Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1948-02-19 / 40. szám

pióígtáüm efytsütieUU,/ 12 taláíalos TO-TO szelvénnyel jelentkezett egy pécsi asszony A siklósi gyilkossági kisértet a bíróság előli Közmunkákat indítanak a munkanélküliség enyhítésére A M A G Y A R KO MM UN ISTA PÁRT 0 É L D Ü N Á NT U L I i LAPJA V. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM Arc 60 fillér PÉCS, 1948 FEBRUÁR 19 CSTTTORTttK Bán Antal és Kóthly Anna lemondott! A Szociáldemokrata Párt összvezetőségi ülésén Marosán György h, főtitkár be elentette Kelemen Gyura és társainak kizárását és a jobboldal munkásáruló vezetőinek távozását A baloldal győzelme biztosítja a munkáspártok szoros összefogását Gerdán délután tartották a !>;■ Aapestj Sportcsarnokban e Srociá • demokrata Párt országos öss®veze­tőség- ülését, amelyen a budapesti szociáldemokrata vezetők tömege mellett a vidéki szociáldemokrata dolgozók is képviseltették magu­kat. Marosán György elvtárs. » Szociáldemokrata Párt helyettes főtitkára, a Párt évtizedes harcin- ta való visszatekintéssel ' kezdi, történelmi jelentőségű beszédét ismertette a felszabadulás elő" folytatott harcokat, majd rátért 3 Szociáldemokrata Pártban jelent- haző jobboldali politika birálará- ra Hangoztatta, hogy most a Szociáldemokrata Párt parlamentje ülésezik, amelynek le kel! szögeznie, hogy a Pár' Politikáját nem lehet az eddigi ütőn tovább folytatni, f el kell számolni a múlt bűneit és e|ő kei! készíteni a dolgozók e.őti áljó nagy feladat,, a közös mun 'áKpárt gon dote* Inat miogvalóst- í»sár. A SzöeiáldemokriUa Párt egnigyobb erdeibe a háború ala-'t " kommunistákkal való összefogás Megteremtése volt. Peyer Károly a Népfrontnak a gondolatától is félt, hibáit és mulasztásait követői a felszaba­dulás után is folytatták, in hétféle arculata már uiz IHS-ös választásokon is megmufa - Hjzott, amikor a jobboldal a k<> v°s munkáspárti lista ellen agitált Szociáldemokrata Pártnak pe- ' csak egv útin lehet. ■'sincs megegyezés a nagytőkével- nz imperializmuss 1, erre tant* bennünket a görögök, olaszok es franciák példája. ^ harmadát utas politika kudarc;-.; ae Ítélve mert katasztrófához ve zott Kelemen szelleme működött. (Pfuj! Le véle!) A 35. kongresszus súlyos hibája a rohadt kompromisszum volt, pedig a magyar demokrácia előre­haladását csak a munkáspártok szoros egysége biztosíthatja. — (Munka -egység!) Percekig tartó üemes felkiáltások.) — A pártot Pcver jelenléte és széliemé mér­gezte A bankok államosítását, amelyet a kommunisták vetettek fel. — csak azért ellenezték, mivel a kommunisták javaslata volt és csak a baloldali szociáldemokra­ták tudták kiharcolni a vezetők akarata ellenére az államosítást. Súlyos hibák történtek a 4<-cs vá- tisztások alkalmából is. -amikor szavaz» hajhászásból ősz ál'-ide­gen tömegek felé fordult a jobbol­dal, elvetette a kommunisták ja­vaslatát a blokk-listám és a választási kudarc után azok­nak volt a legnagyobb hangjuk, akik a legkevesebbet dolgoztak a pariért. Tikkor a Szocíáldémoknata Párt |majdnem kiesett, a kormányzásbó,. (mert szembeszállni a demokráciá­val hm az ellenforradalmat je.