Dunántúli Napló, 1948. június (5. évfolyam, 122-146. szám)
1948-06-12 / 132. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ IA4Z AÖNIUS lí A cséplés és beszolgáltatás ellenőrzéséről, a hús- és teiellátás biztosításáról tárgyalt a közellátási bizottság A K"6zeítátársi Bizottság, amely a kózeáátási hatóságokból, a népi szervekből, a pártok és szakszervezet, valamint a Gőzellátásban elosztó té- ' rryezré'iből alakult, csütörtökön ülést tartott a megyeháza kisgyűlési termében. A fontos tárgysorozat első pontját, a cséplés ellenőrzésének kérdését a Közellátási Felügyelőség vezetője ismertette. Az ellenőrzésben a cséplő munitáscsapatból a FÉKOSz áltat kijelölt rmirtkáselleo- őrön Mvü! résztvesznek műiden faluban a né- p< szervezetek kiküldöttei is. Úgy határoltak, hogy a rendőrséget teáloénfe az utak alapos ellenőrzésére, hogy a gabona eMekeíézé- sét megal-jadályoahassák. — Fontos f&adat-a kén cséplés megakadiályo- zá/sa is. Itt tölthetnek be fontos szerepet a helyi népi szervek. A FÉKOSz-fa felelősségtől je« fd- adaíot teterrt a csepíési eJienőrök kijelölése. Itt az a kívánság merült fel, hogy aa ellenőrnek ne falubelit jelöljenek. A hozzászólásokból az az óhajtás cseruJüK ki, hogy az ellenőrzések minél kevesebb zaklatást icieinísenek a csépeltető gazdák számira Ehhez azonban az is szüksége«., hogy minden gazda érezze az ellátatlan dolgozókkal szemben ,az ország kenyerének biztosításával ráhárult kötelességét. Ne erőszakolt muszájból adja oda a gabonát, hanem öntudatos dolgozóhoz ülő gesztussal. Tárgyaltak a beszolgáltatásról. ?s, amelyet az idén pontosan és a csép- íést követő legközelebbi időpontban kell teljesíteni. így nem lesz szűk- ség aura, hogy a gazdáktól újabb, ismételt beszolgáltatásokat követeljenek. A termés a kilátások szerint az idén, ha nem is mutatkozik bőségesnek, de lényegesen meghaladja az elmúlt évit. Búzából Baranyában hat és fél, rozsból hat mázsáis átlagtermésre számítanak. A gabonagyűjtők és átvevőszerveik felkészültek a raktározásra és szállításra. A MOSzK kellő kioktatásban részesítette 110 gyűjtőkéire szedőjét. Ezután a hús ellátás kérdésével foglalkozták. A, város marhahús ellátása, még mindig ninos megoldva. Nem könnyíti meg a helyzetet az, ÍTőgy Pécs annyi vágási engedélyt kap, anzenyi marhát a megyéből Budapestre szállítanak, mert a vágási engedélyeket nem a hatóság kapja. Emellett serTwrwféle ellenőrző adat sincs a kezében aprói, hogy a' kereskedők mennyit szállítottak a fővárosba. A bizottság és az érdekelt húsiparosok úgy látják, hogy nyugvópontra csak akkor jut ez a kérdés, ha a marha-vásárlást és szállítást teljesen a MOSzK veszi kezébe. Így Pécs is megkapná a szükséges menyfcéget. A MOSzK a napokban dönt ebben az ügybem. Minden- esef-e felkérik az Országos Közellátási hivatalt, közölje a pécsi hatósággal, hogy február óta mennyi marhát szállítottak ki Baranyából Pestre és szóknak neveit akik a vágási engedélyt kaptáik. Ezeket felelősségre vonják az eltűnt vágási engedélyekért. A tárgysorozat végén az új tej- rendelettel fogla'looztak, amelynek végrehajtását a dolgozók érdekében szigorúan ellenőrzik .A feketén városiba szállított tej magas ára miatt amúgy sem a dolgozók asztaléiba kerül. AtcgáHapodtak az ellenőrzés módozataiban, majd aiz értekezletet berekesztették. Délnyugat tpő-itfa Vasárnap eldőlhet a Nyugati csoport bajnoksága A Nyugati csoportban már csak két csapat maradt versenyben a bajnokságér;, a Tatabánya és a Dorog. Mindkét rónék egyforma a pontszáma, de a Tatabánya gólaránya