Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-28 / 170. szám
-Jog i0 'b’íoosi^f dt1 « e” 1 Németország liettéssahitása véglegessé vélt Csődbe jutott a nyugati hatalmak politikája A három nyugatnémetországi katonai kormányzónak a nyugatjaiét miniszterelnökökkel folytatott tanácskozásai során megtörtént az utolsó lépés a nyugat- fémet különállam megalakítására. A határozat értelmében azonnal megkezdik Trizonia megszervezését. A tartományi gyűlések is haladéktalanul megkezdik előkészületeiket a parlamenti tanács meg- »takítására, amely ezután megszövegezi az „alapokmányt“, A nyu- Satnémetországi miniszterelnökök ezzel a kifejezéssel akarják elke- •ülni „az ideiglenes alkotmány1' szót. Nyugatnémet körökben egyhangúlag felismerték, hogy a frankfurti határozat Németország végleges kettészakftását jelenti. A nyugati hatalmaknak Londonban, Frankfurtban és Berlinben folytatott tárgyalásai a Szovjetuniónak adandó válaszjegyzékröl és az egész német kérdésről mindinkább a bizonytalanság és egyenetlenség képét mulatják. Az ellentéteket bizonyítja a Telcpressnek az a híre. hogy König tábornok,' Németország franci,a katonai kormányzója le akar mondani. Lemondásának oka, hogy a frankfurti tanácskozások alkalmával Clay amerikai tábornok megalá- * zóan viselkedett vele szemben. A nyugati hatalmak németországi Politikájának csődje nem utolsósorban annak is következménye, hogy a sokat emlegeleitlf berlini „légi híd" elégtelennek bizonyul és Berlin lakossága ma már látja, hogy nem alkalmas a lakosság élelmezésére, hanem csak arra jo. hogy Berlinből, nyugatra szállítson fontos cikkeket és berendezéseket. S?ifoe e* artistám- fialom Bfcorna és KeEggnémetarsiáq köTölt A németországi angol és amerikai hatóságok újabb rendelke rése szerint megszüntetik a Bizoniából a szovjet övezetbe, valamint a szovjrtt övezetiből Bizoniába irányuló vasúti teherforgalmat. A boriin! szovjet katonai parancsokság közölte Berlin város vezetőségével, hogy augusztus l-től kezdődő * szovjet hatóságok biztosítják Berlin élelmiszerellátását. nyugalnémclországi mezőgazdáig! munkások majdnem IC) számlákban a sztrájk mellett foglal **k állást. flnsQl«agnsrféas elSsn- tétek Berlin ftérdésé&ei az angolokkal, szóbeli eljárásra készülnek, nem pedig Írott jegyzék átnyujtására. Az amerikaiak az* szerelnék, hogy a három nyugati hatalom egyenesen Sztálinhoz Intézze azt a szóbeli felhívást. Angol körökben értelmetlennek lartják Berlin légi úton történő ellátását is. Az angolok szerint a berlini kérdést halaszthatatlanul meg kell oldani. MwBgazdasási sztrflfr «¥U5atnéms?ország??8R gazdasági munkásainak 95 százaléka, a rajnai tartományban 70 •zúzalék», Westfáüában 95, Schlei wig-HoIsteinben 85 százaléka sza vazott a sztrájk mellett. A szava zást a 360.000 főnyi mezőgazda sági munkásságnak angol övezetben szakszervezete rendezte. Valószínűnek tartják, hogy berlini angolszász körök szükségrendelettel megakadályozzák a sztrájkot. Walte nyiSateatá a MarsftaiHemői A Franc-Tireur interjút .közöl Henry Wailace-el, az amerikai Haladó Párt el nők jelöltjével. — Ha én lennék az elnök —, mondotta Wallace — rajta lennék, hogy a békét azonnal megüssük és a megszálló csapatokat egy éven belül kivonjuk Németországból. — Ellene vajjyok olyan {érvnek, amely politikai furfang szüleményé. Ha elnök lennék, a kongresszustól hitelt kérnék az UNO kebelében működő szervezet felállítására, amely az Európának nyújtandó segélyek szétosztását intézné A Francia Szocialista Páti kettészakadását idézheti elő a Maris kormányban valá résztvéte! Kedden délután mutatkozott be1 a parlamentben a Marie-kormány. Marié valószínűiéi; megkapja a többséget, de az már nem valószínű, hogy eléri a 352 szavazatot, amely- lyel megbízást kapott a kormányai kitá-sra. A kormánymegalakítás mind Pá- risban, mind vidéken a tiltakozó, mozgalmai? sorozatit vonta maga után. A gyárakban, irodákban százával születnek halározaiok, amelyek demokratikus egységkormányt követelnek. A kormányválság vesztese a szocialista párt, amely nemcsak pozíciókat vesztett, de elvesz.tete egységét is. Az Intransigeant szerint a szocialista pártban jelenleg uralkodó anarchia előbb utóbb nyílt szakításra vezet. A pártvezetőség egy része hevesen állást foglalt a kormányban való részvétel ellen, másik csoportja a részvételt pártolja. Btum természe- .