Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)
1948-05-25 / 117. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ UMS MÁJUS M li USB kormányának magatartása - akadálya! a nemzetközi kibontakozásnak (Folytatás az első oldalról) cm tudjuk megállapítani, ki vo't kommunista, ki volt szociáldemo- rata. Közösen éoítsük pártunkat, oogy az képes legyen elvezetni a magyar dolgozókat a szocializmushoz. Marosán elvtárs ’elkes tapssal fogadott beszéde után Krancz Pál elv társ tartotta meg szervezeti beszámolóját. Méltatta a baloldali szociáldemokrata elvtársak, elsősiu- ban Mosonyi Jenő és Hámori Károly elvtársak szerepét, akik be. ■itták, hogy a történelmi fejlődés napirendre tűzte az egyesülés kérdését és megindították a harcot a jobboldal edlen. Közös erővel számoltuk fel az opportunisták, jobboldaliak táborát és teremtettük meg az egyesülés feltételeit. — Most, amikor pártunk új feladatot bízott rám, arra kérem az eivfirsakat, hogy támogassák munkájukkal Aczél György elvtársat. Magam részéről megígérem, hogy íj helyemen, Pécs város polgár, mesteri székében, minden erőmmel a dolgozók érdekelj fogom képviselni. Kimondják ast egyesülést Ezután Mosonyi Jenő tartotta :iieg szervezeti beszámolóját. — A tnai napon nemcsak mi ünnepelünk, — kezdte beszédét, — hanem ünnepel Baranya minden dolgozója. Egyesítő taggyűléseinken láttuk azt a hatalmas lelkesedést, amely- lycl a mi elvtársaink a Magyar Dolgozók Pártjának megalakulását fogadták. — Meg kell mondanom, — folytatta Mosonyi elvtárs, — hogy a mozgalom engem is más területre szólit, a Magyar Dolgozók Pártjának Tolna vármegyei titkára leszek. Arra kérem az elvtársakat, vigyék előre a Magyar Dolgozók Pártjának zászlaját itt Baranyában és Pécsett a győzelemig. A konferencia helyéről felállva, \ percekig tartó ütemes tapssal, élezéssel fogadta dr. Gyetvai János bejelentését, aki meghatott szavakkal mondotta ki a Magyar Dolgozók Pártja baranyai megalakulását, majd a mandátum vizsgáló és a jelölő bizottság tett jelentést. — A ' jelölő bizottság javaslata alapján a konferencia egyhangú lelkesedés- sd választotta a megyei választ- íotta a megyei választmány tag- mány tagjait. Aczél György az új feladatokról A konferenciát Aczá György országgyűlés« képviselő zárta be. kármds ott arra, hogy Baranyában h do.gozók minden rétege megtaiá nató. A városi dolgozók nagy tábora segítségünkre van abban, hogy i megyénk parasztságát teljes mértékben felszabadítsuk, felvilágosítsuk és politikai öntudatát kifa.iú-sszuk és rávezessük arra ■\ ’ útra. ame yen a szövetkezésen keresztül a szocializmus felé haladhat. — Pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának egységess és erős partnak kell lenni, — folytatta Aczél elvtárs, — est azonban csak akkor tudjuk elérni, ha vállvetve dolgozunk, kairóiunk é- tanulunk. Kenem az ev'ársakat, támogassák a megyei bizottságot munkájában, hogy még többet tehessen a dol- g :zó népért. A hallgatóság nagy •;psa közben jelentette be Aczél elvcá’-?, hogy máris baranyainak érzi magát. Az Internacionálé eléneklése után a konferencia résztvevői felsorakoztak és felvonultak a Seitovszky- 1 íérre. ahol ünnepélyesen felavattak a MDP baranyamegyei szervezetének saékházát. A konferencián elhangzott felszó- 'r.'