Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1948-02-05 / 28. szám

tU&g. pMUsákjoL eQifjeaüZUUk! Tltdkscites halte a pécsi erdőben A munkásbíróság 4 évre ítélte a liszt feketézőket A ki slakásépítkezések ct sürgette a FÉKOSz baranyai kongresszusa MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT DÉL 0 UN Ä M TÚLI L A P 3 A V- ÉVFOLYAM, 28. SZÁM Aro 80 (Ulér PÉCS, 1P4? PEBSUÄR 5 CSTTTOTTm A munka hősei Minden Hntgnró érdeke meg-j követeli, hogy a munkafegye­lem és teljesítmény necsak el­érje, de túl is haladja a béke-, belit, különben nem tudjuk a dolgozók életszínvonalát a bé-; kebeli fölé emelni. (Rákosi Mátyás elvtársnak a MKP országos pártértekezletén elmondott beszédéből.) Minden korszak, minden társa­dalom kitermeli a maga eszmé­déit A Horthy Magyarország dé- éclgetett mintaképei « népclnyo- ®ásban és az úri allűrökben ver- *enyeztek egymással. Más ,,hősök” 8 Vágóhídra hurcolták letkiisme- fetíurdalás nélkül a magyar nép ,e'jlohb Bait, akik számára a sok ■il'öslesség"-böl legfeljebb egy jei- J*'en katonasír jutott az ukrajnai *,émeíóiíftB> A magyar demokrácia 8 háború, a népelnyomás és nyo- *»r korszaka után a béke, az al­kotómunka, az. ország jólétének *s felviragoTrtatáfeának korszakát teremti meg a magyar nép számá- A mi hőseink nem népnyuzó arisztokraták, hanem a munkapa- hányák és földek kérges- »ezö robotosai, akiknek fáradsá­gos munkája nyomán friss kenyér Itt az asztalra, szenet kapnak a v*sutak és felépülnek a rombadön- ‘ö‘t városok. Mi kommunisták kü-‘ 'ónüseo megtanultuk becsülni a; munka és az alkotás névtelen ka-1 'önéit. A Magyar Kommunista Párt ’ogtön a felszabadulás után kiadta 8 jelszót: Arccal az, ország újjá- sP'tése felé! És a felhívás nyomán Megkezdődött a hősies áldozatos Munka, büszke hidak ívei emel­kedtek a folyók fölé, megindultak 8 vasutak, hefütöttek a már kihűlt kazánokat. Az újjáépítés kezdeti.1 hősies korszaka után most a há­roméves terv megvalósítására len-1 “'•I* az ország. A Terv már eddig **. Oagy eredményeket hozott. A Pécsi bányászok nemrégen adták kj az új jelszót: két és fél eszten­dő alatt valósítják meg a három- ev°s tervben kitűzött termelési eredményeket. Más üzeuiekbeu is Megindult a verseny a Terv végre­hajtásáért. Azonban az eddig elért p-reclmónyek koránt sem elegendők. A Tervet a legtöbh helyen csak "agy általánosságban ismerik, pe- h'D pontos végrehajtásához nem­csak az egyes gyáraknak, nemcsak az üzemeknek és műhelyeknek, hanem minden egyes dolgozónak pontosan tudn*a kellene feladatát. Különösen sok a panasz a munka- fegyelem meglazulása miatt. Sok helyen csak látszateredményekel mutatnak fel, mert nem veszik számításba, hogy a teljesítményt a békebelinél jóval magasabb munkáslétszámmal érték el. Emel lett azonban egyre jobban megér­tik az ország dolgozói, hogy érde­mes dolgoznunk és csak a jobb munka vezethet el bennünket a jobb élethez. Munkásfeltalálók, újítók, rohammunkások, racionali­zálásban élenjáró értelmiségiek já­rulnak hozzá a Terv sikeréhez Ezek az új korszak új hősei. Ezek közé tartozik Lukács Mihály ak­nász, aki új módszert fedezett fel a bányarohbantásnál, vagy a bárdi