Új Dunántúl, 1948. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1948-03-05 / 53. szám

03 DUNANTUE UM8 MÁRCIUS 5 r 2 4 pécsi honvédség felszereléséről továbbítóit hémielentésekei egy fasiszta bűnszövetkezet Demokratikus szellemet a pécsi Ipartesliiletbe! Letartóztatták Detre Tamást és NakaY Ferencnél A budapesti nép-ügyészség elké­szítette a vádiratot. Szolnoki Mi­bál yné balassagyarmati, Detre Ta­más, Kötöz Erzsébet és Mak-ay Fe- ren-cmé pécsi lakosok ellen. Szol- nókiné Csesztwen Imre benderista kérésére a csehszlovák földalatti fasiszta szervezkedés részére kóm- : kedetit. I Megbízást kapott a cseh fasisz Iáktól, hogy a Magyarország te­rületén levő katonaság létszá­mát tudja meg, pontosan feltün­tetve, hogy hány század és hány zászlóalj van az országban. Különösképpen a pécsi helyőrség létszáma érdekelte Szolnokinét. Pécsre utazott és itt Detre Tamás egyetemi hallgató útján szerzett s adatokat, majd összeköttetésbe lepett Kötöz Erzsébettel és Ma- kay Ferencnével. Detre Tamást jól ismerik Pécs „úri" körei. A fiatal egyetemista leginkább a Kossuth Lajos-utcai korzón folytatta egyetemi tanul­mányait. A PEDE alakulásakor a nagy­téren« kisgazdapárt öt delegál­ta a vezetőségbe, ahol minden' erejével azon volt, hogy az egyetemi hallgatók demokra­tikus szervezetének megalakulá­sát gátolja. Gáncsosk-odása olyan mérvű volt, bogy pártja kénytelen volt visz- szahivni. Mikor a kisgazdapárt­ban megindult a tisztogatás, ő is kilépett a kisgazdapártból. Makay Ferencné a kétnnő, ismert társa­ságbeli dáma. Férje az a Makay Ferenc volt alezredes, aki a háború alatt parancsot adott egy szerb pap megöletésére. A parancsot Welding Gusztáv ne­vű katonája végre is hajtotta, akit ezért másfél évi börtönre ítélték. Az ítélet indokoláséban ki­mondották, hogy parancsra cse­lekedett. Ennek ellenére Makayt, aki a parancsot adta — felmentette a népbiróság. Makay né azzal hálálta ' meg férje felmentését a demokráciának, bogy fasiszta cseh köröknek kémkedett a demokratikus magyar honvéd­ségről. A magyar hatóságok mind a négy kémet letartóztatták. Hiitlen- ségi ügyüket márciusban tárgyal ja a budapesti népbiróság. Atképzik a rokkantakat Olt Károly népjóléti miniszter intézkedésére az ország tiz he- Iviségében megindult a hadirok­kantait mezőgazdasági átképzése. Az átképzésen 40 évnél fiataabb hadirokkantak vesznek részt, A tanfolyamok teljesen ingyenesek. A kiképzésben részesülök ingye­nes ellátást és szállást kapnak. A felvételi kérvényt a népjóléti rninigz éri um hadigondozási fő­osztályára, Budapest Akadémia utca 3. kell benyújtani és mellé­kelni kell egy évnél újabb kelé­it hadigondozási igazolványt és községi igazolást arról, hogy a kérvényező újonnan jutott « földhöz. Vőlegény! közjáték... Sz, E. ismert péos-j kalapos­mesterrel nemrégiben szakított menyasszonya, akitől most vis­szakövetelte azokat az ajándéko- ka-, melyeket a későbbi házas Míg reményében vásárolt neki. A leány és édesanyja azonban meg­tagadtak az ajándékok visszaadd ■iát- A hopponmanadt vőlegény a rendőrséget hivta segítségül, hogy legalább az ajándékok pénzbeli értékét téríttessék vissza részére , ama 4187 forintot tesz ki Az értékes ajándékok között egy 1600 forint értékű rádió, több pár cipő, selyemharisnya, készle- . tek, törülközőik és kb. 700 forint értékű ruhaanyag is szerepel. IFJÚSÁG A BÉKÉÉRT A balkáni ifjúsági szervezetek rric.gbizotta.ik ülésén elhatározták, bogy a balkáni országok ifjúságá­nak egy részét különféle orszá gokba küldik nyaralásra. Magyar, országon mefrt-endczik a balkáni