Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-17 / 187. szám
A közigazgatás legyen a népé! — „A Magyar Dolgozók Pártja • Ikráinál 1 az államgépezet teljes demokratizálásáért, a közigazgatáj oly reformjáért, amely végleg megszünteti a feudális maradványokat. A párt küzd a népellemes elemek, a bürokratizmus teljes ki- kitozAWHéséért az államgépezetből" — Írja a Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozata. Való. ban a közigazgatás és egész államgépezetünk demokratizálásénak kérdése egyre aktuálisabbá válik. A magyar demokrácia Jelentős eredményeket ért el a reakció el. leni politikai harcban és a gazda, ■ági építőmunka lrontján, azonban a közigazgatás terén, különösen Baranya megyében még sok a tennivaló. Aczél György elv társ, a Magyar Dolgozók Pártjának megyei titkára már mágocsi beszédében rámutatott arra, hogy a baranyai közigazgatásban nincs helye a nép ellenségeinek és, hogy a közalkalmazottaknak össze kell íormlok a néppel. A közigazgatásnak minden tevékenységében — mondotta *— a baranyai munkásság, parasztság és értelmiség érdekelt kell szolgálnia. Hogy mennyire aktuálisak voltak ezek a mélyenszántó figyelmeztető szavak, azt érezte és hídja az egész megye népe, amely « múltban és még a közelmúltban Is számtalan alkalommal tapasztalhatta, hogy a közigazgatásban megmaradtak a régi reakciós rendszer csökevényel, egyes közhivatalokban az ügyeket bürokratikusán Intézik, a rendelcteket nem a demokrácia szellemében és a dolgozók érdekében, hanem a paragrafusok kicsavarásával gyakran szellemükkel ellentétben a dolgozó nép érdekei ellen alkamaz- *ák. A Hórthy-rendszer közigazgatási bürokráciája, sógor-koma Szelleme, korrupciós maradványa; még sok esetben talajra találtak ^aranyában, elsősorban a vármegyei közigazgatás elavult szervezetén belül. Amikor a beszolgáltatás idején minden falusi Jegyzőnek, a köz- igazgatás minden beosztottjának éberen kellett volna őrködnie a demokrácia rendje felett, megakadályozni a visszaéléseket, akkor Például előfordult, hogy dr. Mag. »Usz, a vókányi jegyzőséghez beosztott rendörbfró szabadonbocsá- hzt egy feketéző, spekuláns csépiig ép tote jüonoet. Amikor a «ép- léi jdején és a gabonabeszolpálla- *ás( megelőzőleg fokozott lelkiismeretességgel és gonddal kellett volna a közalkalmazottaknak ellát, dl feladataikat. Hosszúkét énvben lovász Lajos közellátási tisztviselő 8 gabonalapokat négy forint helyett öt forintért árulta a gazdák. ®*k és a killönbözefel maga zsebelte el. Ugyanilyen visszaélések lordul tak elő Püspökszenterzsébe- ’on és más községekben is. Még 8 ■ beszolgáltatás előtt az iskolák ^laraosifásának idején Várbíró l««ö villányi jegyző, ahelyett ®ogv felvilágosította volna a dol- 9oz,ó parasztságot az államosítás ^nyélről, szembefordult a demokráciával. az Iskolák államosítása *U<m uszított, hogy megakadálvoz- ?a a kultúrának a dolgozó nép In kincsévé válását. A reakció egyik fegyvere nejnek a nyílt ellenagitáció és szanálás, hanem gyakran a passzivitás is. Erre a „passzivitásra” jellemző Orbán beremeudi Jegyző esete, akit Kásádon a különböző rémhírektől megijesztett gazdák megkérdezték, vájjon igaz-e, hogy augusztus 5-én bevonulnak Magyarországra az angol csapatok, élükön Horthy Miklóssal. A Jegyző úr válasza ez volt: „Nem ut- dom, én még nem olvastam az újságban." Ez az a szellem, amely ugyan gyáva ahhoz, hogy nyiltan reakciós mezben jelentkezzen, de a valóságban ádáz ellensége demokratikus rendünknek. Ezt a szellemet kell gyökerestül kiirtanunk a baranyai közigazgatásból. Sokhelyütt még ma is előfordul, hogy egyes jegyzők és má6 közigazgatási alkalmazottak nem a dolgozó kisemberekkel, nem a sze~ gényparasztokkal, hanem a falu ki- zsákinányolóiva], a nagygazdákkat, malmosokkal és más falusi tőkés elemekkel tartanak. Természetesen hiba lenne azt állítani, hogy a legfőbb baj az alsó közigazgatási szervezetekben van. A hibát első. sorban a pécsi vármegyeházán kell keresnünk, amely hosszú ideig nem a demokrácia, hanem a nép ellenségeinek fellegvára volt. Vájjon mit is várhatunk a megrflfe