Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1948-02-07 / 30. szám
I I tw* PEEST’AS 7 OJ DUNANTÜE A demokrácia ellen uszított Ivsica Márk pécsi köztisztasági alkalmazott október 9-én este 7- " óra között a Felsőmalom utcá "an több tanú előtt hangosan uszított a demokratikus állam rend 30 napi fogházra és egy évi Jogvesztésre ítélték. Az ítélet vég- rekajtását háromévi próbaidőre ^‘függesztették. Elsikkasztotta az újgazdák vetőmagját Előzetes letartóztatásba helyezte * ''ülányj kapitányság a lapáncsaj '«rrtveiésT bizottság elnökét, mer: ® feljelentés során megállapítást hogy a földalap tulajdonát ,;P«ző újgazdáktól beszedett ve- ■ottiag árát saját céljára használta A nyomozás eddigi során 30 ^azs* búza árát költötte saját ccl- ’?lna a megtevedt Ungvári István. »ypmozattj iratokkal együtt a , ^ ügyészségre törte át az ügyet * villámyj ^pjjányság. . ; A vita hevében leszúrta öccsét ^ Dörgő Ferenc egyházberi lakos fo Eocsrnaj idogálás közben ősz. fizóialkozott öccsével. A vita elfajult, hogy Dörgő Fejj0 a kezeügyében lévő bicskájává súlyosan megszúrta test. . foccsó:, hogy azt súlyos sebekül a klinikára kellett szállítani. — UjSp Ferencet az ügyészség fog- ^4i>a kísérték. pARK és APOLLO ^szinhózakban eqyidőben Megkezdődik'a vetőmagakció Kedvezményes áron kapták az ájgazdá k a tavaszi ve főmagot Az idei enyhe bél következtében a szántás már annyira előre-, haladt, hogy a vetés idejére alig lese még szárítatlan terület és így feltétlen szükséges, hogy a gazda maga is gondoskodjon a' vetéstervének megfelelő tavaszi vetőmagvakról. A kormányzat 800 vágón tava6ziárpa vetőmagot hoz be * Dániából, Hollandiából és Csehszlovákiából. E' mcimnyiségből 60 vágón kitűnő minőségű dán sörárpa már meg. is érkezeitt, « többi pedig ó ban van. A Gazda sági Főtanács továbbá a vetési idény vegéig felszabadította az árpa forgalmát, így a vármegyei gazdasági felügyelőség, igazolványával, minden gazda megszerezheti a szükséges árpa-vetőmagját. Ugyancsak a Gazdasági Főtanács legutóbbi ülésén 500 vágón zabot utalt ki vetés céljára, amit kész- pénzfizetés mellett utalnák ki a rászorultaknak. Egyelőre “100 vágón minőségi vetőmag-burgonya kerül kiosztásra, a szerződéses termesztésre jelentkezők között. Pillangósvirágú takarrnányakciót is indítanak az elkövetkező beteken s ennek keretében lucerna-, és lóhere-vetőmagot osztanak ki ................................................... í III.........Ml. a rászoruló gazdák közölt. Ked vezményes áron biztosítják a ne hezen beszerezhető ’ takarmány- répa vetőmagot ie. Az igazolt termelők között a MOSZK és föld mivé ss z ö ve tk ez e-, tek útján, kedvezményes árért mintegy 100 ezer kát. holdra szükséges nemesített vetőmagot osztanak ki. A nemesített vetőmag 6 kg- os csomagokban, 6 forintos egy ségáron kerül kiosztásra. A tavaszi vetőma «igény lésekkel már most forduljanak a gazdák a járási gazdasági felügyelőséghez, hogy vetőmagjukat idejében biztosítsák. Ma détu'án ünnepélyes külsőségek kSzőtt nyitnák meg a MKPIII. baranyai pártkonfereneiáját Tiéd az ország, magadnak épi-1 többi falu küldöttje elé. Írásba ted! Éljen a MKP III. megyei kon. foglalják a község gondíjait, kíván- ferenciája 1 Éljen Rákosi fíátyás! 