Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-15 / 159. szám

1948 JÜUUS 15 % DUN/ «"ÜLI NAPLÓ útius 31-m faffiolütoM^dhehveU ' i Hamerlí-k eszíyűgyár dől goző! A munkaverseny alatt emelkedett a termelés, javult a keresel és 24 új munkást vettek fel Július 81-én a munkások százai állnak majd a gyárudvarokban '«ilóklui] díszített emelvények körül. A dolgozók tapsa közben tün- * az élmunkásokat. Ünnepély lesz: az országos munkaverseny ® szakaszának befejező ünnepe és az új részletterv megkezdd- időpontja is egyben. Négy és fél hónap munkája zárul le. 8>' azután másnap új lendülettel tovább folytassák szívós, min ""»Pi munkájukat a többtermeiés fokozása érdekében. A RanterIi-hesxiyű­YÚr dolgozói is elégedetten Ugatják majd a szónokokat, * 8 munkaversenyben elén fényeket ismertetik. Tudják ’hogy amíg idáig jutottak el, «annyink lelkes munkájára szükség. Minden adat mögött húzódik az állandó tevékeny- 0 dolgozók szilárd akarata, $ Jattét teremt. illáik me8' hogy a négy és fél ~?P.Ía tartó munkaverseny mit fényezett a Hamerli kesztyű- /ban. Vegyük sorjában az , őszeket. A szabászatban dol- i. .Munkások március 15-től a J'íújnénp/ m százalékról /?? tlékra emelték fel. a minősé- \7i-r*l 05-re. >2 /ar»-odában a teljesítmény A^ralúkon maradt. Mit jelent ‘ “indent megmagyaráz az, hogy . Jskkor a minőség 72 száza- j ’ 93 százalékra emelkedett j7 a lényeg. sem ma­^bőr nyújtók üti v. a többi üzemrész mü- a|^, ,”*luk .a leljesitmétiy 50 szú- óin.,’ a minőség pedig 23 szá 4tL v-. ‘’»luk m leljesitmétiy 50 szá­ttóM a BjPV ej,"több. mint a munkaver 5* ««egkczdése előtt, A bőrfcv is minőségi javulás mulat­ta,/ meg. A vizesmühelyben a i^j./ünkAsok jó munkája ered- !^s’l^ppen 113 százalékról 141 lén f*ra emelkedett leljesít­g,. négy és félbónap alatt 'teákkor a minőség 6i száza- fj W százalékra ugrott fel. Kjju.* a termelés és a minőség é» A többtermelés és a minö- s*(r8vuláss a dolgozók fizetését Mékenyen megnövelte. Amíg ét^ esmühelyben márciusban egy tp ” forintot keresett átlago­<2 dolgozó, addig júniusban JfíjJ/intot. A börnyujtóknál 122 'I 175 forintra emelkedett munkás átlagos heti kijk e‘ ^ szabászüzemben, a var- etji *n a festészetben hozzá­«k 'I százalékkal keres­nbljct, mint március 15 előtt. Hí ier|j eredménvea5te a Ha­ffs^,, \0silyúgyárban a munka­iban . orö°iy eredményeit? Első­ié f a.z’ hogy valamennyi dol- 'smerte a munkaverseny lflÚóan •*’ “zem vezetői ál- Ehy f , ismertették a munkaver- Úeker, * a^ata*t az üzemi értekez­ni' ' do ff ***«> túl az államosítás 5 W lendületet a Hamerli Jító Gyárban. A termelést irá- ftottgí Uukások több gondot for- mi * többtermelés emelésére, Vártul. javulására, mint a a i \ ’-osok. Csak egy példái 6lberi^^,n<Etország nyugati öveze­ss u.a Megszálló hatóságok azo- ^ekbJ;‘*áűtak ki, ame- .fnyhítik a nácitlanitási és „hályokat. veszünk arra, hogy mit jelentett az államosítás. Azelőtt soha egyet­len egy fillért nem juttatott a tő­kés szociális célokra. Most ha­vonta másfélezer forintot adnak és ezt az ősszeget is növelni akar fák. A m un ka ver* rny ered­ménye az is, hogy a napokban 21 munkást vettek fel az jizenibe és további húsz. munkást