Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-15 / 186. szám
1M8 AUGUSZTUS IS DUNÁNTÚLI NAPLÓ i baranyai gazdák a beszolgáltatás fokozásával készülnekj j I n 1 I - L .. ' ‘ ezz ú§ kenyér ünnepére Fontos érteleexletet tartottak a megye csépiési főellenőrjei Baranya legtöbb községében a ^szolgáltatás jó ütemben folyik j már a cséplőgéptől elszállít- Sk a köteles, sőt. azon túlmenő Mennyiségű gabonát. Dr. Gyetvai totós főispán a néhol mutatkozó tttyhulás hírére mozgósította a tjegyei közigazgatás egész gépezett, a népi bizottság pedig saját •'■Uji szerveit, hogy a netáni lanyhulás el ne rontsa a kitűnő induA szerződéses fersnelés: nezipdasápii leilissénei alapfeltétele lás eredményeit. Szombaton este a közellátási felügyelőség csépiési főellenőrei ■'■rtekezletet tartottak, amelyen foglalkoztak, a tapasztalható hibákkal ás megállapították, hogy a csépiési ellenörök és főellenőrök, valamini a népi szervek együttműködésével a bcszolgáltatási verseny irama fokozható. Határozatot is hoztak arról, mindent elkövetnek, hogy A földreform alapjában fel' számolta a feudális nagybirtokot, megtereim«íte mezőgazdaságunk fejlődésének lehetőségét. A föld osztással azonban inég nem fejeződött be a földiéiorm. A/ további felada,_ hogy a Szent István napjára, az Uj Kenyér ünnepére a versenyeredmények jelentősen megjavuljanak. Az ütemtervből megállapítható, hogy a hó végéig tervbevett 1211 vagonos búzamennyiséget csaknem 200 százalékkal haladta ' meg a tényleges beszolgáltatás. Nem hivatalos fonásból vett értesüld- iink szerint Baranya megye eredményei a Dunántúlon a legjobbak. MEGHÓDÍTJUK A LEVEGŐT Boldogan készüímk a, nagy létesítményre,, a jövő pilótái a pécsi repiiiőtáborban lélfoíyi Jenő budapesti gimnazista mint napos, az egykori lóversenytér tribün alatti helyiségé- ben szombaton ynali öt órakor „Ébresztői Jó "püléstl“ jelszóval jelezte, hógy a 'tpülőiskola növendékeinek elértett az ideje ,a munkára. Mint a uaülabda, pattantak ki az ágyból 1 15—21 éves gyerekek. Első fejletük az égre esett és öröm sutzott arcukról, amikor látták a >ztn eget, amelyen csak ' itt-ott 'kérlelt néhány kumulusz. Kumu- '-’z nélkül ugyanis mit sem ér a orlázórepülő élete ... Néhány perc s a pilótajelöltei; >ór lelátón vannak, hozzák a ’piilögéprészeket és viszik a krt helyre, összeszerelik és min- tn kész az indulásra. Frissen Vonásán mozognak a gyerekek, lakozó következik, majd jelen- ■Vétel Körmendi Vladimir számos-parancsnoknak. Közben te- Vautó kivontatja a „csörlő ag- l9átuin"-ot, kifeszül az acélsod- Vy és a jövő pilótái egymásután Űriek a gépbe és megkezdődik a 'épülés", ami egyelőre a kezdőkul nem más, mint vontatás. egy-két m. magasságba a gép aztán földetér. így megy nyolc ~ áráig. Ekkor féh '’’onulnnk. mert kell a hely a Vjáratnák, amelynek gépe há- motorral jár, de amire mights néznek különösebb irigységgel, ^rt■ ők motor nélkül is tudnak Pirlni. Ezt az időt használják fel ’'o, hogy elfogyasszák a reggeli leskávét, majd elméleti oktatást j'inak- Utána ismét a vitorlázóéit körül csoportosulnak és az ^érési idő megszakításával röp nek sötétedésig Este vtlágnéze- •lőadás, majd vacsora a pro- m, tíz ára körül hajtják álom fejüket az „éjjelesek" kivételé vei, akik őrködnek társaik álma és a gépállomány felett. \ Augusztus elsején 32 ifjú, szállta meg a vitorlázórepülök tanyáját, hogy egyhónapos táborozáson tegyenek részt és mint „A" vizsgás „pilóták“ fejezzék be az Országos Magyar JlepAlő