Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-27 / 195. szám
OÜNANTÜU NAPLÓ *48 AUGUSZTUS » AUGUSZTUS 27. PÉNTEK Ügyeletes gyógyszertárak: „Gránát alma", Széchenyi-tér 5. (29-81). „őrangyal”, Kossuth La- jorür 81. (23-97). „Petőfi", Rákó- czi-út 28. (13-14.) — Névnapok: Rósn. kát.: Kai. se. József prct.: Gebíh. — Időjárás: Időnkén'- megélénkülő nyugati, északnyugati szél, felhőátvonulások, több helyen, főleg északon eső esetleg zivatar A hőmérséklet nyugat félé kissé csökken. I7m •• // Koszono levelet küldött be szerkesztőségünkhöz a alánjai általánoz fiúiskola tantestülete nevében Horn- lódi Ferenc vezető tanító. A köszönet a mdnfal ítDP pártszervezet lelkez tagfainak ét a komlói bányászok kh csoportjának szól, akik szabadnapjukon ragyogó tisztára kitakarították az államosított iskola két tazitermét és folyosóját. „Tárnát János körzeti párttitkár irányításával folyt a rohammunka és még a férfiak ti súroltak és tisztították az eblakokat, mások pedig a tantermek padozatát gyalulták fel és pótolták a folytonos- sági hiányokat" — olvassuk a lelkes hangú levélben, amely még arról ti tudásit bennünket, hogy a tisztogatás, a hiányok pótlása és a tantermek klcslnosltása után a jól végzett munka öröme tükröződött az abban önzetlenül résztvett bányászok, parasztok és pedagógusok szemében. A tanulóifjúság, a szülők és * mánfai tanítók hálás Szívvel gondolnak • Tárnái Jáno Sok, Kovács Józsefek is tártaik Segítő készségére, amely a mnn- kás-paraszt-értelmlzéffl összefogással eggyé kovácsolta a fala eddig sokszor széthúzó lakosságát. —. Harry Poll itt, az angol Kommunista Páart főtitkára szerdán Finnországba repült. Pollits rész - ven a firm Kommunista Párt kongresszusén. — A szerződéses termelésről Szóló rendelet végrehajtási utasítása szerin*, mindazok, akik termelési szerződést akarnak kötni, az engedély iránti kérelmüket augusztus 31-ig nyújtsák be a földmívelésügyi miniszterhez. — A földművelésügyi miniszier most kiadott rendelete értelmében a szántási kötelezettség kiterjed a rizstermelésre felhasznál*, területekre még abban az esetben is. ha a tulajdonos a kővetkező évben nem akar rizst termelni, — Az tgazságflgymlnisztérium egyik bizottsága Hajdú Gyula éli lam'i kár vezetésével a hartai fegyin'ézetben megvizsgálja a sta- ! táriális bűncselekmények miatt el- ; ítéltek ügyé'. A vizsgál a- eredményeként 39 kisebb ®ta:áriáli® bfin- ; cselekmény miatt elítélte: feltételesen szabadlábra helyeztek. — Esküvő. B r á z a y Dolly és ifj. őri Ferenc, folyó hó 28-án, | szombaton délután 6 órakor tart- | iák esküvőjüket e Piu* templomiban. (Minden külön értesítés he- jlyett.) (2156) (x) i — A pécsújhegyi MNDSz vezetősége kéTi összes tagjait, hogy 'hétfőn .augusz us 30-án délután 7 órakor megtartandó taggyűlésére .eljes számban jelenjenek meg, mert fontos tárgysorozati pon ok ^kerülnek megbeszélésre, j — Az EPOSz szervezetekbe tö- jmörült falus; ifjúság a MINSz köz- I ponti irányításával népnevelő | programjában többek közt a pa- : rasztifjúság sportnevelését és a tömegsport fejlesz'és ét tűzte ki cé Jul. Az a bal ige i ifjúság a helyi spor élet kiterjesz'ésére többirányú szervező munka indított. Az ifjúság lelkes és lankadatlan rmm