Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-05 / 203. szám
1948 SZBPTEMBEU 5 DUNANTÜU NAPLÓ 7 Á& a jU&yJUáU^ QZ OTI mozgó klinikája nyomóban Elkásziill a lisranfsi isteniére n őszi 182ÍI2S3ÍI mm eiuÄg — Ilát ez meg miféle népség' lehet? — csodálkozott el a magyarszéki Nagy Péter bácni és uiég a homlokán lévő okulárét is szemére tolta, hogy jobban megvizsgálhassa az iskola elé kanyarodó airtókaravánt, „OTI vándorambulancia“ — sillabizállia Péter bácsi a felírást a hatailima®, zárt- karosszériájú autóbusz oldalán, de étitől sem lett igen okosabb. — Tán valami cirkusz lesz ez — vélekedett magában, bár az autókból kiszálló férfiak és nők hasotS t ottak holmi tsepiirágók hoz. Pláne, hogy a körorvos, a jegyző, meg a faliu többi vezetője is barátságo an kikezelt velük. A vendégeket percek alatt az érdek, lődők hatalmas karéja állta Ikö- riil, köztük persze Pétéi- bácsi is, akii aztán a kisM’-ó okosított ki hogy amit itt lát, az nem más mint egy mozgó kórház. — Mert hát a demokráciában olyan világ járja Péter bácsi, hogy már 'kórház is kijön a magunkfajta emberekhez, akikkel azelőtt a kutya sem törődött — így a kisbíró. Aunii07iiii> második fölében HUyildllll» érkezett Bácsbod rögből a oándorklinika. hogy Baranyában is megkezdje működését. Pécs legjobb belgyógyász, szemész, fogasz, gyermekgyógyász és röntgen szakorvosai indullak el a karavánnal az Ormánságba. majd végigjárták a szentlőrinci járcst és a Hegyháton fejez-' lek be az egészségügyi őrjáratot. Harmincegy orvosi körzet, közel nyolcezer lakosát vizsgálták meg; azokhoz a biztosítottakhoz vitték el a ró •tgeni és a legalaposabb és leglelkiismeretesebb orvosi diagnózist, akik nem igen jutnak be a párosba a szakorvoshoz. De dr. Hal fózsvf tiszti főorvos kérésére a vizsgálatokat kiterjesztették a nem OTI tagokra is, telepesek. újgazdák, egyéb kisemberek és sok száz és száz gyerek esett ót szűrővizsgálaton, hogy még idejében megelőzzek az alattomosan lappangó betegségek kifejlődését. A magyarszéki iskola meibén gyors kézzel és megnyugtató szóval végzik munkájukat ez orvosok. Kikérdezik a pacienseket, meghallgatják a szív- és tüdőfunkcióját, dr sorra kerülnek a szemek és a fogak is. A belgyógyász szolgáltatja az „anyagot” a röntgenvizsgálatokhoz. Az autóbuszba be. épített apparátus kelti a legnagyobb csodálatot a falusiakban. Almelkod- va nézik a ,,rögönyf’ masinát és el magyaráztatják a csodálatos suga. rak szerepé' Vannak peisze derűs esetek is. Például e<*> menyecske sértödötter 'neakérdezte a vizsgálat után dr Farádi László egyetemi ma pántanártól: — Nekem csak kétszer kellett sóhajtanom, az ángyomnak meg háromszor. Miért tesz ilyen kivéieteket í doktor úr? Mire dr Farádi mit tehetett, mégegyszer ,óhajtatta a menyecskét, hogy ne kerüljön rossz ember hírébe. A eredményiét írásban is lerögzítették. Az eredeti kórlapokról készük másolat a falusa kéz - lő orvoshoz kerül, aki aztán végrehajtja az előíf-t kezelést és szükség esetén intézkedik a beteg klinikai beutalásáról. Számos rejtett beegség került napvilágra a váudoiambulancia útján. Különösen a tbc vonalán akadtak olyan egyénékre, akikről most tudódott ki, hogy máT huzamosabb idő óta fertőző betegek. A mozgó klinikát végfal kimerte utján a hatósági orvosók, a népi szervek és az MNDSz asszonyok segítsége és legmesszebbmenő támogatása. Komló, Magyarszék, llosszuhetériy. Ez a három község volt az OTI egészségügyi őrjáratának utolsó állomása. Komlón a bányászkultúrházban a nagy köz- ség vacsorán látta vendégül a vándor ambulancia dolgozóit. A nohárkös'zöníök során dr. Blaskó Róbert a megye tiszti főorvosának és hatósági orvosi karának köszönte meg értékes támogatását, Czérna Lajos komlói főjegyző a bányászok és parasztok háláját olmácsolta. A mozgó klinika fáradhatatlan műszaki vezetője, Csák János aztán Mayer József né akinek az ellátás mintaszerű megszervezése fűződik nevéhez, a baranyai MNDSz asszonyok segítőkészségéért fejezte ki köszönetét. Dr. Rihmer László bányahatósági .főtanácsos pedig a bányászok és orvosok testvéri jóviszonyára ürítette poharát. Ez a közössé!)