Egyesület iskoláját A jövő magyar pilótái túlnyomó részt pécsiek és pécskörnyíUiek. de vannak itt Budapestről hárman, gyöngyösről pedig. kelten, akik most kóstolgatják az itteni terepet; mert csak a napokban ér keitek. az OMRE tömöríti, ennek keretében működnek a pécsiek is. A 5 magyar vilor- Sázó repülőket vitorlázóélet csák most indult meg Pécsett, de még javában dörögtek az ágyúk, a Mecsek még a háború zajaitól visszhangzott, amikor a vitorlázók már működésbe léptek. — Annyi anyagot gyűjtöttünk, mint senki más, — mondja Juhász János „C" vizsgás oktató, aki MESzHART bányász és 1942-bén modellezéssel kezdte repülő pályafutását. Tizennyolc motort, hat gépet és rengeteg más anyagot szedtünk össze, hoztunk saját munkánkkal használható állapotba, úgyhogy a honvédségnek négy gépet adhattunk át. Beszélgetés közben nagy csoport alakul ki körülöttünk., „Tücsök", ,Vöcsök“, „Cimbora" szavak röpködnek a levegőben. Ezek mind egy-egy vitorlázógép fajtát jelentenek. Aztán arról van szó, hogy az esztergomi Rubik-féle gyár rövidesen új géppel jön ki, hogy a nagyszámú egyesületek egyre jobb gépeket kapjanak és az ifjúság repülés iránti lelkesedését fokozottabb mértékben tudják kielégíteni Hasznos Imre, Rognrassi Istoái oktatók ugyancsak „C‘ vizsgásolt ami a legmagasabb fok a vitorlr záknál, elmondják, hogy nngj szerű anyagot kaptak a mostai növendékekben. repülésre'. Néhány perc múlva fel s tűnik a Mecsek felett aj gép. 4 „Bucker“ bevált és már megy is Algyöre, a motoros kiképző táborba. Örülnek—- ~ ’■ - ■’H\ de mm,. « • Fiaik jövöjér biztosi ják a szűrők ha beíratják a szentlőrinci mezőgazdasági középiskolába Pályázhatnak: a népiskola vagy az általános iskola 8 osztályát, vagy bármely középiskola 4. osztálya: vég zett, 14 éven felüli korú ifjak Az iskola 4 osztályos. A végzettek éré tségi! tesznek amey képesít: önálló jőve- delmező gazdálkodásra, ipari, kereskedelmi és szövetkezeti pályára és továbbtanulásra az Agrártudományi Egy ele -. J men, Főiskolákon és a felsőfokú tanfolyamokon. Pályázók aug 20-ig kérjenek részletes tájékoztató: az iskQta igazgatóságától. (11.586) ’ számolta a ieuaans nngymrtoKoi, megteremtette mezőgazdaságunk fejlődésének lehetőségét. A föld osztással azonban még nem íe' jeződött I>e a földieform. A/ további felada , hogy t dolgozó parasztok tnezőgazdasá gát a fejlődés meggyorsított ütemével felvirágoztassuk és így..,* dolgozók életszínvonalát emeljük Ezt csak úgy érhetjük el, hí mezőgazdaságunkat tervszerűvé léve szakszerűen és s'/.ervezet:er állítjuk be kevesebb emberi munkával n minőségi többterme lésbe. Mezőgazdasági termeié síink tervszerűségének szükse- gesaége ina már mindenki élőt! világossá vált. Alihoz, hogy or szagunk « világpiacon verseny, képessé váljon szükséges, hogy minőségi termelése végezzünk. A tervszerű minőségi termeié,, nek alapja a szövetkezetek ki fejlesztése és á szerződéses tér melés. Ahhoz, hogy megismerj ül a szerződéses termelés jelentő súgót tudnunk kell, hogy a felszabadulás előtt a r.agybir oko sok végezték, ugyancsak szerző déses alapon a minőségi tenne lést. így történhetett meg, hogy a küllőidre exportált minőség árut, ami jóval magasabb árór [Oft kifizetve a termelőnek { nagybirtok termelte és a belföld úgynevezett kommersz árut ala rsony áron fizetve a kisparasztol termelték. A minőségi termelés ben a parasztok csak altermelő ként vehettek részt. Ez annyi jelentett, hogy a nagybirtokoso) a termelési szerződés alapján ré szűkre rendelkezésre bocsátót vetőmagot továbbadták az alter melőknék azzal, hogy a termés hozzájuk kötelesek le- / állítani A leszállított árut a belföldi árai alapján csekély felárral véltél át, ami az uradalmi magtárak!)