Új Dunántúl, 1948. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-16 / 12. szám
4 ÜJ DUNÁNTÚL 194« JANII AB 1« Mezőgazdaság A rragyar kormány a három- A minőségi mezőgazdasági tér. éves terv keretében tenyészállat tnelés elmaradottságának leküzdé- akcáót nyitott. Az akciót az • sére a hároméves terv7 az iskolán; újonnan földhöz juttatóitok felé a MOSizK bonyolítja le a földmi vcs szövetkezeteken keresztül. Az akció folyamán törzskönyvezett, de mindenképpen törzskönyvelésre alkalmas anyajuhok és jerkebárányok kerülnek féláron az újgazdák birtokába. Az akció csak ott bonyolítható le, ahol legalább 50 juh kerül kiosztásra.. Az igénylő gazdák legfeljebb ö{ anyát, vagy tíz bárányt igényelhetnek ki. Az állami hozzájárulás 50 százalék. Az akcióban részesül- teknek. kötelezniük kell magukat arra, hogy a juhokat két évig tenyésztésben tartják és ez idő alatt csak engedéllyel adhatják el, vagy vághatják le azokat. A jelentkezők forduljanak a -Magyar Országos Szövetkezeti Központ állattenyésztési főosztályához (Márta Valéria utca 17.) kívüli szakoktatást, könyvtárak létesítését vette tervbe. A hároméves terv első évében 70, a másodikban ugyancsak 70, a harmadik évben pedig 60 téli gazdasági tan- folyamot tartanak, Az 1047—48, telére előirányzott iskolánkívüli szakoktatás már számos helyen folyik. A terv7 2,214.725.— forintot irányoz elő a különböző mező- gazdasági jellegű iskolák felszerelésére és kiegészítésére: helyreállítják a mohácsi mezőgazdasági középiskolát, kiszélesítik a szent- lőrinci középiskolát, gazdaképző iskolát állítanak fel Siklóson, Mohácson, Sellyén, Margitmajo- ron, szőlészeti és borászati iskolát állítanak fel Villányban, kertészképző iskolát Mohácson és vincellériskolát Mária majorban. SPORT — Felhívjuk a Kommunista Pártb« tartozó hadiözvegyeket és hadirokkantakat, hogy saját érdé kükben folyó hó 18-án, vasárnap délután 3 órakor a Rákóezi-utí pártházban jelentkezzenek. — A pécsi dolgozók kereske delim középiskolájának 1. osztálya 1948 február 11-én befejezi az iskolai évet. Uj I. osztályt csak akkor nyitunk, ha legalább 30 jelentkező lesz. Megfelelő feltételek mellett a 18 éven felüli férfiúik és nők jelentkezhetnek. Érdeklődni lehet a kereskedelmi középiskola igazgatóságánál (Makó r-utca 32.) hétköznapokon délelőtt 11-12-ig. — Szerda éjszaka a mentőket hívták a Szigeti országúira, mert Molnár László kosárfonó fejbevágta a vele állítólag közös háztartásban éJó Joó Terézt. A mentők a nőt a sebészeti klinikára szállították ahol megállapították, hogy az ütések sebhelye 8 napon belül gyógyul. Joó Terézt-a fején kapott sebek bekötőzése után a klinikáról elbocsátották, — Körző FUlöp bogádniindszentt gazda még a felszabadulást követő napokban megőrzésre átvett egy vadászpuskát Megőrzés helyett a fegyvert eladta és árát elköltötte. Körzőt a törvényszék egyesbirája egyhavi fogházra és egyévi jogvesztésre ítélte, az ítélet. végrehajtását azonban próba- idre felfüggesztette. A munkásbíróságnak Január Közellátási tájékoztató a közellátási jegyiroda KÖLTÖZKÖDÉSE A közellátási ügyosztály értesíti, a lakosságot, hogy eddig a Le- J Gajcsi, V ezer összeállításban lép gényegvletben lévő Jegyiroda a I Pályára. * A bőrgyáriak komolyan készülnek a Téli Kupára. — Kedden igen kiadós kondíció edzés, csütörtökön pedig kétkapus edzés előzi meg a Dinamó elleni első mérkőzést Sajnos a zöld-fehérek nem tudnak teljes csapattal kiállni, mert Kispataiki--thég Dem érkezett meg szabadságáról — Ugyancsak beteglietára ikerült Leipárn II. is, akinek Kreisz dr., a Sportszanatórium főorvosa 20 napos gyógvkczelést rendelt. Kispataki helyén előreláthatóan Zeida, míg Leipúm TI. helyén az ismét örvendetesen feljavult Nagy Miklós fog játszani. * A vasárnapra hirdetett Asbóth és Szigeti tenisz-bemutatóra a legújabb hírek szerint Szigeti helyett Ádám jön le Pécsre. * A téli kupára készülő csapataink összeállítása még bizonytalan. A Dinamó még csak keretet állított össze, úgyszintén a BTC is. A Pécs válogatott kombinált csapatösszeállítása, körül is nagy bizonytalanság uralkodik. Egyedül a PVSK házalóján bontakozott ki a csapat összeállítása. A fekete- fehér szánó csapat a legnagyobb valószínűség szerint Pozsgai, Tamási, Radnai, Meggyes, Galambos, Szabó, Zombori Hamar IL, Soós, Még az „otthon-ülők" it eljönnek a „Hadifogoly Bál"-ra szombaton őst« 9-kor a Munkás Kaszinóba — Tánc szünet nélkül SZÍNHÁZ CSONGOR ÉS TÜNDE A Csongor és Tünde pécsi előadása eredeti Pekáry-dfszletekkel és az Állami Nemzeti Színház kosztümtervei alapján készült jelmezekkel kerül előadásra. A sok áldozatot és előkészületet igénybevett bemutató a prózai együttes élgárdájával szólaltatja még Vörösmarty Mihály örökbecsű sorait. Folyó hó 20-án az Állami Operaház együttesének vendégjátéka keretében a Traviata c. opera kerül színre a MÁV • Szimfonikusok közreműködésével, vezényel Szőke Tibor, MŰSOR mai nappal Rákóczi-út 19. tezám alá (Zsolnay-8zobor mögé) költözött 4L A mai napon a Jegyirodában félfogadás nem lesz. JANUÁR HAVI LISZTOSZTAS 60 dkg. finomliszt és 60 dkg rozsliszt osztása a íüszerkereske- döknél a szombati uapon veszi kezdetét. A rozsliszt ára kg-ként 82 fillér. JANUÁR HAVI ÉTOLAJ OSZTÁS Január hó 20-tól kezdődően 35 dkg étolajat vásárolhat az alábbi jegypzelvények ellenében: Ellátatlanok január havi 50 filléres élelmiszerjegyének „C" szelv.i Ellátatlanok január havi tO forintos élelmiszerjegyének. „3" szív.-, Önellátók. 50 filléres élelmíszerjegyé- nek (arabs egy) ,1" szív.; Önellátók 10 forintos éleim szer jegy énei „A" szív.. — A fűszerkereskedök étolajutalványaikat ma és holnap feltétlenül vegyék át és az előző havi étolaj jegyeikkel ugyanakkor számoljanak eí városháza III, e. 102. sz. szobában. JANUÁR HAVI SZAPPANOSZT ÁS Január 20-tól kezdődően 20 dkg _ mosószappant vásárolható az aláb9-én kellett volna tárgyalni Fodor bi jegyszelvények ellenében: Ellá- Józset és Horváth István közellá- tatlanok január havi 50 filléres tás érdekeit sértő ügyét. A vád- élelmiszer jegy ének „F" szív.; önellátók 50 filléres élelmiszerjegyé lottak a tárgyaláson nem jelentek meg, mire a raurakásbíróság elrendelte letartóztatásukat és a tárgyalást bizonytalan időre elnapolta. Értesülésünk szerint az új tárgyaiét február 4-re tűzték ki. — A Munkás-kultúrvezetőképző Akadémia Igazgatósága felhívja az Akadémia hallgatóinak figyelmét, hogy a mai (folyó1 hó 16-iki) pénteki ülés a Nöegyletben lesz meg- tar'va, amikor is a hallgatók kollektive részt vesznek a délután 6 árakor kezdődő „Madách: Az ember targédiája a Közvélemény f’.