Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1948-02-12 / 34. szám
0-í DUNANTÜL 1*>48 FEBSUAS. 13 Feltűnően enyhe ítéletet hoztak a panamista katonatisztek ügyében Virágh László vezérőrnagy három hónappal megúszta A budapesti hondvéd törvényszék dr. Czibor Béla őrnagyhad- biró elnöklésével működő tanácsa szerdán délben hirdetett ítéletet a pécsi katonai lisztpanama ügyében. A honvéd törvényszék — árdrágító visszaélés és a közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettben, Illetve vétségben mondta ki bűnösnek a vádlottakat — Sarkadi Géza alhadnagyot és Koós Kálmán századost még közokirat- hamisítás bűntettében is —, Virág 1 ászló vezérőrnagyot pedig bűnpártolás vétségében. A honvéd törvényszék ezért Sarkadi Géza alhadnagyot 2 évi fegytiázra, 10 évi hivatal- és politikai jogvesztésre, valamint lefokozásra; Böröczki Sándor főhadnagyot 3 hónapi fogházra, Koós Kálmán századost 2 évi fegyházra, 10 évi hivatal- és politikai jogvesztésre, valamint lefokozásra ítélte. Sarkadit és Koóst 1000—1.000 forint vagyoni elégtétel megfizetésére is kötelezték. Virág László vezérőrnagyot és Pintér József alhadnagyot a honvéd törvényszék 3 hónapi fogházbüntetéssel sújtotta, de ítéletük végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Hono rics János alhadnagyot 6 hónapi börtönbüntetésre. 3 évi hiva'al- és politikai jogvesztésre, valamint lefokozásra ítélte a honvéd tör vényszék, ezenkívül kötelezte 500 forint vagyoni elégtétel megfizetésére is. A bűnügy VI. rendű vádlottját, Dergesz Bertalan lefo kozott volt alhadnagyot a hon véd törvényszék bizonyítékok hiányában felmentette az ellene emelt vádak alól. * A feltűnően enyhe ítélet méPán vált ki felháborodást a dolgozók körében. A kérdésre még visszatérjünk. (Szerk.) A termelés növelése, a belterjes gazda godás, a délszláv nemzetiség kérdése a nr Haramia! Uttrwttlii A MKP hananyamegyei III. kon.! A FALUJARÖK NEVÉBEN Fcrcnciaján elsőnek Lukács Mihály köszöntötte a konferenciát A faluszóalt fel, aki ismertette i‘n munkamódszerét, amellyel rob haw ásónként 15 3b FORINTOT tudott megtakarítani és jelentős mértékben emelte a termelést. A n i nyászok arra törekszenek, — mondotta, hogy a hároméves tervet két és féri év «Jatt megvalósítsák. SOMOGYKÜZINÉ elvtlrsnő a pécsvánadi járás dolgozó asszonyainak nevében üdvözölte a konferenciái; és rámutatott i-na, hogy « magyar ifjúságot meg kel! menteni az olyan nevelési módszerektől, amelyekkel bizonyos körök gyermekeinket a köztársaság clenségeivé akarják tenni bárdi József A TAGKÖNYVCSERÉVEI- kapcso’atos munkákról számolt be Mohács városában a tagdíjfizetést 16 százalékról 73 százalékra emelték. A járás községeiben mindc- liitít szemináriumokat tartanak. —- rvámutatort az oktatás nagy jelentőségre. Dallos Kovács József elv. társ- rövidesen megkezdődik, hogy czizel is hozzájáruljanak a munkáspanaszt szöve:ség szóró« ó'brafűzé- séhez. / SOÓS JENŐ megyei bizottsági tag hangoztatta, hogy az UFOSz és FÉKOSz szervezeteket minden erővel fámoga • ni kell, hogy megvívhassák harcu. kát a gatzdag parasztok elnyomása ellen az újgazdák és törpebirtokosok boldogulásáért. — Kónya István ismertette a bányászok nagyszerű teljesítményeit A SZÉNTERMELÉlS növelése terén és leleplezte Vas Miklós jobboldali szociákicmokra. fa munkásellcnes üzelmcit. Nemcskcri elvtárs a pártoktaás és pártiskola jelentőségé: hangoztatta, Tényt Vince a majsi szervezet nevében szólal; fel. Ismertette a tankönyvesére jelentőségét A PÁRTTAGSÁG AKTIVIZÁLÁS A terén. — Kanagich Eduárd elvtárs délszláv nyelven tartott felszólalásában ismertette aizokat a jogokat amelyeket a magyar demokrácia a nemzetiségeknek biztosított és hangoztatta, hogy