! át-zelek'állva ment tovább, min minőségi áru, külföldre sok eset ben a belföldi árunak 100%.á meghaladó felárra]. A felszabadulás után a mag termeltető vállalatok a földre form következében elvesztettél a lábuk aló! a talajt és így kény telepek voltak a saját érdekű« ben kapitalista » kizsámányob működésűket áttenni a paraszt gazdaságokra. Különböző sző vetkeze;ei köntösbe (Magva Mezőgazdák Szövetkeze e, Ma gyár Magtarmelőfc Országos Sző vétségé stb. későbbiekben Mező gazdasági Szövetkezeli Központ hajtatva végezték kapitális:! módszerekkel a szerződése* tér jnel etésJt. Igv természetesen nen nagy szimpátiát keltetek a pa i-asztság körében a szerződése termelés iránt, annál is inkáid mert vidéki ügynökeik ígégetése a magvak átvételekor a különböző) kedvezőtlen .minősítések a parasztság ‘éjjé* elkedvetleníté- sését idézték elő. Az elmúl* gazdasági év tava szán kapcsolódott be nagyobb mérőkben a mar minden s/ö- vetke/.ei központot magába foglaló Magyar Országos Szövetke. zeti Központ a 'szerződéses termelésbe. Eltekintve attól, hogy a MOSZK elkésve, é,s a beolvadt központok hibáinak nem1 teijes mértékbén való kiküszöbölésével, vO iám int több kezdeti nehézséggel indult, az eredmény várnícr gyünkben js megtnuta .kozott. A szerződéses sörárpa expressz és viktóriaborsó, valamint több egyéb tavaszi magvak szerződéses termelésével 69 földműves, 'szövetkezeten keresztül 1430 kis dolgozó parosz; kapcsolódott be a minőségi magtermelésbe 3248 kát. hold területtel. Ennek nem csak az a jelentősége, hogy a tavaszi vetőmaghiányt legnagyobb részben pótoltuk nemesíted ve. tőniftggal, hanem'a dolgozó parasztok nagy ré-ze megismerte a minőségi termelés jövedelme, zőségét. Ugyanis p szerződéses sörárpa Szentegáton 22 q-ás termést adott, Sátorhely környékén 15 <j ás átlagtermést ért ej. A szerződéses borsótermelés Bérem enden 12 q-ás termést ért el. A magas terméseredmények melle't igen szép és kitűnő minőségűek a szerződéses termelvé- nyek. A szerződéses termelés révén n dm csak «cat,szerűen, irányíthatjuk mezőgazdaságunkat,, hanem megállapíthatjuk azt is, hol. miből mennyit és milyen minőséget tudnmk termelni. Ezáltal megindult az egyes növényeit, egyes vidékeken való speciális termelése, amely a későbbiekben ki fogja alakítani a mezőgazdacág termelési tájegységeit. így fokozatosan meg fog szűnni a dolgozó parasztság körében az, hogy csak azt termel, amire szüksége vajn. Ehelyett inkább azt fog termelni, ami az ő vidékén a legkifizetődőbb lesz. s szükséglett n szövetkezetében keresztül ugyancsak arról a Vidékről, áltól az illető növény o legjobban megterem, fogja beszerezni. A szedződeses termeltetési rendszert a MOSZK keretében kell kiépí'.eui, A jelenleg még fennálló tnládminUz rálá* leegy- 'ZerfKí'é'ére a magos értékű váltók helyett a népi bizottságok véleményét és lia‘ ro/uint kell alapul venni. Ki kell építeni a meg fel elő demokratikus szakember hálóza ot, akik állandó cHcn- ■ őrzést gyakorolnak és 'anác okkal látják el n termelőket. A vetőmag, műtrágya és védekező- yer-elt időben! leszálltába mellett ezeket láheőleg hitelben kell rendelkezésére bocsa‘ani á termelőknek. A MOSZK termeltető i rendszerének helyes átépítése után az új gazdasági évben