! érzés tette meleggé és napsugarassá a hosszúhetényi elbúcsúzást is. Dudás Imre MDP járási titkár és Török Jenő körjegyző köszönte meg az OTI élcsapatának a községükben végzett értékes munkát. Már begyújíottták a motorokat, amikor küldöttség érkezett és meghívta a mozgó klinikát a cséplőmunkások és aratók mulatságára. A föld munkásai és egészségükre vigyázó orvosok így a fehér asztalnál is összetalálkoztak és együtt szórakoztak. és a Baranyát járt egészségügyi rohamd-apat pártunk, programjának volt az előli arcosa. Hála »és köszönet illeti őket márkájúikért, a megvizsgált és « fertőző ártalmaktól megóvott sokezer baranyai dolgozó nevében. Viszontlátásra, minél előbb, mórt a többi baranyai járásban is szeretettel várják a mozgó klinikát. (K. B.) A megyei népi bizottság ülésén beszámoltak a beszolgáltatás és cséiplés állásáról és több fontos határozatot hoztak az ősz; mezőgazdasági munkák zavartalan biz'osi. táséra. A földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy a gazdasági felügyelőségek az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésére december 31-ig ütem. tervet kötelesek készíteni. Ezzel kapcsolatban a megyei bizottság felhívja a falvak nép; bizottságainak figyelmé’, hogy az ütemterv végrehajtásában a leghaihatósabban működjék közre és felvilágosító előadásokkal serkentsék a parasztságot az őszi mezőgazdasági munkákra, amelyeiknek jó és az előírt időre elvégzése a demokrácia megerősi- tését és a hároméves terv sikeres megvalósítását mozdítja eíő. A traktorok és vetőgépek munkáját úgy kell beosztani, hogy elsősorban a szegény parasztság földjének megművelését kell elvégezni. Ugyancsak feladata a népi bizottságoknak, hogy a gazdákkal időben elvégeztessék a.vetőmag nedves csávázásit. A megyei népi bizottság elhatározz, felhívja a falvak .g&pi bizottságait, hogy " úgy a vetőmagakcióban, mint a földbérlöszö vetkezetek munkájában tevékenyen vegyenek részt és azt a legmesszebbmenően tá. mogassák. Az ülésen az MDP részéről Deák Lívia elismeréssel szólt a szederkényi népi bizottság éberségéről, amely lehetetlenné tette egyes népeílenes gazdák cséplési visszaélései'. Ügy a szederkényi népi bizottságot, mmt# a helybeli körjegyzőt például 'állította a többi népi bizottság elé. PALMA OKMA «.(htja a magyar ruggyantaásugváp, u Tizenegyezer növendék iratkozott be as új tanévben a pécsi iskolákban tantérSZTIPICS tánciskolája a Nőegylefben kedden, 14-én kezdődik ,2t Pécsett és a megyében mind az' általános, mind pedig a szakiskolákban befejeződtek a beiratások. megyében az iskolakötelezettek 85 százaléka ir»tkozott be a rendes beiratási idő alatt, a többire a pótbeirátások alkalmává' kerül sói Ez a szám azt mutatja, hogy a rendes időben más evekhez viszonyítva, néhány százalékkal több tanulót Írattak be. Befejeződtek a beiratások a pécsi általános iskolákban is, összesen 8077 növendéket vettek fel. Az is- kolánkéti megosztás a következő: Ágoston tér: 661, Bártfa utca: 338, Belvárosi fiú: 420, Belvárosi leány: 602, Egyetem utca: 647, Felsővám- ház utca: 314, Fiume utca: 750, Fürdő utca: 335, Gyárváros: *599, Istenkút: 93, Kertváros: 214, Hunyadi és Makár utca: 478, Meszes telep: 115, Szabadság út: 386. Zichv Gyula utca: 668, Nagypósfavölgy: 17, Pécsbányafelep: 472, Mecseksza- boics: 738, Baranyamegyei Arvaház 45, Szőlőhegy: 45. Tanítóképző gyakorló iskolája: 100 és Tanííónőképző gyakorló iskoláin 40. Ehhez még mintegy 200 kés'bb beiratkozó! kel! számí'ani, ezzel a pécsi általános