Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-09 / 206. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 4.948 SZEPTEMBER 9. Ä bolgár és magfa r népei összeköti i békéért is szGCializiusért folytatott bare Ünnepélyes hiil&őségek között alakult meg Pécsett a Mugyar- Bqlgár Társaság és nelyesték el a harkányi emlékmű alapkövét Szerdán délelőtt 10 órakor fogadta a varos vezetősége, élén Krancz Pál polgármesterrel, a Bolgár—Magyar nap alkalmával Pécsre érkezett kormányküldöttséget, Ortutay Gyula vallás és közoktatásügyi minisztert, Pesta László államtitkárt, a miniszterelnök képviselőjét. A Pécsi Tudományegyetem aulájában lezajlott fogadást villásreggeli követte, majd 11 órakor H arkányfürdőbe indult a kormány- küldöttség, hogy ott Ortutay Gyula kultuszminiszter ünnepélyesen elhelyezze a magyar—bolgár barátság megszilárdulásának bizonyságaként a Magyarországon hősi halált halt bolgár katonák emlékére tervezett emlékmű alapkövét. I Az alapkőletételt a hanví'dzene- kar magyar és bolgár Himnusza és a katonai díszszázad tisztelgése veszette be. Kussinszky Kornél üdvözölte a ' kormányküldötség tagjait/ és Ko- 'zovszky tábornokot, Bulgária magyarországi követét. Hangoztatta, hogy a magyar és bolgár nép sohasem harcolt egymás e®em, ' annál öbbször egymással együtt. Kifejtette ödvö7.!őbeszédében, hogy Baranya nagyrészét is a Szovjetunióvá! szövetséges bolgár hadsiíreg szabadította fel és Ígérte, hogy a felszabadító harcokban elesett bolgár hösök emlékét a magyar ^nép tiszteletben fogja tartani. Újvári Pál bejelentette, hogy a Magyar—Bolgár Társaság pécsi tagozata megiafiakutt. Méltatta a magyar és bolgár népnek a történelem folyamán viselt közös sorsát és kapcsolatait. Kozomky JboSgár Jifívet felszólalás» Kozovszky tábornok, bolgár követ beszédében elmondotta, a magyar és bolgár nép barátságának bizonyítékát fát ja «ebban, hogy a magyar kormány a bolgár hősök emlékművének alapkövét helyezi el itt, a iegmagycSb bolgár temető közelében. „A bolgár és magyar népet — mondotta — ős! vérségi kapcsolat köti össze, de összeköti a két nép közös harca, összeköti Kossuth, Petőfi és Botev szelleme és összekapcsolja a két nép sorsát fezen túlmenően a német tasizmus elleni harc, Dimitrov és Rákosi személye is. A vérségi kapcsolatok nagy jelentőséggel birnak,1 nincs azonban erősebb kapocs, mint egy közös cél, közös eszme. Bennünket az a vér köt össze, amit a közös ellenség ellen ontottunk ki, bennünket összeköt a szocializmus” Kérte, hogy a magyar nép őrizze meg ennek a földnek szabadságát, amelyért a bolgár hősök önzetlenül életüket áldozták, védje meg az ügyet, amelyért harcoltak. Orlalaj Gyula r A Szovjet A niónak kSwönketJfik f«Ssz ut badu S ás «ns n It a á Dr. Ortutay Gyula kultuszminiszter szólalt fel ezután.. A magyar kormány nevében jöttem az ünnepségre — mondotta —, hogy lete- ' gyem alapkövét u Magyar—Bolgár Társaság kezdeményezése által é'et- , rehívott emlékműnek, amely I hirdetni fogja a bolgár nép hősi I áldozatát a magyar szabadságért. ! Ez az ünnep előző napján törté- . nik a bolgár nép mai történelmi j két nagy évfordulójának, a fasiz- j más alól való felszabadulásinak ne- i gyedik és a Bolgár Népköz társa- ' ság kikiáltásának második évfor- • líuLojának, amely köztársaság Di- rnitrovval az élen a szocializmus, az emberek szabad összefogásának diadalmas útján vezeti a bolgár népet. ; Éz a mai ünnep a mi ünnepünk is, mert a szabadság ünnepe közös. Dimitrov Rákosivá! együtt küzdött a népi demokráciák megalakítás Sért a két világháború közepette és amíg Dimitrov a Hpcsei perbe« oly fölényesen megcáfolta a fasiszta biFái előtt a feudalizmus minden taniát és hazugságát, Rákosi a mi gonosz biráink előtt mutatott rá a felszabadító szocializmus igazságára Nem szabad elfelejtenünk, hogy a keleteprópai népek, de a vfág népeinek szabadsága is elsősorban a Szovjetunió népeinek, elsősorban a Vörös Hadsereg segítségének köszönhető. A következő tanulság az, hogy a mi szabadságunk nem valósulhat meg akkor, ha szomszédainkban nem étinek szabad népek. — A bolgár és a szovjet hősök sírjai és emlékművei emlékeztetnek berniünket -arra, hogy együtt, egymásért kell élnünk, nem szabad lekicsinyelnünk semminő áldozatot a világszabadság kivívásáért, az emberiség szabad, szociális fejlődésének megtartásáért. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében teszem le a bolgár hősök emlékművének alapkövét a magyar kormány és a Magyar—Bolgár Társaság képviseletében. Szovjet bírálat Ills politikájáról Megboszoi’úzzák a* emlékművet Az alapkőletétel megtörténte után Krancz Pál polgármester' Pécs város nevében emlékezett meg a hősi ha1 ált haM bolgár baj társakról. — „A boigáT testvérek . — mondotta, - itt h népek nagy ügyéért, a szabadságért haltak meg, a sötétség, a fasizmus ellen küzdöttek a Vörös Hadsereg oldalán. Álljunk olyan éberen őrt, hogy többé ne fenyegessék veszedelmek népünk függetlenségét, szabadságát. — Kérte, hogy a keleteurópai béke- szerető népek álljanak szoros ösz- ■szefügigésben és ólökön a nagy Szovjetunióval! állj járnák kéért. Az alap kőle létei befejeztével a résztvevők átvonultak a Harkány határában lévő bolgár katonai temetőbe, amelynek «írjeit a harkányi és siklósi iskolák tanulói virágokkal díszítették fel. lit a honvédzemekar kísérete mellett Ortutay Gyula kuMuiszminiisz- ter elhelyezte a magyar kormány koszorúját, majd Kozovszky követ a bo gár kormány nevében helyezi11 e’ koszorút, utána a Magyar Dolgozók Pártja, a Független Kisgazdapárt, Szakszervezet, Magyar- Szovjet Művelődési Társaság, a Jugoszláv—Magyar Társaság és a bOlgát diákok képviselői koszoruz- ärt a bé-1 Iák meg a bolgár hősi halottak emlékművét. A moszkvai rádió Ismertette a Szovjelúnió kommunista (bolsevik) pártja központi bizottságának a Pravdában „Hová vezet Titó csoportjának nacionalizmusa Jugoszláviában?" című közleményét. A világ minden kommunista pártja felismerte, hogy nacionalista politikájává! a Jugoszláv Kommunista Párt jelenlegi vezetősége, azaz Titó csoportja az imperialisták kezéTe játsza, elszigeteli és gyengíti Jugoszlá. viát. Titó csoportja nem vonta le a tanulságot és nem látható, hogy megértette volna ezt az egyszerű és érthető dolgot. Ellenkezően, a kommunista pártok igazságos és bajtársi tiltakozására a belgrádi sajtó ellenségeskedéssel válaszolt és Jugoszlá. viában élesen megtorolják Tiló csoportja politikájának bírálatát, sőt meg is gyilkolják a bírálókat, megtorlásokat alkalmaznak mindazok ellen, akik emlékeztet, ni merészelik őket hibáikra. A Jugoszláv kommunista párt Titó csoportja vezetésével a kommunista pártok egységes frontja helyett; az Imperializmussal került egységfrontba. A párt 5. kongresszusa elfogadta és megerősítette a Titó csoport nacionalista politikáját. A kommunista pártok nem mondhatnak le a Titó csoport naciona- iisía politikájának bírálatáról, sem bizalmat nem nyilváníthatnak iránta, sem nem támogat. hatják. Lehetséges, hogy ez irt Jugoszláviának, de ezért nem a kommunista pártokat, hanem Titó naconalisla csoportját érheti vád, mert a Titó csoport szakított a kommunista pártokkal és üzent hadat nekik. Titó- éknak az az állítása, hogy a Titó-csoport elválaszthatatlan a kommunista párttól és a jugoszláv kommunista párt többségét képviseli, nem igaz. Lehet, hogy egy évvel ezelőtt a Titó- csoport képviselte a többséget, de a kommunista párttal való szakítás után a burzsoa-nacio- nalizmus táborába való átállás után Titó-csoportja ír ír nem képviseli a párt többségét és valójába« a Titó frakció hadi állapotban van saját pártjával és nem a párt bizalmára, hanem a rendőrségi