íesen minden erejével az utóbbi csőA léke iiiirzéssrt leiül biztosítéka a demokratikus néphadsereg A Le Monde értesülése szerint 9f angolok és amerikaiak közöli ellentéteket Berlin kérdésében mindig nem sikerült át ®‘dalni. Az amerikaiak ellentétben Kedden délután a csepeli sportcsarnokban Sólyom László altábornagy tartott előadást a demokra-f tikus néphadseregről. Előadásában hangoztatta, hogy a demokratikus honvédség többé nem a kizsákmányolás eszköze. a demokratikus tisztogatás során 14.000 régi hivatásos tisztet távolítottak el és csak azok maradhattak meg a honvédségben, akik múltbeli viselkedésükkel és jelenlegi magatartásukkal bebizonyították, hogy a népi demokrácia hűséges és odaadó harcosai. Az imperialista erők ma mértéktelen fegyverkezéssel igyekeznek a kapitalista kizsákmányolok uralmát meghosszabbítani. Ezzel szemben a demokratikus erők tábora arra törekszik, hogy megóvja a világot egy újabb pusztító háborútól. — A béke iegszilátdabb biztosítéka- ennek a tábornak á politikai és katonai ereje. Ennek a tábornak egyik erős tagja Magyaiország. A demokratikus államokkal kötött kölcsönös segélynyújtási szerződések Magyarországot a nemzetközi politika fontos tényezőjévé avatják. Kötelezettségeinknek azonban csak akkor tudunk eleget tenni, ha megfelelő erős és ütőképes hadsereggé, rendelkezünk Nekünk hadseregre a béke megvédése, a háborús usztitók elriasztása érdekében van szükségünk. Éppen ezért a békeszerződés által biztosított keretben olyan hadsereget kel! kiépítenünk, amely megfelel a modern hadviselés összes követelményeinek és amely mögött hatalmas, jól kiképzett tartalékok állanak. A magyar honvédség már rálépett arra áz útra, amely a nép« hadsereg megvalósításához vezet. A honvédség azonban csak akkor válhat igazi néphadsereggé, ha a munkásosztály elfoglalja helyét a hadsereg vezetésében. Sok új feladat áll előttünk. Birtokba kell venni a hadserege* is. Ezután Kádár János, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárhelyettese szóit az előadáshoz. Rámutatott arra, hogy a háború az emberiség sorsának nem elkerülhetetlen kísérője és oka az imperializmus, a rothadó kapitalizmus rendszerében keresendő. Mindaddig, amig ez a rendszer fennél!, fennáll az új háború veszélye is. Az imperialisták hóditó vágyával szemben , nekünk bátran kel! fellépnünk és' azt a felfogást kell kiépítenünk, hogy a magyar dolgozó nép nem _ maradhat semleges, a béke védelméért folytatott harcban. Teljes erőnkkel a szocialista békefront oldalán állunk és a békét megvédelmezzük minden imperialista támadással szemben. A magyar munkásosztálynak az a véleménye, hogy a magyar demokráciának jó! képzett, jól feiszereelt demokratikus néphadseregre van szüksége. Ezen a téren két feladat áll a munkásosztály előtt. Először le kell küzdeni a katonaságtól való idegenkedést, a pacifista szemléletet. A másik feladat annak biztosítása, hogy a demokratikus hadsereg tisztikara a dolgozó, elsősorban a” munkásosztály fiaiból kerüljön ki. Kádár János beszédét, a megjelentek lelkes tapssal fogadták és hosszasan tüntettek a demokratikus honvédség mellett. A MÁVAG-kolónia belyisógöben Bú Iffy György altábornagy, a honvédség felügyelője és Farkas Mihály, a Magyar Dolgozók Párt iának főtitkárhelyettese a MÄVAG és a Ganz háromezer dolgozója előtt beszelt a néphadsereg kérdéséről. Pálffv György altábornagy is mertette a Magyar Dolgozók Póri ja Programjának a honvédségre vonatkozó részét, majd a hadsereg kiépítésének és fejlesztésének szükségességét indokolta meg. Kifejtette. hogy a világ erői a második világháború után két láborra sza kadlak. A mi táborunk bijfíonsá- •gos jövője sokkal