Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)
1948-05-06 / 103. szám
2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 10/1» MÁJUS í A szovjet költségvetés: a béke költségvetése 8 nyugati országokban nevelik, a Szovjetunióban csökkentik a hadikiadásokat A Szovjetunióban nagy sikerrel folyó harmadik kölcsön jegyzésével kapcsolatosan Plottlyi kov professzor egyik cikkében részletesen ismerteti a szovjet államháztartás fö jellemvonásait és kimutatja azt a különbséget, amelyet ez az államháztartás a tőkés államháztartásokkal szemben felmutat. A Szovjetunióban az államháztartás bevételeinek föforrása az állami vállalatok, valamint a uezőgazdaság és kereskedelem által befizetett összegek. A lakosság adófizetései az állami jövedelemnek csak |elentéktelen hányadát jelenti. Különösen szembeötlő a kétféle államháztartás között a kulturális szükségletekre és hadfelszerelésekre fordított összegek nagysága. A szovjet költségvetés, hen a takarékossági és kulturális kiadások 68 százalékkal szerepelnek, míg a fegyveres erők szükségleteire előirányzott kiadás összege 1.4 százalékkal csökkent az előző évi költségvetéssel szemben- tízzel szemben például Angliában hadicélokra a költségvetésnek csaknem '/a-át irányozták elő. A szovjet hadiipari kiadások a költségvetési összegnek csupán egyhatodát érik el. Í2 évi fenfyhássat kapott a gonosz mostoha — aki halálraverie kétéves gyermeké! Állati kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság játszódott le Pé- ..ett múlt év december 12-én, Takács Ernő bőrgyár! munkás lakásán. Felesége, — leánynevén Szabó Mária, — Irtózatos vadsággal agyonverte férje első házasságából származó 22 hónapos fiúgyermekét. Egyetlen oka a bűntettnek: sírt » cyerek s ez felidegesítette. /Most állott bírái — -a bünlető- örvétiyszék ' Garay tanácsa elé a gyilkos mostoha, hogy feleljen i kioltott gyermekéletért, de még ■ t sem tört meg, makacsul tagadott, sőt cinikusan másokat vádolt. Egymásután mondták azonban zeniébe a tanuk az igazságot. \ — Gonosz, összeférhetetlen asz- zony. volt — vallotta férje, —• ok v.élküi verte a gyerekeket. Éppen /ezért vettem pedig el, hogy három gyermekemnek legyen gondviselője. Megígérte akkor, hogy anvfytk lesz anyjuk helyett,- de nem sokéig bir- ■1 a türelme, elhanyagolta és éhez- íette őket, holott azért dolgoztam éjjel-nappal, hogv ne nélkülözzenek A gyilkosság lefolyáséi a 8 éves Takács Feri mondta el, akii a bíróság szintén kihallgatott. — Bort hozatott velem, ivott, de. nem volt részeg, akkor a kisccsém sírni kezdett .Először csak rákiáltott, aztán verni kezdte. Persze a gyerek még jobban sírt, mire a lábánál fogva kirántotta az ágybó' és kétszer-háromszor a fejéi-'teljes erővel a .küszöbhöz verte. Aztán beledobta az ágyba és ő Is ledőlt ruhástól. ■ Láttam, hogy nyugodtan elaludt. / Beöthy Konrád egyetemi tanár a gyermekholttest boncolási adatait Ismertette. — Elmeszakértőként dr. Jáky Kálmán főorvost hallgatták ki véleménye szerint a Vádlott asz- szony beszámítható és a gyilkosság időpontjában is az volt. A bünfetőtörvényszék végül is 12 évi fegvházat szabott ki. Takácsné enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezést jelentett be. Egyesült a két mifstkáspári a Pistán és a Deutsch téglagyárban Bensőséges házi ünnepség keretében május hó 4-én az Első Pécsi Mész- és Gőztéglagyárban is. meg- 'órtént a két munkáspárt ■ egyesülése. A gyár kultúrtermét ez alkalomra a dolgozók Ízlésesen feldíszí- iették. A Zsúfolásig megtöltő;ti fezemben Tóth József vállalat vezető uegnyitó szavai után Pajzs István, Dunántúl! Napló főszerkesztő?.;. Szociáldemokrata Pár! részérő. Révész József elvtárs fartőit beszédet, Az Fphómunkások Közönt/ Vezetősége