apparátusra támaszkodik — állapítja meg a közlemény. — Ez a nyilatkozat végkép megsemmisíti Titóéknak azt a hazúg propagandáját, hogy ők a szovjetbarátság frontján állanak és bebizonyítja, hogy a jugoszláv árulók valójá. ban a béke és a demokrácia ellenségeit segítik. Ilyen uralmat a dolgozók ellenére, a haladás és a népi demokrácia \\-ő- södő táborának ellenére azonban sem erőszakkal, sem Tendőrter« rorrat nem lehet sokáig fenntartani. Titó és társai nem kerülhetik el az árulók sorsát. Hajdú Gyula beszélt a Munliáskaszinóbn* tartott ünnepélyes aiakuSo illésen A Munkás Kaszinóban tartották meg a Magyar BoUgár Társasig alakuló közgyűléséi. Krancz PáJ polgármester beszédében Pécs város bolgár kaposdlatairól beszélt. A háború előtti években nagyon sok bolgár egyetemista jött Pécsre, hogy itt végezze el tanulmányait. A háború alatt a hős bolgár katonák vérük ontásával fizették vissza a pécsi vendégbarátságot. A polgármester beszéde után Kiss Roland emelkedett szólásra. Beszédében kiemelte, hogy a íoígár önéppel együtt beletartozunk abba a világbéke frontba, amelynek élén a nagy Sztálin áll. Hajdú Gyula elv társ, igazságügyi államtitkár a Magyar Dolgozók Pártja nevében szólalt fel az ünnepi esten. A két nép barátsága, — mondotta nem mondvacsinált, hanem törté neti képződmény. Uj utakon haladva, a szocialista társadalom megvalósulásáért vívott harcban is együtt menetel a két nép. Hajdú Gyula eávtárs lelkes tapssal honorált szavai után Ko- zovsizky tábornok megállapította, hogy a két nép között nincsenek és nem is lehetnek ellentétek. Annyira meg kell erősíteni népeánk barátságát, hogy semmi idegen erő ne aknázhasisa alá. Beszédét Rákosi és Dimitrov éltetésévé,! fejezte be. Kusisinsziky Kornél d,r. előterjesztette a megalakult pécsi csoport tisztikarát, amelynek elnöke dr. Gyetvai János főispán tett. Végezetül Szokodi Dimitrov a Magyar— Bolgár Társaság működésének fontosságáról beszélt. A műsor befejező részében a budlapesti George z Dimitrov népi kollégium népi ének és tánccsoportja adott elő rendkívül nagy sikerrel bolgár népdalokat és táncokat. Hogafakd az értelmiségi világszervezet magyar csoportja Péntek délután ti árakor a Zeneakadémia nagytermében értelmiségi nagygijülést rendeznek, amelyen a wroclawi kongresszus magyar résztvevői, Lukács György, Andics Erzsébet, Vedres Márk, Boldizsár Iván tartanak beszámolót, ők ismertetik a magyar művészek, Írók, tudósok és más értelmiségi dolgozók előtt a nagyjelentőségű wroclawi kongresszus határozatát, amely felhívta a világ , értelmiségét, hogy harcoljanak az imperialista háborús úszitás ellen. A péntek délutáni nagygyűlésen megalakul ar_ értelmiségi világszervezet magyar csoportja, amely szoros együttműködésbe lép a világ valamennyi értelmiségi csoportjával s azokkal együtt küzd az emberiség békéjéért. A pénteki nagygyűlésen előreláthatólag megválasztják a magyar csoport vezetőségét is. Késes gyilkosság Szerdán reggel 6 óra tájban Hotz Frigyes kátolyi gazda a községen keresztül folyó patak partián kerékpárja mellett holtan találta Prevoz Milán 22 éves kátolyi ßeipl repülök szökése Manchesterből Hat héttel ezelőtt agy Manchester kör nyéléi repülőtérről elindult két harci bombázó és azóta nem tért vissza. A egénység azt állította magáról, hogy a légiforgalmi minisztérium tagjai. Az angol rendőrség nyomozást Indított a gépek hollétének kiderítésére. Az a gyanú, hegy külföldre távoztak. Dd§mák Hétfőn reggel az új tanév indulásánál: napján IS férfi és nő szorongott a Nagy Lajos gimnázium egyik _ földszinti termében, ahol Kiss Béla miniszteri biztos, a kultuszminisztérium főosztály vezetőhelyettesének elnöklésével megkezdődött a Dolgozók Gimnáziuma 18 végzett növendékének érettségi vizsgája. A teremben igen sokan jelentek meg érdeklődők, akik már régebben