyenre szükség van. Már a kezdő korongos jól tudÍ a, hogy lehet a puha tömböt óráig gyúrni, markotásznl, simogatni, de lehet néhány célszerű és jól alkalmazott kézmozdulattal percek alatt is elérni a kívánt formát. Az államosítás, de még inkább a fel- szabadulás előtt inkább az előbSi módszert választották, mert nem volt érdekük a tőkésnek többet do<- gozni a szükségesnél. A régi normákat ennek megfelelően állapították meg, s ezeket az államosítás után sok korongos 200 százalékra is túlteljesítette. A laza, idejétmúlt normákat azóta a munkások saját A fegyelemben. kérésére megjavították, s ezzel újabb tartalékok szabadultak fel. A Pécsi Koksz- mii veknél még 1947-ben 1« egy. mást érteik a fegyelmi ügyek. A késés, etauaradás, részegesícedée, hanyagság, mindennapos probléma volt. Ebben az évben azonban mindez megszűnt és ennek eredménye nemcsak abban mutatkoziilk, hogy a Kökiszműveik az utóbbi hónapokban megszakít ás nélkül első a gázgyárnak közti munkaversenyben, hanem főleg abban, hogy fehruá: óta a termelékenység majdnem kétszeresére, rminkaór ■ nlkénti 23 Ft- rój 43 Ft-ra emelkedett. Talán nincs is olyan üzemünk, ahoi ne találnánlk példát a rejtőt tartalék valamilyen formájának feJ- szinrehocísára. Csak tclk&merete* munkás gondolkodás ke!! hozizá és a termelés minden mezraanatáben előker ülnek az eddig kihasználatlan rejtett tartalékok és akár jelentéktelennek látszó, akár hatalmas méretekből jelentkező a megtalált rejtett tartalék, haladásunkat, a szooiaiizmns építését gyorsítja. Mészáros Ferenc Vajda Smre és Markos György előadásai a bároméves tervről Ma Pécsre érkezik Vajda Imre elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke és este 6 órakor a központi egyetem aulájában tartja meg nagy érdeklődéssel várt előadását a pécsi értelmiség számára. Vajda Imre a hároméves terv problémáiról beszél és ismerteti a kővetkező tervévben előttünk álló feladatokat is. A Tervhivatal elnökének előadása egybeesik a pécsi Tervklállítás- sal, amelynek megnyitására vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor az MDP budai I. pártszervezete helyiségében. A kiállítás anyagát eddig csupán Szegeden mutatták be, s itt annyival gazdagabb, hogy Pécs város hároméves tervét is magába íoglalja. Ezenkívül bekapcsolódott a kiállításba ax építésügyi minisztérium is, amelynek pécsi igazgatósága a kiállítás színhelyén az új építkezés — elsősorban falusi házépítkezés — tervrajzait nemcsak bemutatja, hanem az érdeklődők rendelkezésére is bocsátja. A Tervin állítás megnyitása előtt, vasárnap délelőtt 9 érakor Markos György elvtárs, az Országos Tervhivatal tájékoztató osztályának vezetője tart előadást a szakszervezeti székházban. Erre meghívást kaptak a pécsi szakszervezetek vezetőségének és az üzemi bizottságok tagjai, valamint az üzemek bizalmijai. Két hentes visszaélései a serfésvágások körül A közfogyasztásra szánt sorté, sek levágását, mint ismeretes az Országos Közellátási Hivatal szia bályozza. Pécsnek általában 500 da rabira sízóló vágási kent* ingen» van. Ennek egy részét a Közért éis. a Községi EleJmfczerüzem kapja, má Nagy vagyont harácsolt össse a kuruzsló aisószentmórtoni plébános Egyszerre mérgezi a lesiet és a lelket Mindszenty katonája A' jó doktor híre gyorsabban terjed a futótűznél. A „csodadoktoré“ még ennél is jobban. Elképzelhető most már, hogy milyen gyorsan terjed á' híre a csodadoktornak, ha az egy személyben pap is, még hozzá Alsószentmárton község plé bánosa. Bosnyák Mihály „tiszte- lendő-csodadoktorról“ van szó, Híre túllépte a község