Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-19 / 215. szám
I MU 5ZBPTHMBER It. DUNÁNTÚL! NAPLÓ A” Épülnek és szépülnek a baranyai falvak December végéig! millió 373 ezer forintot fordítanak tervberabázásekra Az Országos Tervhivatal jóváhagyta a baranyai községek öthónapos terv beruházásait és a segélyre szoruló falvaknak terv- hitelt szavazott meg. A megyei számvevőség most dolgozta fel a lervberuházások anyagi számvetését és ennek eredményekén, megállapították, hogy decembe, 0égéig a beír any ni községek 1 millió 171 ezer forintot fordítanak építkezésekre. Ebből a jelentés összegből 479 ezer forint Wik a Tervhivatal államsegc lyére, míg 939 ezer forintot a községek a maguk erejéből ru háznak be. Az öthónapos munka terv kereken 200 tételt sorol fel. A kimutatásban megtaláljuk a községek r ükségesebb biámyaiaak stir- pótlását. Utak, járdák, hitek, napközik, orvoslakások épüllek, telefont szerelnek fel, tehá ilyaD hiányokat pótolnak, ame- yek már évtizedek óta foglal- (oztatták a falvak lakosságát, ie állami támogatás hiányában 'em tudlak terveiket megvalósí tini. A búnyássksínnéguk n her uh úszások élén A beruházások sorál a megye ta/eti be. Még ezévben teljesen ^fejezik a siklósi járási jegyző, aki* építését 130 ezer forint öltséggel. Ezt az összeget teljes (énében a Tervhivatal fedezi i megyei útalap a maga ereje 'ól 138 ezer forintot fordít az hak és 150 ezer forintot a hidak talyreáilftására. Ezek a munkálok is erőteljes tempóban folyik, hogy még a tél beállta élőíi Pfltlbehozzák a megye légii*- •lmasabb útjait és hídjait. A községek létesítményei soráén a hány á*.zközségek vezetnek len állnak háztartási oona át a legjobban A legjelentősebb ttuhézásokat Komló haltja %re állami támogatás nélkül, laci ánicsarnokot építenek 20, 'ndbebózzák az orvos és jegy- 5i lakást 9—9 ezer forintos Sltséggel, 14 ezer forintot fordí- üialc a Kaszárnya patak s/.abá °vására, közkutat létesítenek 1 ezer forintos előirányzattal, ■ ezer forintot tesz ki az utak 1 árkok karbantartása, 5 ezer rinttal járulnak hozzá az is helyreállításához és rende- * a temetőt 11 ezer forintos üteggel. •épülnek a napközéi, S'ászvár gyermekjátszótérre 2 útpálya javításra 2, napköz than létesítésére 2, tűzoltószer r felszerelésére 3.734, tűzoltó ''kendő beszerzésére 6 ezer fo- Wot fordít. Mágocs a község Pár "hozza rendbe ló ezer fo «tos költséggel, ennek felét a irvhi varai fedezi. Baranya Prjlryörgy egészségházra 9 erei 'r‘ntót vett fel költségvetésébe ‘ pzt az összeget is a Tervhiva | folyósítja. Az alábbiakban a 'fvliivataf által nyújtott seid* a beruházási összeg után tPéielben közöljük. Bnranya- fr>'györgv a községháza tataro- s* 2600 1877) forintot fordít, 9’lözi létesítésre egyenként ,p«r forintos költséggel és 1 rrvh.ipalul teljes összegű tálaláséval Bárány aszentgyörgy. "y fletoehch, Kán, Ág és Mainak, míg Bikái és Szalat- * mr,guk fedezik a költsége Magyaregregy községháza bő ^ere 10 (10), Mecsekjánosi gépháza átépítésére 50 (20) _r forintot fordít. Ditnaszek- erejéből szintén na- Miarányú bemházásokat esz- Gyalogjárók építésére f0> «*upjavfté»re 20-830, ezer forintos költséggel artézikutat furat és 10 ezer forintot