kájá; látva Póhl Is'ván igazgató- tanító, az EPOSz ifjúság sportfelszerelés céljára 183 forintot aján’n t fal — Limai Jelentés szerint az amerikai tulajdoniban lévő központi vasútvonal munkásai sztrájkba léptek és követeléseik teljesítése nélkül nem hajlandók munkát vállalná. — A siklósi rendőrség elfogta a köröző>, Strandovár Mária betörő kfetótíeiusi lakost, aki 194-5 óta sorozatos lopásokat követeit el. Egy betörés közben egy golyóY fegyvert le elemeit, amelyet a házkutatás -során megtalált nála a rendőrség. A betörönő lopásainak kiderítésére tovább folyik a nyomozás. — Az 50 milliméternél szélesebb sodronyszeg és a kész lópatfcó forgalmát felszabadították. A NIK pécsi lerak«." álban szabadon vásárolhatják a gazdák. — ízaraelita istentisztelet. A péntek esti Istentisztelet fél 8 órakor keosdődtk. Az istentiszteleten Karvaly L ásztó pesti főkánitor és Vera Viola, a Dohány utcai templom szólóénekese műkődnek közre. — Elveszett augusztus 25-én, este a Pius-utcai villamos megállótól a Mezőszél-utcáig egynél retikül, nagyon fontos iratokkal és éielmisz.erjegyekkel. Becsületes megtalálót kérik adja át Mezöszél-utca 52. szám alatt, (x) — Találtak: egy zsebkendő’, egy női deréköve*. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányság házipénzté rában átveheti. — A Dolgozók Épftőlpari Állami Műszaki középiskolájában a felvétel iránti kérvényeket szepem. bér hó 1-ig még be lehet nyújta ni. A felvételhez 4 középiskola vagy 8 áll, iskola elvégzésének igazolása szükséges. Előadások az esti órákban, tandíj nincs. Felvilágosítást. ad az iskola vezetősége, Majorossy Imre utca 13. *szám alatt. — A Fiume utcai VI—VII—Vin. osztályos tanulók., ma pénteken délután 4 órakor az iskolában feltétemül jelenjeinek meg. Ékszerész szakosztály gyűlése. Folyó hó 27-én, pénteken este 7 órai k «adottéi szakosztályi ülés lesz a szokott helyen, amelyre a tagok pontos és fel'étien megjelenését kérjük.-ü DIÁKOKNAK SZEMÜVEGET orvosi receptre olcsón, pontosan 'készít Szabó látszerész, Ferenciek utca 1. Gumiházzal szemben. Iskolásoknak árengedmény. (Bizalom tág.) (12.535) (x) — Rádiót HORGAS- tól 6—11 havi részlet. Használt Supe- rek havi száztól. S- FELHÍVÁS A PÉKEKHEZ ÉS FÜSZERKERESKEDÖKHÖZ % A k'özellá.'ási hivatal utasítja a süőmestereket és a füszenkereske- dőket, hggy a kenyér és liszt elszámolásnál az élelmiszerjegyek jegyszelvényeit (70, 71, 72, 91, 226 rendőrségi pótjegyek) külön elszámolási fapra kell felragasztani, mert egy elszámolási lapon csak egy színű elszámolási jegyet fogad el a hivatal. CIPÖTALPJEGY-OSZTÁS A közellátási hivatal felhívja a város lakosságát, hogy cipőtalp- utahrányokaa a mai naptól kezdve Rákóczl-ú* 19. sz. alaíti Jegyirodában adnak ki. BUCI KENYÉRJF.GYSZELVÉNYRE A közellátási hivatal közli a város lakosságával, hogy a sütőipa- r»soknak Jegyes buci előállításához általuk igényelt mennyiségben lisztet utal ki. A sfitöiparosok a bucit az érvényben lévő kenyér- jegyszelvényekre szolgáltatják ki, mégpedig 50 dkg-os kenyérjegyre 8 dirb-ot, 2 drb kenyérváliójegy- szelvényre pedig 1 drb-ot. A síkő- iparos köteles kemy órpót j egy re Is bucit kiszolgáltatni, A Jegyes buci súlya 5.8 dkgnál kevesebb és 6.2 dkg-nál több nem lehet. Ára