ásókat. Farkas elvtárs válaszát cs a határozati javaslatot holnapi r tétjük. Az új szovjet jegyzék világvisszhangja A moszkvai rádió vasárnap újabb részletes közleményben ismertette a szovjet vezérkörök álláspontját az amerikai külügyminisztériumnak a szovjet-amerikai viszonyról szóló nyilatkozatával kapcsolatban. A szovjet válasz a fegyverkezés csökkentésével kapcsolatban megállapítja, hogy az UNO közgyűlése 1946 decemberében egyhangúlag elfogadta a fegyverkezés lehelő leggyorsabb általános csökkentését. Ezt a határozatot nem valósítják meg, sőt, ezzel ellentétben az USA kormánya mindjobban nyiltan a fegyverkezés fokozásának politikáját folytatja. flz USB beavatkozik más idegen országod beiügyeibe Világos, hogy a fegyverkezés általános csökkentésére vonatkozó megállapodás végrehajtása hozzájárulna az általános Be'ke megszilárdításához. Az USA kormánya viseli a teljes felelősséget azért, hogy eddig nem jött tétre döntés az atomfegyverek megtiltására. Az USA kormánya Németország demokratizálására és lefegyverzésére vonatkozó yaltai és potsdami határozatokkal homlokegyenes ellenkező politikát követ. A támadószellcmű német monopóliumokra támaszkodik, amelyek a múltban a hitlerizmus bástyái voltak. — A japán kérdésben az a szovjet álláspont, hogy Japánnal gyorsan meg kell kötni a békét és ki kel! vonni a megszálló- csapatokat. Az Egyesült Államok általános politikájával a jegyzék megállapítja, hogy Bz USA kormánya a fslejfts * az USA beleavatkozik más országok beiügyeibe, így Görögországot gyakorlatilag a maga katonai bázisává alakította és beleavatkozott az olasz belügyekbe, az április 18-i választások alkalmából. Az USA ezenkívül számos katonai támaszpontot tart fenn. Az USA kormánykörei nem gondoskodnak a demokrácia és a polgári szabadságjogok védelméről, hanem antidemokratikus és fasiszta rendszereket tartanak fenn más államokban. Mindebből világos, kit terhel a felelősség a szovjet -amerikai viszony jelenlegi állásáért. Az Egyesült Államok ilyen magatartása nem lehet kedvező hatással a nemzetközi ügyek haladására, — fejeződik be a moszkvai válasz. Az angol lapok első oldalon közük az amerikai külügyminisztérium, nak a szovjet-amerikai kapcsolatokkal foglalkozó nyilatkozatára adott szovjet vá’aszt. Ilyen címekkel fog. lalkoznak a válasszal: Moszkva: „Betiltani minden atomfegyvert” „A Szovjetuinó vádolja az Egyesült Államokat” „Aj Szovjetunió elitéli az amerikai j fegyverkezési politikát”. A londoni rádió kiemelte a Tass- iroda közleményének azt a részét, amely szerint a mostani amerikai magatartás nem vezet előrehaladásra a nemzetközi kérdések megoldásában. A svájci rádió a szovjet válaszból kiemeltes hogy az amerikai kormány a további fegyverkezés politikáját folytatja. TTashington azért is felelős, hogy a német, japán és koreai kérdés még mindig megoldatlan. A nyugatnéinetországi acéliparban újabb sztrájkmozgalom kezdődött. A vasmunkások szervezete két napon át tiltakozó sztrájkot hirdetett amiatt, hogy a hatóságok nem vélték figyelembe a szakszervezetek ajánlásait a tervgazdálkodás érdekében, valamin* hogy egy hírhedt nácit neveztek ki a bizoníai gazdasági tanács tagjává. Uewey győzelme egy efektorválaszfáson Az amerikai köztársasági párt június 21-én tartja Philadelphiában országos értekezletét, amelyen megállapítják, hogy ki lesz a párt hivatalos jelöltje a novemberi elnök, választáson. Az elnökválasztó elektorok megválasztása során különösen nagy érdeklődés nyilvánul meg az oregona elektorválasztások iránt, mert Dewey, Newyork állam kormányzója állott szemben Stasscnncl. Dewey nyíltan hirdette, hogy a komniti- nistaellenes törvényjavaslat ellenkezik az amerikai alkotmánnyal