szavazott meg járási szeretetház 'létesítésére. További kisebb-nagyobb beruházások még: Babarc községháza javítása 5575 (4368) forint, Heriközségi épületek rendbehozására cegtöttös és Udvar napközit ál- 11.575 forintot ad. Németbólv 50 lit fel ezer, illetve 1594 forint költséggel. Somberek: kullúrház helyreállítása 5, Aiecfekalja iskola bővítése 10, Görcsöny körorvosi lakás helyreállítása 18.600 (14933), Vasas közvilágírás kiH. issdomemy jövőbe Irta: Jolicí Curie S enk] sem vonhatja kétségbe, hogy -j tudomány mind az anyagi, mind a szellemi javak leggazdagabn forrása. A történelem bőséges adatokat ad arról, hogy miképpen nyújtott a tudomány segítséget az emberiségnek a betegség, éhség és a természet romboló erői elleni küzdelmében' Sajnos azonban arról Is sok ada tot szolgáltat, hogy a tudományos eredményeket gyakran ártalmas bővítésé 6, Hird körállatorvosi módon használják lel. A tudó- ___c__mány kettős arca, mely hol pü let bővítése 8 (8) ezer forint. Telefon besxerelés* kör orvosi lakások Paloiabozsok újjáépíti a kör jegyzői lakást 35 (20) ezer fo rintos költséggel, Pécsvárad a körorvosi lakást fejezi be 35 ezer forint előirányzattal. Piskó bevezeti a telefoni és erre a célra 10.141 farmtól fordít. Villány a járdákat javítja meg. Előirányzat 10.622 forint. Egyházaaha- raezrti a körorvoei lakást fejezi be 40 (40) és végül Kémes a kör- orvosi lakást tatarozza 10 (8) ezer forint összegű beruházással. Amin! dr KussinSzky Kornél tcrvmegbízottól értesülünk, a be ruházási munkálatok már min deniitt megindultak. A közel másfélmilliós összeg a falvak kisiparosainak i$ jelentős munka- alkalmat biztosít, a községek pedig olyan létesítményekhez jutnak, amelyek időtállóan hirdetik és bizonyítják, hogy a népi demokrácia mindent elkövet a baranyai falvak újjáépítésére. Félévi bort önre Naumov Pál pékmester* A pécsi munkásbiróság dr. M»'- nár Béla tanácselnök einöklésével szombaton 'árnyalta Szabó János magántisztviselő, Naumov Pál pékmester és Kapitány , Géza kereskedő közellátási bűnügyét, amit lopott kenyér je gyekkel való üzérkedéssel követtek el. A vádirat szerint Szabó János 26.80 mázsát kitevő érvényes kenyérjegyet szerzett, amibő; Naumovnak 25.60 mázsára szólót átadott hiánya pótlására Kapitány Géza pedig 120 kilós hiányát akarta fedezni. A törvényszéki tárgyaláson Szabó jótevő, hot romboló, aszerint, mi lyen célokra használja eredmé nyeit az ember, váltakozva félelmet . és reménységet kelt. Nem le. hét tagadni, hogy korunk sok cc hézsége abból származik, amit helytelen utakon vitt tudomány nak lehetne nevezni. A 'égiháború és az atombomba által okozott hallatlan pusztítás komoly figyelmeztetés és voltaképpen érthető visszahatást kellene, hogy kiváltson bedőlünk. i ff éxdés, tanácsos volna-e ezért a laboratóriumokat bezárni és megelégedni az eddig elért 'eredményeikkel. Ha ebbe a tévedésbe esnénk, úgy a természet ezt előbb vagy Utóbb 'borzalmasan megbosszulná. Éppen ellenke. zőleg, minden tudományos eszközzel törekednünk keli arra, hogy jelenkorunk komoly problé márt megoldjuk. Nézzük például azt a harcot, melyet korunk két nagy pusztító erejével: a tüdő visszavonta beismerő vallomását és azt állította,' hogy a közellátási hivatal tisztviselője,! vésszel" és a rákkal szemben foly Ruzsinszky Irén küldött általa egy| tat a tudomány. Ez a két vészedé csomagot Naumovnak. 