kendergyár újítója, Szilágyi Jó zsef, — a MESzHART robamroun- kásai élükön Benkő Józseffel, aki háromszor nyerte meg a termelési versenyt. A Lukács Mihályok, a Beukö Józsefek és a többi feltalálók és roham munkások nevél visszhangoz za az. egész, országi Az élen járó dolgozók számára kell biztosítani minden kedvezményt. Részesítsék őket kitüntetésekben, magasabb munkabérben, nyújtsanak számuk­ra nyaralási, szórakozási, üdülési lehetőséget! Az ö neveik szerepel­jenek az újságokban, hogy meg­becsülje az ország népe azokat, akik megértették, hogy magunknak építjük az országot. Minden társa­dalom íejlödőképesscgél arról íté­lik meg, mennyire tudja növelni a munka termelékenységét. Ez a ma­gyar demokrácia központi kérdése. „A dolgozók életszínvonalánaK emelésére irányuló minden törek vésünk kudarcra van ítélve, ha a munkás kevesebbet termel a de­mokráciának, mini amennyit a régi rendszernek termelt — mondotta Rákosi elvtárs —. Ha gyorsan és pontosan helyreállítjuk á munka fegyelmet és megvalósítjuk mind­azt, ami a munkateljesítményt a békebeli fölé emelt, úgy a jövő évig nemcsak elérhetjük, de túl is haladhatjuk az utolsó békee.szten dö színvonalát. Az öntudatos mun­kás, elsősorban a példaadó kom­munista erre vegye az irányt!” Á bauxitipar államosítását tárgyalja az országgyűlés Uhu elvtárs interpellációin a pécsi klinikák ügyében Az országgyűlés szerdai ülésén Dinyés Lajos a Kossuth Érdem­rend alapításáról szóló törvényja­vaslatot terjesztette be, majd áttér­tek az aluraimumtermelés államo- stí ásóról szóló törvényjavaslat tár­gyalására. Barcza Sándor, a javas­lat előadója rámutatott arra, hogy hazánknak jóformán egyetlen szá­mottevő érck.incse a bauzit. Szük­ségessé vált, hogy a különböző vállalatok áldatlan versenyének hazai káros következményeit ki­küszöböljük. Vértes István a Ba- logh-párt nevében a javaslatot nem fogadta el. Osztrovszki György elvtárs, a MKP kijelölt szónoka megállapította, hogy a temelés állandóan kedvezően fej-, lődik és így minden bizonnyal né­hány hónapon belül sikerül a de-' ficitet kiküszöbölni. Az államosi-- tások eddig is. hozzájárultak ah-: hoz, hogy a népi demokrácia meij-! nyerje a csatát a polgári deraok.ra-1 ciával szemben, ezért a javasla­tot a maga és pártja nevében örömmel elfogadta. Csejkey Ernő, a Kisgazdapárt kijelölt szónoka az aluminium és bauxiterport fontos­ságát hangoztatta és a javaslatot elfogadta. Medei István elvtárs felszólalása után került sor aa in­terpellációkra. Hku Pál elvtárs a MKP nagypécsi titkára a kormány­hoz intézett interpeHá/riójáfcan foglakozott a pécsi egyetemi kli nikák súlyos gazdasági helyzeté­vel, rámutatott a gyógyszerellátás nehézségeire, a felszerelés és be­rendezés hiányosságaira, aminek következtében a klinikáik képfele nek a közkórházak szerepét is be, tölteni, llku elvi ars felszólította * kormányt, biztosítsa 4 szüksége* anyagi támogatást a kórházak az ám ára. Olaszország gyarmatosítását jelenti az olasz-amerikai szerződés A nemrég megkötött olasz—ame­rikai szerződés olasz demokratikus^ körök véleménye szerint lehetősé­get nyújt az Egyesült Államoknak Olaszország teljes gazdasági és