és a polgári szabadságjogokkal, míg Stassen ennek ellenkezőjét vallotta és sürgette a Kommunista Párt hatékony ellenőrzését. — Az oregoni választások most beigazolták, hogy az amerikai közlevéle- mény jelentős részt nem támogatja a Mundt-féle törvényjavaslatot. — Dewey ugyanis 174.000 szavazatot kapott, mig Stassen csak 96.000-et. Előzőleg Dewey már nyolc más államban is legyőzte Stasscnt, Vidovics Ferenc 22 fagú fasiszta bandáját leplezte le a rendőrség Az államvédelmi osztály Vklo- vics elfogatáisa után is tovább folytatta a nyomozást háborús és népellenes bűnügyében. Bravúros nyomozással kézrekerültek azok, akik Vidovicsot szökése után kisegítették és akikről a nyomozás során kiderült az is, hogy a szök- tétéstől függetlenül is hónapok óta illegális fasiszta szervAlcedést folytattak. Az államvédelmi osztály a titkos fasiszta bandának 22 tagját őrizetbe vette és ezzel csirájában elfojtotta az egyelőre még csak szervezkedő, de veszedelmessé válható szervezkedést, amelyz nek vezérévé a már letartóztatásban lévő Vidovics Ferencet választották. Mind a 22 őrizetbe vett fasisztát átadták a népügyészségnek. Kos söntjük Aczél (Györgyöt a MDP megyei titkárát A két munkáspárt vasárnapi egységesítő konferenciája Aczéj Györgyöt választotta a Magyar Dolgozók Pártjának harnnyaincgy*1 titkárává. Aczél György elvtárs mögött harcos mozgalmi múlt «1 1933-ban került a munkásmozgalomba és 1935 óta résztvett a Koni* munista Párt földalatti tevékenységében. Alföldön született Visz»’ aszlár községben, szülei munkásemberek. Kőműves mesterséget tanult, de napi munkája mellett elvégezte iskoláit. A Pázmány Péter tudományegyetem bölcsészeti fakultásán folytatta tanulmányát, amelyet azután a munkásmozgalomban kifejtett tevékenysége miatt kellett félbeszakítania. Mint politikai fogoly végigjárta a magyar- országi börtönöket és inter- nálótáborakat. Résztvett az ellenállási mozgalomban, *s fegyverrel har* colt a fasiszta* ellen. . A felszabadulás a pár' központi vezetősége ZernP" |-j lén megyébe íj küldte le megyei titkárnak Aczél elvtárs jjU fáradhatatlan1“ dolgozott an 1 érdekében. •" Nemcsak pár* tunk tekintélyét növelt* meg nagymértékben, de reP” geteget tett * dolgozók élet' színvonalának felemelése naP1 harcaik meg' oldása terén 1*; Az 1947. évi választásokon* zempléni dóig®' zók bizalmából országgyűlési képviselővé választották. A páriámén' ben felszólalásaival mindig a dolgozó kisemberek mellett szállt sikr A Zemplén megyei egységesítő konferencián nem véletlenül^ tn° ' dotta Szirmai István elvtárs a központi Szervező Bizottság titkai» hogy „Kossuth vármegyéje az élre került cs példát mutat az ege országnak. Ebben döntő szerepe van Aczél elvtársnak”. A későbbi folyamán pedig kijelentette Szirmai elvtárs, hogy „Aczél elvtárs^' megy el, hogy magával viszi Zemplén megye népének szcrctetét e bizalmát.” _ ^ Baranya és Pécs dolgozói szeretettel fogadják Aczél Györgyöt. Biztosak abban, hogy előző beosztásában kifejtett jó munkáját has nosítani fogja Baranyában is. A Magyar Dolgozók Pártjának sok'1 ezer tagja az ő irányításával dolgozik tovább a népi demokrac megszilárdításáért és a szocializmus megteremtéséért. nil ini Újabb angol-amerikai eSlenfétek a Palesztinái kérdésben Víaszérésben kell megkezdeni a gabona aratását végrehajtását a termelési bizottságok és a gazdajegyzők ellenőrzik. A gabonanemüek aratásához aratógépet csak a községi elöljáróságok engedélyével lehet hasz- nálni, az engedélyt