Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-05 / 203. szám
PROLETÁROKBÓL - ORSZÁGÉPÍTŐK írta: PAJZS ISTVÁN ÍTj hősöket ünnepiünk Az al. kotó munka névtelen katonáit, akik üzemekben, bányák mélyén nagyszerű példaadással emel. ték a munka termelékenységét, lendítőerőivé váltak a munkaver. senynek, utat mutatva a szocialista termelés győzelme télé. Oj, .különös embereket. Néhány hónappal, néhány évvel ezelőtt ilyen emberek nálunk még nem voltak, vagy alig voltak, ma szerte az országban ezrével és tízezrével vannak munkásújitók, feltalálók, ésszerűsitők. rohammunkások, az egyéni teljesítményt nem egyszer két-háromszáz százalékkal emelő dolgozók. Vájjon má teremtette meg ezt az új szellemet az országban, vájjon minek köszönhető az a nagyarányú változás, amely mun. ká$pk tízezreinek gondolkodásában, az államhatalomhoz való viszonyában végbemegy? Isősorban annak, hogy társa* 4 dalmi rendszerünk népi de. mokratlkus Jellege, a szocializmus felé tartó útunk helyessége egyre határozottabban kibontakozik — emellett a dolgozóknak ma már nem a felszabadulás utáni nehéz viszonyok, vagy az infláció éhezése és nélkülözése között kell munkájukat iolytatniok, hanem naprél-napra, saját szemükkel 1 ifjak gazdasági életünk megszilárdulását, az életszínvonal fokozatos emelkedését. Rákosi Mátyás kecskeméti beszédében elmondotta, hogy a .munkásság életszínvonala az utolsó két esztendő alatt 43 százalékkal növekedett. Azonban hiba volna azt gondolni, hogy csak külső tényezők változtak meg nálunk Magyarországon, csak külső jelenségek alakítják ki azt az új szellemet, amely tömegével szüli a munkaversenyek hő^pit. Változás —egyre határozottabb változás állott be a dolgozó osztályok gon dóik idásában, általában a munkások egész hozzáállásában a termelés kérdéseihez. ttzáz esztendővel ezelőtt Marx ~ Károly és Engels Frigyes a Kommunista Káttványban megrázó módon ecsetelték a man kásosztály elnyomását és kizsákmányolását a kapitalista rendszer, ben. ,,Amily mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik — írja a Kiáltvány — ugyanolyan mér. fékben fejlődik a proletáriátns, a modem munkások osztálya, akik csak addig élnek, amíg munkát találnak és akik C6ak addig találnak munkát, amíg munkájuk a tőkét szaporítja. Ezek a munkások, akik darabszám kénytelenek eladni ma, gukat, éppoly áruk, mint minden egyéb kereskedelmi cikk... A proletárok munkája... minden ön, álló jellegét és ezzel minden ingerét elvesztette a munkás számára. A munkás a gép puszta kellékévé válik." Még kiáítóbban Ismerteti a munkásosztály _ nyomorúságát az őserede'.i kapitalista felhalmozás idején Marx Károly a Tőke című művében. A proletáriátns kizsákmányolása a tőkés rend fejlődésével nem enyhült, hanem még inkább fokozódott és tetőpontját érte el a fasiszta barbárság alatt és az imperializmus által leigázoti gyarmati országokban. Nyilvánvaló, hogy abban a társadalmi rendszer- ben, amelyben a munkás a „gép puszta kellékévé" válik, amelyben a munka kevesek számára fényűző gazdagságot biztosít, a proletáriá- tus számára pétiig a nyomort és nélkülözést állandósi'ja: a dolgozók ellenségesen állnak szemben a termeléssel — ellenségesen az egész társadalmi és gazdasági rendszerrel. A nagy szovjet októberi szo- cialista forradalom a történelem során először szüntette meg a munkásosztály kizsákmányolását, először szabadította fe! „áru” jellegétől a munkást, hogy a szocialista és kommunista társadalom nagyszerű perspektíváját nyújtsa számára. Az út népi demokrácia oiszágaiban js megtört a kapitalisták hatalma és megszűnőben van a töké* kizsákmányolás. A magyar demokrácia tervszerű céltudatos gazdasági politikája, a bankok, nagyüzemek, bányák álla. mosltása és tervgazdálkodása egyre kisebb területre szorítja vissza a tőkések hatalmát és biztosítja az állami és gazdasági életben a munkásosztály vezetőszerepét. Az' egykor kizsákmányolt dolgozó osztályok, vannak ma hatalmon és ez a tény válik egyre tudatosabbá a magyar dolgozók millióiban. ,,l!y- módon új munkásosztály^ új parasztság, új értelmiség van kialakulóban — állapítja meg a Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozata. — A munkásság nem elnyomott osztály többé és többsége, amely a népi demokratikus állam üzemeiben dolgozik, nincs többé kizsákmányolva." \/alóban a mi munkásosztá- ” lyunk nem elnyomott osztály többé, hanem a dolgozó parasztsággal szövetségben uralkodó, hatalmat gyakorló, az ország bélés külpolitikáját, termelését, gazdasági és kultúrélis felemelkedését munkáló, lrányftó, vezető osztálya a magyar társadalomnak Ez az, ami alapvetően megváltoztatja a dolgozóknak « termeléshez való viszonyát, ez az, ami szükségessé teszi.