Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-30 / 224. szám
2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ r»« SZEPTEMBER M Tegnap este kivégezték a móri szovjet emlékmű felrobbantóit A budapesti röc-nönitétö bíróság szerdán kezdte tárgyaim a móri zovjet emlékmű felt óbban tóinak bűnügyét. Stumpf Alajos vádlott Irrem do Ma, hogy 1944-ben egy német kémelliáritó osztag parancsnoka megbízta az úgynevezett Dráva-iégió szervezésével, amelynek feladata a dunántúli olaj. vidékeken megkísérelt szabotázsakció letörése lett volna. Stumpf -:iaga válogat a ki a Németországba indítóit leventékből a légió tag- lit, 200 embert, majd ezekkel a íront közeledésekor á’:vonutil Jugoszláviába. Amikor onnan vlssza- ■erülfek, a légió megmaradt na- yobb mennyiségű robbanóanyagát szétosztotta a volt légionáriusoknak, köztük Albrecht Imrének. — Stumpf Alajos a továbbiakban elmondotta, hogy ez év szeptember elején felhívta Albrechtét, hogy haladéktalanul küldjön neki Mórra robbanóanyagot. Ez meg is törtem és szeptember 20-án Harpauer lakásán megtartották az első megbeszélést. Első kísérlet kém- a móri szovjet hősi emlékmű felrobbantását határozták el. Ezután következett volna az MDP helyi szervezetének, majd a bányászüdülőnek a felrobbantása. A merényletről azt vallóira, hogy Harpauedrel együtt szép ember 24-re virradó éjszaka helyezték ej a robbantó készüléke: a szovjet hősi emlékmű talpazatán és az időzítő készülékkel ellátott gyutacsé: működésbe hozták. Harpauer György vallomásában elmondotta, hogy annakidején önként jelentkezett Németországba Hunyadi páncélosnak. Délután három órakor hírdetet ítélete: a rögtönitélö bi>róság dr Sarlós tanácsa. Stumpf Alajost és Harpauci Györgyöt halálra, a fiatalkori Stumpf Jánost 10 évi fegyház büntetésre, Abrecht Imrét pedig éle'tfogytigiani fegyházra Ítélte, Az íté'et kihirdetése után a bíró' rig kegyelmi tanáccsá alakul: át. A kegyelmi tanács Stumpf Alajost és Harpauer Györgyöt nem talált a kegyeiemre njéi ón,alk és így a halálos ítéletet azonnal végrehajtják. Stumpf Alajost és Harpaeur Györgyöt, akiket a budapesti rög- töroitélő bíróság a móri szovjet hősi emlékmű felrobbantása miatt jogerősen halálra r élt, szerdán este fél 7 órakor a Gyűjtőfogház udva- rán .kivégezték. Pénteken este 6 órakor Újhegyen bányász aktívái tart a Ha délelőtt kibővített megyei választmányi ülés A Magyar Dolgozók Pártja baranyamegyei bizottsága sorozatos akti vagy üléseket rendez a tagfelülvizsgálattal kapcsolatos teen. dók megbeszélésére és a politikai bizottság emlékezetes határozaté- nak ismertetésére. Ma, csütörtökön délelőtt 9 órakor a Magának .almazoltak szakszervezetének székházéban megyei aktívát tarta- nak, amelyen a megyei választmány tagjai és a párt vidéki veze- öl vesznek részt- Pénteken este 6 órakor az újhegyi bányászott- honban A c z é I György elvtárs beszél a bányászszervezetek új feladatairól. Ugyancsak Aczél elvtárs tart beszédet a szombat esdi nagyaktiván a Munkáskaszinó nagytermében. Vasárnap reggel 8 óra. kor a Munkískaszinóban tartják az • egésznapos megyei oktatási konferenciát, amely megtárgyalja a párt ideológiai és oktatási munkájának kérdéseit. Hei ka én is köztelek tennék... Boldog ifjúság a hintává! felszerelt sétatéren Néhány napja az Alsó-Séta!ér óreg gesztenyét árnak csendjét rsi- vitelő gyermekzaj veri fel. Boldog visongások, apró kacajok röppennek a légben. Mintha a Szení-Ivánéji Aon tündérserege költözött volna a Sétatérre, szőke, barna apróságok hencuroznak a pázsiton, kipirult arcocskával hintáznak a fák közöt;. — Páx napja szereltette fel a város a hintát és a többi játékokat, — mondja Somogyi Imre parkőr, kinek munkája megszaporodott, mert nemcsak őrködik, hanem bi>- áskodlk is a yermekek kö- ött. — Igen — londja rnoso- iogva — gyar- ckbiró lettem. Sokszor kell igazságot tenni közöttük, egyik- másik fickó cgészinap elülne a hintán és nem engedi a másikat ját. szaru. De szívesen csinálom, nagyon szeretem a gyerekeket. Az öreg nyugdíjasok és a lég- gömihárusttó is csillogó szemmel, derűsen figyelik a játszó gyereke- keíü Megkérdezzük tőlük, hogy nem zavarja őket túlságosan & gyermek-lárma? — Egyáltalán nem — válaszolja Horváth