jobb. Vasárnap a Dorog- nak_ jut a nehezebb feladat, mert Pécsett a jp formában lévő BTC ellen játszik, míg a Tatabánya a hazai pálya előnyét élvezi a PVSK ellen. Érthető tehát az a nagy érdeklődés, ami a vasárnapi BTC—Dorog mérkőzést megelőzi. A börgyáriak is győzni akarnak, így hatalmas küzdelmet hoz majd ez a találkozó. — A BTC bebizonyította, hogy akarással milyen eredményiét lehet elérni és minden bizonnyal a ke* utolsó mérkőzésen sem akarnak veszi;eni. A börgyáriak táafenhaíc* kerete csütörtökön j* telje* számban megjelent és Gpata edző nagyon megdolgoztatta fiait. — edzés műsorán különösen kap«r*- lövés szerepelt. Értesülésünk s*f‘ rmt Opata Zoltán a csatársorban változtatást eszközöl és a belső- csatár poszton az utóbbi időben jól szerepel; Bognárt állítja he jobbösezeköiőnek és lefoetaége* hogy Kincsei jrászik közrépcsatárt. A mérkőzés dél titán fél 6 órakor kezdődik. Elöraérkőzés 4 órakor. BTC—PVSK ifi bajnoki. Változatlan össxeátlíf ágban szerepel a Dinamó Magyar-Szovjet Barátsági Napok Komlón A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság Pécsi Csoportja f. hó 13—16-a között „Magyar-Szovjet Barátsági Napokat“ rendez Komlón. A Barátsági Napok keretében kiállítja a már több nagy sikert aratott „800 éves Moszkva" című kiállítási anyagot a komlói általános iskola hatalmas, korszerű tornatermében. A kiállítás megnyitása IS-án, vasárnap délelőtt 11 órakor történik ünnepélyes külső ségek melleit A kiállítás megnyitására megjelenő dr. Boros István külügyi tanácsost, a Társaság elnökét és Keserű dános alispánt, a Társaság társelnökét bányászküldöttség fogadja, majd a megnyitás előtt a bányászzenekar eljátsza a magyar és szovjet himnnszt. A megnyitó beszédet dr. Boros István tartja. A Barátsági Napok alatt előadásra kerül: „Akikel nem lehet leigázni“ e. szovjet film, továbbá több előadás hangzik el a Szovjetunióról, annak az élet minden síkjában való ismertetéséről .Az előadásokat kiváló pécsi szakelőiffók tartják. A Magyar-Szovjet Ti iff át sági Napok iránt óriási érdeklődés mutatkozik Komló öntudatos bányásztársadalma értékeire a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság nagyszerű riíunkáját,, nagy ielkeso- déssel készülődik hatalmas barátunk és segítőtársunknak, a Szovjetuniónak minél teljesebb megismerésére. • Sztrájk Berlinben Több berlini gyár és üzeni dolgozói csütörtökön sztrájkba leptek tiltakozásul a berlini amerikai hatóságok antidemokratikus és erő szakos intézkedései ellen. BolyáiUedé&zd áss emdeUs (*é\Lá&ak U&z< Kis területen is jól és eredményesen lehet gazdálkodni R vetőmagvak és hnve^vesek csak vételi elismervénnyel hozhatóh forgalomba Az Országos Közellátási Hivatal rendeleté értelmében a gazdasági és konyhakerti vetőmagvak, virág- és fűmagvak, valamint a hü- eíycsek vásárlásánál a kereskedő köteles négy példányban vételi elismervényt ki állítani. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a termelési szerződés alapján termelt, magvakra, valamint a lorménybeszolgál- tatás során történt átadásra. R Városi Zenekottzervalórium növendékhangversenye igen érdekes és. változatos betekintést nyújtott abba a csendes munkába. mely az intézet falai között folyik. Kevesen tudtak .róla. hogy általános iskolai énektanárképző tanfolyam is működik az inlé/.et- ,ben. ,Ennek növendékei tettek bi zonvságot hangversenyükkel igen szép és etismerésrcmélló előhaln dásukról, egy éves kitartó, derék munkájukról. Igen nagy jelentősége van ennek a tanfolyamnak: a demokrácia általános iskolájában fogják a zenei