nevében Balázs A reforméin* * 'VYwzövetség .a-sárnap, 9-én konferenciái tart Pécsett! az országos szervezet el- i’öknőjenek és főtitkárának közreműködő,sével. A konferencia 9 órakor kezdődik a gyülekezeti teremti, n A pécsi gyülekezet Va'ameny- ::yi asszonya és nagyleánya hivatalos a konferenciára. fupsitiáy repülőit kényszerleszállása Váratlan vendégek c/kezlek kedden este a pécsi repülőiéire. Vitor- ázó repülőgépen kot jugoszláv pilóta érkezett a földre. Egy ora- uf indultak el Versecröl és kihasználva a kedvező szelet, hosszabb \ itorlázás után kényszerleszállást végeztek. Gépük Kranich típusú kétüléses vitorlás, mely a középtci- s'.siíményü gépek közé iariozik és ,gy a pilóták teljesítménye annál jelentősebb. A pilóták "gyike 18, a másik 20 éves, mindkettő oktgtó. \ Vendégek üdvözlésére sietett f -^ács László, a MINS/ megyei titkára. Megtekintették a várost és mint a beliigyminisztéiium vendégei- Várják a kedvező alkalmat a visszatérésre. Mosolyogva mesélik, hogy a felszálló füst figyelmeztette őket. hogy nagyobb város felett •épülnék es ezért választották fci a oécsi repülőteret, mert itt remélők legkönnyebben fellelni a visszatéréshez szükséges eszközöket. Adorján köszöntötte az egyesük munkáspártot. A gyár tisztviselői nevében En'g- ler Ibolya mondott köszönetéi az előadóknak, majd a pécsi Rendőr- tanosztály kultúrgárdája, zene, éneik és humoros jelenetekből álló pompás műsort rögtönzött. A gyár vezetősége,: a közreműködő kultúrgár- dát és a gyár minden dolgozója I friss sörrel és sóskiflivel vendégelte meg. Szerdán délután egyesült a postán a két munkáspáiT Farkas Mag da megnyitója után Csizmadia Ferenc méltatta a két" párt egyesülő sénék történelmi jelentőségét. Kiss Károly beszédét dr. Kovács László, Gerlach Ferenc, Muziká' Sándorné és dr. Szikszai Kálmán postalgazgató hózzáSzólfnai kivették, majd megválasztoiMr, az egységes páftvezeióiégef, m?ly a következő: Elnök: Kisfalvi Alajos, kér. titkár: Farkas Magda, kér. szervező: dr. Oszflán Dezső, helyi szerv dr. Heíényi István, kultúí- titkár: Kotier János, propagandista: Takács Ferenc, kér. kéderes: dr. Kutas Pál, helyi káderes: dr. Köitaf Géza, gazd. titkár: Szilárd Jenő, nőtilkár: Szalay Emilia, ifjúsági titkár: Kopie? Miklós. Vasárnap alakú! meg Pécsett a Magyar Dolgozók Pártja A pécsi munkásmozgalom döntő fordulathoz érkezik ezen a héten. A két munkáspárt nagypécsi szervezete vasárnap reggel fél kilenckor tartja egységesítő konferenciáját, amelyen a MKP és a SzlJP központi küldöttei mondanak politikai beszámolót. Ilku Pál és Hámori Károly beszédei után megválasztják a Magyar Dolgozók Pártja nagypécsi vezetőségét. Pécs öntudtos dolgozói felfokozott érdeklődéssel tekintenek a konferencia elé, amely egyesíti a munkásmozgalom erőit az új, nagy feladatok elvégzésére. A pécsi ipartest illet Tilcly elnök vissza» úriípzeli Budapestre Tildy Zoltán köztársasági elnök Dubrovnikből hazafele utazva kedden megszakította útját Zágrábban, ahol a horvát népköztársasági kormány vendége volt. Megtekintette Zágráb. városit, majd gépkocsikl- ránduláson meglátogatta a város’ környékén Tito tábornagy szülőházát. A köztársasági elnök és felesége szerdán a kora délelőtt érke-_ zett vissza Budapestre. *Á nemzeti« színekkel díszített keletlpályaudva- ron ünnepélyesen fogadták. Fogadására megjelentek: Dinnyés Lajos miniszterelnök, Rákosi Mátyás és Szakaslts Árpád miniszterelnökbe* lyettesek- a kormány Budapesten tartózkodó, tagjai^ és a közélet sók vezető személyisége. Az OrszágosTervhivata? lakásépítési terve A romházak lebontásával kapcsolatban az Országos Tervhivatal tervbevette 2400 új lakás felépítésé: is. Ezeknek egyharniada vidéki városokban épül fel. A