1 ságait — de az eredményeket, sifzom&a t— vasat nap, fabruár 7—8-én világ legnagyobb filmie CHAPLIN * *«••*» W'ZDKTEi * MI 5 7 érakor I *-f*l * T-kor ' r*l 11 Jkor- ■»«•érnirp .1. r. d ” Ml l, fi (í| 9 u. Ezek már kész feliratok. Széké rés elvtárs óvatosan bánik a fe- hérfestékes ecsettel, mert ha Je- freccsenne a. fehér festék a piros kartonra, oda lepne egész eddigi •munkája. Pedig késő éjszakáig áll a kartonok fölé görnyedve, ő is, meg egy szőke katonaelvtárs is, csakhogy szép legyen, nagyon szép legyen a Doktor Sándor Kul- túrház a konferenciára • * A megyei titkárságon fáradhatatlan fompóban folyik a munka. Meghívókat címeznek, kattog az írógép: az elnökség névsorát írják. Az elnökség tagjai pártunk leg-” jobbjai: Bokros Mátyás, az első baranyai gyappltermelő, Benkő József bányász, akinek csapata háromszor lett első, a termelési versenyben, Novics János, a mohácsi járás egyik legnépszerűbb újgazdája, Kaszapovics András sokac mintagazda, Gyimesi Kálmánná, a legjobb bányászkörzeti nőtitkár, Lissák Kálmán, az egyetem rektora, Lukács Mihály bányászújitó, Kákonyi Sándorné beremendt pa rasztasszony, dr. Dömös Kálmán, a- Köztársasági Érdemrend arany- fokozatával kitüntetett sásdi já rási főjegyző és a pártvezetőség tagjai. Kint a falvakban is erősen készülnek a konferenciára. Csák a legjobbak, a munkában első elvtársak lehetnek a küldöttek között. Nagy gonddal választják ki hát őket. De nem kisebb probléma az sem. hogy mivel lépjenek a kereket is. A kívánságokra, panaszokra megoldást nyújt a konferencia, a sikernek minden küldött elvtárs egyként örül majd. * Nagy esemény a MKP III. konferenciája Baranya életében. A megye legjobb, legöntudatosabb dolgozói vetnek itt számot egy esztendei munkájukkal és jelölik meg azokat a feladatokat, amelyek elvégzésére a konferencián nyert útmutatás alapján új harcba indulnak. Az esemény jelentőségéhez mérten szombaton délután 5 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az értekezlet, amelynek megnyitása előtt megkoszorúzzák Kossuth Lajos szobrát és a szovjet emlékművet- A megnyitón 11 k ii Pál elv társ beszél, míg az értekezleten Szőnyi Tibor, az országos káderosztály vezetője politikai- beszámolót, Krancz Pál megyei titkár pedig szervezési beszámolót tart. * v A Doktor Sándor Kultúrházban hordják a székeket, díszítik a színpadot, felszegezik a dekorációt a falakra. Az elvtársak,, akik annyi munkás órát áldoztak ennek a feladatnak, büszkén, bizakodón nézik a feliratot a két nagy pártjelvény közötti Tiéd az ország, magadnak építed! Sz. E. Jutalomban részesülnek a túlmunkát teljesítő közalkalmazottak FXL1K színház: Tataion: 28-00. Ooktoi Sóndor-u. 19. »nőm. URANIA Szomeat—vasárnap február 7—8-án rmerikai bűnügyi film, nelyben a villamos szék is szerepe1 Az alvilág végnapjai Főszereplői • Lionel Atwil, . L«q Carillo HÍRADÓ! HÍRADÓI EI6a<lá»olt liélL(Sm»p 5 - 7-6., *A«ArnRp fél JI-3-5-7 órakor Lcj lfcSídfbb i A BOLDOGSÁG DALA fíelion tEddy, Ííoasiaoce Dovllng A belügyminisztériumból átirat érkezett a vármegyéhez, amely szerint a közszolgálati alkalmazottak fizetését átmenetileg rendezték. A státusrendezésen túlmenően a belügyminisztérium a pénzügy- miiídsztériumma! karöltve hozzájárult ahhoz is, hogy a különleges minőségű és a 8 órás hivatalos időn túl végzett, átlagon felüli mennyiségű munkát végző alkalmazottak jutalomban részesüljenek. Csillárok ■ 1948-as Irpniú rádiók összes kapható hanglemezek VilV«mosB£gl cikkek éi an^agob CSILLÁRÜZLET Kossuth L.