élöszéke előtt" c. előadáson. Megjelenés kötelező. Gyülekezés délután V16 órakor a Nőegylet előcsarnokában . — Magánalkalmazottak, üzemi könyvelők és érdeklődök részére Dáni Jenő budapesti kartárs. hites könyvvizsgáló folyó hó 16-án' pénteken délután 5 órakor a Kötelező Ipari Számla-keretről, és fo- io.yó hó 17-én délután 5 órakor a Kötelező Kereskedelmi Számlakeretről előadást tart a Mine'll tea 6 az. alatti székház nagytermében. P^csi kereskedők hírei F őszer«zalu>sztályi ülést tart a Kereskedők Testületé ma délután 6 órakor jegykezelő ügyben, miért is az ülésen minden fűszeres pontos én telj«- «zárná megjelenéséi kéri az elnök-ég. nek „A" szív.; Nehéztesti munkások január havi jegyének ,,I" szív. Csecsemők január havi élelmiszerjegyének „I" szív. — A fűszerkereskedők szeppanutalványat- kat ma és holnap feltétlenül vegyék át városháza III. e 103. sz. szobában. 0 Újpest—AS Koma 2:1 (1:0. A lilafehér csapat ragyogó játékkal fektette vállra a világhírű római klubcsapatot. * A Kékessy—Király-pár lenyűgöző fölénnyel nyerte az 1948 évi páros műkorcsolyázó Európa-baj- nokságot. SZAKSZERVEZET 16- án, pénteken este J28 órás or: CSONGOR ÉS TÜNDE. (Bemutató bérlet.) 17- én, szombaton este 3(8 órakor. CSONGOR ÉS TÜNDE. (Szelvénybérlet.) 17- én, szombaton délután 4 órakor: LEKVÁR MATYI RENDET CSINÁL. 18- án, vasárnap délután 4 órakor: A FÜLEMRE. 18-án, január 18-án este >48 órakor: MESEÁRUHAZ. Rádióműsor PÉNTEK, JANUÁR 16. PARTELET Péptekeu délután 5 órakor tlt- ’ kári értekezletet tartunk a párt Rákóczi-uti székházéban, melyre üzemi és körzeti titkárok megjelenése kötelező. Pénteken délután S órakor üzemi és körzeti propagandistáknak és szervezőknek értekezletet tartunk, melyre pontos megjelenés kötelezői A Jogászcsoport pénteken, 16-án este 6 órakor szemináriumi összejövetelt tart a Városháza kiegyülési termében, II. emelet A bányászkerület 16-án, pénteken este 5 órakor körzeti és alap- szervek titkárainak, propagandistáinak és kádereseinek értekezletet tart. A pártfunkcionáriusok részére a megjelenés kötelező. Hétfőn délután 6 órakor összevont pártnap. Előadó dr. Hajdú Gyula elvtái*, igazságügyi államtitkár. HÍRLAPÁRUSÍTÓKAT, (rikkancsokat) felveszünk. Jelentkezés: Tempó Hírlapíródéban, Ferenciek utca 2. szám. CSECSEMŐK RÉSZÉRE POTCUKOR-OSZTÁS A csecsemők január havi élelmi- szerjegyének ,.B" szelvényére 29 dkg hatósági cukor szolgáltatandó ki. VENDÉGLŐSÖK FIGYELMÉBE! A vendéglősök adóközössége értesíti agjait, hogy az adóközösséget lQ4ö évre újból megalakít jók. Felhívja az adóközösségi tagokat, továbbá mindazon vendéglátóiparost, akik adójuk fizetése végett az adóközösségbe belépni szándékoznak, hogy sürgősen jelen tktvzenek az adóközösség Kossuth Lajos utca 1. szám akiit lévő irodájában. Az a dóközösség! agok az új kivetésig a rég; alapon fizethetik az adójukat. Az ipartársulat elnöksége felkéri mindazon vendéglátóidat; üzem tulajdonosát, akik a szilveszteri estére adományok beszedése cé'- Mna kiadott, illetve átvet bé 'yegjegyekkel még nen. izámo tak el, azzal sürgősen a város adó- és pénzügyi osztályánál számoljanak ie. illetve a bevételük után l százalékot fizessék he. A SZAKSZERVEZETEK MEGYE! TITKÁRSÁGA felhívja az összes üzemi bizottsági tagokat, hogy a 8. számú Magyar Közlönyben megjelent kollektiv szerződés 2. számú függelékét azonnal hajtsák végre és erről január 18-lg bezáróan tegyenek jelentést a megyei titkárságon. Vegyiek péntek délután 17 órako vezetőségi és bizalmi ülést tar- tanak Minden tag megjelenése kötelező Vendéglátóipari alkalmazottak lb-in ló órakor vezetőségi és választmányi ülést tartanak. A Magánalkalmazottak Szak. s/.ervez*‘tc pécsi 6s Déldunántúli magánalkalmazottak részért: január ló ós 17-én, két folytatólagos előadásra kérte fel Dani Jenő budapesti kartársat a kötele- I ző általános ipari számlarend, üzend könyvelés év üzemi -öltse gelosztó ív használatara vonatkozóan. -Felkérjük a vállalatok Gépjarm fi vezetők Szabad S/ok. «zervrirto felkéri az össze» to- berautótaxi, valamint bérautó tulajdonosokat és az összes gépjárművezető -zaktársainkat, hogy vasárnap. 