kívánnak még munkába állítarfi. Az újon- nan felvett dolgozókkal a gyár termelését még jobban fokozzák és ezzel lehtővé válik, hogy le­nyomják a kesztyilárakat. így szolgálja tehát a munkaverseny a munkanélküliség csökkentésé* és az áruk olcsóbbodását is. Augusztus elsején újabb %unka- ■erseny kezdődik a Hamerli kesz­tyűgyárban is. A tímárok, szabá­szok As valamennyi dolgozó to­vábbfolytatja munkáját, hogy az elért eredményeket újabb ered­ményekkel növelje. Jogerős Or&ÓB Jó&sef a gyilkos mohácsi keret- legény halálbüntetése Orsós József mohácsi cigány, mint továbbszolgáló szakaszvezető, a mohácsi 4. közérdekű munka- szolgálatos zászlóaljnál volt keret­legény és az alárendelt mun-kaszol- gálatosokat a legszörnyűbb módom kínozta, valóságos fenevad volt. A munkaszoigálatosok gyötrését már Magyarországon kezdte és az oroszországi táborokban még csak fokozódott embertelensége Bár fertőző beteg volt, beszennyez­te ez ételeken s a legváltozatosabb módon élte ki szadista hajlamait. Hatalmas, mázsás fatönköket cipel- tefett a jmmkaszoi gála f ások kal, bántalmazta őket,' élelmiszerüket el­lopta és kínzásaival sok munka- szolgálatos halálát okozta. A hon­védeket a '•kiképzésnél megkínozta. A pécsi népbíróság tárgyalta an­nakidején az ügyet és Orsóst kö- téiáUali halaira ítélte. Most tárgyalta másodfokon a bűnpert a NOT és a halálbünte­tést jogerőre emelte. helyesnek — ......................... . . ki p .p és k-uliúrális életben, I homvédzei.okar mint cselekvő -e­ait. . ai8 nem vállalhatott híva- riyező hiányozna. Fel se lehel so­I rolni számszerűen azokat a tiang­er®chn­Az új rendelke- ényeként mintegy ezer el ül mint spall Seit silasifoit m remáa geirtaíáisasíg au! ipzptéie A román hatóságok letartóztat- elszámolás; nem ták Alexander Waltpr Ewanst, a Steaua Romana kőolajtársaság an- go' igazgatóját, araikoi' Kürtösnél á* akarta lépni a határt. Ewans igazgatói minőségben a vállalat 8,200.000 ieies pénzkész­letét» jogtalanul magához vette. adott és nem okolta mcg_ az összeg eltulajdoní­tását. A vállalat két más igazgató­ja már napokkal ezelőtt haza-uta zot; Angliába. Ewans letartóztatását a vizsgá­lóbíró helybenhagyta. mm teSatei m taiabányai fohbasnásmtk áidizala ?&o A tatabányai Onszlán-körze'. 17. aknájában történt gyújíó'.égrobba- nás következtében elzárt bárom bányász, Árvái István7 vájár, Ba­lázs Márton és Kosiczki József csillések kiszabadítására folytatott menrés5 akció szerdán reggelig tartott. Óriási erőfeszítéssel érték el a mentők a beomlott bányarészen a szerencséden ség színhelyét. de a három bányásznak már csak holttestét találták meg. Az áldozatokról a ruha teljes«! le­égett. Sasvári Márton gépkezelő, aki a szerencsétlenség pillanatában a robbanás színhelyétől mintegy ISO méterre tartózkodóit, a lég* robbanás következtében halt meg. A mentési munkálatok során 1$ bányász szenvedett gázmérgezést, de állapotuk már . annyira javult, hogy a kórházat elhagyták. A szerencsétlenség ügyében meg­indult a vizsgálat. A Szerencset.en- ;ég színhelyén kedden megiei.-.nt Os/trovszky ^yc gy, 3 MAS* ve' zérigazgatója, Kerén/i István bá­nya-kapitány és Vájd*. 