vidéki várospk közül elsősorban Debrecen. Miskolc. Sopron. Szolnok, Székesfehérvár Győr és Szombathely jönnek számításba Megindul a lakásépítés azokban a városokban is. ahol nincs ugyan háborús kár, de nagy ez építőipari műnk- nélküliség. Ezek a helyek: Pécs, Kaposvár, Szeged, Salgótarján. Orosháza stb. ma közgyűlést tart, ameiy túlnő a hasonló alkalmak keretén. Korszakot jelent a pécsi Ipaftestüíet életében. A haladás gondolatának kezdetét, amely egyúttal az Erdősi-féle minden reakciós rendszert kiszolgáló ipartestületi szellem végét is jelenti. Az új vezetőség megválasztásával olyan emberek kerülnek az iparosság élére, akik valóban az iparosság érdekeit képviselik, az! áz érdekei, amely azonos az összes magyar dolgozó érdekével. Az iparosság többé nem lesz eszköz egy felfelé hajbókoló vezetőklikk kezében és nem lesz ugródeszka ezek érvényesülésére. Úgy értesülünk, hogy a közgyűlés kimondja azt Is, hogy a pécsi iparosság belép a KlOSz-ba a kisiparosság egységszer vezelébe. Ezzel a lépéssel minden taglalja elveszik azoknak a törekvéseknek, amelyek a múltban eket vertek az iparosság sorai közé és akadályokat állítottak a népi demokrácia kiépítése elé. A haladé« szelleme betört az Ipartestület falai közé. Üdvözöljük -a megujhódolí Ipartestületet! Ülésezett a pariiméi** Az országgyűlés szerdal ü’éscn Nyárády: Miklós pénzügymlnisztéi a volt. királyi családi alapítvány vagyonának állami tulajdonba vé teléről szóló törvéuyjavaslaot Ismertette. Farkas Ferenc (Parasztpárt) előadó ismerlet'e áz egyes villamoSmüvék ehergia telepeinek és távvezetékeinek állami tulajdonba vételéről és a villamosenergiagazdálkodással kapcsolatos kártalanítás: szabályozó törvényjavaslat benyújtásának megszabott határidő meghosszabbításáról szó. lo törvényjavas’.ato-. A kártalanítás kérdésében a kormányzat . intenciója az, hogy azt egységesen kívánja megoldani és ezért kivá- gatos a meghosszabbítás A, Ház a javaslato: vita nélkül egyhangúlag elfogadta. Május 5-ét, a szovjet sa/jtó napját gyűlésekkel és kiállításokkal ünnepelték meg. Az újságok ünnepi számot adtak ki. A Szovjetunióban 3f> év alatt 889.000 különböző könyvet, mintegy 11 milliárd 30 millió példányszámban nyomtak. A sajtótermékek 190 nyelven jelenlek meg. A napilapok jelenleg több, mint 00 nyelven jelennek meg a Szovjetunióban. * A ’ szocializmus eszméjének terjesztésében , mindenütt a világon óriási szerep jutott a munkássajtó- riak a múltban és jut ma is. Ezl a szerepet azonban sehol sem értékelik olyan,nagyra, mint a Szovjetunióban, ahol május 5-ét a szocialista sajtó napját ünnepük, szerte a hatalmas birodalomban. A dátum a _ Pravda első számának megjelenése ezelőtt 36 évvel. Az orosz A stiftet saiíá ünnepe munkássajtőnak már volt története a Pravda előtt is, de a marxizmus forradalmi eszméjét, amelyet Lenin továbbfejlesztett és alkalmazott az imperializmus korszakára, — először a Pravda képviselte következetesen és- tánlorithalatlanui. A cári önkényuralom országában hősies és bátor tett volt forradalmi újságol írni és kiadni, de épijyert bátor dolog voll olvasni is. Az orosz munkássá itó története hŐskölleinény, tele izgalmas részletekkel, börtönnel, üldözéssel es inárturhalaHal, de, tele van az olvasók bámulatos ragaszkodásával is, amit a forradalom sajtója Iránt tanúsítottak. — Mindezek a nagyszerű tények a Pravdában testesültek meg, amely Lenin utasPásál és irányítása alatt indult meg és segítette diadalra a Teried a németországi sztrájk mozgalom A nyugatnémetországi Stetrájk- huiiám állandóan erősödik. Kedden délután a szászországi famunkások és építőmunkások is, elhatározták az általános sztrájkot. Rövidesen a vasúti munkások is csatlakoznak a sztrájkhoz. Nürnbergben