Dunántúli Napló, 1948. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1948-10-19 / 240. szám
dünantüu napló 1948 OKTÖSEE 19 i SZABAD MÉP diadafútia a baranyai falvakban A kitartó makacssággal szemetelő esőben egyre növekvő csapoltok gyülekeztek vasárnap a< Rá- kóezi-úti pártházban is elölte. Az üzemek, a körzeti szervezetek dolgozói mellett ott láttuk a rendőr- tanosztály is honvédkerülcti parancsnokság párttagságát is. A Szabad Nép falusi qgiróctéjqro jelentkezett elvtársak gyülekeztek és nem riasztotta vissza őket az eső sem. Az elvtársak olyan számban gyülekeztek össze fél 8-ra, az indulás idejére, hogy az egymásután előálló járművek csaknem elégtelennek bizonyultak a falvakba való szállításukra. Az indulók 820 főnyi lelkes csapata artáij szélrobogott Baranya 7fi községébe, hogy a falusi dolgozók körében növelje a Szabad Nép halalmas olvasótáborát: Az agitáló csoportok a siklósi, szenllőrinei és villányi járások községei! Riogatták meg és szép sikereket értek el munkájuk során. Az egész délelőtt folytatott lelkes meggyőzés így 480 új előfizetés és 850 lappéldány eladását eredményezte. Az eddigi adatok szerint a legeredményesebb munkát a közigazgatási pártszervezet, utána pedig a rendőrtanosztály növendékei végezték, akik fáradságot nem ismerve járták a falvakat és eredményesen agitáltak. A községek közül a legkiemelkedőbb eredményeket Harkány 32, Vajszló 30. Kozármislenv 26, Kémes 25, .Szalánla 20 új Szabad Nép-etöfizetö jelenti. Az eredmények nem lebecsülendők azért, mert Baranva falvai nem sok újságot fogyasztottak eddig. Érdeklődésüket most ébreszti a Szabad Nép, az MDP központi lapja, amely így utal mutat a falu dolgozóinak is és az elmélet fegyverével segíti őket a kulákság elleni harcaikban és a szocializmus fel» vezető úton A megye hetvenhat községében végzett munka azonban egyéb eredményeket is hozott. Hasznos megfigyelésekkel, tapasztalatokkal gaz dagította az MDP baranyai szervezetét. Falujává ctvtársajnk házról házra menő agitációjuk során figyelemmel hallgatták meg a gazdák panaszait és jőlanácsokkal siettek segítségükre. A falvak népe szeretettet fogadta őket mindenütt, mert szavaikban megérezte, hogy annak a pártnak követeiként jön tiozzá. amely a tea többet lelte a dolgozó parasztságért. ■ Kitüntették Horváth Jenőt Horváth Jenőt, a pécsi Nemzeti • Színház tagját a Kiváló Munkáért érdemjellel tüntették ki. Horváth Jenő elvtárs az elmnlt esztendőben a tájszínház megszervezésével tűnt ki. A mostani évadban a kultuszminisztérium megbízásából a pécsi mintára Miskolcon indította el a tájszínház munkáját. A Szaktanács most első ízben tüntetett ki színészeket kiváló munkájukért. Horváth Jenő az egyetlen vidéki színész, akt ebben a kitüntetésben részesült. — örömmel értesültem kitüntetésemről, —• mondja Horváth Jenő elvtárs. — Abból a tényből, hogy a színjátszás egy-egy munkásáé megjutalmazzák, látható, hogy értékelik a színészi és kultúráéit