-út 5. iPannonia-SzálIém/t); Gazdajegyzői állások betöltése A gazdajegyzői állásokra pályázni szándékozók a vármegyei Gazdasági Felügyelőségnél és/valamennyi járási gazdasági felügyelőnél megtekinthető „Pályázati hirdetményben“ felsorolt okmányokkal felszerelt és szabályszerűen felülbélyegzett pályázati kérelmüket a földművelésügyi, mi- niisztehhez címezve, a vármegyei Gazdasági Felügyelőségnél, Pécs Anna utca 17., legkésőbb február 15-én, déli 12 óráig nyújtják be. Megnyílt a szakszervezeti vezetőképzőískola Pécsett Kedden reggel indult meg 24 hallgatóval — elsőnek' a megyei titkárságok előtt — aiz egyhónapos szakszervezeti káderképző iskola. A tanfolyam vezetésével Horváth László elv ársaf biztia meg a Szaktanács. A hallgatók jelentős része ■szakszervezeti vehető, akik a gya- korlati munka után most elsajátítják az elméleti tudnivalókat. A társadalom tudományon és a szakszervezeti mozgalom történetén kívül megismerik a szakszervezeti funkcionáriusok, üzemi bizottságok és bibalmiak feladataié, helyes mun kaját is. Égy hónap elmúltával 24 elvtárs kapcsolódik majd be szakszervezet munkájába, akik fel- készültségükkel komoly értéket je leintenek megyénk munkásmozgaí ma számára. Vadorzókat látott el fegyverrel agy peterdi puskaműves A villányi rendőrség leleplezte) két is. Házkutatás során két eiké. a járás területén elszaporodott orvvadászok elleni küzdelem során Filler Mihály peterdi lakost, aki az orvvadáseok fegyverszáilitójai volt. Megállapítást nyert házkutatás során, hogy saját készítményt! ' fegyvereket bocsát áruba. A gya- j ngsíttftt az első világháborúban I fegyvcrmcstcr volt cs szítat t lőfegyvert s nagyobb meny- nyiségű lőszert talált a rendőrhatóság. — Ez üggyel kapcsolatban Gombár Lajos és Kecskés József pécsdcvecserj lakosokat állították lő, mert Filler MfháTytól szárma, zó fegvvert rejtegetitek'. lOcskó Károly 28 éves kisherendi lakosnál a házkutatás során különböző ür--------: - -- bámulatos kezugyescggel, a legprimitívebb al-|m,cretii puskacsöveker találtak. — katreszékbö, készítette nem csak Kecskés Józsefet és Filler Mihályt fl It>fe«yverékét Imncm a lőszere-1 , ügyész,égre kísérték át. A mohácsi köztársasági ünnepen Wciiler Géza nemzeti bizottsági elnök megnyitója után dr. Bartók Lajos polgármesterbelyettes mondott ünnepi beszédet. Hangoztatta, hogy nincs harmadik út a népi demokrácia és a fasizmus között, és a körztársaság vívmányainak kiterjesztésén tovább kéll fáradoznunk. Tompity Mátyás a demokratikus délszlávok szervezetének megyei titkára délszláv nyelven méltatta az évforduló jelentőségét. Halálraverte 4 éves kislányát A Pécsi Tudományegycem üzemi bizottsága és az Egészségügyi Alkalmazottak Szakszervezete feljelentést főtt Paczolai GyÖrgyné, Rákóczi ut 2. szám alatti lakos., az egyetem alkalmazottja ellen, mert az 4 éves Mária Pevű leányát, annyira megverte, hogy a törvény- sízéki orvosi bizonyítvány szerint ez könnyen halálét okozhatta volna. Az orvosid vizsgálat a kislányon vesszőtől származó 33 ütést talált. .A feljelentés kéri egyúttal, hogy a gyermeket válasszák cl Paczolainétól. ítél a rendőrbír ő A pécsi rendőrkapitányság rendőri bünifetőbirája Kolompár Irént verekedésért 2 napi, Ács Vera1 erkölcsrendészioti kihágásért 60, Sülé Erzsébetet botrinyőkozásért 10, Erdösi Lászlót bejelentési kihágásért 20, Emberovics Vazu : osendháborításért 5, Pál Audrá.;. munkakeriilésért 30, Kiss Etelkát csavargásért 20, Sárközi Irént e.r- kölcsrcndé~zetj kihigásérr 60^ Po ezó Máriát munkakerülésért ,15. Takács Júliát bejelentési kihágás., én: 30, Pctrovjcs Dezsőt verekedésért 2 és végül Kiss Csapó Fp rencct csavi.irgásért 60 napi elzárásra ítélte. Va.ajjiennyi ítélet jogerős. SZOMBATON, Q Meszharl-Konzum Szövetkezet Nagybálján