szépet mindig szélesebb körben továbbadni és a demokrácia kultúrmunkájához nagy nrértékhen hozzá fognak járulni. Főképen ezért tartjuk minden elé ismerést érdemlőnek igen szép tel jesítményiiket. Kiszler József Lakatos József, Szelenyi Pál. *<Ü csis Ferenc, Zakariás Margit. Zc.n- gcv Agnes, Keserű István, dr. Kiss Pálné, Nagy Sándor. Kaszap Má- rip, Örsi Erzsébet, Tölgyesi Ibolya. Ozörényi Olga. Székely Ibolya, Tímár Károly, dr. Hegyi László, Mátyás Géza. Hamvas György, Rátory Jenő szereplésükkel bebizonyító! Iák, hogy az első év anyagából derekasan megálltak a helyüket. hm Itt a delay «gáti Nyári Kapa sorsolása Háromhetes ifjúság* tábor Szászáról* Június 27: Mohácsi TE—Bajai Posztó, Pécsi BTC—Pécsi VSK, Dombóvári VSE—Meszhart Dinamó, Kaposvári RÁC—Kaposvári MTE, Szekszárdi TSE—Barcsi VSE. Július, 4: Barcs-—MTE, Baja— SzTSE, KMTE—PBTC, PVSK— Meszhart, DVSE—KRAC, Július 11: SzTSE—MTE, Baja —KMTE, KRAC—PBTC, PVSK— DVSE, Meszbar:—Barcs. Július 18: MTE—Meszhart, KRAC —Baja, PBTC—SzTSE Barcs— PVSK, DVSE—KMTE.\ Július 25: MTE—DVSE, Meszhart—Baja Barcs—PBTC, PVSK —KRAC, KMTE—SzTSE. Augusztus 1: PVSK—MTE, Baja—DVSE, PBTC—Meszhart, SzTSE —KRAC, KMTE—Barcs. Augusztus 8: KRAC—MTE, Baja—Barcs DVSE—PBTC, KMTE —PVSK, Meszhart—SzTSE. Augusztus 15: MTE—KMTE PBTC—Baja, PVSK—SzTSE, Barcs —DVSE, KRAC—Meszhart. Augusztus 20—22: MTE—PBTC Baja—PVSK. SzTSE—DVSE, Mefz. harl—KMTE, Barcs—KRAC Pécsre jón az olimpiai u tazó keret I A kaposvári városháza dolgozói munkaversenyre hívják ki Pécs közigazgatási alkalmazottait Az olimpiai bizottság táviratban arról értesítette a pécsi úszó- sport vezetőségét, hogy június 27-én részben repülőszoktatás, részben pedig komoly verseny/ rendezés céljából Pécsre hozzák az egész olimpiai úszókeretet és a Városi Fürdőben nagyszabású versenyt óhajtanak rendezni. A bejelentés igen nagy örömet keltett az itteni sportkörökben. Az MLSz újból megrendezi * nyári .táborokat az ifjúság rés*e' re. A Délnyugati Átszőve:»66 edzőtábora ezen a nyáron Szás"-' váron lesz megrendez.ve, míntegv 30—40 lebe:séges, fiatal labd8' rúgó részvételével. Edzőről az. *\ szövetségnek kell gondoskodó8 Az MLSz és a DNyLSz is _a/ szeretné, ha a szászvári edző'8' bor vezetését Opata Zo-jtán va' lalná. Az. alszövetség vezelűsó9e elsősorban ö; szeretné megnyemennek a fontos szerepkörnek 8 betöltésére. % baa völgyi jánitt**' baa hazajön szabadságra Fővárosi lapielantések aiaPJ*? beszámoltunk Akna völgyi -fór*®” a Vasas volt kiváló kapusán* olaszországi tragikus haláláról. ' Több fáviraívéltás és telefond ^ szélgetés után kiderült, hogv sérülés igaz, a háromhetes házi ápolás is Igaz, aaóta a zany8 már vígan védi csapata hálói ‘ Aknavölgyi, csak egy kicsit 0/9 ' tosabb leit. Júniusiban szabadban ra haza is jön. Uj úszótelietségek mu it»»8*' Mázlii"3®"*1 •*te lél 8 óraié» 11073 össztánc ■ w^soyletbkk Belehalt égési sebeibe a pécsváradi leány f Hírt adtunk arról .hogy "e,. Mária 16 éves háztartási alka'® zott Pécsváradon egy fűzőed® ■ ben parkettatisztitáshoz tfizhóV. benzint melegített, közben a f "is. *'B tüz.et fogott és Weig! valamint a melette foglalato**®, (lock Katalin ruhája az égé *Vjj. zintöl meggyuhidt és mindke** ^ kct életveszélyes sérülésekkel * , • •lőttük he a bőrklinikára A gondosabb orvosi kezelés „. tudta Weigl Maria életét leni és a szerencsétlen leány jL|t. teken reggel a klinikán meí * lock Katalin állapota még • .jet- dig igen súlyos, azoiiban ne»’ veszélyes. Vasárnap délután 6 órakor ren-| iezik meg az újhegyi pálván a Dinamó—SV9E találkozót, amely igyan már nem jelentő« a baj- tokság szempontjából, de mert aét jó csapat találkozik, élveze- es, szép mérkőzésre van kilátás. A Dinamó az elmúlt vasárnap erősen tartalékosán if remek já' tékkal győzött nagy gólarannY81 a PÁC ellen, a soproniak . el!