szűk hatá rait és csakhamar tudomást szerzett róla a Siklósi járás, majd pedig egész Baranya. Akadnak, akik csodadoktor“ címmel ruházzák föl, de szép számmal vannak olyanok is, akiknek szemében Bős- nyák tisztelendő nem egyéb, mint közönséges kuruzsló. A tisztelendő úr 52 holdja Magusits István házában barátságos meleg fogadja a belépők Es persze, mi egyéb beszédtéma akad na a téli délutánon, mint a tisztelendő úr üzelmek — A pap — kezdi mondanivalóját Magusits gazda — valahonnan Pécsudvard környékéről vetődött ide. Negyvenötben még semmije sem volt és odáig vitte, hogy ma már 52 katasztrális holdat műveltet meg. Szépen gyarapodott vagyonilag. A közelmúltban vett magának 9.000 forintért egy szobaberendezést, három üszőt, meg egy rádiót. Hogy miből vette7 Gyógyít az jópénzért, de a párbért, meg lukmát is szigorúan meg követeli. Éppen most követel a községtől 48 ürméter fát, vagy annak megváltási árát. Emellett sorozatos úszításokat folytat Mindszenty szellemében. Kitagadja az egyházból, aki nem fizet párbért rAz asszonyok sírva jöttek ki templomból, hiszen szegények még a sót és olajat sem igen tud- ,ák megvásárolni. — Frei Klári megvető szavakkal mondja ezeket. tisztelendő úr kijelentette a szószékről, hogy aki nem fizeti meg a párbírt, nem járulhat a zentségekhez, annak katolikus templomban nincs helye. Nem is harangoztat rá, ha meg valaki más községből merészelne papot hívni a temetéshez, kitagadja az egyházból. „ . Markovics Ádám elmondja, hogy feleségét is „gyógyítgatta“ a plébános úr, ő „azzal viszonozta a szívességet“, hogy elment neki egy napig dolgozni. Azt, hogy lányét „gyógyította“ a tisztelendő úr, ifj. Horváth Márk is bevallja némi kertelés után, amikor azonban a fizetésről esik szó, kijelenti: „Nem fogad és nem is kér a tisztelendő úr semmit a gyógykezelésért“. Általában, ha a fizetésről esik szó, mindenki hallgat. A kuruzsló-plé- bános igen ügyesen intézi ezeket dolgokat, pedig nyílt titok, hogy gyógyításaiért, orvosságaiért lisztet, mézet, zsírt és pénzt is kap legtöbb esetben. Horváthéktól pedig majdnem 1000 forintot csikart ki. „Hol van a Bosnyák doktor úr“ Hogy mennyire híre ment a csodadoktomak az egész megyében, arra talán legjobban jellemző Fitz Károly, járási körorvos — éppen körútját végzi a faluban — előadása. — A legutóbbi megyei orvos- gyűlésen, amikor a meghívottak jelenlétét ellenőrizték, egy orvoskolléga megkérdezte, hogy Bosnyák Mihály „doktor úr“ miért nem kapott meghívót. Fitz körorvps is tud a pap ku- ruzslásárói, de valahányszor jegyzőkönyvezni akarta az eseteket, pap páciensei mindig megtagadták az aláírást Ezért nem Jehet ellene eljárást inditani. Már vastag hóréteg fedi az utcákat, mire elhagyjuk a modern sámán működési területét, Alsószent- mártont. Az 52 holdat összeharácsoló „kulák-csodadoktor-plébános' jár az eszünkben, meg az a szellemi sötétség, amelyben már nem so káig tarthatja a község lakóit Mindeszenty „hűséges“ katonája. (fi) Bouiier abbé elf adása az egyetemeit Boulier abbé, a francia haladó katolikusok egyik kimagasló vezetője, « párisi katolikus egyetem professzora magyarországi látogatása során vasárnap délelőtt Pécsre érkezik és a Központi egyetem aulájában délután 3 órakor előadást tart. Az előadáson a város és megye politikai és társadalmi életének vezetői mellett résztvesznek a pécsi katolikus társadalom minden rétegének képviselői isLemondott 12 kisgazdapárti képviselő és egy főispán A Független Kisgazdapárt politikai bizottsága csütörtök este Dobi István elnöklésével ülést tartott. — Gyöngyösi