dTb- ként 40 fillér, viszonteladóknak 36 fillér. Intézményeknek és vendég, látó Üzemeknek a sütőiparos szintén a 40 filléres drb-kénti buci árat számíthatja. Felvétel az állami Janus Pannonius tana^óottbonbaii A tanulóotthonhs ált. iskolai és gimnáziumi fiúnövendékeket vesznek fel. A felvéted iránti kérvényeket a tanulóotthon igazgatóságához címezve szeptember 1-ig kell beadni. — A bentlakó növendékek az alábbi felszerelést hozzák magukkal: Két rend felsőruha, két pár cipő, egy pár papucs, négy nappali ing, két hálóing, vagy pizsama, négy alsónadrág, lehetőleg 6 pár harisnya, 3 törülköző, két lábtörlő, 6 zsebkendő, Agynemű: 1 párna, két huzattal, 1 paplan, vagy dunna két huzattal, két lepedő, egy ágyteritő, vagy meleg pokróc. Matracot az intézet mindenki részére ad. — Részletes tájékoztatót készséggel ad a volt piusi tanulóotthon igazgatósága. A beszolgáltatás} versenyben példátmutató gazdák Sxakmmervexet Az építőmunJrások szakcsoportja felhívja mindazokat az építömun- kásókat, akik 1947. évben Jugoszláviáiban voltak dolgozni, haladéktalanul jelentkezzenek a cső. port vezetőségénél (Korzó épület). Építőmunkások folyó hó 29-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor tagértekezüeíe; tartanak. Minden tag hozza magával tagkönyvék. Zenészek szakszervezete hivatalos helyiségé; a Zrínyi utca 13. szám alá helyez-e. Telefon: 14-12, Rendkívüli vasas vezetőségi ülés 28-án, szombaton délután 6 órakor az új szakszervezet székház (Korzó épület) I. em. 24. sz. helyiségében. Nyomatékosan felkérik a vezetőség tagjait, hogy a rendkívüli fontos ügyre való -.ekintet'.el telje* számban jelenjenek meg. Rádidműsor PÉNTEK: 7.20: Reggel; zene. — 8.15: Részietek Verdi műveiből; 9: Cigányzene; 12.15: Zongora, ének; 13: Előadás; 13.15; Népek zenéje; 14.15; Orosz hanglemezek; 15: Rádióiskola; 16: Filmrészletek; 16.20; Vidám félóra; 18: Énekkar; 18.30; Előadás; 18.40: Hangos Hír- adő; 19: Operer :lrészr.e.ek; 20.35: Száimfónitou* hangverseny; \30: Cigányzene; 22.45: Külügyi negyedóra; 23: Kamarazene. Budapest El: 17: ötórai tea; — 18: Kalandozások a zenetörténetben; 18.40: Előadás hanglemezekkel; 19: Eseményjáték; — 19.20: Hangos Híradó; 19.30: Dvoraák: Uj világ szimfónia; 20.15: Sporthíradó; 20.30: Szabadegye em; — 21.15: Kiváncsi mikrofon; A beszolgálta íási verseny mégl egyre tart. A járások és községeit [ kitűnő eredményeiről számot adtunk a múlt hétvégi jelentések adatai alapján. Ezek az eredmények azonban az egyes gazdák készségéből és öntudatából szülei, tek meg. A beérkezett Jelentések egész sor olyan baranyai gazdát említenek meg névszerlnt, akik a köteles mennyiség többszörösét szolgáltatták be, példát mutatva gazdatársaiknak. Valamennyiük élén halad Rajczí Ferenc mecsekaljai gazda, aki két holdnyi földecskéjéről a kötelező 32 kiló búza helyett 332 kilót szolgáltatott be. A pécsi járás gazdái közöt akad azonban több is, akik — ha nem is közeleítik meg Raj- czi teljesítményéi — kimagasló öntudati 'i tette"; tanúságot. Sütő Imre húsz óti négygyern-ekes gaz. da 300 százalék, Sütő Ferenc me- csekrákosi gazda 250, Maczolai Pál hirdi négygyermekes gazda hat hold földjéről 235, Kirchner Erzsébet ugyancsak hirdi gazda három és fél hold