iskolák növendékeinek a, végleges száma 8277- re emelkedik. A közép- és középfokú iskolák növendékei a következőképpen ősz lanak meg. Janus Pannonius: 960 Nagy Fajos: 500, Szent Erzsébe 1.lánygimnázium: 242, Szent Maréi tanítónő és óvónőképző: a tanítónő képző V. osztályába 50, a líceum' 11—III—IV. osztályába 142, az óvónőképző I. osztályába 50, összesen: 242, Állami Tanítóképzőben: az V. osztályba 48, a líceum II—III—IV. osztályában 140, az újonnan létesítendő, úgynevezett „helyi tantervvel” működő gimnázium V. osztályába pedig 40, összesem 228. Állami Délszláv Tanítóképző: 35. A középiskolákba tehát 1507 növendék iratkozott be. Igen nagy érdeklődés nyilatkozott meg a szakiskolák iránt te. Ezen a téren az iskolánkénti helyzet a következő: Állami kereskedelmi középiskola: 250. Kereskedelmi leány középiskola: 290. Ipari leányközépiskola: 180. Felsőipariskola: 240. Felső építőipariskola: 85, az idetartozó Dogozók iskolájának I. osztályában pedig 16. A Mezőgazdasági Leányközépiskolába a behatások Szentlörincen történnek, a Blnya-, Kohó- és Mélyfúró középiskolába pedig a behatások szeptember 7-én kezdődnek. előreláthatólag 150—160 növendéke lesz az iskolának. A zsemlye és a kenyér ára a vendéglőkben Az Országos Közellátási Hivatal közli, hogy szeptember 1 -töl a vendéglőkben 1 darab zsemlyéért 80 fillérnél, egy szelet ótdekás kenyérért 20 fillérnél több nem s/ámítható fel. Ehhez az árhoz semmiféle százalékot hozzászámítani nem szabad. Eddig az összlétszám -1221, de még ez a szám sem végleges, mert a legtöbb iskolában még pótfelvételre kerkül sor. A pécsi iskolákba tehát a következő tanévre 11.005 növendék iratkozott be, ami jóvaj túlhaladja a múltévi számot. Ez az adat többet mond mindennél.., Örizertevették a svifoos iáscnaSw SS-iegÉRvehet Az államvédelmi osztály őrizetbe vette a külföldről nem rég hazatért Endresz Jánoi és Till János jágónaki illetőségű sváb gazdalegényeket, akik a háború alatt SS önkéntesek voltak és a szlovákiai felkelés alkalmával Fülek községben résztvettek az elfogott partizánok kivégz‘sében. 1944 decemberében 35 nőt és gyermeket mészároltak le. hémtetteik- kel hazaírt leveleikben eldicsekedtek ismerőseiknek. kávéház, étterem, újjáalakítva szeptember hó első felében mecinvillk. _ •• •• nr sorozo Szeptember 15-én nyit a pécsi Nemzeti Színház A pécsi Nemzeti Színház társulatának tagjai egymás után érkeznek meg a városba. A színház veze'ősége már teljes tempóval megkezdte a megnyitás előkészületeit. Hétfőn délelőtt a színházban ünnepi társulati ülést tartanak, amelyen résztvesz a színészek szakszervezeté, nek képviselője is. A társulati ülés után azonnal megkezdik a próba kát. Évadnyitó darabként Gow „Mélyek a gyökerek” című, Budapesten nagy sikert aratott, színművét adják elő. Az első előadást szeptember 15-én, szerdán tartják meg. Az évadnyitóra választott színdarab témája az amerikai négerkérdés. írója a haladóczeliemu amerikai művészek csoportjához tartozik. Biztosak vagyunk abban, hogy ' színdarab előadása nem marad el a Budapestiétől. Biztosíték erre a társé-' lat első élvonalbeli garnitúrája. Szllvatermését legjobban nemes szilva pálinkaként (sziivórium) értékesítheti. Termését főzesse ki. bérb ■ Bérfőzés esetén 1 ül, nemr «zilv »pálinka önköltségit (adó ás főzési dijj jó! érett -ziivá- bál kb. 11—15 forint. Bérfőzést 14% vám e'lenében vállalunk. Tüzelő kőlt-e géi a főzde viseli. Nagyobb tétel esetór. hordókéi !■ ole,on- zünk. Uj, modern fözdénkben kiváló minősége» garantálunk. Kor'átolt mennyiségben szilvát kész árura is cserélünk . Termelői kedvezményes főzésre előjegyzéseket elícga- dunk. Főzés jelentkezés sorrendjében. További felvilágosításokat készségesen adunk személyesen vagy ;c efonon. ! Kovács Pál és Társa. Pécs, SiKlési-ét 4L I Tel.: 33*39.