®® pedig a jól bevált összeállításban veszik fel a harco., mintán Kre«1 lába is teljesen rendbejött, í<T? ,) semmi sem indokolja az ö*«ze' állítás megváltoztatását. , , Al Előre—Varsó válogatott birkozomerkozes 4:4 arányai e]dön tetlen eredménnyel végződött V magyar csapat tagjai a lepkesúlv- ban, pehelysúlyban, váltósúlyban ’nikkfeleUSU yban gY<JZtek «Heute . * ^Ikm0Sl a csehek ellen, vá. Ugatottban. A magyar atdélagát da pmius 20-an Prágában szerepe:. A csapatnak biztos tagja Soymosi, a PVSK kitűnő ver senyzoje. Most vasárnap válooató versenyt rendeznek Budapesten amelyre meghívták Lippait V iqy jéheiseges, hogv 6 is bekerül 9a laga ellen) valogato tba. üj úszótebetségek mxw* uak be a vasárnapi verseny® . A PAC-on kívül a kerület tdh agyesuletei i* ki akarnak teIFt Ragukért és különösen KapOjV.f, as Nagykanizsa jelezte nagy ?8 ,, iával az indulását. A meghív'**,' számokban a kerületi élgárda cS^ össze. Itt nagy küzdelmek«' esetleg jó időeredményeket hatunk. A verseny vasárnap “ -j után 4 órakor kezdődik a . Fürdőben és Dankbelérzővel teK1 Virágzó muskátlik tövében a föl-11 dón ülve 'találtuk Gaszt Ferenc bul-.l gár-kertészt. A parhanyós földdé11 tölti éppen a cserepeket és palán-1 fákat tätet bele. Biztos kézzel vég- [ z; munkáját, hiszen több mént 40 eve rizi ezt a szép foglalkozást. — Feláll, letörli kötényével földes ke. ; zét ét. megmutatja kis birodalmát. Az egyhoidat kerté a Fiume ut- : cai bérházak árnyékában húzod*. ■ meg, még nem' is oíy régen itt vo't j, a város vége. A kert is nagyobb \ oT valamikor, most háromemeletes bérházak állnak ott,ahol valamikor paprikát és paradicsomot termelt. A mozgalom és a szerzett tapasztalatok segítségével azonban kis területére ts jól lehet gazdálkodni, ezt bizonyítja a szépen karbanlar. jott kertje. A ker.t területe szabá- vos négyzetekre van felosztva és ezeken minden évben mást terme!, nehogy va Mgy0® kimerítse. Az idén 300 négyszögölön husos paprikát termcsezt. Gékigrépe 400, édes salátahagymat 150 négyszögölön vetett. A beveri ■ zárók pedig az a'maparacbcsomos erületer jelzik, de látunk meg esc-! irtegekükoricáf, kakrábét kel -m e-eVánosziál, babot, cukorborsot ubcrKát" és egyéb zöldiégiélét. A kőrayekbcli haziasszunyoknak Í ez nagyon kedvező, a nap bármely órájában friss zöldséghez juthatnak, I mert a kertben mindig van vaiak,. • Azelőtt többen dolgoztak a" kertészetben. amíg több volt a víz. De amióta a Hufiámifürdő mélyebbre furattá kútját, azóta a kertészet forrása elapadt és villanymotor nélkül áll. Az újabb fúrás, ahogy az öreg ; kertész elmondj', nem fizeiödik ki. Ha megindulnál! az építkezések eladja kis telkét és ha még erővel bírja, vesz egy másikat és ott folytatja munkáját. lóság — • Ír jei a Sorrü^gy1' ( Hírek — a murtkaverseny aktt S9kal ;anul. liat a közigazgatásilag jói szervezett és irányított Pécstől. A munkaverseny. fő célja a közönség gyors* és udvarias kiszolgálása, a torlódások inegsziintelese es a kozigazgajás döntéseinek mmaet>«j Altai érthető mK'ofogalnuiza&a.' A kaposvári városhaza dolgozni nunk-aversenyt rendeztek egymás <özött, de munkaversenyt akarnak rendezni a pécsi városháza dolgozóival is Ez a munkaverseny három hónapig tartana, június 20-tol szeptember 20-ig Kaposvár mint tiaral törvény na-