föld mellett 231. Bátat Já. nos Vasas, hétgyerraekes gazda 174 és Jobbágy Orbán Abaligel 135 százalékig teljesíte'ték beszól gáltatásj (kötelezettségeiket. A pécsváradí járásban három püspöklaki úlqazda jár az 'len: Papp Káról" 330, Sipos Ferenc 225 é* Bedecs Ferenc 210 százalékos teljestiményével. Horváth Ferenc Hosszúhetény 190, Szabó Márton MaTtcnfa 140 és Hammer Ferenc Martonia 135 ®záziékig szolgáltattak be. A szemUőrinci járás Is népes névsorát jelenti a derék teljesít inénnyel s'/erepiő gazdáknak. Vég’ Zók Józseí Szabadszentkiráiy 30b Vrászlai Józseí Szabadszentkirály 200, Horváth János Szabadszentki rály 160, Waltner Pál Téseny 290, Bódis Lajos Téseny 153, özv. Gyulai Ádámné Baksa 160, Vadász Vince Csányoszró 182, Csermák István Nagycsány 254, Benke Árpád Piskó 161, Vincén Vince Ger. de 267, Sommer János Pécsbagota 255, Czakó Isiván Gerde 215, Tóth Lajos Cserdi 205, Kocsis Lajos Cserdi 202, Tóth Gábor Ibafa 163, Uj. Szilágyi József Csebény 381, Cser János Csebény .220, Kalapos János Sumony 401, Kiskőrösi János Sumony 292, Végh Mihály Királyegyháza 226, Agócs Imre Magyarmecske 350, Kopár Mihály Magyartelek 340, Farkas József Nagybicsérd 173, Monostori Pál Nagybicsérd 180, Horváth Sándor Nagybicsérd 150, Bita Boldizsár Rózsafa 150, Jakab Ferenc Botyka peterd 700, Pesz Ferenc Szentdie- nes 134 Szakonyi Ferenc Pöszér- puszta 458 Pintér Józrcf Tarcsa- puszia 220 és K.-rikás György Pöízémirrta 123 százrlékig le'íe éltették beszolgáltatást kötelezeti gégéikét. , YÁNDORSPORT A TTE TÚRÁI A pécsi Természetbarátok 29-én a következő túráiba: vezetik: I. csoport: Pili», és Börzsöny-hegységbe. (5 napos túra.) Útirány: Pécs, Budapest, Frankihegy, Ke- vélynyereg, Dömös, Urak asiz.aja, Vöröslkő. Gizella telep, Nagymaros, Kóspaliag, Nagyhideghegy, Csóványos, Diósjeixö, Budapest, Pécs. Találkozás 28-án, szombaton este 21 órakor a főpályaudvaron, vezető: Kis* István. Csak erős gyalog!óknak. — II. csoport. Barlangkutató túra. Útirány: 18-as út, Lapis, 4-es úí Büdöskut, Barlang. Vissza: 14-es út, TTE menedákház. Találkozás regigei 7 órakor a Tety- yén, vezető: Tátrai Péter. Gyaloglás 5 óra. — III. csoport. Útirány: Bárámy;út, Lapis, Vörösbegy, Szua- dió völgy, 9-es út, Égervölgy, TTE menedékház. Találkozás reggel. 7 órakor a Bárány-út elején, vezető: Mészáros Dezsőné. — A TTE IsteP- kuti menedékháznál ügyeletes: Szabó István. Fehérkuti védkuny- hónál ügyeletes: Deutsch Imre. • Az össze« PVSK női és féri) kosarasok a mai edzésen feltétlenül Jelenjenek meg a vasárnapi ázás megbeszélés® miatt. A férfi ‘élkosok a náüuk lévő trikókat zzák magukkal! Pártáiét Vasárnap reggel 8 órakor a Rákóczi-úti pártház nagytermében oktatási ankét lesz budapesti előadóval. Az ankéten megjelenni tartozik valamennyi előadó, párt. szervezeti é® tömegszervezeti oktatási felelős, minden szemináriumi bizalmi é® azok az aüvlársak, akiké; az oktatás} bizottság behiv. Áz Istenkuti alapszervezet szombaton este 7 órakor pártnapot tart a Weigamd-féle vendéglőiben. Előadó: dr. Huszár István. Kérik az elvtársiak pontos megjelenését. Felhívási Ma, pénteken délu'án órakor káderértekezletet tartunk. Kérjük az üzemi és kerületi al apsze rveze i ek k éde réséit. hogy pontosan