- hogy ez a termeléshez való új viszony necsak a munkások él csapatára, szűk rétegére korláto. zódjék, hanem nagy tömegére is kiterjedjen. Ez az, ami szükségessé teszi, hogy a. munkásosztály elsősorban a munkahelyeken, üzemekben juttassa érvényre a termeményelt, hogy társadalmi rendszerünk szilárdságát a termelés meny- nyiségi és minőségi növekedése mégjobban alátámassza. „A munka termelékenysége — mondotta Lenin elvtárs — ez végeredményben, az új társadalmi rend győzelme szempontjából a legfontosabb, a legfőbb dolog. A kapitalizmust azzal lehet véglegesen legyőzni és azzal fogjuk véglegesen legyőzni, hogy a szocializmus a munkának új, jóval magasabb termelékenységét hozza létre.” A munka termelékenységének ‘ * növelése terén kétségtelenül értünk el már eredményeket, kétségtelen, hogy ,a most lezárult munkaverseny alatt a munkások teljesítménye nem egy üzemben jelentékeny mértékben túlhaladta a háború előtti teljesítményt, azonban az eddigi eredmények korántsem elegendők. Nem elegendők különösen azért, mert éppen az elmúlt hetekben láttuk, hogy az egyes üzemekben elért eredmények még nincsenek bebiztosítva. Lehetetlen tartós kormányt alkotni a Francia Kommunista Párt nélkül- < Újabb sztrájkok és tüntetések Franciaországban A francia kormányválság szombaton reggel még mindig holtponton volt. Auriol köztársasági elnök hír szerint ismét Marie, volt miniszterelnököt kérte fel kormányalakításra. Schuman sikertelenségének oka az volt, hogy a mai helyzetben nem [ehet Franciaországban tartós kormányt alakítani a népakarat teljes figyelmen kívül hagyásával és a kommunista pártnak a kormányban való részvétele nélkül. Két közvetlen ok is volt. Az egyik az, hogy az MRP-ben súlyos ellentétek merültek fel. Pénteken délután egyes körök már az MRP várható szakadásáról beszéltek. A másik ok De Gaulle mesterkedése, aki arra utasította híveit, hogy csak úgy vállaljanak szerepet a kormányban, ha az kötelezi magát a képviselőház feloszlatására és új választások kiírására. A francia népi megmozdulás egyre nagyobb erővel követeli a demokratikus kormány megalakítását és a békekérdés rendezését. A mozgalom erejét országszerte fömeggyű- lésck és sztrájkok jelzik. A oárisi és páriskörnyéki vasútj műhelyek dolgozói figyelmeztető munkabeszüntetést rendeztek. Több vidéki gyár és bányavállalat dolgozói is abbahagyták a munkát. Garonne-megyében a kereskedők és a parasztok is csatlakoztak 0 munkásság mozgalmához. A Francia Kommunista Párt nyilatkozatot tett közzé, amelyben a következőket mondja: — A tények azt mutatják, hogy 'lehetetlenség, erős és tartós kormány megalakítása a Francia Kommunista Párt nélküL — A Francia Kommunista Pár kés7, vá’íaíni a demokratikus egy- ségkormánylian ráháruló felelősséget, hogy a gazdasági és pénzügyi talpraálláshoz nélkülözhetetlen politikával biztosítsa a munkásosztály és a nagy dolgozó tömegek vásárlóerejének kiegyensúlyozását, megmentse a nemzet függetlenségét, védelmezze a köztársaságot és építse a béke művét Tárgyainak a berlini főparancsnokok Németország négy szövetséges katonai főparancsnoka Berlinben, röviddel 12 óra után összeült az ötödik tanácskozásra. Szokolovszkij tábornagy rendeletet adott ki a németországi szovjet övezet lakossága élelmezésének további javítására. Ezzel kapcsolatban a német gazdasági bizottság elnöke, Rau, kijelentette, hogy különösen a munkások és gyermekek ellátását javítják meg. A fejadagok felemelése ‘mintegy 16 millió embert érint. Rau köszönetét fejezte ki Szokolovszkij tábornagynak az éíe’mezési helyzetet javító intézkedéséért. Blhán ieovrék Grcrflfinr87áow*fc Az albán' kü'ügyminlsz'érium tiltakozó táviratot küldött Lienek, az Egyesült Nemzetek szervezetének főtitkárához, mert szeptember ?