'Imre ipar- ügyi államtitkár, aki a szerencsétlenül járt bányászok hozzátartozóinak segélyt osztott ki. BäjrfÖTtr© ítéltél« u m,ajm rendőrőrs tolvajait Szerdán került a törvényszék egyesbirája elé Hornung János 23 éves volt majsi rendőrtizedes, Horváth István 21 éves volt majsi próbarendőr, akiket lopás bűntet­tével és Heffner Mátyás gazdasági munkás, akit orgazdaság bűntetté­vel vádolt az ügyészség. Ä vádlot­tal«: beismerték, hogy a .majsi rendőrőrs tulajdonában lévő és sertéshízlalás céljára táróit kukori­cából öt zsák csöves és két tsák szemes tengerit elloptak, miután egy alkalommal álkulccsal felnyi­tották a raktárt, egyszer felfeszí­tették az ajtót, egyszer pedig a nyitva felejtett ajtón keresztül ju­tottak be a tároló helyiségbe. A lo­pott kukoricát Heffner Mátyással' hordották el. A bíróság súlyosbító körülménynek vette, hogy mint rendörök követték el a bűncselek­ményt és ezért Hornungot és Nagyot 8—8 hónapi börtönre, és 3 évi jogvesztésre ffélte kétrend­beli lopás bűntette és egvrendbelt lopás vétsége miatt, Heffner pedig orgazdaság vétségéért 14 napi fog házat kapott. Heffner Mátyás íté­lete jogerős. 4 gazdák felár nélkül nemesített ve omagra cserélhetik he gabonáinkat Az utóbbi napok javuló időjárá­sa lehetővé tette a. gabona foko­zottabb cséplését. Megindullak a megrakott szekerek a földműves szövetkezetek raktárai felé. A ter­mények átvételénél a gyűjtőkére»- kedők azt tapasztalták, hogy sok gazda gabonája üszkös és kevert. Ennek oka abban rejlik, hogy a múlt esztendőben nem fordítottak elegendő figyelmet a minőségi magvakra és kevert, nem fajtiszta gabonái vetettek ei. Ez természe­tesen kihatással van a termés mi­nőségére és hozamára. Hozzájárult ehhez még az is, hogy helyenként elmulasztották a csávázást, vagy 4 múltban csak a tiszt urak zártkörű estélyein játszhatott, ma as ü&eme-k dolgozóit ssórakosiatja a népszerű­A demokrácia hadserege a nép. versenyeket amiket csak ebben azt gyár, a bányaigazgatőság és a hadserege. Nem az elnyomók ősz-1 évben adtaik. t ] > j pasta dolgozói részére rendezett honvédzenekqr íályuralmát szolgálja, hanem * né­pet. Biztosítja a békés épttőrmm- kát, sőt emellett a nép nagy ne­velő iskolája is. A honvédség nem állam többé az áííamban, hanem eleven tag a demokrácia testében. A honvédség és a dolgozók test­véri ' viszonyának kialakításában egymá-shoz kőzeGhozásában je,entős szerep jutott a honvédzenekarnak. Mi pécsiek abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ország öt honvédzenekarából egyet a magunkénak mondhatunk. Kozma István altábornagy, a pécsi honvéd kerület parancsnoka külö­nösen nagy súlyt helyez arra, hogy a zenekart a dolgozók valóban a magukénak érezzék. Alig van kul­turális megmozdulás, amelyről Júniusban és a féá július hónap­ban 14 üzemi hangversenyen keresz­tül nyújtottak kultúrát és szóra­kozást fáradhatatlan honyédzené- szeink. Külön ki kell emelnünk, a tehetsé­ges C sá k y Nándor százados-kar­nagy nagy munkáját. Nemrég sú­lyos gyomorműtéíen esett keresz­tül és minden jogcíme meglett volna, hogy lábbadozására szabad Ságot vegyen igénybe, ehelyett már tizennégy nappal a műtét után zenekara élén láttuk. A bányatelepek dolgozói körében különösen népszerű a kitűnő hon- véilzenekar, amely sorralátogatta valamennyi bányatelepet és adott _ színvonalas hangversenyeket a _ bányászoknak. A dohánygyár, a bőrgyár, a sör­uzemi hangversenyek sorát most a nyári szünet előtt á Zsolmay gyári üzemi hangverseny zárja le. A város zenei életében pótol­hatatlan szerepet tölt be a honvéd- zenekar, amely tulajdonképpeni magja a filhar­monikus zenekarnak is. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt az önzetlen készséget, amellyel a honvédzenekar támogatja a demo­kratikus egyesületek munkáját. — Legutóbb a mohácsi MNDSz szo­ciális célokat szolgáló estélyén sze­repeltek, majd hasonló megmozdu­lás alkalmával Szekiszárdon is. Szin­te nincs rá eset. hogy valamilyen felkérés; el-ut-así tan árnak. így aztán alaposan kijutott nekik a munká­ból az utóbbi hónapokban, de el lehet mondani, hogy * szívesen tet­ték. E héten szombaton este kü­lönösein kedves alkalomkor muzsi­kálnak. Ekkor avatják fel a Zrínyi ud­varán készült gyermekjátszóte­ret, amelyet legénység és tiszti­kar közős munkával hoztak létre. A pécsi dolgozók hálával és szeretettel gondolnak a honvédze­nekarra, amely a dolgozók és a honvédség kapcsolatának megerősí­tésében ilyen nagyszerű munkát végez. ha csáváztak, a kevés arzént tar­talmazó porcsávázószerek nem vol­tak eléggé hatékonyak. A jövő évi termés minőségének fokozására a MOSzK utasította gnbonagyüjtő szövetkezeteit és a kereskedőket arra, hogy a begyűjtött gabonák­ból, a legjobb minőségűeket vető­mag céljaira külön tárolják. Az elválasztott, és külön tárolt gabo­nát a gyűjtő szövetkezetek és ke­reskedők csere útján bocsátják rendelkezésire a gazdáknak. A csere búza, árpa, rozs és zabkéss- lelekre vonatkozik. így a szövet­kezetek segédkezet nyújtanak a termelőknek, és a silány minőségű gabonát kicserélik anélkül, hogy arra a gazdáknak külön minőségi felárat kellene fizetniök. Csupán a csere céljából behozott és a gyűjtő- szövetkezet vagy kereAedő által kiadott termény közötti fajsúly- különbség és két forint kezelést költség terheli a gazdákat. A fertőzött, üszkös és kevert búza nem alkalmas további terme­lésre. Ezért szükséges, hogy gaz­dáink a vetömagesere kapcsán ki­cseréljék silány minőségű gaboná­jukat fajtiszta vetőmagra. &Z Akarni SzMfcezsfl Pzépiskflla az 1948—49 tanévre felvételi pá­lyázatot hirdet. A felvételre pá­lyázhat minden haladó szellemű munkás, paraszt és értelmiségi származású fiú és leány, aki az elemi vagy általános iskola 8. a polgári iskola 4, illetve a gimná­zium 4 osztályát sikerrel elvégez­te és a 18. életévé; 164®. szept. 15-ig nem töltötte be. Kiváló elő­menetelő tanulók tandíjmentessé­get, díjAntes kollégiumi elhelye­zést és ellátást, valamim a félévi szövetkezeti középiskolai bizonyít­ványuk alapján ösztöndíjat kap­hatnak. A 4 év sikeres elvégzése után a tanulók a gazdasági közép­iskolák (kereskedelmi, ipari, mező- gazdasági középiskolák) végbizo­nyítványával egyenértékű érett­ségi bizonyítványt kapnak. A sa­játkezűig írt felvételi kérvénye­ket augusztus 1-ig kell az iskola igazgatósága címére (Pesterzsébet, Török Flóris utca 89) -! hitetni. fso.

Next

/
Thumbnails
Contents