Új Dunántúl, 1948. április (5. évfolyam, 74-99. szám)

1948-04-18 / 89. szám

GS fiüIfÄNTÜE Az egyház és a demokrácia Irta: Nyáry Pál református esperes, egyházmegyei tanácsbiro Hz imperializmus ellen és a népi egység mellett foglalt állást a Kisgazdapárt nagyválasztmánya Rákosi Mátyás: Megvédjuk a parasztok és dolgoxó kisemberek tulajdonát A Független Kisgazdapárt erszá- rasxtság életformája megváltozá­■ -i—u imtii akarói gos nagyválasztmánya szombaton reggel kezdte meg tanácskozását Dobi István országos elnök, föld­művelésügyi miniszter elnöklésével. Dobi István pártelnök visszaemlé­kezett a múlt évi nagyválaszt­mányra, amely akkor határozottan állást foglalt a magyar politika kér­déseiben és a koalíciós politika folytatását tűzte ki célút. A Kis­gazdapárt nem lett hűtlen régi programjához, amikor állást foglalt a bankok és az ipar államosítása mellett. Dobi István hangoztatta ezután, hogy a Kisgazdapárt a népi demo­krácia elveit' fogadja *1. Mi a p«-: x n m i a avj ----a sán ak, emelésének igazi akarói vagyunk, Éppen énért a kiegyenlí­tődött emíberi élet megteremtésé­ben, a népi demokráciában láfjuk ént megválóéttbatónak. Az igán paraszt-nwmkásszövetség a függő - lenaégi front karetein belül fejlő­dik ki. Beszéde végén Dobj István kö­szöntötte a koalíciós pártok meg­jelent képviselőit. Hangoztatta, hogy ezzel a meghívással is bizo­nyítja a pártvenetőeég azt a szo­ros együttműködést, amely a négy koalíció» párt között megvan. — Szakeslts Árpád miniszterelnök ­helyettes üdvözölte ezután a nagyv álasz tményt. wr 9_______V_cMáiMafi« W___ Elé re kell bocsátásom, hogy Líitnl relonnítus lelkipásztor, e ét fogalmat azzal a gondolattal ötöm össze, hogy az -egyház alatt református egyházamat ér­em. Még mindig lelkemben él an- ak a „népgyülés’ -nek emléke, telyet néhány héttel a német írom alóli felszabadulás után a nmzetl Színházban tartottak. Ezen Függetlenségi Fiont akkori ve- etö emberei szólották a megje- ntekhez, hogy nagy összetöret- tésünkben felragyogtassák előt­tük a „független demokratikus Magyarország" reménységét és be- ámoljanak aZ Ideiglenes nem­et! kormány dolgairól. Uj biza- -.m töltötte be szivünket az ad- g reménytelennek hitt jövendő fvánatos kialakulása felől és . önnyeklg meghatva énekeltük a imnuszt és a Szózatot. Amikor először láttam a nép- yftlésre hívó falragaszokon a , Jemokretlkus" Jelzőt, lelkem vtjongott; igen, erre van srüksé Imk, amit ez a szó fejez ki, az Ikemtöl nem Idegen, mert mtn- g demokratikus volt egyházunk ervezete. Hiszen presbitériumunk gjai között testvéri egyezségben fialtak helyet munkások, gaz- dkodók, kishlvatalnokok, iparo- >k, kereskedők és a szellemi nrvkások különböző tiszteket hé­ttő képviselői. Egyházunk tagjai Vitásukra és foglalkozásukra va- tekintet nélkül egyenlő joggal óltak ós szólnak bele gyüleke­ztünk kormányzásába úgyannyl- 1, hogy e jogok gyakorlásában ilyet Wztosöottak a nőknek már rkor, amikor más területen ló­ik talán még szó sem eshetett, erm észét esen mindez nem azt lenti, hogy a régi társadalmi , ndben a demokratikus elvek kf - ánatos arányban érvényesülhel. ' -k és hogy az ój Idők — me ékben élünk — megtanítottuk olna bennünk« azoknak böl- ebb és kívánatosabb megváló, itására. A demokráciát tehát közelről ■nerjük. Kicsiny gyermekkorunk- I fogva szívünkhöz, nőtt és azt meggyőződést érlelte bennünk, így kívánatosabb társadalmi be- sndezkedést és kormányzati tor­át el sem képzelhetünk. Mi sem alt természetesebb számunkra, tint annak látása, hogy a ma- ■ yar demokrácia kezdettől fogva nyújtotta segítő kezét egyhá- - ink támogatására; a demokrati- us államberendezés mindén té- vezője, nemcsak legfelsőbb szer- ej megnyilatkozásaiban. hanem -ti am ennyi hivatala és közege ►ján 1» mogbecsültetésünk bl- 'myságalt adták. Az államhatalomnak egyházunk­ul szembeni magatartása nem léltaűan munkatárssal szemben .yllvánult meg, mert egyházunk ■ ohasem tévesztette »tton elől, így az örökkévalóság érdekében . égzelt munkájának egyik ered- lényeképpen hűséges, törvény- isztelŐ, becsületes állampolgáro- rat nevelten, kiket a reájuk bl- ittakban a megállás, a feltétlen egbfzhatósáq Jellemez; kik egész nborként álljanak a maguk he- én és életük áldás legyen ana munkakörre, melyet betöltenek.