-án a görög kor- mányhadsereg egy katonai egysége könnyű és nehéz aknavetőkkel behatolt albán területre és tüzelni kezdett az albán őrségre. A tiltakozás kifejti, hogy a görög moharrho-fasiszták eljárása a nemzetközi jog és az Egyesült Nemzetek alapokmányának nyílt sárba- fiprásat jelenti és ezt a kihívást az angol-amerikai imperialisták sugalmaztákAz angol rádió Palesztinái tudósítója megerősíti annak az arabzsidó megegyezésnek a hírét, amely szerint Jeruzsálem város területén is megszüntetik az ellenségeskedéseket. A Times tel-avivi jelentése szerint a zsidó állam hatóságai 606.000 zsidót akarnak Európából Palesztinába betelepíteni. Az Irgun közölte, hogy egy hónapon belüt feloszlatja fegyveres erejét egyesül a kormány felügyelete alatt működő Haganah-szervezet- tel. lés sok helyütt ki van téve a han gúlát, a szervezés vagy egyéb külső körülmények által okozott ingadozásnak. Különösen szembeöt. lően mutatkozott ez a pécsi üzemek egész sorában, ahol augusztus 1. után lezuhant a termelés grafikonja, ami egyedül a szabadságot, (ásókkal nem magyarázható meg. Es nem magyarázható meg kütö- nősen a bányák termelésénél, ahol a legszembeszökőbb visszaesés éppen a vasasf Petőfi-aknánál mutat, kozik, amely pedig az első versenyben élüzem, a MESzHART leg jobb és az ország második legjobb aknája lett. A( ilyen hibák azt mutatják, hogy nagyon sok még a tennivaló a munkaverseny Jó megszervezése, az ellenőrzés, a kritika és önkritika fokozása és az egyéni felelős vezetés meghonosítása terén. Vannak azonban biz'ató jelenségek is, amelyek azt mutatják, hogy a lanyhulás után lábra- kap az üzemekben az ÚJ verseny- szellem, hozzáfognak a hibák kijavításához, mint ahogy azt a Kokszmüveknél is megkezdték. Ezekbon a napokban, amikor a népi demokrácia élsőfzben tünteti ki pénzjutalommal a legkiválóbb dolgozókat, Ismét új ösztönzést nyer a munkaverseny, isméf új erők szabadulnak fel az alkotó munka számára. A vasasi Petőfi, akna dolgozói a múlt héten jöttek össze, hogy megvitassák elmaradottságuk okait é6 az a tény, hogy vájárok, szakszervezeti emberek, külszini munkások és csapatveze- tők komoly felelősségérzettel, nyil! önkritikával és a felszabadult dolgozók éber lelkiismeretével mutattak rá a hiányosságokra, azt bizo. nyitja: a munkásosztály soraiban egyre jobban terjed az a felismerés, hogy a munka termelékenységének állandó növelése nyitja meg cfcak az utat a jólét és a szocializmus számára. Sezimova Ibtihan giisetik e! Bcnest A csehszlovák kormány elhatározta. líogy Benes volt elnöknek állami temetést rendez. Az elhunytat kívánságának megfelelően Sezi- movo Ustiban temetik el. A köztársaság hivatalos gyásza szeptember 16-ig tart. Benes özvegyének miniszteri járandóságot folyósítanak. Benes orvosa a Csehszlovák Távirati Iroda munkatársának elmondta, hogy a volt elnök betegsége 19í3-ban kezdődött Angliában, Ekkor lépett fel először a magas vérnyomás és szédülés. A múlt hónap 19-én az agy ereinek elmeszesedése -nagy erővel jelentkezett. Beszéd-, mozgási és nyelési zavarai voltak. Augusztus 30-án elvesztette eszméletét és másnap jobboldali hüdés érte. Azóta öntudata nem tért vissza. 30.000 nyugatameríkai dokkmunkás pénteken sztrájkba lépett és ennek következtében az Egyesült Államok csendes-óceáni kikötőiben megakadt a hajózás, ___ ... __ |U ég csak a kezdetén vagyunk az új mnnkaversenynek, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai nyomán az új tervek a szemünk láttára telnék meg lüktető élettel. „Ostobaság lenne azt gondolni — mondotta Sztálin a Szov- jetúnió gazdasági funkcionáriusainak értekezletén —, hogy a tért melési terv nem egyéb, mint számok és adatok felsorolása. A valóságban a termelési terv az emberek millióinak eleven gyakorlati tevékenysége. Termelési termünk realitása — a dolgozók milliói, akik új életet alkotnak" Meg vannak-e nálunk ezek az új életet alkotó új emberek? Igen megvannak. Száz és százezrével vannak uolgozók, akik tudatában vannak annak, milyen döntő változás ment végbe ebben az országban, amelynek munkásosztálya a földesurak és tőkések elnyomott próletáiia- tusából az ország építőjévé lett. Ez a munkásosztály adja a mdnka új hőseit, fejleszti naggyá iparunkat, segftj győzelemre termelési tervünket. Ez a munkásosztály aratta a Magyar Dolgozók Pártja, pák vezetésével az elmúlt hónapok és esztendők sorozatos politikai -ikeréit. Győzelmet aratott a földreform idején a nagybirtokosok felett és az államosítással kihúzta a gazdasági hatalmat is a tőkésosz- iály talaja alól. Ez az új munkásság legnagyobb biztosítéka népi demokráciánk további győzelmeinek építője új diadalmas társadalmi rendünknek.