a MKP elsősor ban küzd ezeknek a jogoknak a kiterjesztésért. Befejezésül A JUGOSZLÁV—MAGYAR barátság jelene őségét méltatta. — Lakatos József elvtárs a tervmeg. bizotak fontos munkájával foglalkozott és felhívta a figyelmet, minden üzemben gondosan dolgozzák ki a hároméves terv résizleteif, hogy minden munkás ismerje a saját feladatait. A MEZÖGAZDASAGBAN is tervszerűbb munkát kell végeznünk, hogy a magyar parasztság boldogulását biztosíthassuk. Befejezésül a szakszervezeti vezetők jó ki válasz' ásának szükségességét hangoztatna. • Várkönyi József a beremendi fö'dműveszövctkezet fejlődését ismertette. A szövetkéz; két esztendővel ezelntf kevés tőkével és egy darálómalommal indult meg Ma már kőt cséplőgépeik, rakro- raik vannak. 1947 végéig 20—25 ezer forint hasznot értek el. Disznóhizlaldát állítottak i fel. ár érnek a minőségi magtermjlésre és továbbnövelik a mezőgazdasági gép. állományt. A felszólalások köz'ését lapunk holnapi számában fo'y a.juk. Ki a fasiszta provokátorokkal a bányatelepekről! A hány '.telepek dolgozóinak nyugalmát az utóbbi időben szemérmetlen, demokráciaellenes provokáció kavarta fel. A fasiszta uszítok demagóg jelszavakkal akarták az újjáépítés élharcosait, a magyar demokrácia és a hároméves terv végrehajtása ellen fordítani. Sok helyen még a becsületes, de tájékozatlan és öntudatlan bányászok egy része is felült a provokációnak, amely meghamisította a kollektív szerződést, eltorzította néhány kisebb jelentőségű rendelkezését és elhallgatva nagy vívmányait a szociális gondoskodás, az új, jobb bérezés és normarendszer terén. Ma,' amikor a kedélyek már lecsillapodtak és az öntudatos dolgozók, elsősorban a Magyar Kommunista Párt felvilágosító munkája nyomán felismerték, hogy provokátorok célja egyezett a régi úri rend visszaállítására törekvő fasiszta reakció céljaival, nyugodtan foglalkozhatunk ezzel a kérdéssel és megvizsgálhatjuk, honnan indul el a zavartkeltő akció. Ha megvizsgáljuk a munkáslétszámról szóló kimutatásokat, megállapíthatjuk, hogy az utóbbi években mintegy hatezer új munkást vettek fel. Ezek nagyrésze két-három napot, vagy csak néhány He. tét dolgozott a bányáben. Szép számmal beszivárogtak a bányákba nyugatos csendőrök és katonatisztek, B-listázott nyilasok és egyéb népellcnes elemek, akik nyilvánvalóan nem a termelés növelésén törték a fejüket, hanem csak az alkalmas pillanatot várták, hogy újra a dolgozók hátába döfjék a tőrt. Ezek a zavarkeltők terjesztették például az egyik vezető szakszervezeti funkcionárius meg- veréséről szóló hazug híreket, ők zavarták meg a bányászok gyűléseit. A mecsekszabolcsi szakszervezeti napon például Kuncz Tibor volt a főh^ngadó, akiről utólag kiderült, hogy alig néhány napja van a bányában, senki sem tudja, hogy kicsoda és honnan jött. Mégis ő elégedetlenkedett a kollektív szerződéssel. Amikor azonban megkérdezték tőle, hogy egyáltalán ismeri-e a szerződést, kény. felen volt bevallani, hogy még sohasem látta. Szabó Imrét, aki a Nyilaskeresztes Párt egyik vezettője volt és a napokban került ki az internálótáborból, a szakszervezetek csak könyörületböl engedték vissza munkahelyére, mégis ő folytatta a legszemérmetlenebb szakszervezetellenes uszítást. Eljött az ideje annak, hogy ezeknek a felháborító üzclmcknek a régi öntudatos, szervezett bányászok végetvessenek. Nem szabad megengedni, hogy tovább gyújtó gassanak azok, akik már egyszer feiiink fölé gyújtották a tetőt! Nincs helye a magyar nép tulajdonába került bányákban a munkásosztály a nép ellenségeinek, a demagóg, fasiszta provokátoroknak. Az egész bányamunkásság érdeke megköveteli, hogy a hároméves terv végrehajtásához szükséges nyugodt légkör