azonban csak a FlJKOSz gazdasági munkaközvetítő irodájának vezet« az UFOSz elnökei és a termelési bizottságok hozzájárulásával lehet kiadni. — A népi szervek az engedély kiadása előtt meggyőződnek arról, hogy az aratás idejében kéziedével biztosítható-«. A földművelésügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben elrendelte, hogy a gabona, különösen a búza és rozs aratását viaszérésben meg kell kezdeni és a teljes érés beálltáig lehetőleg mindenütt be kell fejezni. Az egyes gabonanemüek aratása kezdetét a járási gazdasági felügyelők utasításainak megfelelően a községi termelési bizottságok állapítják meg. A községi elöljáróságok kötelesek a termelési bizottságok által megállapított aratás-kezdetére a gazdákat feltol voL A a. aratás kezdetét és Tel-Avivből származó jelentés szerint Izrael kormánya bejelentette, hogy hadereje a biztonsági tanács felhívásának megfelelően hétfőn este 7 óraitor szünteti meg a harcot, amennyiben az arab haderő hasonlóképpen cselekszik. A zsidó állam elismerése körül felmerült angol-amerikai ellentétet még nem sikerült rendezni. Reuter-jelentés szerint az egyiptomi csapatok Jeruzsálemtől alig 3 kilométernyire délre megteremtették az összeköttetést a transzjordíntai erőkkel; A londoni rádió helyzetjelentés megállapítja, hogy Palesztina ^ kilóméteres tengerparti szaka** mintegy 50 kilométeres sáv ki"* telével teljesen zsidó kézben vy és a kikötők közül egyedül Hat' nics a zsidók birtokában. A Reuter-iroda szerint az an9®J kormány támogatja az arab tárnoknak a biztonsági tanácsba intézett azt a kérését, hogy 3 órával hosszabbítsák meg fegyverszünet megkötésére ad° határidőt. Sok iparossegéd ftelte le sikerrel a mestervizsgát A héten a pécsi Ipartestüle* és az iparkamara mestervizsgát tartót:, amelyen sok segéd jelentkezett a vizsgára és a jelentkezettek túlnyomó többsége olyan szakmai és elméié'i tudásról tett tanulságot, hogy kiadták részükre a mesteroklevelet. A sikerrel mester- vizsgázottak névsorát az alábbiakban adjuk: Asztalos: Bakos Kálmán Szent- lörjnc. Cipész: Bálint József Somogy- hatvan. Cukrász: Kult Emil Pécs. .Esztergályos: Bartek Lajos Pécs. Fehérueműkészítő: Jancsó San- dorné Pécs, özv. Lénárd Ferenc- né Pécs Valkó Józsefné Pécs. Fényképész: Ferenczj Lajosné Siklós. Murányi Béla Pécs Férfiszabó: Kásádi Ernő Dráva- palkonya, Nagy Aladár Pécs, Vidék János Tekláialti. Fodrász: Deli Lajos Szt kata’.in. Jávorka Lajosné Ujpetre, Lórencz József Nagypall. Pflug János Bikái. Hajóács: Böröcz János B űjhely Kárpitos: Oppe Sándor "Pécs. Kosárfonó: Soltész József Ka- posszent^alcAb. Kozmetika: Erdély Erzséb Pécs. Bozsokj Kálmánná Pécs. Lakatos: Keszthelyi Imre P«®L Látszerész: Zoltány Gábor P® Szász Sándor Szekszérd. (Jj Műszerész: Gregorios Am Pécs, Végh Ernő. . „j Női szabó: Bujdosó Gizella Tab. Goidel Júlia Nagy®* sány, Márton Györgyné Babé«- Valkó Mária Pécs. Pandur Pi*°s . Pécs. Huba Miklósné Pécs. Va's Lajosné Pécs. . Paplanos: Somogyi István P® „ Villanyszerelő: Balogh M á'l"T Pécsudvard. Molnár Miklós Szabó László Pécs. Fergovits Szekszárd. ViMáUheU A francia liadsereg gazdafájl OBztáiya körülbelül 100 millió fr értékű különféle árut feketepi3C értékesített. Több észak francig 'zagi nagyiparos cs nagykeresk^ részes volt az űzőiméiben. „ icneránban vasárnapra virradj altalános postás sztrájk kezded®,,. ~ A gertés- és zsírbeszolgálts V ["észére május 31-én kiadásra ke%, lo liigkővásárlási utalványokat ’ ÜU5 31-ig beváltják