18-óii d. ©. fél 10 óra- kr a szakszer vezeti e/okházban Budpesf I. 7-25: Reggeli zene. Hanglemezek. 8.00: Téli kirándulások. 8.15: Művészlemezek. 12.15: Szalonzene. Hanglemezek. 12.40: A Ferencváros története. 13.00: Az l. honvédkerületi zenekar játszik.. 14.10: Carlo Zocchi zongorázik, Banda Kde gordonkázik. 16.00: A házi- együtes játszik. 16.40: A hároméves ten7 szolgálatában. 17.10: .S/Jkizervezct-; híradó. 17.20: Szakszervezeti tanácsadó. 17.25: A Hadifogoly Híradó rádióközleményei. 17.30: A Vöröskereszt közÉN EGY HAZATÉRT hadifogoly vagyok. Házasság céljából megismerkednék fiatal özvegy- asszonnyal kinek főbérleti lakása van. Állásom van. Biztos megélhetés. SenJdm sincsen. — Leveleket ,.Hadifogoly“ jeligére • kiadóhivatalba kérek. KÖNYVELÉS RENDBEHOZASAT, felfektetését, zárszámadások készítését, órákönyvelést vállal üzemi főkönyvelő. — Cím 1179. szám alatt a kiadóban. budapesti előadóval tartandó szövetkezeti ismertetőn megjelenni szíveskedjenek. Titkárság. Felhívjuk a* <>s.s-/c\ alkalmazottat tartó autótulajdonosokat, bogv autóvezető alkalnia'zottjai- ;i{ szólítsak fel a 48.400(194b. Ip M. 18 §. t. bök. és a 6.490/194 >. M. E. rendelet alapján 5 napon belül lépjenek be a Gépjármű- vezetők Szalad Szakszervezetébe, mert szakszervezeten kívüli alknlmazottat-fartó munkaadót 24.000.— Ft-ig terjedő pénzbírsággal büntethető. Ruházati munkások f. hó 19-én fél 5 órakor választmányi ülést tartanaik. Kubikos szakcsoport f. hő 18- án. vasárnap d. e. 10 órakor Áfa j- 'áth u. 7. sz. alatt évi rendes tésztújfió közgyűlést tart. melyre az össze« kubikos sz akár- megjelenése kötelező. — Had- és Katona vt s«lteR önsegélyző Egyesületének farsangi baiiyus családi összejövetele január hó 17-én este lesz megtartva a 7so!nay-utca 2. sz. alatti Kaiáds- féíe vendéglőben Vendégeket s-ze- retelte! várunk. reményei 17.45: Sportközleinények 18.00: K. Weil: Dallamok Koldusoperából. 18.10: Stendhal ismeretlen remekműve. 18.30: Dtinavö’ffyi Híradó. 19.00: ,,Mj muzsikus lelkek . ..“ 19.45: Falurádió 20.20: A Rádiózenekar játszik. 22.25: Magyar nóták. Hanglemezek. 22.45: Külügyi negyedóra. 23.00: Szél és hó. 23.45: Hangos Híradó. 0.30: Hirek esztepenantó nyelven. Budapest II 17.00: Dórái tea. Táncot ene. — 18.05: A nő a Szovjetunióban. — Előadás. 18.15: Könnyű muzsika. 19.0«: Hangos Hiradó. 19.30: Zenekar; művek. 20.30: A Rádió szabadegyeteme. 21.00: Hírek. 21.15: Tánczenc. 22.15: Operarészietek. Értesítés! értesítjük azon előfizetőink«*-, akik előfiaetésüket eddig az Uj Dunánál könyvesboltjában eszközölték, Január T-től kezdve előfizetésüket az Uj Dunántúl kiadóhivatalában, Munkácsy Mihály utca 10. azám alatf szíveskedjenek befizetni. HIRDETÉS ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK tárcsázni A 29-50 TELEFONSZAMOT* MOSOTT RONGYOT mogua éren v•»» « Szabadság Nyomda Maakáeiy M.-*. 10Siessen megújítani előfizetését vagy esetleges hátralékát kifizetni, hogy On is megkaphassa az Ili Dunámul" £iíhSniiu~llaotarS!. Új Dunántúl kiadóhivatala Pécs, Munkácsy M.-utca 10, Szabadság Nyomd« (L F. I. PéO Startéért őség Műnké er» M.-U. 10. Telefont 29-49. ICadúhtvB'ftl' Muukácay M -u 10. telefoa »-*0 Felelő» «érként'<5 Pajzs Hívé» Pa:«ló» kJ adó «• nyomda vazató; Aoa Jóval