János nyugalmazott városi tisztiviselő. — Ha nem szégyellném magamat, én is közébük áönék. Valósággal a saját gyermekkoromat juttatja eszembe, amint nézem őket. Jóleső érzéssé! hagyjuk el a ját. szóteret. A Sétatér már nem a kiválságosok gyermekeinek a játszóhelye. Vidám pajtásságban együtt látni a vasmunkás gyerekéi az orvos gyermekével, az asztalosét a tisztviselőével. Leomlott a válaszfal, amit a múlt állított szándékosan, még az apró gyermekek közé is. stanKov.es prtoenje A Pravda Dapcsevics "tábornok. ról, a hóhér Rankovics pribékjéről írl cikkében emlékezhet arra, hogy la Tltó klikkjében íőhóhér szerepet Jjátszó Rankovics ügynökei gáládul meggyilkolták a jugoszláv felszabadító harcnak & hősét, Jovano- vics vezérezredest. Ez a gaz’iett felháborodást keltett nemcsak Jugoszláviában, de az összes népi demokratikus országokban. Az egy. öntetü felháborodás láttára Rankovics megbízta pribékjeit, hogy mossák el a nyomokat, igazolják az aljas gyilkosságot és rágalmaz, zák meg Tito klikkjének áldozatait. A hóhér Rankovks pribékjének szerepét vállalta magára Dap. csevics jugoszláv tábornok is. A Bolhában közölt beszéd szerint Dapcsevics TKo nacionalista frakciójának szokásos fogásához folyamodott: Jovanovicsot „árulónak” nyilváníloitta. Csakhogy ki ne tud. ná, hogy a hóhér Rankovics bandája, amelynek Dapcsevics szolgálatába állt, éppen azért gyilkoKa meg Jovanovicsot, mert nem aíart Jugoszlávia árulója lenni, nem akarta elárulni a Szovjetúnióval és a népi demokratikus köztársaságokkal való egységirontoi Jova- novics egyébként nem az első azok közül a becsületes emberek közül; akiket a Tiíó-csoport rágalmazóan árulóknak nevez. így rágalmazza mindazokat, akik nem értenek egyet nacionali&ta, antileninis’s áruló politikájával. Jugoszlávia né. pelt azonban nem sikerült becsap. —-------------------------------------------r A II« f «» ■ f . 4 romániai vagyontárgyak bejelenlé«e A romániai CASBI kezeléséber lévő magyar vagyon árgyak visz- Ezaszolgá.ta;ását október hó 24-ic kell a pénzügyminisztériumnál két. vényezni. Aki ez idő alatt kérvé nyét nem adja be, annak vagyona a román államra száíl. Vagyon'ár. gyak alatt ér endök a CASBI kezelésében lévő ingóságok: háztartáshoz tartozó bútorok, edények, képek, szőnyegek, varrógépek és egyéb a mindennapi é!e‘ben használatos tárgyak. A feloldás Irán i kéréseket a pénzügyminisztérium összesítő jegyzékben juttatja el az illetékes román hatóságokhoz. Bányásagyermekeh látogatáséi itatásán A Bártfa-utcai általános iskola harminc felsőosziályú fiú- és leánytanulója vasárnap a MES/HART által rendelkezésre bocsátott teher, autón Baksára TÓndult. Szeretette! jes fogadtatás után a sporlpályán kedves műsoros ünnepélyt rendeztek, ahol a 'tanulók népi táncokat és egyéb szórakoztató számokat mutatott be. A jól sikerült műsor után a baksaiak uzsonnára vendégül lá'lták a pécsi bányászgyere keket. Az előkészítés munkáját Váron Kálmán igazgató és Binder Irén tanítónő végezték, míg a pécsi gyermekek vendéglátása Váron Kálmánná és a lelkes kis bak sai pajtások érdeme. ni, nem sikerül igazolni a gaztett tét. A demokrácia és a szociafiz* mu* minden őszinte barátja tudja, k; gyilkolta meg Jovanoviésot 'és miért — Írja a Pravda. Törökország kiárusítása A moszkvai rádió tárák és külföldi sajtóhangok nyomán foglalkozik Törökország gazdasági helyzetivel és arra a megállapításra jut, hogy a török kormány által kötött egyezmény következtében at ország egyre jobban elveszti függetlenségét. A kormány ma mártírja az egyik törők lap — ha akarná sem tudná megállítani at amerikai áruk Törökországba özön- lését és az ország természetes kincseinek olcsó pénzért való klórul!' tását. Teljes mértékben Amerika gyarmatává váltunk." Valóban, Törökország példája a legszcml élt élőbben leplezi le at amerikai diplomácia és a Marshall- terv igazi arcát. A segélyprogram keretében az amerikaiak kimustrált fegyvereket sóztak az országra, ugyanakkor beültek a török bankok és gazdasági vállalatok pozícióiba. Ar ország gyarmati sorsa annál súlyosabb, mivet fl hazai uralkodóosztály népellenes politikája nemcsak a dolgozókat nyomja cl, de szembefordult azzal az egyetlen országgal, amely segítséget