tevékenységet. Ezt a kitüntetést ösztönzésnek veszem és igyekezem további munkámmal is kiérdemelni. IPÍIOVUSAINI Billen© a Bartók-hegedűverseny győztese Harminckilenc fokos lázban és égett kézzel játszott a dön;őhen Pécs zeneélerténok nagy dicsőséget szerzett Ploveson Sirio, a Zenekonzervatórium művésztanára, a kivételes tehetségű fiatal hegedűművész. A Bartók-hét hegedűversenyének döntőjébe került belga Miriam Quersiunel és a versenyt nagy pontíölénnyel, nem minden, napi körülmények között nyerte meg. Amint már megírtuk' Piove- san Sirio égési sebbel nevezeti be a versenybe. Még Pécsett cigaretta, gyújtás közben lángralobbant a gyuíaskatulya és a művész a balkezét a hüvelykujj hajlatában súlyosan megégette. A seb elgennyesedett ég a művész már az elődöntőben js csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudott játszani. Hozzájárult ehhez, hogy a döntő előltPio- vesan Sirio influenzát kapott, belázasodott és vasárnap már 39.2 fokos lázi mért a kezelőorvos, aki arra kérte betegét, hogy saját érdekében mondja te a versenyt. A fiatal művész azonban mégis megjelent a döntőn és Bach A-moll szonátájának, Bartók hegedűversenyének és Szlmonovszkij Tarantellájának hibátlan előadásával megnyerte a versenyt. A közönség lelkesen ünnepelte a pácai művészt, aki a nagy nemzetközi mezőnyben, a legnehezebb körűimen vek olyan dicsőséget aratott, amely a fiatal művészt a legkiválóbb hegedűsök sorába emelte, Ügy tudjuk, hogy Piovesan Sirio, aki még nem érkezett vissza Pécsre, több külföldi ajánlatot kapott hangversenykörútra. A Bartók-hangverseny, amelyhez hasonló méretű zenei ünnepség még nem volt Magyarországon, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka végétért, A verseny-zsűri Kodály Zoltán elnökletével éjjel 3 őrekor hozta meg döntését. A hegedűversenyt és ezzel a kultuszminisztérium tízezer forintos nagydiját és egy Reményi-féle mcsterhegedűt Piovesan Sirio pécsi hegedűművész nyerte Miriam Qureisin belga művésznő előtt, akit 5000 forintul jutalmaztak. A zongoraművész elnyerte a kultuszvégzett Walfisch Péter palesztinai zongoraművész elneyrte a kultuszminisztérium tízezer forintos diját, a második helyezett 5000 forint jutalommal Paul-Badura Skoda bécsi művész, a harmadik díjra Bánhalmi Györgyöt találták legméltóbbnak. A kamarazene*versenyt Tátrai Vilmos együttese nyerte 12 ezer forintos díjjal. A budapesti Bartők-veraeny a magyar művészetnek óriási sikert hozott. ötszáz dnlwó nő vesz rész az MHOSz menye? konferenciáján Vasárnap délelőtt közel ötszáz MNDSz asszony megyei konferenciára jön össze a városi szervezet Mária-utcai székhazában, hogy beszámoljanak a falu dolgozói érdekében végzett igen jelentős nevelő és szociális munkájukról. Az újjáépítés nagy munkájában legintenzívebben résztvevő asszonyok találkozója lesz a vasárnapi MNDSz megyei konferencia. Fnnek előkészítésén már dolgozik a demokratikus asszonyok megyei vezetősége Horváth