a fémipart munkások után a pályaudvar munkássága is beszüntette a munkál. Augsburgban _ a sztrájkolok száma meghaladja a' 12.000-et. Mannheim- ben 4000 munkás sztrájkol. Düsseldorfban két nagy gyár munkásai léptek sztrájkba. Hannoverben szerdán reggel ifi ár 84 ezer munkás állt sztrájkba. Az építési ipar és vegyiipar munkásai csatlakozlak a sztrájkhoz. Hildes- heimben és Hammehiben szintűi, több nagyüzem munkásai beszüntetlek a munkát. Kedden délután óta a sztrájkmozgalom kiterjedt az amerikai övezetre. Nürnbergben és Mannheimbeti már többezer munkás vesz részt a tiltakozó sztrájkban. Rz OMTK fokozatosait ellátja tejjel a tej- tenoákkereskeüüket és a kis fűszereseket Szerdal •.«ámuirkban közöltük a fűszeresek kér6-ét, hogy ők is szeretnének bekapcsolódni a tfej-’ árusíTásba, hogy a há/ifü-zonyok és családanyák náluk is megkaphassák az egyilk legfontosabb ókdtnlcrkikef Örömmel jelenthet- jiik, liogv a Dunántúli Napló ba- <úbjhín nyilvánosságra kerüli kjj »ált‘■•ág ügyében a város Icö/eMá á-i hivatala és az OMT K veze- 'öjp értekezletei tarlóit és azon kedvezd döntési hozlak úgy a fogyasztó közönség, mint a fűszeresek érdekében. Mindenekelőtt az OMTK vezetőcége Ígéretet lett arra, hogy elsői óiban a kifejezetten tejtermék kereskedőket látja el tejjel, a1-üknek a tej a legfontosabb árucikkük’ és eddig a tejhiány miatt nem részesültek tejellátásban. A 1 ejkeres,kndrtk bekapcsolása után megállapítják, liogv a váró- térülőién Imi vannak olyan utcák, ahol a közelben nincs sem lejkereskedő, -cm f LVtTK fiók Az ilyen városrészeken a közönség érdekeinek szem előtt tártáéi' atf rendszeres tejelláNagv Szocialista Forradalmat. - A Pravda azóta is napjainkban élvezi az egész szovjet nép szemlelet és bizalmáí. Valóban a megfellebbezhetetlen igazságként olvassák minden szavai. A szovjet nép nagy honvédő háborújából' is kivette részét, mint ahogy az építés évtizedeiben serkeoletie és utal mutatóit a szyVjqtomhereknek. A -fasiszták által megszelt országrészben drága kincsként őrizték és olvasták titokban odakerült példányait. Ugyanígy vezeti cs neveli lovábh a y/ovjet- nép millióit a mai szovjet sajtó, sőt bízvást mondhatjuk a világ szabadságra és békére Vágyó összes népeit, állandóan rámutatva az oszthatatlan igazságra. A magyar népi demokrácia több milliónyi dolgozója együtt ünnepel a hatalmas szovjet néppel. A győzelmes igazság hangját ünnepeljük. fásban részesítik a fűszerese, két is. hogy a közön-égnek valóban ne kelljen Időtrabíóan a szomszédos utcákba gyalogoluia, hogy lejhez jusson. Ezt a megoldást a közelin!á-i hatóság minden tekintetben helyeselte. Telia! a tej iertuéske- feskedő1'ön kívül a. fíis/ere-eko! ü a 'legrövidebb időn bellii ellátják tejjel olt, ahol a/ OM I K riólí, vagv tej keresik ed «5 liitinvrt iniatl erre szüL-cg van. Egyébként 0 lejfTlálás tirvi'u (1 eleven javult, úgvhogv májii- ebeje ólá s/a- bad tejhez is hozzújuiha! mindenki. Éleüielép a nyári nesetmü Május 8-ról 9-re virradó éjszaka megváltozik a MÁV menetrendje Az új menetrendet lapunk szombat leggel megjelenő számában teljes egészében közöljük. filtelános vasutas Sáráik fenyeget Stanadáben A kanadai vasutak alkalmazottai nak 18 szakszervezete elhatároz 1 ; hogy május H-én. tehát cgyidühen a . Egyesiül Államokban tartami« vasutas sztrájkkal elrendeli fnunkabeszüntetesti ha nem teljesítik bérkövete'éseikej A Newyork Herald Tribune jelen!« se száriul nz Egyesüli Államok k«n many« és a vasutas szakszervezi le|j között folyó egyezkedési kisér létek kudarccal végződtek. Ncvvyork városát egyébként autó busz-sztrájk is fenyegeti, érát, ékszert Bérmálásra Benczenleitnertől Ifaalmasok-uica 1. Tele'on 27-Í3 Tavítások fótóllásnal 1002-5