nyújthatna az ország függetlenségének a megvédéséhez — a szocialista Szovjetunióval. Éányászok díszfelvonulása a szovjet film ünnepére Pécs város dolgozió, diáksága, fegyveres alakulatai, a bányászok szimpátiatüntetést rendeznek a szovjet filmbemutatók alkalmával ma, csütörtökön délután fél 6 órai gyülekezéssel. Találkozó a keleti részről a Fémipari iskolánál: Irányi Dániel tér, Kossuth utca. Széchenyi tér, Ferenciek utcája, Kórház tér és Rákóczi-út. A nyugati részről gyülekezés a Megyeri-út- nál: Doktor Sándor utca. Szent István tér, Janus Pannonius utca, Bákóczi-út. Az ünnepi tüntetésen résztvesz a katona- és bányászzenekar is. A Szovjet-Magyar Művelődési Társaság kéri a város lakosságát, hogy a házakat lobogózzák fel. A három díszbemutatóra jegyeket a Társaság székházában lehet igényelni. Pénteken kerül bemutatásra az Apollóban a „Szibériai Rapszódia" c. szovjetfilm. A díszelőadáson dr. Gyetvai János főispán és Alexits György \ Hitelszövetkezet megvédi a dolgozó parasztságot a kizsákmányolástól Ankét a Pécs és Vidéke Hitelszövetkezetnél Mária, Majorossy, Felső-Malom és államtitkár tart beszédet A pécsi Hitelszövetkezet szerdán déliben tartót1 a fenn állása óta első tagértekezetét, amelyen Geller B. Miklós mondott beszédet. Felszólalásában hangoztatta, hogy az értekezletnek különös jelentőséget ad az a tény, hogy a szövetkezeti kérdés döntő jelentőségű a demokrá. c.iában. Rámuta ott arra, hogy a Pécs és Vidéke Hitelszövetkezet 47 éves fennállása alatt először történt meg, hogy tagjait Összehívta a szövetkezet problémáinak megbeszélésére. Beszéde további részében kiemelte, hogy a hitelpolr ikám keresztül is a dolgozó parasztság felemelkedését, a falusi kizsákmányolok befolyásának szűkítését és a földművesszövetkezetek megerősítését kell szolgálni. Felhívta a figyelmet a takarékbetét gyűj.és fontosságára. Kirsch- ner Ferenc az iparosság nevében annak fontosság,át hangoztatta, hogy a Hitelszövetkeze: nagyobb támogatást adjon az iparosságnak. Ezután Molnár Károly MOSzK igazgató kijelentéi.e, hogy a szövetkezeti hálózat működése _ a tagoktól függ, a kormányzat lerakta a szükséges alapokat. Taníos János a felszabadulás óta töri ént politikai és gazdasági vál ozasokról emlékezett meg és ezzel kapcsolatban a szövetkezetek óriási szerepét méltatta. B. Nagy Gusztáv a szakmaközi bizottság üdvözletét tolmácsol"®; majd dr. Banna Aladár igazgató számoll be a szövetkezet életéről. Megemlékezett az eddigi nagyjelentőségű hitelakcióról, amelyek a jövőben még bővülnek. A Hitelszövetkezet kizárólag » termelés érdekeit előmozdító Igényeket szolgál ki, a hitelt más célra felhasználni nem szabad,, ez: a jövőben ellenőrzik. A jövőben csak csoportos házépítő akcióra adihafó hitel, egyéni igényeket nem elégítenek ki. f\ statárium korlátozása A kormány a mai nappal igen jelntős korlátozásokat rendelt el a rög.törtbíráskodás terén. A hivaia' ios lap részle esen'közti az ezzel kapcsolatos intézkedéseke:. Elsősorban megszűnik az éjjel vagy felfegyverkezve, vagy több személy által együtt és köztteen elkövetett beiöréses lopás bűntettére. Megszűnik továbbá a rögtönbírás- kodás a gazdasági rend érdekét súlyosan sértő bünite lekre. Ezzel szemben továbbra is ha- tályban marad a gyilkosság- szándékos emberölés és rabló” bűntettére, továbbá a robbantószer- és robbanóanyag előállításával, beszerzésével, tartásával és használatával elkövetett bűntettekre elrendelt statárium. HL szovjet-film ünnepe október 1, 2 ós 3-án Uj társadalom uj művészet a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság rendezésében az APOLLO-fiimszinházban OKTÓBER 1-ÉN: este 8 órakor díszelőadás. Bevezetőt tart: DR. GYETVAI TÁNOS főispán, ünnepi beszédet mond: ALEXITS GYÖRGY államtitkár. Bemutatásra kerül: SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA Sztálin-díjas kitüntetett 6zínes filiiiosodu. OKTÓBER 2-ÁN: délután 6 és este 8 órakor. Tengerészbecsület Sztáiin-dí.jas, ragyogó tengeri zenésfilm, lebilin- oselő, izgalmas műremek. OKTÓBER 3-ÁN: délután 4, 6 é-s este 8 órakor. Mese a fűzmadárról Csodálatos színes, egész estét betöltő művészi rajzfilm, mesejáiék. najjy családjából kialakult művészek természetes alkolásai.