- Krisztus közösségébe gyűjtött lkok, noha mint mennyel polgá­rit Járnak e földi téreken, de nem úgy, hogy szesnet hánynak a földi élet kötelességeivel szem­en, hanem rolni felelősséget ér­ik és hordozók a hétköznapi élet taln. Nem nagyhangú ígéretek, ,inc.m a szótart.ás emberei, kik a raguk életében azt a magasabb- 1 endfi erkölcslséget vannak hi­Bérmálásra! •vájd karórák, arany- nyakláncok, fülbevalók •gyéb aranyákszeiek nagy választékban Krlmker és Sánta régtől szrrrz/.e be vatva megvalósítani, mely csak javát szolgálja kivétel nélkül min­den embernek, akikkel szemben átérzik az Isten előtt) teljes egyen­lőség tudatának kötelező erejét. Nézzük csak meg a lelkiismeret embereit. Ismernek-e különbségié, lelt ember és ember között a szol. gálattétel színterén, hol mint egy nagy óramű kerekei illeszkednek egymásba és összmunkáiásukkal céljához segítik a közösségi élet­nek nagy gondolatait, melyeknek mindegyikőjük hivatott előresegf- tö munkása. Szociális gondolkozá­suk krisztusi erőforrásokból táp­lálkozik és határozottan vallják, hogy az egyház a demokrácia szive és a nemzet lelkiismerete, hogy legáldottabb munkatársait az államhatalom azok közül nyeri, kiknek életében megtestesül az élő Istennek a népeket boldogító nagy progranunja. Ehhez tarto­zik, hogy mindenki emberi mó­don élhessen és legyen a múlté A teremben mintegy negyvenen ülnek, Előredült fejek és élénk te­kintetek szegezödnek az előadóra A gyárvárosi közös kommunista— szociáldemokrata szemináriumon vagyunk. A hallgatóság sorai kö­zött feltűnően sok a nő. Dolgozók halgatják az előadást, a környező gyárak: Villanytelep, Zsolnay, Bőr­gyár munkásai tanulnak hetenként egyszer a két munkáspárt szemi­náriumán. Néhány napja, hogy Pécsett megindultak a közös szemináriu­mok. A közös tanulás célja, hogy a két párt tagjai együtt sajátítsák Az Országos Munkabéregyeztftíő Bizottság titkársága közli, hogy a hivatalos lap vasárnapi számában megjelenik az épitőipari kollektív szerződés 1. számú függeléke. En­nek értelmében az épitőipari szak­ma kollektív szerződés alá tarto­zó, illetve ebben a szakmában mind órabérben, mind teljesít­ménybérben dolgozó valamennyi munkavállalói 1948 április 19-től november 1-ig terjedő időben he­temként egy többüetőráit teljesíte­nek a MEMOSz székházának épí­tése javára. Ugyanekkor az épí­tőipari munkáltatók a foglalkozta­tott építőipari munkavállalók ál­tal teljesített löbbletórakeresetneV 50 százalékát fizetik ugyanerre a célra. Az elszámolások megköny- nyítése és ellenőrzése végett a fent közölt hozzájárulás fejében Bérmálásra svájci órák, arany és ezüst nyak­láncok, függők, gyűrűk, karkötőd nagy választékban Fuiászná! trgalmasok-utca 6. sz. Csak 1 nap 1948 áprilSs 20-án kedden este 8 órakor BULLA ELiUA a Pécsi Nemzeti Színházban LAKE SUCCESS. Az Egyesült Nemzetek szervezn ének biztonsá­ga tanácsa megszavazta a Palesz­tinái fegyvemryugvás ügyében el­terjesztett határozati indítványt. a kizsákmányolt, a letgázott em­ber nyomorúságának fájdalmas em­léke és vele egyben a könnyen élő, lelkiismeretlen Uzsákmányo­lóé Is. Mindebből következik, hogy a demokratikus berendezésű egyház saját célkitűzéseit csakis