ént:. ; Franciaországban a szocialisták f ­Ieiösek a katasztrófáért, mert ha a két párt összefogott volna, nem erősödött volna meg sem De Gaulle, gém nem növekedett volna meg az imperialisták be­folyása. Marosán elvtárs ezután leleplezte a jobboldaliak pártellenes üzelmc- it, akik yiagának a pártnak a lé- ttvését is kérdésessé te ték. A közvéleményt időnként a fúzióval ijesztgetik, pedig a munkásosztály egységes párt. jának be kell következnie, mert ezt követeli a fejlődés. (Éljen az egységes munkáspárt! -- .Munkásegyscg! felkiáltások.) Az ed­digi párívczetŐség munkaképtelen volt a fővárosi VB azonban utat mutatott és ,az egész ország dol­gozó tömege- csatlakoz ak mögéje. A munkásosztály érdekei által megkövetelt tisztulási folyamat egészségessé teszi a pártot. A tisztulási folyamat s/.emélves változásokban jg megmutatkozik ét evvel kapcsolatban itt javasla­tot terjesztek be — mondotta Ma­rosán elvtárs —. azokról a szemé* 1'ékről, akik részben Önszántuk-, bói, részben a baloldali szociálde-| mokrata tömegek nyomására le-} mondtak tisztségükről. Marosán! elvtárs a következő névsort ter­jesztette be. KétWy Anna, a Ház aleluöke, Kisházi Ödön, a Szakszervezeti Ta­nács elnöke, Bán Antal, Szedei Ferenc, Vas Miklós, Tuti István, Szélig Imre, Zentai Vilmos állam­titkár, Pavloszki Ferenc, Ivariics István, Janczec Imre, Antal Gyula, Steinherz Simon, Borbély Endre főispán, Lugosi Jenő, Bölcsföldi Andor SzIM titkár, Száva István­ná, Gáspár Árpád, Kertész Miklós, Báréi Gyula, Kálmán József, Mil­iők Sándor, a Beszkárt elnöke, Révész András, Pápai András, Végvári Jenő, Sümegi Oszkár, Bartucz János. A tömeg szűnni nem akaró faps- sa! fogadta a numkásáruió jobb­oldali szociáldemokrata vezetők lemondásáról szóló bejelentést, amelyet ütemes „zárják ki, őket”, „pusztuljanak a pártból" felkiál­tások szakította meg. Ezután közölte Marosán elvtárs azoknak a névsorát akiket kizártak a párt­ból. ezek között első helyen szerepel Kelemen Gyula a panamista, kémkedő volt iparügyi államtit­kár és a svájci (Visszahívott kereske­delmi attasé, aki az ellene emeli ,e:- A jobboldaliak bűn;, — moh „•»P-« Marosán eA'társ, — hogy j '-ocididcmokratA Párt elvesz ette ^JPSjlnlmi arculatát és kezdetné • ,'’e.ző szerepét. Az összeesküvő: ltí' ncm látták be. milyen há­- 94 veszélyt jelen* a magyar de- okráciáaia .a régi úri rend híve; szervezkedése. szociáldemokrata jobboldali lrányzat a rendőrségbe nem a £Pakció elleni harcban szüksége.« °fradalmi lendületet, hanem bi- ^álmatlanságot vitt be. kel l|iAf jelképezi Gábor Ró t-,rt halálra ítélt államvédelmi-ősz p^ezető csere, ak: az imperia- (jJJ.jhnak való kémkedésre vetem; nie!' ^l'ha vo t a B-"tstások véde! a szociáldemokrata vezetők ha- mar elfelejtették, mennyi vér, és I ?>'o«norúsúg tap-'dt a reakciós ■*egyz.ök és köztisztviselők keze Y "ez. (,,’f zer B-üstásért feladták a jobb- ' ké 3 Pár: becsületét. \ sváb- 1 kapcsán súlyos hibát kő­! v"1' el « sízociá'dcmokraták. szabadott volna verekedni 1 i diában és Baranvában a volks- ; ,^ndi«tékért. nem a ein ni ás Woé-nT 3 szAvr/ásniU iol- l' ,rmokra fákra, bane v, pártra szavazóik. (úgy M^sonló hibákat követtek e «r. jPsHigy« miiy'Rz ériuinban do ' 0 szociáldemokraták, akik kó Aláírlak a magyar-szovjet szerződést Szerdán dé’utá'n aláír ák a szoy- j.t—magyar barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös regé'ynyúitás; szerződést, melyben a szerződő fe­lek kötelezik magukat hogy kiküszöbölik Németország vagy bármely más állam részéről meg­ismétlődő támadás veszélyét. Abban .