közigazgatástói, ha az. annak élére állított alispán. Keserű János szám. tálán alkalommal elmulasztotta a demokratikus éberséget, eltűrte a reakció garázdálkodását a közigazgatásban, sől maga is hivatalba segített kipróbált népelienes elemeket, többek között Marost Gyű. la nyugatos századost, akit az egész mohácsi járás dolgozóinak tiltakozása ellenére helyezett he a kölkedi Jegyzőségbe. A demokrácia közigazgatására] egyre fokozoitabb feladatok várnak Baranya megyében. Ezeknek1 a feladatoknak csak akkor tud ele* get tenni, ha megtisztulva a pas/- sziv és népellenes elemektől, meggondolás nélkül, félreérthetetlenül a népi demokrácia szolgálatba áll. , Az elmúlj két—bárom hónap alatt a Magyar Dolgozók Pártja már jelentős eredményekei ért el a közigazgafás demokratizálásai terén, amiben különösen kimagaslói érdeme van dr. Gvetvai János főispánnak. Az utóbbi hetekben és] hónapokban egvre több tanul elé' látiuk annak, hogy a közigazgatásban alkalmazóit becsületes dolgozók kinyilvánítják bőségüket a| demokrácia iráni és megbízhatóan | hajtják végre a nép érdekét szolgáló rendeleteket. Számtalan derék baranyai fegyzö vá11-vál!ve‘ve a falusi dolgozókkal segít az iskolák újjáépítésért indított akcióban, segít a dolgozó parasztságnak a beszolgáltatás ellenőrzésében és a falut kizsákmányoló nagygazdák k elleni harcban. A ro?gyar demo-’t krácia megbecsülésben részesíti a közigazgatás munkásait, ezt bizonyította be azzal, hogy augusztus elsejével fizetésüket 17?»-ka1 felemelte, hogy megszüntette a különböző, régi' rendszerből kimaradt piegköttötségeket és közigazgatási reformot készít. Ha a baranyai közigazgatás most végleg meglisz'ul a nép ellenségeitől, ak. kor méltán sorakozik a demokrá-8 cia építésének első vonalába, ak-B kor mélláb elmondhatjuk, hogvl közigazga* ásunk barátja és segítő.| társa lett a magyar népnek. * Molotov hétfőn újból fogadta a nyugati hatalmak képviselőit . Washington utasítására leértékelik a francia frankot A londoni rádió közlése szerint Molotov bé:íőo délután újból fogadta a nyugati hatalmak képviselői:. A megbeszélés rövid volt. Utánra a nyugati kiküldöttek a moszkvai angol nagykövetségen ültek össze megbeszélésre. Az újabb megbeszélésekről nem adtak’ ki hivatalos közleményt és azoka a híreket sem erősítették meg, hogy a nyugati hatalmak képviselői újabb kihallgatást kértek volna Molotov útján Sztálintól. flz amerikai sznvieth?- ráiok társaságban Któltyftnva .Az amerikai szovjetbará'ok társasága kíál ványában megállapítja hogy amikor Moszkváiban döntő fontosságú megbeszélések folynak megengedhetetlen, hogy az jme. rikai kormány együtt dolgozzék a szovjetellenes szervezetekkel. A kiáltvány felszólítja az amerikai kormányt, tartsa be a Roosevelt elnök és Litvinov között annakidején létrejött megállapodást, amely szerint egyik ország sem tűri, hogy te. rületén a másikra nézve ártalmas tevékenységet fejtsenek ki. A kiáltvány felszáll ja az amerikai közvéleményt is, hasson oda, hogy a kormány gátat vessen a sajtó szovjet ellenes uszításának. e francia és angol pén?ügviwni$?ier WasfrRftfarcha megy Reynaud és Crlpps szép emberi washingtoni utazásával kapcsolatban az Human: é azt írja, hogy Washingtonba rendelt két pénzügyminiszterrel az eddiginél nagyobb méretű gazdasági és pénzügyi együttműködésről fogma\ tárgyalni. Londoni pénzügyi körökben úgy tudják, hogy a francia frank le. értékeléséről van szó. »szere* erveze* vitai* a üsm-értekezieten A Duna-értekezlet hétfőn kijelölte a mandátumvizsgáló és szövegezési bizottság tägige. A szövegezési bizottság a Szovjetunió. Magvaro'- szág. Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia képviselőiből alakult meg. Az értekezlet általános bizottsága folytatta a szovjet tervezet részletes vitáját. a Hew York Heralri Tribune útebb fetes ?