jelenjenek meg a Rákó- czi-utl székházban. Figyelem! Pénteken délután 6 órakor propagandistáknak, szervezőknek, agitátorfelelőseknek, valamint-. ku’. t út felelőseknek összevont értekezlet a Rákóczi-uti pártházban. üzemi és kerületi szervezetek fenti reszoriveze'Sínek megjelenése kötelező. Titkári értekezlet lesz szómba- on délután 6 órakor a Rákóczi-uti pátr házban. Az összes alapszerv»-, zetek titkárainak megjelenése kötelező. Levelesláda Igen tisztelt Főszerkesztő Elvtársi Mint a mázai bányaüzem Har- kányfürdön nyaralt bányászai, kérjük, szíveskedjék nb. lapjukban sorainknak helyet adni. Ez liton mondunk köszönetét a MÁSz mindazon vezetőinek, akiknek megértő gondoskodása folytán lehetővé vált harkányfürdői nyaralásunk. Nem mulaszthatjuk el, hogy ugyanekkor köszönetét ne mondjunk Javos György elvtársnak is, a legnagyobb figyelmességgel történő rendes is pontos kiszolgálásért. Jó szerencsitt MÁSz mázai bányászok Dunaszekcső község elöljáróságától. 3919/1948. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Dunaszekcső község elöljárósága a tulajdonában lévő SZARVAS és HAJO KOCSMÁT a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt >948. szeptember 8-án, délután 3 órakor a község tanács- ienmében tartandó nyilvános árverésen 1949. január hó 1-től 1951. december hó 31-ig terjedő három évre bérbeadija. Kikiáltási ár: Szarvas kocsmánál 40 q búza, — Hajó kocsmánál 30 q búza készpénzben fizetendő ellenértéké. — Bánat oénz: 300—300 Ft. Erkölcsi megib'zhafóság, vagyoni állapot új keletű bizonyítvánnyal igazolan dó. Bővebb feltételek a község házán, az 1. számú irodában tud hatók meg a hivatalos órák ala.t Dunaszekcső, 1948. augusztus 19 Községi elöljáróság (12.539) • SrilliÉns köveket mélyautó, üzemkén« állapotban. 4 új gumival 7000 forintért eladó, .— Megtekinthető: Szt. Kristóf garázsban, Péoo, Biedermeter BEdkrény ée egy 3 fiókos eublód. tel- jeeen kijavítva. 800 forintért eladó. — FJrkas Ágota utca 3 (12637) csekély díjazással becsülök! STEINER 1HRIK GYERMEK VASAGYAT vennék. Gulyáé. Botojid utca 19. Telefon: 31-63 (12538) ITGATLANOKi Relvá-roe- bau oanüádi ház, kedvezd firctéisaeil. összkomfortos. el6. négTSzo- bás. mindkettőnél lakáé ű. tvehető. Öröklakások: Lémezeezgyár utca öt számú házban ein dók ékszerész, Pécs, Ferenciek utca 9., 1. emelet. VESZEK! Szőlőket, házakat sürgősein hatvanezerig. Telefon: 19—97. Decleva Iroda. Rákóczi út 28. (2154) r p ff _ hait őssrikomr. öröklakást. Széchenyi térnél eio ponty kapható • Haksarnokbar IrgftlmaRok-ufcR 26 «Kán 1/541 (»«.zkomfortoH. hall. ket- tőmobiie. átvehető lakással. Szőlők: Ieteinkútnál 740. A ran vh:gyen 495 négyszögöl«. Oyükéehín »rima 1800 négyszögöles esőik 17.500. — Deeicya iroda, Rákóezé út 23. — (21541 DUNÁNTÚLI NAPLÓ Felelő« szerkesztő: Pajzs István. '■erkesztflség ée kiadó hivatal: Perese'.-utca 2. Telefon: 15—32. 15—42 FÉNYMÁSOLÁSI munkát jyorenn végez L<*- fróiroda. Deák utca 2 Vidékről yoötán Ivktild- hetík ■ U0 336) SZAKÁCSNŐT KERES állami iskola tamilóott. lions kh 25 tanulóra való főzésre. KgyediiláiW zenié!v előnyben C;nv 12 542 szám alatt a Jd. Adóban. ____ Ké ezült a Szabadságnyomdában, Munkács M.-u 10. Tel.: 20—V> Felelős kiadó é: nvomdaTP7f**ő • Aot