«z esc ban ha « sz. rződő felek egyike háborúb i kerülne Né­metországgal. vagy bármely, más állammal,« másik ««érződő fé. ha- Ladékta ionul katonai sogirséget nyújt. Kötelezik magukat, hogy nem vesznek részt .a másik szer­ződő fél ellen semmiféle szövet­kezésben, akcióban vagy infézke désben. A mindkét ország érdekeit érin­tő nemzetközi kerdesekb- n ta­nácskoznak egymással. Megerősítik a két ország közi; gazdaság; és kultúrád» kapcsola­tokat kölcsönösen figyc’cmbevcve függ-.''fenségüknek állami szuvere­nitásuknak és a más álfáin belső ügyeibe való be nein avatkozás n-.i-k elveit. A szerződés életbelépésének nap­jától számított 20 évig marad érvényben. Ha az időszak lejárta előtt egy évvel egyik «szerződő fé! sem mondja fel a szerződést, akkor -o- vábbi öt é' ig érvényben murád és azirán mindaddig, amig valame­lyik szerződő fél egy év-ve! az újabb ötéves időszak letelte /.lőtt Fel nem mondja. A szerződést u Szovjetunió részéről Molotov, a Magyar Köztársaság részéről D. iy nyes Lajos ír'ák alá. Sztálin generalisszimusz és Molotov, a S/ovjelúuió kiiliioi niiiiisztere kedden fogadta Tildv Zoltán kö/lársasácrj elnököt és a magyar kormányküldöttség tagjait­A fogadáson részt vett Szék fű Gyu­la. moszkvai magyar követ és Puskin a Szovjetunió budapesti követe is. Kedden kerül! sor a magyar ál­lamférfiak moszkvai látogatásá­nak másik kiemelkedő pontjára Svemik, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke fo­gadást rendezett Tikly Zoltán köztársasági elnök és a magyar kormányküldöttség tiszteletére. Váci paradicsom Bizóniában Angol lap beszámolója a németországi brit politikáról A Daily ■ Express németörszág tudósítója ir.fci: Németország an­gol megszál ási övezetéből a vöt náci kiskbáiygk haza mennek Fel tűnés és hírverés nélkül mind több nácit engednek szabadon a gyűjtő- táborokból. Valamennyien egy kis' ajándékot kapnak rtz angol adó-' fizetők zsebének terhére: egv tá , bori egyenruhát, egy pár vadon«i ; új csizmát és sok eec'hen még egy' köpenyt is. Ezután még pénzt kap­nak a vasút: jegy megváltására és azt mondják nekik, menjenek ha iza. Ezután ezek a volt hadifog­lyok hazatérnek azokba a városok­ba cs falvakba, ahol 1933 és 1945 között ékt é« halál urai voltak Az angol hatóságoknak ez az in­tézkedése óriási felháborodást vál­tott ki a német dolgozók körében A Mi lisa ütsÉsue őse a Ház eláll Az országgyűlés tegnapi ülésén a népjóléti tárca vitájában Csch- Szombaty László a család és gver- niekvédc'em megszervezését, özv. Bottyánszky Pál né « falusi orvo sok továbbképzését. Baráti József -tüdőbeteggondozók cs szülőottbö- nok létesítéséit sürgették. Olt Ká­roly elvtárs válaszában rámutafot) arra. hogy «. népjóléti miniszté­rium költségvetése 386 millió fo­rmt A kórházi ágyak száma 43 ezerre emelkedett. Biztosítják a falusi orvosok továbbképzését,* a rí c mi beteggondozás