Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-06 / 178. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 194fl AUGUSZTUS 8 Ott VOLTÄIMS A királyi vár kapuján pom- páenál-pompásabb ruhába Öltö­zőit arisztokraták tódulnak be, a vár Ittndéri kivilágításban pompázik, 6elyemmel-bársony- nyal bélelt, arannyal díszített termek várják a löúri vendé­geket, ugyanakkor a főútvona­lakat erős kordon veszi körül és jólmegiermett marcona lest. örök figyelik, hogy a bámész pómép eléggé egyhangúan él­jenez-e ég nem veszélyeztetne túlságos közelségévéi a nemes urak méltóságát. Körülbelül így zajlott le annak-1 lején az államfő beiktatása, akár alódi király került a trónra, akár ellő szerencsével politizáló dik- itor, 1948 augusztus 3-án nyoma sem olt ennek. A Dózsa György-út 8. alatti épület, a MÉMOSz síék. 4z homlokzatán a vörös és nem- eUszánű zászló lengett, de a gya- utian járókelők, ha felnézitek rá, tlálgaltték: valószínű kongresz- íusa lesz a MÉMOSz-nak. Pedig z éprömunkások nem kongresz- tusra készültek, A magyar köz- irsaság államfőjét várták vendé­ül saékházukiba. A Somogyi-te- sm egyszerűen, de ízlésesen van -díszítve, a falakon a jelszavak békéről, termelésről, haladásról tóinak. Már gyülekeznek az öreg, harcos építőmunkások, élmun­kások, ifjú építőmunkások. De egymásután foglalnak helyet a terített fehér asztalnál a ven­dégek is, az elnökség, munkás, vezetők, villamoskalauzok, asz­talosok, vasmunkások, s várják a pillanatot, amikor megérke­zik a köztársaság elnöke. köszönni nevelőszülőjének, a szak- szervezetnek, bógy megtanította helyesen gondolkozni, s ennek kő- szönheti, hogy ezt a magas tiszt­séget betöltheti. Érezzük minöany- nyian, akik jelen vagyunk, milyen nagy jelentősége van a szakszer­vezetnek. A szakszervezet különb és új embertípust nevelt és fog nevelni a szocialista társadalom számára. Mindannyiunk számára, akik ott voltunk, örök emlék marad ez a Jelenet, s boldog vagyok hogy ennek a bensőséges ünj nepélynek résztvevője lehet-1 tem. Ez arra késztet, hogy mun-l kánkat a jövőben még na­gyobb odaadással, nagyobb lel. kiismereiíeeséggel végezzem, szakszervezetünket és pártun­kat fejlesszem és erősítsem, mert ez a nap bebizonyította, hogy érdemes volt harcolni és dolgozni a demokráciáért, mert ma már nem királyi várban ün­nepli elszigetelt arisztokrácta az államfőt é6 a kormány tag. jatt, hanem azok a népből ke­rülnek ki és a nép között is maradnak, minden ténykedésü­ket a dolgozó nép érdekei irá. nyitják. Lakatos József H bürgyári dolgozók táviratilag üdvözölték Szakosít* Árpád köztársasági clnökö* A Magyar Dolgozók Pártja pécsi bőrgyári szervezete 1948. augusztus 4-én tartott taggyűlésén határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében a tagság őszinte örömmel köszönti Szakasits Árpád elvtársat, a Magyar Köztársaság új elnökét. Nagy lelkesedéssel járult hozzá a taggyűlés, hogy az üzem műn kásái ezzel egyidejűleg a következő szövegű táviratot intézzék SZAKASITS ÁRPÁD elvtársnak* a Magyar Köztársaság Elnökének, Budapesten „Az Első Pécsi Bőrgyár Nemzeti Vállalat vállalatvezetője, Üze mi Bizottsága és a Magyar Dolgozók Pártja bőrgyári üzemi szerve zete meleg szeretettel üdvözlik önt, a magyar munkásmozgalom régi, bátor harcosát, köztársasági elnökké választása alkalmából. Kívánják, hogy bölcs vezetésével sikerre vihesse országunk ügyét a népi-demokrácián keresztül a szociálizmus