túljutottak a vizsgán, de sokan az államosított iskola hetedikesei és nyolcadikosai közül is, akik „megfigyelőként“, együtt drukkolva a vizsgázókkal hallgatták a feleleteket. Tizennyolc dolgozó áll az érett- giztető bizottság elé 25—45 éves írig, férfiak és nők. Vasutas, istás, kereskedelmi alkalmazott, oészsegéd, kertész, magántiszt- <elő van az érettségizők között, nógatásunk idején Gásfir linó* cipészsegéd felel történelemből. Nyugodt, nyoma sincs az ilyenkor szokásos szorongásnak, pedig nem könnyű a tétele. Arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy mikor államosították Magyarországon először az iskolákat? Gáspár Jámas értelmesen felel Mária Teréziáról, a Bátio Educa- tionis-ról, II. Józsefről, a felvilágosodás legjellegzetesebb alakjáról, aki már nemcsak az iskolákat, hanem az egyházi birtokokat is állami tulajdonba kívánta venni, 'a latin helyett a németet akarta állami nyelvvé avatni. Kiss Béla elnök fogas kérdése következik: Mivel érvelt a reakció az iskolák államosítása ellen? — Nem lesznek képzett tanárok, eltörlik a vallásoktatást — feleli rövid gondolkodás után. . — Mi az egyéni álláspontja? — , kérdezi tovább az elnök. , A felelet itt már hosszabb gon- , dolkodást igényel, de nincs ko- - moly baj. Az iskolák össievoná- . sóval megoldották a tanárkérdést, ■ az iskolák teljesen egyformák Itsznek, megszűnik a kiváltságosság, egyformán tanítanak minden iskolában. Nem törlik el a vallástani- tást, sőt papok tanítják és kötelező tantárgy — ezzel megdőlt a reakció hírverése. A továbbiakban a XL század áttekintéséről kell beszélnie. Szent Istvánnal kapcsolatban elhangzik az újabb érdeklődés: — Mivel bizonyította az első magyar király germánellenességét? — Nem a német császártól, . hanem a pópától kérte a koronát — hangzik a felelet, amivel be is fejezte történelmi vizsgáját. Guth Teréz a ntaqgarság sorskérdéseiről felel a dualizmus korában. Részletesen tárgyalia a nagu- birtokrendszer káros következményeit. beszél a kivándorlások okairól, aztán Erdély történetének áttekintése című tétel következik. 'Az iskolapadok között felszabadult dolgozók ülnek, akik már régen „megérettel:“, a nép igazi szolgálatára most azonban hivatalosan is megkapják az érettségi bizonyít- oányt, . ------ ---------földmű vest. Az esetet azonnal jelentette a községi bírónak, aki értesítette a püspökszeriterzsébeti rendőrőrsöt, ahonnét azonnal járőr szállt a helyszínre. Közben a rendőrség jelentette telefonon a nyilvánvaló gyilkosságot a pécsi ügyészségnek, amely elrendelte a holttest felboncolását és a vizsgálóbíró még szerdán délelőtt a helyszínre utazott a vizsgálat megejté- sére. Az első vizsgálat eredménye- képen Prevoz Milán combján szúrt sebet találtak, hogy a halálnak mi volt a közvetlen oka, azt majd a boncolás állapítja meg. Szerdán a déielőtti órákban bekapcsolódott a nyomozásba a pécs- váradi járási kapitányság is, ahonnét egy nyomozó főhadnagy érkezett a községbe és megkezdte a kihallgatásokat. Annyit már sikerült megállapítani, hogy Prevoz Milán szerdán éjszaka Szellőről jött hazafelé kerékpárján, kissé italos volt, mert több kocsmában megfordult a délután és az este. folyamán. Amennyiben valóban gyilkosságról van szó. a tettes slatáriális bíróság elé kerül, mivel tettét éjszaka követte el. \/itiáinltíielc A nürnbergi niácitlanitó bíróság elrendelte a már kivégzett Streicher vagyonának elkobzását.. — A MÁV a négy hónapos munkaverseny során 17 millió forintot takarított meg. — Az amerikai igazságügy- m,misztérium közölte, hogy rövidesen eljárást indít Stachel, az Egyesült Államok kommunista pártjának művelődési titkára és más 24 kommunista vezető ellem — Az Egyesült Államokban hivatalos jelentés szerint 2.2 millió a Munkanélküliek száma. De a szakszervezetek szerint ex ■ szám sokkal nagyobb.