János tájékoztatója és Bognár József jelentése alapján foglakozott a bizottság az időszerű beip attikai kérdésekről és tárgyalta felülvizsgálatra kiküldött ötöstó- zcxttsáig jelentését. A vitában felszólaltok: Csaja István földművelésügyi miniszter, Drótos Lajos, Ruhleczky Géza, Barcs Sándor, Szájjártó Lajos, Ortutay Gyula kultuszminiszter, Kiss Gergely, FLlo Samu, Györgyi Lajos és Szabó Ferenc. Dobi István miniszterelnök a párt elnöke foglalta össze a vitát. A párt gazdasági ügyeinek vitelévé» Pe&ta László államtitkárt hízták meg. Az országos, központ személy- zetéből elbocsátottak tizennégy személyt. Uj osztályvezetői megbízásit kaptak a következők: Kerületi sze - ve zés: Kiss Gergely, helyettese: Páll Tibor, propaganda osztály: Bognár István, helyettese: Kovác i Gyula, oMtatásI osztály: Vajda Dezső. A politikai bizottság tudomásul vette Bencsiik Gyula, Biharvári Nagy Lajos, Implom Ferenc, Vass Sándor, Gálffy Sándor, Ofner Alfréd, Csehszombati Láiszló, Nagy Bódog, Vaskó Mihály, Z, Nagy Ferenc, Mátéffy Géza és Czővek Jenő országgyűlési képviselőknek mandátumaikról, Vas Károlynak Veszprém- megyei főiapám megbízatásáról való lemondását. sik része pedig megoszlik a pécsi húsipar osak között. Egyik-másik húsiparos kevesli a neki jutó meny- nyiaégief és azt illegitim módon növelni Igyekezett. A közellátási ügyosztály fel jelen - tésére a rendőrség eljárást indított Keresztes Péter, Rákóczi ut 60 és Kovács 1st vám Szi-kia utca 2 sz. alatti húst páros öle eíen. Keresztes felkérte Benyovsziky Jolán, Kossuth utca 25 és Mogyorósdy Klára, János utca 11 szám alatti. Kovácsi pedig Tóth AJlajosné Tettye utca 2. szám alatti lakosokat, hogy a város közellátási hivatalinál szerezzenek be sertésvágási en* gedélyt és ezt bocsássák rendelkezésükre. Ez meg is történt és az engedélyeket a két húsiparos használta f<et. A bevásárolt és a vágóhídon levágott sertéseiket a két húsiparos mérte ki üzletében. Az ügy szereplői ellen a közeliét ás érdekeit veszélyeztető cselekmény miatt indult eljárás. — NÉPBIRÓSACI ÍTÉLETEK. »épellenes bűntett miatt ftt mecseki toosä földműves ügyében mondott ítéletet a népbfréeég. Herbert JómeT. Heim Tó. zaef, Tumpesz Péter, Pauler Sebestyén és Bchw&rc* János vádlottakat volks- bund tagságért egyenként 6—6 hónapi börtönre ée 3—3 évi politikai Jogveaz- téere ítélték. A* ítéletek jogerőseik. íeiiilvizsgáiatrá! „Aki a Jövőben be akar Jutni tagjelöltnek, vagy tagnak a MDP-ba, annak munkájával, tudásával, áldozatkészségével ki kell érdemelnie azt a nagy megtiszteltetést hogy Pártunk tagjelöltje, vagy később tagja legyen." (Farkas Mihály beszédéből). Az alapszervi felülvizsgáló bizottságok rövidesen megkezdik munkájukat. Ahol egy szervezetben több felülvizsgáló bizottság is fog működni, felmerül a kérdés, kinél legyen a névjegyzék? Leghelyesebb, ha a névjegyzék az alapszervi titkárnál marad és a bizottságok elnökei ebből kiírják maguknak egy füzetbe az elvtársak adatait tizes csoportonként, mert a tizes csoport tagjai egymásután kerülnek a bizottság elé. Ebbe a füzetbe írja bele a bizottság véleményezését és javaslatát minden felülvizsgált tagról és tagjelöltről. Naponként, munkája befejezésével, a bizottság füzetéből diktálja dr a szöveget a kérdőívbe a titkárnak. A kérdőívet és a füzetei a bizottságok nem vihetik magukkal, hanem minden este a felülvizsgálat után el kell zárni a párthelyiséqbe. Ezek az iratok bizalmasak, azokat a bizottság tagjain kívül csak az alapszervi vezetőség ismerheti meg és a taggyűlés előtt senkivel sem szabad közölni.