és egyéb haladéi országok uttö- töinr.k táborozását. A népek ha - ráíhágá-naik megszilárdítására if­júsági műnk ásbrigá dók kicsérélé-' séf ervesik, így többek között hét hét brigádot küld különféle balkáni országokba, Romániába, Jugoszláviába és Magyarországra. Kinevezik az első baranyai délszláv nemzetiségű jegyzőt Jilly pécsjárási főjegyző felkér­te a délszlávok baranyai szerve* zetének vezetőségét, hogy tegyen javaslatot egy nemzetiségi jegyző- ségi alkalmazott kinevezésére. A délszlávok Kártity Antalt javasol­ták, aki rövidesen el is foglalja helyét az egerágí körjegyzőség­ben, amelyhez délszláv lakosságú község tartozik és ígv az első ba­ranyai nemzetiségű segédjegyzö kinevezése osztatlan örömet fóti kelteni úgy a magyarok, mint a délszlávok körében, akik láthat­ják, hogy a magyar demokrácia nemzetiségi politikája nemcsak Írott maiasz!, hanem élő valóság. Azepészsétí&ífyi szolgáld* korszerűsítése afián Orvost a külvárosokba, központosítsál a szakorvosi rendelést! A múlt rendszer ^ ép el lenes egészségügyi politikája nem tö­rődött a falú és város orvosai­nak arányos megoszlásával. A hároméves terv ezt a problémát ;s meg fogja oldani, termcszeíe- '■ \ki>:<atos mértékben. Meg­felelő orvasl&kások építésével, autók juttatásával, valamint a továbbképzés intézményes bizto­sításával teszi vonzóvá a kormány az orvosok számára a faluban és a külvárosokban történő lctcle- nedé-st. Amíg a Horthy -rendszer három év alatt az egészségügyi intézmények fejlesztésére 2 mil­lió pengő: fordított, a magyar demokrácia a hároméves terv ke­retéhen 362 millió forintot irány­zott elő erre a célra. Pécsi viszonylatban szintén je­lentős lépések történtek már ed­dig i® az egészségügyi kérdések eredményes megoldása tekinteté­ben.- A város hároméves terve keretében építették meg a Gyár­városiban az eddig nélkülözött orvosi rendelőt és lakást, mely áltat egyesapásra megszűnik « betegellátás terén tapasztalt óriá­si nehézségek. Ma már a Gyár városban lakó dolgozóknak nem kell begyalago niok a városba, hogy az OTI központban kérjék egészségi állapotúik megvizsgálá­A hároméves terv és a földreform ered­ményessége a Mezőgazdasági Kiállításon A gazdák valóságos népföisko- : la.ia lesz a március 19—23. nap­iul» Budapesten megtartandó Országos Mezőgazdasági Ki­állítás éa Tenyészállatvásár. A hibátlan, exportképes, minden- rangú tenyészállatt me lett meg- ' láthatja a látogató, hogyan érvé­nyest»! a hároméves t®rv a rnező- güzdiaság újjászervezése érdeké­ben. megismerheti mezőgazdasá­gunk száz éves fejlődését a jobbágyfelszabadítástól a föld­reform táro^elési eredményéig, megismerheti a legújabb bel. és iCwfoMt iDieizojiazüasági gépeket, aft. a terfnelés fokozása érdekében gyártott ipari és vegyi anyago­kat, megismerheti és tanulmá­nyozhatja a mezőgazdaságunk érdekében dolgozó valamennyi intézményünk működését, az ön­tözőgazdálkodástól az erdőtele pítésig. De lesznek lovasbemuta­tók, versenyek, sőt még kutya- kiállítás is.” Egy-két nap múlva országszerte megkezdik a féláru utazásra jogosító Vásárigazolvá­nyok árusítását. A Vásárigazol- vánv a budapesti színházakban és MAFIRT-mozikban kedvezmé­nyes jegyek váltására jogo (*) sát. mert helyben rendelkezésük­re áll a nap bármely szakában raját orvosuk. Teljesen érthető és indokolt a másik külvárosi rész, a Kertváros azonos kérelme teljesítésének sürgetése. Itt is ugyanaz a hely­zet, mint volt a Gyárvárosban. Mint értesülünk, a város — jól­lehet hároméves terve program­jában különben is benne szere­pel ennek a problémának a