megvalósulása érdekében." Takarékoskodjunk a vízzel! Ä kánikulai hőség okozza a vízhiányt 1 óra 20 perckor felhangzik a •agyar himnusz, jelzi, hogy meg­nézett Szakasits Árpád, a nía- yar köztársaság elnöke, s míg a humuszt, já'tsza- a zenekar, min’ fawzalag pereg le szemem előtt Margitsziget, a balatoni villáik, lri kastélyok, ahol ma már mimete- jü't a munkásság üdül, szórako- 4 és tanul. Nagyot változott a rtiáig n,óhány év alatti Ma már »denies élni és dolgozni. Ma az llamfő választása nem hercegek, hőfok, üresfejű arisztokratáik és íl’zsebű tőikések ünnepe a Vár- kn. Az államfő, a\ köztársasági -nők első útija ma odavezet, ahon- •4a elindult, a szakszervezeti ott- •onba. Néhány nappal ezelőtt még azt írtuk a pécsi vízellátással kapcso­latban, hogy az zökkenésmentes, tz egy hétnél is hosszabb ideje *ártó kánikulai hőség azonban magira felfokozta a vlzfogyasz- ást, hogy a termelt napi vizmeny- iifiség kevésnek bizonyul. A ma masabban fekvő lakásokban nap­közben igen gyéren csordogál, vagy egyáltalán nem ad vizet a csap. A közüzemek vezetősége szerint, a Tettye-forrás 1500, a Hullámfür­dő forrása 500. a Tortyogói víz­mű 5000 köbméter vizet ad, amely normális körülmények között clegerfdő, de a nagy hőség miatt a vízrogyasztás a tízezer köbmé tér fölé is emelkedne, ha erre lehetőségek lennének. A karsztvíz- kutatás eddigi eredményei 400 köbméteres mennyiséggel könnyí­tettek a helyzeten. A Tortyogónál megkezdett próbafúrások pedig még egészen kezdeti fokon van­nak. A. vízművek vezetősége fel­hívja a város közönségét, hogy takarékoskodjon a vízzel, mielőtt komolyabb nehézségek állanak elő. 4 fogházból kapta n a betörő Ahogy mindezek elvonulnak gondolatban szemeim előtt, a köztársasági elnök mellett látom Rajk László belügyminisztert, Rónaj Sándor kereskedelmi mt- ' nisztent, Apró Antalt, a MDP politikai bizottságának tagját. Kossá Istvánt, a Szakszervezeti Tanács főtitkárát, s a valóság, ban fs látom, hogy milyen más ez az egyszerű munkásembe- fekből "Siló társaság, mini vol­tak az elmúlt idők főurai. , A Himnusz befejezte után bal- ‘"rt> Somogyi sziaktárs hangijált: j'“dvözü,Öm Szakasits Árpád köz- .fNaság! elnök elvtársat és szak­sat". Kimondhatatlanul jó érzés ?*1 így hallani: köztársasági elnök •ynárs és swtkrárs. Mindenki egy- ^sranéz, megértés és öröm ragyog jj, szemekben. Ma történelmi napot ? a magyar nép. Somogyi elvtárs jt^ai 'után Szakasits köztársasági ';öí>k elvtárs egyszerű, őszinte ,ívakkal köszönj meg a fogad’a. amit az elvárnak részére ké­ritek és bejelenti: eljött meg­5 ezer forintot követelt az értelmi szerző, amikor az ojsógból értesült a sikeres „műnkéről“ A Kusztovics Sándor bolgárker-1 nak, Kovács Ferencnek és a siker tész Kaposvári-utcai lakásán töi> I esetére ötezer forint részesedést tént 20 ezer forintos betörés ügyé-1 kötött ki magának. Szabadulásuk ben sikert aratott a rendőrség nyomozása. Elfogták Badacsonyi Béla. 27 éves, pécsi, Bárány-tetői lakost. Badacsonyit már büntették lopásért és súlyos testi sértésért és csak nemrég szabadult a pécsi ügyészség fogházából. Badacsonyi tagadja a terhére rótt cselekményt és több tanút nevezett meg, akik szerinte igazolják, hogy’a betörés időpontjában máshol látták a gya nusftottat. A beidézett és kihallga lőtt „alibi‘'-tanuk azonban vala mennyien cáfolják Badacsonyi állí­tásait. Érdekes körülmény a bűn tettben, hogy a betörés „tipje“ a fogházból