Gyuláné irányításával a Széchcnyi-téri MNDSz köz pontban. Egymásután érkeznek a vármegye csaknem minden részéből tömeges részvételi bejelentések a konferenciára. A MNDSz köz pont a dolgozó asszonyok találkozóján tünteti ki azokat az asszonyokat. akik az iskolaakció munkáját legeredményesebben támogatták. Kincs telitalálat a tolón A totóos-ztály ma a következő hivatalos jelentést adta ki: Beérkezett 283.959 ífieivény, Tizenkét ta- lálatos nincs. Tize.n&gytaláW.os 24 darab. Nyeremény széf vényenként 6500 forint. Tiztóálatos 320 darab, itt a szelvények tulajdonosai 500 forintot kaptak. Kilenclalálaíos 3000 darab, nyeremény 50—50 forint. Vasas—MIK 2:1 1 Tatabánya—Sál BTC 2:1 t Soroksár—Ferenc v. 0:fi 2 Haladás—Szeged 3:3 X Újpest—SzAC 2:2 X Csepel—ETO 7:2 1 III. kér—Gázgyár 0:0 X Előre—Szolnok 2:1 1 MÁV DAC-MAORT 6:1 1 MMTE-DVSC «:2 1 KPSE—Dinamó 3:5 2 Preston—Arsenal 1:1 a — Helálr* Ítélte a budapesti népbirófiág Szabó Ferenc vol: tizedes , aki mint egy munkásszázad kere legénye, több munkaszolgá’.a- ost agyonlőlt- ér éktárgvaika pedig elrabola. (esettel és tollal a UóftfyieseSizUeSÍú A SZAKSZERVEZET! Knngresz- s:uí alkalmával rendezeett kirakat, versenyen a pécsi kirakatrendező kereskedelmi alkalmazottak tudásuk és művészi ízlésük javát használták fel, hogy a kirakatok a szervezett dolgozók munkájának eddigi eredményeit, a szakszervezetek múltját és a XVII. kongresszuson megvitatásra kerülő problémáit és terveit méltassák. Egyszerű eszközökkel, papírral, festékkel és a meglévő áruk elrendezésével érték el kirakatrendezőink ezt a célt. * A FERENCIEK utcájától a Kossuth Lajos úton végighaladva először az Izsák festékkereskedés kirakatai tűnnek szembe. Az egyes rekeszekben, a: olt lévő árukkal összhangban ízléses rajzok és ügyesen elhelyezett feliratok a hároméves terv egyes részleteit mutatják be, a feliratok között a Szakszervezeti Kongresszus jel szúrná is helyet kaplak. A színházzal szemben a Népszava Könyvesbolt a munkásmozgalmi kiadványok keretében egyszerű, de sokatmondó formában adja tudtunkra: „!>0 év: harc jogúinkért." A KÖZÖNSÉG körében nagy hatást ért cl az egyik tertilúzlet ki- raknia, amelynek egész hátterét elfoglalja a nyílott könyvel ábrázoló karton, rajta a felirat: „A szakszervezetek S0 é.ves törlénete harc a dolgozók szabadságáért." .4 másik kirakatban hangulatos elrendezésben Lenin képe, háttérben n megvilágított felki lő nappal. Mindez a harmonikus színekből összeválogatott textilanyagok köreiébe illesztve. Számos más kirakatban is rgen szép eredménye- ket értek el a hivatásos és amatőr pécsi kirakatrendezők. 4 KEZDEMÉS’YEZ.ES már tana súgót tett a kirakatok nevelő hatásának a lehetőségeiről, a következő lépés már az lesz kirakatrendezőink részéről, hogy ne csak ni- knlomsferfien, hanem mindig kifejezésre juttassák n mai társadalom új problémáit, tvtkcuéseit és eredményeit. - - «ÚttH^uq-at sajtja Kilóién szerepelte!! KB ll-e$ csapataink A vasár napi forduló pécsi szem pontból ismét jól sikerült. A fee- kellemesebb meglepetés a Dinamó n -mpás budapesti győzelme volt, amellyel a tabella első helyére kerüli. A PVSK igen jó mérkőzésen kitűnő ellenfelet győzött ie. de meglepetés a tartalékos BTC székes- fehérvári értékes pontszerzése is. Részelek a mérkőzésekről: 0 namá f-'PSE 5:3 (4:1) Rudapest 1000 néző, vezette Klein. Dinamó: Krausz — Bergmann, Be.ncze III. — Bencze I.. Csirke, Kresz. Horváth I„ Réfi. Horváth II. Roszj-ár, Bezerédi. —• KPSE: Wegner — Bajkai, Raffte — Leépítik, Sipőcz, AVirek — Rá (kai. Gondos, K?o a, Sülő, Kalapács. — Zuhogó csőbein a Dinamó lép fel támadólag és már a 3. percben Horváth I révén vezetéshez jut. (1:0). A 10. percben ismét S a gólszerző (2:0), 3 perc múlva azonban Sülő szabadrúgásból! szépít (2:1). A pécsi csapat elieriállbafaiílan és a 38. percben Horváiili I. (3:1), majd néhány perc múlva Bezerédi 11-esbö! növeli az előnyt (4:1). Szünet után nagy a hazai nyomás és a 18. percben Sülő 11-evével (4:2), majd Kalapács góljával (4:3) szépít a KPSE de a Dinamó Horváth I. góljával bebizlosíto'.ta a győzelmet (5:3). — Bergm»nnt a iá-ék vezető kiállította. BÍRÁLAT: A Dinamó jó iátékfel- fogasban játszott és jó csatár játékkal megérdemelten győzött. Jók: Krausz, Bencze I., Horváth I., (a mezőnv leg jobb te). Horváth II. illetve Kapta és Kalapács. 3:2 (2:1) Hun u. 2500 néző. vezette: Kádár, PVSK: Pozsgai — Radnai, Bar a -! t>yi — Meggyes, Galambos, Szabó j — Zombori. Hamar, Soós, Hirczi, Vezér. — Elektromos: Kuchta — j Szűcs, Jeszmás — Pázmándi. Török Gajdos — Danes. Mező, Kovács, Cseore-gi, Deák. Nagy iramban kezdődik a mérkőzés és már az 5. percben Vezér beadását! Soós kö- zerői bevágja (1:0). Heves élteti- támadás után Kovács lapos lövéssel egyenlít (1:1) Tovább :s igen változatos a játék és a 32. per ebig Soós lapos lövése rtlái « hálóba (2:1). Szünet után nagy erővel támad a Troinos éo a :7. o.-iclín Kovács egyenlít (2 2) Nagyvi ’>■ kapcsol ezután a va-m és a 27 percben Szabó erős lövéséi Kuchta nem védi (3:2). BÍRÁLAT: Az élvezetes, nagyiramú és helyenként tűlkeménv mérkőzésen a PVSK hatalmas lendülettel és nagy akarással győztese technikásán és jól játszó ellenfelét. Egyénileg Galambos. Radnai. Vezér. Hirczi, illetve Kovács, Danes Deák játszottak igen jól. S’. Máv-ETC 0:0 Székesfehérvár 1200 néző, vezette Huszka. BTC: Sa.rhak — Kisgál, Kovarfk — Horvá'b, Le mám L, Müller Katies, Kövér, Kincsei, Leipám II. Karácsonyi. A mély és csúszós talajon nem tudott szén játék kialakulni, inkább kűzdecem folvt 90 percig. A pécsi csapat a félidő második felében játszott igen jól és akkor Kincsei két helyzetet kihagyott. Szünet után a hazaiak támadtak, a BTC védelme azonban iól működőit. Az ufó'só percben Katies előtt nyílott alkalom a gát- szerzésre. a szélső azonban elhamarkodó ttan a kapufái találta el. BIRALAT: A döntetlen eredmény igazságos, bár a pécsi csapat kis szerencsével a mérkőzést megnyerhette volna. A RTC-ből Sarbak, Kisgál, Leipám I. és Müller játszottak jól. — Egvéb NB H-es eredmények: MÁV DAC—MAORT fii (3:0. NVTE—MÁV KAC 4:2 (3:1), Lokomotív—Postás 0:0, SVSE— Peru íz 3:1 (2:0), SsAK—-KMTE 1:1 (1:0). | !