hatnlrryiis mértékben rtyílik le.he4:"s"g a parasztságnak a minő'égi ’öhliter- mflé-lie való bekape^oióilásrn és a szövetkeze ; mozgnjom nagm1« fejlesztésén kore-ztü! a jómódé parasztság és virágzó mr/íig»/- ilaeág gondolatának megvalósító- sóra. Bürgen Robert Növekvő felhozatal a szombati pécsi piacon A szombati hetivásáron ismét óriási felhozatal volt tapasztalható mindenféle élelmiszerben. A ha- lalnias kínálat következtében nz j-«k jelentősen estek a reggeli in lulásboz képest. A paradicsom 60 fillérről 30 fillérre, a paprika ki lója egy forintról 80 fillérre, a fejeskáposzta 40-ről 20-ra! a kelkáposzta 60-ról 40-xo, a vörös káposzta 1.50-ről 1-re, az uborka 50 fillérről 20-ra, a sárgarépái csomója 50—60 fillérről 20—30 fillér re esett le. A burgonya ára 50 fillér volt. Az árak a legalacso nyabb szintet a Kossuth-téri pia eon érték el, mig az Irányi Dániel téren és Gyárvároson magasabb nmuniTTiri u.ni a -amint alakult ki Ez a körűimén v DUNÁNTÚLI NAPLÓ sajnálatosnak mondható azért, előfizetési dija 1 hóra 12 íorlnt.incrt éppen ezeknek a piacoknak dik. akik nem nyúlhatnák- olyan mélyre a pénztárcáikba, mint a Kossuth-téri piuc tehetősebb vá- .árlói — A budapéaT ÉMOSz ökölvívó csapata szenior-bajnokság miat- .em.ond a a ®a: márkőzé-s . A KSE vezetősége helyette Centenéris Kupa válogató versenyt rendez vasárnap es e léi 9 órai kezded«, á Városa Fü dó-ben vlllatiylény melled. U ánna Spo't Mulatságot tart a KSE olcsó íré’.várakkal, — Elveszett s4omfcaton délután a Kálvária-utcában egy barna bőr ’tariátfc'a 418 forinttal és fbn'os személyi oíkménvokkal. Becsületes meg aláló jutalom ellenében adja U Kálvária-utca 67. szám alatt. •gy kis szomorúság is van szí tűkben. Makra Sándor MÁV sze elő, aki 1945-től kezdve lelkes hí ie és szerelője a gépeknek, meg ■ímogatja utoljára a kis repülő icpet, ezzel vesz búcsút kedvencé öl, ümin hivatalos munkaidcj itán annyit dolgozott, nagyszert ■zerelőtársaival együtt. Vidáman, boldogan élnek a pé isi ■ táborban a jövő repülői. Haj mitől sötétedésig búg a csörlf, ■epkednek á fiúk és a napló egyr abban lelik a teljesítményekkel Szeptember elején S2 „A" vizsgá utorlázóval gazdagabb lesz a ma ujar pilóta . utánpótlás ___________ fi- » v Kedvezményes-áru ‘ nsjsosr.sSrKék beszerzése A földművelésügyi minisztériur rányítása allaít A!ló b'aromfike! ető közipontpk kedvezményes na >o®csirke beszerzést akciót irűdá anak. A napocsibék kizáróla lérvizs'gált, egészséges állomány )ól származnak és az .újonna öidhözjiKottak és a 10 kar. hold iái kisebb birtokkal rendelkező; darabonként 1.20 forint, egvé gémiök 1.50 forint áron szerézhe ik be a szentlőrincj baromfi é ryészrö köztponrban. Seregi Jó/sef gMiSm\ e!n lánycsóM lakós S!o;!I,áJ rom éve . fo lalkozik a repüléssel. Modellezé <tel kezdte ő is. — Nem tudok szebbet elképzel a repülésnél, — mondja. — Milgt nagy érzés lehet fent körözni magasban, meghódítani a levegt mert nekünk vitorlázóknak val ban ezt kel! tennünk. Mi teljest o levegőjárásra vagyunk aialv ■lékünk nem segít a gép. Nálur Mohácson igen nagy az 'érdekl des, igen sokan vannak modell zök, sokan szeretnének pilót < lenni. Alig vesszük észre, múlnak órák, következik a program t vábbi része. Közben azonban világoskékre festett HA LCQ /< zésŰ, frissen helyreállított motor iskolagép légcsavarja sebes forgó ha. kezd. bemelegítik. Rádió értet lés érkezett, 9 óra körül kül< repülőgéppel érkezik Ránhidi A tál n mláahlrü manual rcDÜlő. b