demokra­tikus áliamrendbem tudja igazán megvalósítani. £s ha világosan látja is azt, hogy egyház és de­mokrácia — természeténél fogva — két külön úton halad, az Isten Igéjének íundamentomán álló egy­ház szívesen tölti be a demokrá­cia oldalán onnét felülről kapott feladatát, mindenkor keresve és hangsúlyozva, hogy mit akar Is­ten. Es kettőjüknek ekként meg­szilárdult harmóniájában látfa azt a kívánatos viszonyt, melyből a gondjaira bízott nép nevelése és kívánt arányban való felemelke­dése jönnek ki áldott eredmény­képen. el a marxizmust-leninizmust. Auri-I óta Rákosi elvtárs rámutatott arra,| hogy döntő feladat a munkásmoz-l galom elméletének elsajátítása itt Pécsett komoly oktató munka indult el. 35 különböző szervezet­ben kőzet t.500 hallgató ismerke­dik meg hetenkint egyszer a gya- korlati feladatok végrehajtásához szükséges elmélettel. A két párt egyesülését az együttes tanulás előzi meg, hogy azután a magyar dolgozók nagy pártjában tiszta ideológiával, elméleti felkészültség­gel folytassuk küzdelmünket a né­pi demokrácia megteremtéséért. miniden munkáltató a_ kifizetett tényleges járulékok 3 százaléké- tartozik a társadalombiztosítást já­rulékokra vonatkozó szabályoknak megfelelően az OTI pénztárába befizetni. Megnyílt ax UIVO rendkívüli koxgyülésc A UNO rendkívüli közgyűlésé­nek második ülésszaka pénteken délután nyilt meg. — Az argentin Arcét választották meg elnökké. A brazil kiküldött hangoztatta, hogy a palcsztlnai ellenségeskedések fel­függesztése teremthet csak olyan légkört, amelyben a közgyűlés meg­találhatja az ellentétek Igazságos megoldásénak módját.- ....... . i i* Báa jisE* It n I tnrverseny A Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom nagymányoki szervezete kultúr munkaversenyt indított, melyre a bányászkerület összes szervezeteit klhivta. A ver­senyt nemcsak egyes színpadi já­tékokra, hanem egy hónapi kul- túrmunkára is kiírják. Célja a kö­zönség nevelése és szórakoztatása. A munkaverseny folyó hó 25-én kezdődik és május 27-én fejező­dik be, mikor Komlón a díszbe­mutatót fogják megtartani. Egy teherautó ruha érkezett Baranyának A népjóléti minisztérium kül­deményeként a napokban egy teherautó ruhanemű érkezett a Pécs-B.aranyai szociális felügye­lőség részére. A ruhaneműket, cipőket a «zegénysorsú diákok és a .szegényházaik lakói között osztják üti. Koller jánosné elv­társnő már megkezdte a külde­mények saéto«ztási munkáihiíait, fő célja, hogy c»a'.is a rászorul­tak részesüljenek az adomány­ból. A nagyválasztmányon Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyet: es tolmácsolta a Kommunistapárt üzenetét: Mi magyar kommunisták egy pillanatra sem felejtjük el, az együttműködés, amely a felsza­badulás után a magyar nemzeti függetlenségi front keretein belül mos immár négy éve pedig a koa­líció alatt és a Kisgazdapárttal eredményesen folytatódott, azok­ban a nehéz hónapokban jött lét­re, amikor hazánkat a német fa­siszta barbárok csizmái taposták. Ez a nemzeti összefogás tette le­hetővé hogy hazánkat alig három esztendős munka után gazdasági­lag és politikailag U úgy talpra tud uk állítani, hogy újjáépítésünk eredményeire joggal lehetünk büszkék. i A Kisgazdapárt demokratikus elemeinek köszönhető, hogy ez a párt ma is olyan elsőrangú sze­repet játszik a magyar demo­kráciában és sogft megnyerni a magyar pa­rasztság zömét a népi demokrácia támogatáséra. A magyar paraszt­ság három esztendei várakozása Í6 vizsgálódása után egyre hatá­rozottabban a demokrácia mellett foglal állás?. A magyar paraszt- népet még ma is a kolhoz veszé­lyével fenyegetik. Az ipari üzemek államosítása után elterjesztették azt a hírt, hogy moat a paraswi birtokok államosítására kerül sor, Felhasználom