\B III. eredmények Pos’ás—DVSE 1:0 Í0:(P Tüzér-utca 300 néző, vezette: Pallós Postás: Jakabíi — Garami. Szeged; — Mohácsi. Solymár, Huber — Wunderlich, Németh, Vidus. Csabai. Pos:és támadások u‘án a já ékve- zelő a 10. percben 'úlszigorú tizenegyes: adott a DVSE javára, ami' Marosi mellé gurí oil A második félidőben mindké: csapa soka: lámad, de a csa.árok gcuszonyban szenvednek. Az utolsó percekben Németh szabadrúgása kő: ki a jobbsarokban. Jó színvona'ú mérkőzésen a kitűnő védelmekkel nem boldogultak a puha csa árok. A PSE többe:: támadó t- de szerencsés góllal győzőit. Jók: Szegedi (a mezőny legjobbja). Garami, Solymár, i'lelve Höger és Vicze. Szs&szárd—PSC-Knzü?era 1:! Í1;G' Tüzér-u. 400 néző, vezette: Székely PÁC Közüzem: Dávid — Varga, Lukács — Márffv, Cajcsi, Ferenc Bar a. Kertész, Eiscnberg, Léber, Németh. A vendégcsapé rögiön kez.dés u án gól: rúg Sárosi révén, Utánna ellaposodik a játék és a hazaiak csak a második 'é’.idö közepén tudnak Lukács révén egyenlíteni. A találkozó avenge nívójú, csapkodó já éko' hozo i. A já ék- veze ő Gajcsit az c.sö télidő 24. nercében ulánarugésér: kiá’.’iloLa. Jók: Lukács, Márti, illetve. Lich-- ner. Koffl’Á—Bálaszék 10:1 (6:0' Komló, 1500 néző A haza: csapat íe.szés szerlnl rug a góljait. Gói.övök: Huszti. Schtne.cz., Kiss 3—3, Zsó ér, lile ve Feke'e. Szászvár—PFAC 5:2, SBTC— Nagya ád 7:1, Szigetvár—PMSE 1:1, Barcs—KRAC 0:0. Kerületi I. osztály: MTE-PVSK n. 2:1 (1:1). A mohácsi csapa1 jól játszott, megérdme! pn győzőt', Óól' lövök: Völgycsi, Ruff I tetve Gat' esi. — Dinamó II.—BTC LL. 3:1 (3:0). Gyenge kis mérkőzés. Nagy- mányok—Siklós 2:1. — Somogy" Zsoinay 2:2. — Tolna-—Mecsek***' bo cs 1:0. — Mohácsi MSE—Konyhád 4:0. Dendra—Németbóly 2:1. II. osztály: Erzsébetlele.p—PMSE II 2:1 (2:0). — Komló II.—PEAC II 8:1 (4:1), Ifjúsági bajnokság: BTC—PA^ Közüzem 2:2 (2:1). — PVSK—Zsol- nay 2:0. Pécsi tornászéit sikere Budapesten Az országos ifjúsági bajncksL gokon a BTC, PVSK és ÍEAC tornászok vettek rés/t. Az utánpótlás versenye nugy felkészültség' röl tett tanúbizonyságot. A másod' osztályúak versenyét nagy kiizrie- demben a BTC nyerte a CSMI h es PEAC előtt és ezzel ehnosz- lélyú csapat lett. A harmadosztály' ban nagy mezőnyben meglepeti a PVSK kitűnő helyezése. Eléd menyek: II. osztályban bajnok ! PBTC 204 1. 2. CSMTK 238, 3 PEAC 251.7 ponttal. III. osztály ban I. BSE 270.5. 2. UTE 203.4. 3 PVSK 218.1 ponttal. * Motorsport, A Magyar Stő badságharcos Szőve ség pécsi cS0 porijának moioros szakosztá V nagyszabású mo'oros salakpá.v* verseny: rendez vasárnap a Tüzm u cai spor’. elegen. A versenyen ^ hely; élversenyzőkön kivü. az. °[ szag legjobbjai közül is részivének néhányan.