politikai gyarmatosítására. Az Uni­ts rámutat arra. hogy a szerző­dés szélesig, tárja Olaszország ka­puit az amerikai trösztök előtt. A kölcsönösség csak papíron van meg, mert nevetséges arra gondol­ni, hogy az olasz ipar vagy mező­gazdaság versenyezhet Ameriká­ban az Egyesült Államok iparával vagy mezőgazdaságával. Az Egye­sült Államoknak nagyfontosságú engedményeket tettek minden el­lenszolgáltatás nélkül. Az olasz külügyminiszter aláírta, de az olasz, nép nem írja alá a szerző­dést — fejezi be cikkét a lap. Élesedik á német sztrájkhelyzet A nyuga‘.németországi általános] tiltakozó S7.trájk befejezése után: Lenz szákszervezeti titkár Brüsszel­ben kijelentette, hogy ez volt n leghatalmasabb sztrájk Németor­szágban 15 év óta és még komo­lyabb lépések várhatók a dolgo­zók részéről. A bankalkalmazot­tak például fekészültek arra, hogy nyugatnémetországi pénzreform esetén megbénítják a bankok mun­káját és lehetetlenné teszik a pénz-, ügyi reform végrehajtását. Nyugatnémetország területén az éielmiszeradagok felemeléséért kedden 10 órakor sztrájkba léptek az összes köz- és magánalkalma zottak, valamint számos varos ipa­ri üzemének munkásai is- A sztráj­kolok száma Bizónia területén el­éri a hárommilliót. Tovább tárgyalják a Peyer-féle összeesküvést 4z alispánt identes megállapítia: k Szerdán délelőtt folytat:« « nép. ro-ájt kü.örvtanácsa Pcyer Károly s Wrs®j össze skiivési bünügyé- , 1 tárgyalását. Stirling György , -uszminisztériumj saj'óe'öadú. ®toclrondü vádlottat hallgatták k t fi*' kezdte vallomását, hogy nem fp' tnagá: bűnösnek, mer; semm; . "? cgális szervezkedésről nem , dot,;. Végűi azonban elismerte SzEB-nél voltak .ismére íci ’ amerikai vonalon,-■ lsky—Schmid: Frigyesné izin- jj *! ta31dta bűnösségét. Azzal vé- .keze-t, hogy a megbeszélések c semm; szerep, nem volt. G 'ott** báz as zonyi teendőket lá- a 'r * • amikor vendégeik volta* ;■,. m;ndössze „félfüi.el holmi po pletykáról ha’lot: csupán”, k- °'ál>b;*kba,-i c1 mondotta még, y»*',..‘li'Ott arról is: Férje és Pc. arQ'v erős ©fenfétben álltak v„ politikai vonal vezetésé ­W^keíti s ádlóbt L'rbá-n T 1 ^-ülef^rt Fisch t Frztébe* ; kijelenti hogy nem érz; magát híi. ' nősnek. Ö elvált asszony. Gábot Róbert vőlegénye volt. Kijei-n et­te, hogy tudomása szerint ilyen körülmények között, még ha tu­dott volna is vőlegényének sze. r-pl ésér öl, nem tartoznék te.jelen­teni. Egyébkén: nem érdekelte « politika. A népbirák, a népügyész és a védő tőitek fel ezután kérdéseket u vádlotthoz, majd «z -elnök kö­zölte, hogy a tárgyalást csütörtö­kön folytatják. Á vármegye gazdasági helyzete állandóan javul 62 halálos ítélet Szalonikiben A Szilonikiben székelő katona bíróság kedden ö2 demokrará' ha Iáira ítélt. Azzal vádoltak őkel, hogy segítették a demokratikus csapot okat ős demokratikus maga- Mrtást :a"u.'ítót!»k Az ftéVt-e: szerdán jojóval haítiák 'égre. Az alispán- h vatal január hóról 1 kiadott jelentése megemlíti, hogy a vármegye gazdáinak hangulata a kedvező időjárás miatt kedvező mindenki biz.ik a várható jó ter­mésben, a hároméves terv sike­rében. Megemlíti a jelentés, hogy az. Or. szagos Tervhivata ban 6 és félmil­lió beruházást engedélyeztek a megye számára. A napokban 50 ezer forintos k:- ut Iák érkezik iiiecgmunkák biz­tosítására. A kcdvci/ő időjárás mellett a ve tések jó.fejlődnek. A szálas ta­karmány készlet elengedő lesz — a vármegyei állattenyésztési alap ~ birkával, továbbá öt nvangalicáva’ gvmrapodoft. 