megteremtésére, minél előbb megtisztítsuk a bányatelepeket az osztálycllenség befurakodott ügynökeitől. LONDON: Szerdára várják az első szovjet hajót, amely az új szovjet—brit kereskedelmi egyezmény értelmében szovjet gabonát hoz Angliába, — Munkaszolgálatosok Országos Antifasiszta^ Szövetsége Pécsi Főcsoportja folyó hó 15-én (vasárnap) délelőtt 'A 11 órai kezdettel a dr. Doktor Sándor Kultúrház nagytermében kerületi nagygyűlést tart, amelyen dr. Benedek László kórház* főo'.vos, országos főtitkár tart beszámolót. ______ Ma n (tóban a Koltehfívvédő Bizottság Megvédik a magánalkalmazoltabaf a munkaadók kizsákmányolásától A Szakszervezeteken belül megalakultak az úgynevezett ,,Kollektív Szerződést Vcdő Bizottságok", •amelyeknek feladata: a munkavállaló fokozottabb védelmének biztosítása a munkáltató részéről történő minden olyan kísérlet ellen, amely a munkavállaló anyagi s ezzel együtt erkölcsi megkárosítására irányul. Ezzel kapcsolatban felkerestük S á s d i Nándor elvtársat, a Ma- gánalka4mazot:ak Szakszervezetének déldunántúli kerületi titkárát, «ki érdeklődésünkre a most folyó vizsgálatokról a következőkben nyilatkozott: — A dcldunántúli kerületben magánalkalmazotti vonalon hat bizottság működik. Ezek a bizottságok kiszállnak minden egyes vállalathoz, és anélkül, hogy feljelentés érkeznék, felülvizsgálják a fizetéseket. — Mi az eddigi eredmény? Történ::ek-c „szabálytalanságok?“ — Az eddigi munka egészen Dr. Gvetvai elvtárs iavaslatára a names tervei népszerűsítő köp Kiadását határozta el a menyei terverlekezlei Tegnap délelőtt Gyetvai János elvtárs, Pécs-baranyai főispán megyei tervértekezletet hívott össze, amelyen a következő határozatokat hozták. Ismertetni és népszerűsíteni kell a hároméves terv eddigi eredményeit- A népszerűsítéssel kapcsolatosan egy könyv kiadását tervezik, amelvben hét pontban tárgyalják a Terv keretében a legszükségesebb tennivalókat. Tárgyalja a könyv. 1. a centenáriumi évvel kapcsolatos teendőket, 2. a mezőgazdaságban jó eredményeket hozott. Értem «latra azt, hogy bizony sok helyen tapasztaltuk, hogy a tiszst- visclők besorolása nem úgy történt. ahogyan kellett volna, kisebb kategóriák szerinti fizetés: kaptak, mint amit a végzett munkaminőség szerint számukra a kollektív szerződés biztosít. A szakszervezet azonban nem tűr sem lefelé, sem felfele kilengéseket — Általában lojálisak a munkaadók? — Igen. Akad azonban egy- kettő, főleg vidéken, akik mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a kollektív szerződésben biztosított tisztességes bérek kifizetését. Hivatkoznak „nyomorukra“ s évek óta fenyegetnek bennünket, hogy „tönkremennek“, — Mi azonban nagyon jól tudjuk, hogy oz mind csak ijesztés, mer: közben éppen azok, «kik „sírnak“, házakat vesznek és szőlőbirtokokat vásárolnak. Vari aztán olyan is. aki külön megállapodást köt alkalmazottaival, holott jó! tudja, hogy ez tilos és a legszigorúbb büntetést vonja maga után. Legutóbb cgv barcsi nagykereskedőbe! tartottunk vizsgálatot, aki nem kevesebb, mint 20 alkalinazorijá- va áll perben s aki a vállalatánál jelenleg alkalmazott 4—5 tisztviselője fizetését kivétel né'kül • a.acsonyabbra kategorizálta, mint ÜSSs tesét és a villamosítást, 4. a közlekedést, 5. a szociális berendezések továbbfejlesztését és a nép egészségügyet, 6. kulturális berem dezesek fejlesztését, és 7, a köz- igazgatás racionalizálását. természetesen a legkeményebben lepünk fel és mindent elkövetünk, pßy a munkavállaló jogainak biztosítása necsak „írott malaswt“ •egyen, hanem gyakorlati eredményeket is jelentsen. MA 5-hor a Doktor Sándor kuUurhÓ2ban a politikai akadémia keretében dr. Trencsényi Waldapfell Imre egyetemi tanár tart előadást