meg­oldás«, — minden igyekezetével azon van hogy jóval az előirány. zott idő előtt, saját orvosához juttassa a kertvárosi dolgozókat is. Benn, a város területén ilyen problémák nincsenek. Teljesen indokolt azonban a körzeti keze­lőorvosok revíziójának szükséges­sége. Tudjuk nagyon jól, hogy a tár. sadalombíztosítás útján történő betegellátás terén ma már c- n végbe vágó intézkedések védik a dolgozók érdekeik. A t»megren­delések helyett a szociális veze­tés alatt álló OTI intézetek jó rendeléseket építettek ki és a körzeti és szakorvosi együttmű­ködés biztosításával egy egysé­ges szellemű betegellátást terem­tettek. Csupán egy probléma van, uni t valahogyan meg kelle­ne- oldani: a körzeti kezelőorvos: teendők ellátására ne osszanak be kifejezetten szakorvosokat, mint például: fogorvost. vflC,V bőrgyógyászt. Távol áll tőlünk, hogy kétségbe vonjuk ezeknek az orvosoknak a szaktudását. A gyakorlat azonban mégis azt kí­vánja, hogy miután a megbetege dések elenyésző százalékban kí­vánnak ilyen speciális fog. vagy bőrgyógyászati kezelést odahaza, illetve azokat, hogy úgy mondjuk helyben lehetetlen is megoldan,, és mert ezek az orvosok szinte kivétel nélkül szakorvosi tünk cickát végeznek, a körzeti keze­lőorvosi teendők ellátásából őket ki kellene kapcsolni. Ideális meg­oid is természetesen az lepne, na a beteg a társadalombiztosítás köretein belül szabadon választ­hatná meg a maga orvosát, sza<_ orvosi rendelést pedig beun, az OTI központban nyerne­Az ország az utóbbi időben hatalmas lépésekkel haladt előre a demokrácia és a nép hatalmának a megerősítése útján. Ezeket a nagyarányú változásokat azonban úgy látszik még nean ismertél« fel bizonyos körökben, különösen nem a pécsi Ipartestületben - ahonnan egyre-másra érkeznek sorozatos fasiszta megnyilvánulások tanujelei. Nem mintha az Ipartestület vezetői a közel vagy a tá" volmultban egyáltalán bajnokai lettek volna a demokráciának, azonban az utóbbi események most már szólásra kényszerítenek ben­nünket. A vasárnapi ipartestületi gyűlésen elhangzott jobboldali es fasiszta felszólalások nem valami különleges véletlennek a szüle­ményei, hanem szervesen abban a légkörben születtek, amelyet oly buzgalommal alakít ki Erdősi Emil főjegyző úr, hogy a demokrácia éltető levegőjét minél távolabb tartsa a pécsi kisiparostársada- Iómtól. Erdősi Emil úr 1941-ben a pécsi cipésziparosok bérmegmoz­dulásának letörésére összehívott gyűlésen a hallgatóság elé » fasiszta Németországot és Olaszországot állította példaképül és kijelentette, hogy nekünk nem lehet más célunk, mint a nemzeti szocializmus, mert azé a jövő. Az Ipartestület mai vezeitői úgy lát­szik, továbbra «is ebben az Erdősi-féle szellemben vezetik a nagy­jelentőségű szervezet munkáját, ahelyett, hogy becsületesen ellát­nák a kisiparosok védelmét, gondoskodnának arról, hogy az anyag­kiutalások körül mutatkozó visszaélések megszűnjenek, hogy végre rend legyen a közszállítások és a kontárkérdés terén, fasiszta po­litikai intrikákat szőnek. Az urak azonban elfelejtették és Erdőst úr sem akarja tudomásul venni, hogy ma nem 1941-et, hanem 1948-at írunk és a pécsi Ipartestületnek, elsősorban vezetőinek meg kell tanulniok, hogy az ország útja nem a nemzeti _ szocializmus felé halad, ahogy azt Erdősi úr szeretné, hanem a népi demokrá­cia és a dolgozók jólétének megteremtése útján. Bűnt követnek el a dolgozók és elsősorban a becsületes, derék kisiparostársadalom ellen azok a vezetők, akik továbbfolytatják fasiszta intrikáikat. Ide­je, hogy ezeknek az. üz.clmcluiek mielőbb