195 szarvasmarhát Budapestre szállítottak, a jóvátételre szál­lított állatokért 4..10, illetve 5.50 forintot fieritek kilóarommon- Uen!, — 177 vágómarhát be exportáltunk. A gflzdák a hároméves terv te nyészálliatakciója keretéhen 25 szarvas mar hit vásáro'fak állami hoziíájárulassal. A közellátási hely- jzet terén januárban fennakadás j nem vö t, bár a lisze.készletek ki- fogyóban vannak. Az elszámoltatás során a gaz­dák 258 vagon kenyérgabonát szolgáltattak be. Gondoskodni ke l az cllátatanok részére a zsiradék biztosításáról; a kiutal: petróleum biztosítja a me gye világitóanyag sz-ükségietét.- A szapp.nellátás javulóban van, a sóhiány megszűnt, változatla- nul .jó a eukorrellátá.s. A községek háztaú'.áxi he vz--tével kapcsol árban megemlíti a jelentés, bogy a vármegyei háztartási aUp SAH ezer forint, a községek 250 ezer forint ál amsegé'.yt kaplak. — .500 körrség körül 155 biztosinii U.cF'a srükség.fl«ii. Sztálin fogadta Grófit SztaJia geansraüsszsmus* és Mo- lo.ov kiilügymtniszíor a kedd-, nap folyamin fogadták Grozg Péren“ román miniszcterénöácöt, Pauker Anna külügyminisztert. Dej ipar­ügyi, Radocbemu munkaügyi é« Luca pénzrügyminis-ztert. A foga­dáson a moszkvai romín követen kívül1 a bukaresti szovjet követ i* jelen volt^ Csehszlovák-szovjet Gazdasági egyezmény A csehszlovák nemzetgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a Moszkvában 1947 december 11-ea kötött kereskedelmi megállapo­dást. Fieruinger szociildemokr* a képviselő, volf minisizterelTiökhe. Ivettes, mint a nemzetgyűlés ke­reskedelmi bizoriátágának eJőadó- ja kiemelte, az árucsereegyezmény nagy előnyeit, különösön a szovjet gabonáért fizetendő kedvező ára­k-at. mmmmmmm—mm A miskolci iegyház balladája... A miskolci fcgyházból nemre hat rab megszököt». Az igazság­ügyminisztérium vizsgálata meg- á lapította, hogy a fogházban őr- z-ött pólótikai foglyok szabadon sé.álnak. A szabómühelybői és n cipészmüheiyből báltermet «Laki. tottak és ott reggelig mulattak szeszesitalok és nótízás mellet*. Zöidszegélyü, piros szívalakú jel­vény: hordtak, amelynek közepén K betű jelképezne- a .kitartás'' köszöntést. Egy Török József np. vü nyilas vezető olyan hatolom: lett a fogházban, hogy az újonnan érkeizők öt tarioüták a fogház Lg.aizgatójának, — Rozgonyi László főhadnagy fogházfelügyelöt fái­mén totték állásától. Amerikai demokrácia A washingtoni legfelsőbb bi ó. ság egy 23 éves néger leány Pí- naszára kötelezte Oklahoma álla­mot, hogy a leány számára bizto­sítsa ugyanazt a tanulási lehetősé get, mint másoknak. Az oldali*, mai egyetem erre három egyetami tanárból álló külön jognkart akart felállítani d^ a nége.r .leány nem fogadta el ezt a megoldást.. Kéri a lpgfelsőhb bíróságot. kölo'pT. Oklahoma!, hogy vegyek fai a ren- des, csal, fehérek látogatte togi< karra-

Next

/
Thumbnails
Contents