szilárdabb ala. portot támogatja. Blum befolyása azonban meggyengült és csak Vincent Aurioi köztársasági elnök személyes hatása tudta a "mérleget a kormány oldalára billenteni. A párt vezetősége heves vita után éjjé 1) órakor 46 szavazattal 21 ellenében fogadta el a Reynaud-va! való együttműködést. A párt kisebbségi csoportja azonban Bontóién javaslatára közleményt hozott nyilván osságra. amelyben élesen tiltakozik a Reynaud-val való együttműködés ellen. pon nyugszik: a Szovjetunió álial vezetett jó békepolitikán. A mi táborunk nem követi el azt a hibát hogy egyedül és kizárólag katonai erőre alapfisa biztonságát. Han •,'orlatla ezután, hogy hadseregünknek országunk lakosságához, gazdasági erejéhez mérien elég nagynak, erősnek és feltétlenül korszerűnek kell lennie. Mielőbb el kell érnünk a béke- szerződésben számunkra engedélyezett létszámot. Ahhoz, hogy hadseregünk valóban néphadsereggé váljék, elsősorban új tisztikarra van szükség. A munkásosztályban vannak a politikailag Iegöníudatosabb, iegképzet- teb elemek. Ez a munkásosztály kötelességévé teszi, hogy a néphadsereg tisztikarának megteremtésében az oroszlánrészt magára vállalja. A néphadsereg tisztikara akkor lesz jó, ha abban minél több ipari munkásból származó tiszt szolgál sőt' nemcsak a magyar tisztikar nagyobb részének kell az ipari munkásságból toborozódnia, hanem a hadsereg legfelsőbb vezetésének, a tábornoki karnak Is. Helyük van természetesen a tisztikarban a dolgozó parasztság és haladó értelmiség fialnak is és tgüeiségükhöz mérten nyitva áll eiöiiük az ’út a ’egmagasnbb katonai tanig. Ezután Farkas Mihály, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárhelyettese emelkedett- szólásra. Beszédében abból indult ki, hogy újfinusű äl'amot építünk, amelyek két fő jellegzetessége :a munkásosztály vezető szerepe és a dolgozó parasztsággal való megbonthatatlan szövetség. Nekünk is elsősorban azért van szükségünk erős hadseregre — mondotta — hogy függetlenségünket megvédhessük a külső cs belső ellenséggel szemben. Farkas Mihály beszedőt a főbbezer hallgatóság lelkes tapssal fo- gídfa. általános sztrájk Btluénben A szabad görög rádió jelent): Az utóbbi napok során elszenvedett katonai vereség és a munkások sztrájkja miatt a monarcho- fasiszta görög kormány helyzete "áitotta ki Szofulisz lemondását. Szofulisz miniszterelnök lemondását a görögországi amerikai parancsnok utasítására vonta vissza. Erre az amerikai parancsnok Washingtonból kapott távirati utasítást. Kedden reggel a gtjrög kormány rendkívüli minisztertanácsra ült össze, amelyen az amerikai parancsnok is résztvett. A tanácskozáson foglalkoztak a monarcho- íasiszták válságos helyzetével. Athénijén őt napja tart a ti?*’ viselők és munkások sztrájkja- Pireuszban és Athénben két-két órás általános sztrájk volt. A központi szakszervezeti bizottság bejelentette, hogy a munkások és tisztviselők 24 órás általános sztrájkba kezdenek, ha nem teljesítik követeléseiket. Litvánia termelés«» nagyban emelkedefí Litvániában, amely 8 évvel ezelőtt csatlakozott a Szovjetunióhoz, a gyáripari termelés igen nagy arányban fejlődött. Az ország 3000 különböző üzemén ei', éren elése már jóval felülmúl’] a •» háborúelőtti szintet. 4 Sinn Demokratáké Szövetség Fagerhok? jélolése elten Helsinkiből jelentik: A köztársaság elnöke Fagerholmot, a szociá - demokrata párt vezetőjét bízta meg kormányalakítással. A Finn Nép: Demokratikus Szövetség parlament: csoportja hétfőn ülést •tartóét a kcérnán yalakitás ügyében. A csoport megállapította, hogy a PekkaJa-kor- mány hároméves fennállása alav demokratikus és békés úton vezette az országot és a háború előtti kormányoktól eltérően baráti kül politikát folytatott a Szovjetunióvá’ A szövetség ezért követeli, hogv lemondott kormány mmíiztereh-1 két jelöljék a megalakítandó új kömény vezetőjévé. SroÄfen íemütáfc fs:’* az Operab.áz világhírű olasz mesterét csü;örtökőn dí’r’ órakor az Operaház előr-.u be' emetik. A holtteste zék Soproniból Budapes re.