0lem nagyobb károkat okoz. mini A csomagban kenyér jegyek volUk.2b^|?l®\)' háború. Érthető, hogy Az ügyben máé szerepe nem vo!í|mle,öbh meg akar szabadulni tőle A bíróság Naumov Pált közellátási *z ^henség- Ki tudja azonban, érdekeit veszélyeztető büncselek-fl"^ ® , "laf^ban az eilemeny miatt 6 hónapi börtönre ésJnükJ°lYUito» küzdelem még ». 3 évi jogvesztésre ítélte, Kapitány»SY^hh veszedelme ? Éppen az el- Gézát felmentette, Szabó Jánosiraú,‘ .néhány év adott útmutatást ügyét pedig elkülönítette és a leg- , közelebbi tárgyalásra megidézte Ruzsinszky Irént is. A bányá »»kerület patronáxsenopnrtjai 19 iskolát hoztak rendbe 30 ezer forint értékben A bányészkerület patronázs csoportjai befejezték az önként vállalt iskola helyreállításokat. 19 iskolát javítottak ki és hoztak rendbe 29.511.80 forint értékben. A MHSzIlART és a M.ASz dolgozói fáradtságot nem ismerve vasárJegygyűrűk, > svájci karórák rrany ékszerek, nyakláncok ezüst ajándéktárgyak Krimker és Sánta órás, ékszerész, 'átszerészekué lókai-tér 9 g*. mai Szegletes, erős tanai íienzinkannáli 20 literas Wehrmacht kaphatók cégnél, Doktor Sándor ét. t3 >e2 egy hasonló kérdésben. Az atomenergia felhasználása vált lehet ségésivé egy tudományos felfedezés segítségével, amihez erőteljes ipari támogatás vott szükséges. Sajnos, az atomenergiát az amerikai imperialista tőkéscsoportok világuralml törekvések szolgálatába igyekeznek állítani. 'JJIiedlg az atomenergia olyan * lehetőségeket rejt magá ban, melyek adott szociális kőnapokon kimentek a vidékre és az ***** 0,Y“ ethanyagolt felekezeti iskolákat ®ényt_>elentenenek az «»henség- kedves otthonná varázsolták a fn- ——am—rw—im■■■«, Iusi gyermekek részére. A falvak népe újból megbizonyosodhatott arról, hogy a magyar munkás együttérez a falusi dolgozók széles rétegével és mindenben segítségére siet, ha arra szüksége van. A báuyászkerület patronázs cső portjai a következő iskolákat hoz Iák rendbe: Bclvárdgyula, Püspök bogád, Pécs-gyárváros, Kojár újhegyi szőlő, Kozármisleny, Vé- ménd, Üszög-puszta, Nagyárpád, Vasastelep, Hirdi, Görcsöny, Gyii mölcsény, Ftakóca, Szúgy, Mánfa Mecsekjános, Magyarszék, Risbaty- tyány, Komló. |$ nek, mely jelentőségében messze felülmúlná azt a borzaimat, amit a Hirosimára és Nagaszokira ledobott atombomba okozott. Az emberek nagyrészo ma fél az éhségtől és fél attól, hogy föl. dünk energiakészletei kifogy nak, bár ez az utóbbi veszély még elég távoli- A tudomány eddigi felfedezései olyan gazdag termést biztosíthatnak, hogy a művelhető föld egy Tésze Is elég volna az emberiség élelmezésének termelésére. A megmaradó földet olyan növények termelésére lehetne használni, melyek a nap energiájának segítségével a legértékesebb nyersanyagok összetételét nyújtják. Uj iparágak létesülnének, melyek ’'fennensek és mikro, organizmusok (erjesztő anyagok és szabad szemmel nem látható szerves anyagok) útján, tehát magának az életnek a segítségével, ezeket a nyersanyagokat a legértékesebb készítményeikké dob górnák fel. U gyanebben a «zenemben kel. lene a tenger melegét, a mocsarakban és a szélben rejlő energiát hasznosítani. Az urániumból és thornunból nyert új energiaforrás Igen nagy reményekért ébresztett, melyekben nem 1« fog senki sem csalatkozni- Ez az új energiaforrás azonban olyan nyersanyagból állítható eiö, aio lyet a föld mélyéből kelt kibányászni. A nyersanyagkészletek egy szép napon kimerülnek. Azt hiszem, lehetséges lesz az urán- rétégekben gazdagon előforduló rádium-elemek bői olyan anyagok előállítási módját megtalálni, melyekhez hasonlót eztdőczerfc: csak a természet tud szolgáltatni, mint amilyen pl. a növényi klcroíil. Lehetővé válik majd ilymódon' ezekből a rádium-elemekből a napenergia segítségével olyan anyagokat előállítani, melyek még a kloroíilnál is aktívabbak, min* például a karbont, melyet szénbányákból nyerünk, de kazánjainkban elégetünk és ezzel használhatatlan ezénoxlddá válik' Ma már azonban Télfeltételeink mé. lyenjáró és kedvező változásai mindinkább megvalósíthatóvá válnak. Lássunk munkáhpz. Hárítsuk ol azokat az akadályokat, melyek társadalmi berendezkedésünk át. alakításának útjában állanak. Munkánk hamar és gazdagon fog gyümölcsözni. • 4 karátos karikagyűrű Kiggő, !áuc slb svéiet órák Bálintnál Színházzal szemben i3*>t Ararva* és ezüstöt vészéit. MA l ■ D a Hasznos fánciskolájáitm dudál I-lien (Budai K filv. Kát. Kör) nsstytermében ö órátíl OSSZTÄNC Sz r.páti iasez zrnakar «gyiitttts Minden -lerrtéu é* péntek en ft tói H-Sft tűni tó*. (Népi táncok, modern táncok é« » leimjehb S A M 11 A>. n >0 Ujahb kedvezmény & be§zol§á(tafó gazdákiiflt A beszotjjéltntási kötelesség szép teljesítésére való tekintette! a kormányzat lehetővé tette, hogy mindazok a vámőrlésre jogosultak, akik beszolgálitatási kötelességüket kenyérgabonával teljesítették, vagy akik beszolgáltatásra neun kötelezettek, fejadagon felüli őrlési engedélyt kaphassanak olyan meny- nyisiégü és fajtájú kenyérgabonára, mennyit a gyűjtfikereskedőnek „C" jelű vételijegyre eladtak. A fejadagon fe'üli ör’ési engedélyt a gazda á'landó lakóhelye szerint illetékes községi elöljáróság, Pécsett a közellátási hivatal állítja Iki. Az őriésí engedély ter- mészp'esen csak a ,,C;' vételiiegy- re beszolgáltatott kenyérgabona erejéig adható ki. ha annyival a gazda nem rendelkezik, úgy csak igazo tan és jogosan birtokában lé- vő kenyérgabonára kaphatja meg az. őr'ási engedélyt. A fejadagon felüli őrlésből nyert liszttel a gazda szabadon rendelkezik. Az ilyen lisztet azonban csak szállítási engedélyei szabad szállítani, szállítási engedélyt ugyancsak a többletet őrlő gazda állandó lakhelye szerin* > - íetékes községi előljá;6ság adja ki, Pécsett a közellátási hivatni. Az ellátatlan lakosság ezen rendelettel kapcso’atban az edejig megállapított 5 kg-nyi mennyiségen felüli mértékben is tarthat lisztet ingyen tankönyvei; A kul‘u3zmiin.iszter rendel«'el adott ki. amelyben a tanfelügyelők útján utasítja az általános iskolák igazgatóit, hogy a lehe őség és rászorultság figyelemfoevfvüé- ve! a Magyar Hadigondozó!'ak Szövetsége helyi szervezetének íneghaUgdlássval át általános • iskolák tanulói: ingyen tankönyvekhez juttassa. ÍQTJA • »UCr,VAVI»ABU6váR M.