k i s-zé ly s i tűsé t, a hadigondozot'ak, a menhe y: gondotzo'tak és a kölduskérdés. rendezését. A h ulifoglyok h«za- hozatalár« 45 millió forintot irá­nyoztak elő. Olt elvtárs ezután vázolta a népjóléti tárca célkitű­zéseit és beruházási programját. A költségvetés- « Ház általánosság­ban és részleteiben elfogadta. — A honvédelmi tárca költségvetési j vitája során Szőnvl Tibor elvtárs hangozta ta hogy gazda-sági és po ütik a; megerősödésünkkel fokruzot fabb figyelmet kell fordítani ; honvéd. Imi kérdésekre. j súlyos vádak miatt n«m túrt visz 1 sza Magyarországra. A jövö fa! • i adataival kapcsolatban Marosán , György hangoztatta, hogy a Szociáldemokrata Pár» meg erősödését fogja jelenteni ez .i tisztulási folyamat. A Szociáldemokrata Párt kizáró­lag a béke és a Szovjetúnióvai való szoros szövetség alapján ált (szovjet—magyar barátságot, élteti az ülés). A mostan! politikát nem azérí csináljuk, — folytatta Marosán elvtárs, — mert mást nem lehel csinálni: a magyar munkásosz­tályt soha nem engedjük kiszol tatui az amerikai imperializmus nak. (Taps) Együtt a népi demokráciákkal, a 'Szovjetunióval, a Magyar Kom munista Párttal harcolunk a béké­ért, hogy megteremtsük az egy­séges munkáspárt előfeltételeit. Nem patkány az — mondotta Ma­rosán György —, akt a Kommu­nistái Pártba belép, menjen el ás. akit a meggyőződése és szellem; fejlődése a Kommunista Párt so­raiba vezet. Nekünk most kéí év mulasztá­sait kell helyrehoznunk. Az tize- . mekben közös munkáspárti ak­tívákat fogunk tartani, közösen mcgtanácskozzuk ügyeinket. Azt , akarjuk, hogy az egységes mun­káspártba felemelt fejjel menjen be minden szociáldemokrata. Igazuk van kommunista elírt ár sa ■ inkaiak ha azt mondják, hogy égi beteg párttal nem leshet fuzionál ni, csak egy egészséges, marxis*a párttal lehel megteremtem az egy­séges munkáspártit. Maiosán elv. társ ezután ismertette a népi de­mokrácia eredményeit a dolgozók éTetszinvonalának emelkedését ős hangoztatta, hogy aki ma sztrájkot szít vagy sztrájkol, az nemcsak hazaáruló de árulója a munkásosztálynál, is. Mindenki önmagának ég család­jának dolgozik. A szociáldemo­krata párt a népi demokrácia szá­mára kijelölt úton biztosítja az ország fejlődését. A mi pártunk nem Tesz többé kísérleti nyúl, le- vitézlett politikai szereplők keze ben. (Zárják ki a jobboldalt! Vesszen Bán! — követeli a tömeg.) Ki fogjuk «ontani a jobból de” nem fogunk kotnpiomisszyíiu’ ’ kötni senkivel, gsak a félievezr tett dolgozókkal, őket fal fogja:- világosítani hogy melle ttűni a' helyük, A mat naptól kezdve kíméletlev párttcgyeJein következik a Szo­ciáldemokrata Pártban. Aki nem tartja be az utasításokat, az 2-1 órán belül ninhS a helyén, le gyen az miniszter, pplgáimestei vagy egyszeiű párttag. A 36. kongresszuson egysége- harcos forradalmi szellemet ak runk biztosítani hogv a kúttól«’ szociáldemokraták is lássák, hbtn a baloldal győseítae nemcsak munkásosztálynak, hanem a béke uck ős a szocializmusnak 1« gyo 7. elme. Marosán György elvtárs nsrr jelentőségű bejelentései után megjelentek percekig éltették. Párt baloldali vezetőit és Maros««- György elvtárs heiye'tes főtitkári

Next

/
Thumbnails
Contents