*• mártása C av e tea Waller Lippmann, a neves amerikai köziró a „New York Herald Tribune”-ban újabb éles támadást intézett C!ay tábornok e"en. Megállapítja, hogy Clay helytelen politikája folytán az Egyesült Államok nem tudnak sikeres kibúvót találni a berlini bonyodalmakból. Clay tábornok és Murphy nagykövet politikája abba a helyzetbe vezetett bennünket, hogy most négyhatalmi értekezlet összehívásáról tárgyalnak Sztálin miniszterelnökkel és Molotov külügyminiszterrel. gmerlka mész* vai h6vétségének kémkedési botránya A Pravda beszámolt arról hogy néhány hónappal ezelőtt a Szov- jeiúnió egyik déli kikötőjében a vámhivatal egyik alkalmazottja titkos katonai értesüléseket gyűjtött és utána Moszkvába utazott. A vámhivatali: ok beismerte hogy a katonai értesüléseket tartalmazó feljegyzéseket egy ismeretlen száméra késni'ette, aki Robert Dryer hadnagy, az USA moszkvai haditengerészeti attaséjának a munka érsa. Dryer hadnagy beismerte, hogy titkos katonai értesüléseket kapott a vámhivatalnoktól. Az Egye. sült Államok moszkvai nagykövetségének tudomására hoz'ák, hogy Robert Dryer hadnagyot, a haditengerészeti attasé munkatársát kémkedésen érték. A bizonyi- éfcok súlya atett az USA nagy- követség minden további nélkül visszaküldte a hadnagyot a Szov- jetúníóból. II termelés szocialista módszereit anílják az új közgazdasági egyetemen A minisztertanács határozata értelmében a jövő tanévtől megszüntetik a műegyetem közgazdaságtu- dományi karát és helyébe közgazdasági egyetemet állítanak fel azzal a hivatássai, hogy szakképzett, *az elméleti és gyakorlati tudás fegyvereivel rendelkező gárdát neveljen a megváltozott magyar gazdasági élet számára. Az új egyetemről Bóka László kultuszállamtitkár a következőkben nyilatkozott: — Az új közgazdaságtudományi egyetemet a magyar nép igénye hívja életre. A régi, csak a kapitalizmus profitjára termelő, népellenes gazdasági módszerei helyett a valóságismeret, a gazdasági erők ismerete és a termelés szocialista módszereinek alkalmazása jellemzik ezt az egyetemet. Dr. Nyárády József, a közgazdasági kar jövő évre megválasztott dékánja nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükséges az ÚJ egyetemen a tervgazdálkodás tanszékének felállítása. Béréi Andor, a Tervhivatal főtitkára hangsúlyozta nyilatkozatában, hogy az új közgazdasági egyetem más alapon és más módszerekkel képezi ki gazdasági szakembereinket, mint ahogy eddig volt. A marxizmusból Indul ki és a gazdasági élet fejlődésének új. magasabb foka, a szocializmus felé veszi Irányát. A diplomát nem felületes vizsgáztatások alapján adják majd ki, ha* nem a hallgatóktól rendszeres munkát követelnek majd meg. 3 varsói illésig: érkeztet állásfoglalása a hálóiéra nsziió A dolgozó ifjúság varsói nemzetközi értekezlete vasárnap ért véget. Az értekezlet felhívással fordult a világ ifjúságához, hogy lépjen fel egységesen a Szovjetunió rágalmazóival, a háborús uszítókkai, az amerikai imperialistákkal s a munkásegység meg- bontóival szemben. Egyhangú határozatával az értekeztél szembehelyezkedik azokkal az • «ngol és amer’kai törekvésekkel, amelyek Nyugat németországnak és Japánnak az új világháború fogyimperialisták elten vertárává való kiépítését célozzák. Eli téli a jobboldali szociaistákat s a munkásegység megbontására törekvő reakciós szakszervezeti vezetőket Felemeli szavát a Marshall-terv ellen. A továbbiakban a határozat párhuzamot von a szovjet és e népi demokráciák, valamint a Marsha!!-or- szágok ifjúságának helyzete között Kiemeli a Mar shall - őrsz á gokba n növekvő elégedetlenséget és az amerikai ifjúság politikai jogainak elfojtását. Góppissttolyos banda kirabol! e$y bányászvánutót A Sa.gutarján melletti samosköi bányatelep kisvasútjai géppisziolyos banditák támadták meg. Farönkök- kel eltorlaszolfák a vasúti pályát, hogy így megállásra kényszerítsék a kisvasutak Amikor a mozdony- vezető 'efékezett, felugrottak a kocsikba és a salgótarjáni bánynművek tisz; viselőitől a somoskó'i munkások hetibérénck kifizetésére vitt 100 ezer forintot elrabolták. A rendőrség a határvadász őrségekkel nyomban üldözőbe vette a vakmerő banditákat. Valószínűnek látszik, hogy egy szervezett rablóbanda követte el a rablómerényletet, amely néhány hónappal ezelőtt az ! egeresein bányába teherautón vitt 200 ezer forintot rabolta el hasonló körülmények között.