származik. Itt Weiland Imre beszélt a „pompás“ lehető­ségről Badacsonyinak és egy másik szabadulás ejőtt álló fogoly Erte<*ítjttli igen tisztelt tagjain­kat és ügyféléinkéi, hogy 'irodáinkat augusztus hó 6-án Kossuth Lajos Út ti* SS. alá (volt Déimagyarországi tve reskedelmi Bank) helyezzük ált. , HITEL SZÖVETKEZET után Badacsonyi Kováccsal együt tesen tartott terepszemlét, de Ko vács utóbb elállt a bűnténytől mint a rendőrségi kihallgafáskoi állottá. Bár Badacsonyinál tárgy bizonyítékot nem találtak bűnös ségére nézve, a kihallgatott volt fogolytársak vallomása alapján azonban alapos a gyanú, hogy i, betörést Badacsonyi követte el. — Másik érdekes momentuma a bűn- cselekménynek az, hogy a „tipet“ adó Weiland a betörés megtörtén­tét a fogházban olvasta az újság bői és egy épen szabaduló Orsós nevű ’fogolytársával levelet küldött ki Kovácshoz, amelyben ötezer forintját követelte. A betörés utáni napokban Badacsonyi Budapest?" utazott, de állítása szerint a Te leki-téren nem betörésből szárma zó holmikat hanem motoraikat!-- székét adott el. A rendőrség Badacsonyit tana dnsa ellenére letartóztatta 0« •sí- adta az ügyészségnek. — Legprímább szántóföld, 9 ka hold, Siklós vasútállomás mentén családi okokból eladó. Érdeklődés BudJapest, Alkotmány u. 4. szám. Dr Borrai. Telefon: Egyszázbúsz- bétötvenegy (12.211) (x) délnyugat sémita Idehaza játszik vasárnap mindhárom NB Il-es csapat A Nyári Kupa sorsolása értei­méiben vasárnap Pécsett bonyolit- ;ák le a PVSK—MTE, a BTC— Izekszárd és a Dinamó—KRAC mérkőzést. A PVSK vezetősége csütörtökön reggiel táviratilag megkereste a Mohácsi TE vezető­ségé: és kérte hozzájárulásukat, hogy a vasárnapra kisorsolt mér­kőzést szombaton jáltsszák le. Amennyiben az MTE ehhez hoz­zájárul, akikor csak két Nyári Kupa mérkőzés lesz vasárnap, amennyiben nem, akkor a Hun­utcában kettős műsor lesz. A csapatok heti edzésükön a szokott módon készülnek, egye­düli újság az, hogy Meggyes ked­den mái részt vett a PVSK edzé­sén. Ezzel megsemmisült mindaz a terv, amely a játékos jövőbeni egyesülete körül hónapokon ke­resztül beszédtémát adott a sporj- kőzvél eménynek. A pécsi Gulyás nagy sikere as egri tenissversenyen Az elmúlt napokban rendezték Egerben az országos ifjúsági te­niszversenyeket. Pécsről Gulyást és Hirtet táviratilag rendelte Egerbe a szövetség, sajnos Hirt betegsége miatt nem szerepelhetett, annál na­gyobb sikert aratott azonban Gulyás aki egyesben és párosban is szép győzelmeket aratott. Az egyik leg­érdekesebb vensenyszá-m a Vidék— Budapest ifjúsági mérkőzés volt, amelyet a vidék nyert meg 4M arányban. Ez volt a Vidék első győ­zelme a fővárosi ifjúságiak felett és a pécsi tenisz nagy sikere, hogy ebben Gulyásnak jelentős szerepe vejf. A pécsi teniszezők a felszabadu­lás után igen jó nevet vívtak ki Keszler 111. vásárnap mutatkozik be az WTK-han A Wacker ellen kiálló MTK-ban vasárnap sor kerül Tóíth György és Keszler III. bemutatkozására a kék-fehér csapatban. Hogy Bodola melyik poszton játszik, még bi­zonytalan, az azonban bizonyos, hogy :agja lesz a csapatnak. \ Szabadság kupit sorsolása Augusztus 8-án. A) csoport: Bőrgyár A)—Pannónia. Erzsébet telep—Kozérmisiény. Muokásszövetkezie*—Pécsbánya* 'elep. Vasas: szabad. B) csoport: Bőrgyár—Kokszmű. Klein cipő—Kér. Alk. Sopiana—Mecsekalja. , Zsolmay: szabad. Sport érteit ezle« Felhívom a pécsi sportegyesüle. tek vezetőségét, hogy az Országos