az alkalmat arra, hogy itt a Kisgazdapárt országos vá­lasztmánya előtt, újból aláhúz­zam, hogy a magyar demokrácián belül senki Ilyesmire nem gon­dol. A Magyar Kommunista Párt vilá­gosan és ismételten kijelentette, hogy nem enged a paraszti tulajdon­hoz nyúlni, hogy megvédi a vá­ros és falu dolgozó népének va­gyonát és magántulajdonát. Minden olyan hír, amely a föld államosításáról szól, » demokrá­cia ellenségeinek kitalálása és célja, hogy zavarja, nyugtalanítsa és keserítse a dolgozó földműves népet. Fel kell hivnt a klegazda- párt nagy választmányának figyel­mét arra, hogy a reakció megpróbál az egyház palástja mögé bújni. Ppp ezek folytén azt tapasztaljuk, hogy a felekezeti iskolák jelenté­keny részében valóságos hajtóva­dászat folyik a NÉKOSz munkás és paraszt ifjaí ellen. A magyar demokrácia, amely eddig is sok nehéz feladatot oldott meg. el tud bánni a reakció marad­ványaival, tekintet nélkül arra, hogy kinek a palástja mögé bújnak el. A Független Kisgazdapártnak — mondotta Rákosi — az újjáala­kult nemzeti frontban, a műnk ás - parasztszövetségnek ebben a meg- újhodot: szervében fontos és elő­kelő szerep jut. Én biztos vagyok benne, hogy ezt a szerepet méltón be Is fogja tölteni. Veres Péter után Gyöngyöd Já­nos főtitkár tartotta meg külpoli­tikai be számoló járt. Akik visszasírják as első világ­háború előtti úgynevezett régi jó időket — mondotta — megfeled­keznek arról, hogy a parasztság százezrek kergette ki a nyomorú­ság ebből az országból. Vulkanikus talajon jártunk, ahol a szép fel­építmény mellett az egész tartó- szerkezet rothadt volt. A nagy-választmány az alábbi határozatot fogadta el: ,,A Független Kisgazdapárt he­lyesli a koalíciós kormány követ­kezetes külpolitikáját, amelynek alapja a hatalmas Szovjetunió­val most már szerződésbe« Is lefektetett barátság és szövet­ség, a békéit biztosító kölcsönös segélynyújtási egyezmény ás * népi demokratikus államokkal már megkötött és megkötendő hasonló szerződések. Az imperializmus fenyegető are- vonalával szemben kialakult a bé, fceszerető népek összefogás* is. A magyar—Szovjet «zeraődé* és a szomszédos népi demokráciákkal kötött egyezmények hazánk béké­jének és nyugodt fejlődésének biz­tosi tékái. Magyarország békében akar él­ni. Dolgozni, építeni ás termeim akar, ezért elitéit a háborús uszítást.” Szén több havi hitelre A Gazdasági Főtanács rendelete alapján a Magyar Állami Szénbá­nyák az 1948—49. fűtési idényre öt hart hitelre szállítanak szenet az állami vállalatok, közintézmé­nyek és államosított vállalatok munkavállalói számára. A szenet április hótól június 31-ig lehet át­venni. A vállalatok vezetői az Igé­nyelt szénm ennyi réget sürgősen közöljék a MASz-szal. A fojtva sztánl adó befizetése A polgárin etter felhívja az ér­dekelt adózók figyelmét arra, hogy • csekkrendszer bevezetés« után is a fogyasztási adókat ki­zárólag a java dalim hivatalban (Vároábfe, L ecn. 50.) lebet befi­zetni. A ja vadaim i hivatalban er­re a célra a postának, egy kiren­deltsége működik. A fogyasztási adók befizetésére különleges nvo­rn ásni befizetést lapot használnak s ezt a befizetési lapot egyik postahivatal sem fogadja el, csak a Javadalmi hivatalnál működő kirendeltség. A vágóhídon leélt állatok után megjáró adókat és il­letékeket változatlanul a vágóhídi kirendeltségnél kell készpénzben befizetni. BELGRAD: A szlovén népköz- társaság ljubljanai legtöbb bírósága Bltenc tanárt és Szoklicset, a napo­kon át tartott nagy kémkedési per fóvádlottait háláira ítélte. Két vád­lott életfogytiglani kényszermunka büntetést kapott. » 1500 haügaiáfa van Pécsett a két munkáspárt közüs szemináriumainak Sz építőipari kollektiv új rendelkezései

Next

/
Thumbnails
Contents