végetvessünk! Távozza­nak az Iparlestiilet éJcTŐl a dolgozók ellenségei! i ni ii rrii ..... mun i um t '-------r............................................................... J^ vneli többet — él&z Szerte a bányatelepeken nagy­arányú készülődés folyik a pécs­id örnyéki bányászok első konfe­renciájára, amelyet vasárnap ren­deznek Pécsújhegyen. A dolgozók munkaversennyel, a termelés nö­velésével, a pártszervezetek meg­erősítésével készülődnek a nagy eseményre. Stier elvtárs, a kerü-. leti bizottság propagandistája most állítja össze az elnökség név­sorát. Díszelnökül Rákosi Mátyást és Farkas Mihályt választják meg. Helyet foglalnak az emelvényen a legjobb rohammunkások: Benkő József, Hock Márton, Lehrich An­tal, Árvái Pál, Ott lesznek a kom­lói dolgozók, akik az 50 vagóor» .szabott üzemben 83 vagonra emel­ték a termelési; a nagyszerű ered­ményt elért mecsekszabolcsj bá­nyászok. A falakon a dolgozók életét meghatározó jelszavak: „Termelj többet — jobban élsz” ..Kommunisták járjanak elől a ter­melésben!” „Sorainkból nőnek ki munka hősei!" És ezek a jelsza­vak nem csupán jelszavak, hanem élő valósággá is válnak a bányá­szok hősies munkája nyomán, akik vasárnap egy napra leteszik a csákányt, hogy meghatározzák új nagyszerű feladataikat. Feloszlatják a tőzsdét A tőzsde elnöksége a nemzet- gazdasági szempontok figyelem­bevételével az értékpapírok ár­folyamának viszonylagos megtar­tsa érdekében a tőzsdeforgalom átmeneti 'szüneteltetését javasol­ja- A tőzsde'anács ilyen értelmű előterjesztést 'ett felügyeleti ha­tóságának, a kereskedelemügyi minisztériumnak. Minden remény meg van arra, hogy a felügyeleti hatóság az illetékes kormányszer­vekkel való tárgya ás után a szü­netelte.ési engedélyt meg fogja adni. A tőzsdetanács néhány na­pon belül összeüli és ezen az ülé­sen batározat-ilag ki fogja mon­dani a részvények és egyéb érték papírok forgalmaik további in­é, ti rr j ' „(i or > Ünnepélyes keretek között nyitották meg a nevelők továbbképző tanfolyamát A nevelők továbbképzésének hároméves tervében az előadók képzését Pécsett a tavaly megtör. 1 tott négy,hónapos tanfolyam szol­gálta; a második esztendőre ki­tűzött cél: a most megnyílt tan­LATABÁR KÁLMÁN a Pécs: Nemzeti Szin- hárban március 8-án, hétfőn 6 órakor és 8 órakor — Református evangélizáció lesz ma pénteken este 7 órakor a templomban. — Talált tárgy. Két darab kul­csot találtak. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányság házipénztárá­ban átveheti. folyamnak kell megvalósítania A tarfolyamot szerdán dclutá’1 négy órakor Újvári Pál tankerü­leti főigazgató nyitotta meg. Ki­emelte, hogy a tanfolyamnak két célja van: egyrészről a nevelők szaktudományi továbbképzés*-» megismertetése a legújabb szak­tudományi eredményekkel, más- részt bizonyos általános érdekű’ ■alapvető (világnézeti) kérdések helyes, valóságszerű mcgvilág';' tása, különösen a * gazdasági íS szociális ismeretek, valamint * történelem tárgykörében. A fő­folyam anyaga h'at tárgykörbe” csoportosul: 1. Pedagógia és ‘ _ lek tan, 2. Közgazdaságtan és *r' sadalomfudomány, 3. Magyar 'T°.' dalom, 4. Történelem, 5. Terror szettudomány és 6. Orosz nyel A tanfolyamra 221 pcdagóíu' jelentkezett. A sorozatban **• Pál a történelmi maíerializmusJ'O! Vörös Gyula pártiskolai igazgat, a szocializálásról, dr. Várko*1; Nándor a magyar irodálornri*' dr. Emszt Jenő a modern ról, dr. Boros Istvánné a<z oT®t. nyelvről, dr. Béky Júlia a gyár szocialista költőikről és ir° ról, Sebők Sándorné a 30 év Szovjetunióról tart előadást.

Next

/
Thumbnails
Contents