Sport Hivatal által augusztus hó 20-án rendezendő ,,sport-nap" meg­rendezésének megbeszélése céljá­ból az összes szakosztály vezetők­kel együtt jelenjenek meg a DNyLSz hivatalos helyiségében folyó hó 6-án pénzeken 18 órakor. Miután egyéb általános jporvker­dősek megbeszéléséről is szó lesz, 'el'ó:!en megjelenést kérek. Dr. Cseraus Kálmán megyei sportflügyelő. Vasárnap délelőtt étszák le a PVSK— MTE mérkőzést A PVSK—MTE nyári kupamér­kőzést a szabályok érielmében a kitűzőn napon kell lejátszani, így abban állapodott meg a két egye­sület. hogy vasárnap délelőtt 10 órakor rendezik meg a találkozót a Hun utcában. Délután a BTC rendezi meg 6 órai kezdettel mér­kőzéséit, előtte 4 őrekor a Klein cipő—Kér. Alk. Szabadság Kupa mérkőzés;, játszáik le. DUNÁNTÚLI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI DIJA EGY HÖRa 12 forint maguknak, különösen az ifjúsági nevelés terén értek el olyan ered­ményeket, amire már a szövetség­ben is régen felfigyeltek. Holota Jenő és Lovosányi munkájának és sportszeretetének eredménye, hogy Pécsnek három olyan ifjúsági ver­senyzője van, akikkel komolyan számol a magyar teniszsport. Vasárnap Szombathelyen rendez­nek nagyszabású teniszversenyeket, amelyen a délnyugati kerület is kép­viselteti magát. A férfiak közöl Laczkd, Ugrosdy, Molnár, Holota, Szabó és Gyimóthy, a hölgyverseny­zők közül pedig Ernőházyné, Ta- misiné, Macsovicsné és Edenhoffer Anna vesznek részt a versenyen. Ha! kerület legjobbjai a szegedi atlétikai versenyeken • Szombaton és vasárnap rendezik meg Szegeden az országos vidéki bajnokságokat, amelyen hat kérü- let legjobb vidéki atlétái vonul­nak fel. Nemcsak a versenyzők, hanem a kerületek közölt i* hatal­mas küzdelem lesz a vándordíjas pontverseny megnyeréséért. Elsö- izben kerül megrendezésre a női vidiéikj bajnokság is, Olimpiai hirek A szerdai nap isméit magyar dia. dalsorozatot hozott. Első. második harmadik, negyedük és ötödik he­lyen végeztünk a nemzetek verse­nyében a különböző sportágakban egyetlen napon. De nem szabad megfeledkeznünk arról sem hogy 4x200-as váltónk világrekordot úszva vív',a ki a második helyet. Az eddigi eredmények után újabb magyar sikerek várhatók. A gö­rög-római birkózásban Szilágyi. Szilvás!, Ferencz és Tóth számít­hat a döntőbe jutásra. A félnehéz- sdyú Kovács nagy küzdelem után pontozással győzőit.! az argentínai Ramirez ellen. A félkezű magyar céllövő bajnok, Takács Károly bolverserycen az első helyen áll a svéd U! Ima renal. \ Megérkezett Londonba utolsó versenyző csoportunk is a torná­szokkal és ökölvívókkal. Az ököl­vívók azonnal edzésbe álltak, hogy a hétfőn kezdődő bajnokságokon a legjobb felkészültséggel indul­hassanak. Csütörtökön délután bonyolítót, rák te a férfi toronyugrás szaba­don választó t gyakorlatait. Olim­piai bajnok: Lee 'USA) 130 pont­tal, második Harten (USA1 120.30 ponttal, harmadik CapílJa (Mexico) 113 ponttal. A görög-római birkózás harma­dik fordulója során légsúlyban Benczie pontozással győzött: a tö­rök Kaja elten. Pehelysúlyban az olasz Gampanelle pontozással Győ­zőt* a magyar Tóth ellen. A váltó- súlytban a magyar Szilvás! tussal győzött Hesmea (Franciország) el­ten 19 perc egy másodperc alatt Könnyűsúlyban a magyar Ferencz pontozással győzött az olasz. Bes- sino ellen. A középsúlyban Németi tussal győzött 19.51 peTC alatt m olasz Galimeatf ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents