Új Dunántúl, 1948. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-08 / 5. szám
t&á# p46teéá*4úi cQtyc&Uietekf U J DUNÁNTÚL Jelentés a megye közellátási helyzetéről Nyersanyaghiány miatt leáll a Mauthner olajgyár Felháborító visszaélések a marhapanama vádlettainak ügyében A MA GYÁR KG M M U N I STA PÁRT DÉLDÜNÁNTULI LAPJA V. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1948 JANUAR 8 CSÜTÖRTÖK A pécsi munkásbíróság első ítélete; 10 évre ítéltek egy cséplőgéptulajdonost, aki 15 vagon gabonát csépelt feketén Négy és egy évi börtönt kaptak a textilfeketézők Tegnap reggel kilenc órakor, megkezdte működését a pécsi munkásbiróság, melynek tagjai dr.| Kocsis Mihály törvényszéki elnök mellett Czárt Nándor vasasi. Horváth János nagykanizsai, Kamper Ignác mecsekszabolcsi és Kiss József pécsi (bőrgyári) munkások. A tárgyalás megnyitása előtt a műn- kásbírák esküt, illetve fogadalmat | tettek, majd a termet zsúfolásig megtöltő közönség nagy érdeklő-' dése közben bevezették a vádlottat-; Darvas Kálmán 42 éves két- helyi csépiőgéptuiajdonost, akit j i a/, ügyészség közellátás érdekeit' veszélyeztető bűntettel vádolt, inert Í577 mázsa kenyérgabona csóplését a mázsakönyvbe nem vezette be s ezáltal feketézésre adott lehetőséget. A gépkeresetet sem szolgáltatta be, hanem azt vásárlási engedéllyel nem rendelkezőknek a hatóságinál magasabb áron eladta. 200 forint egy mázsa gabonáén Darvas Kálmán elmondotta, az idén a nagygazdák azt követelték, tőlük, hogy ne könyveljenek előírás szerint, mert akkor a falu többi cséplőgéptulajdonosánál csépelhetnek. akik nem vezetnek be mindent a mázsakönyvbe. Ekkor Darvas is megállapodott velük, hogy bizonyos százalékkal kevesebb gabonát vezet be a könyvekbe, mint amennyit elcsépelt. Ez meg is történt. Darvas ezután részletesen elmondotta, hogy a gépkeresetet kiknek adta el. azt azonban tagadta, hogy a hatósági árnál többet kért volna a gabonáért. Első tanúként kihallgatták Tóth Gyulámé héthelyi földművesasszonyt, aki elmondta hogy két mázsa gabonára volt szüksége s ezért felkereste Darvast, aki mázsánként 200 forinlot kért, és fogadott el tőle. ,Maguhnát nem számít a törvény?!* VLandt Sándorné. héthelyi asztalosmester felesége nécjy* mázsa gabonát vásárolt Darvastól, Rend őrségi vallomásában azt mondta, mázsánként 100 forintért, most azt hangoztatta, hogy maximális áron. Ugyanígy Árvái Sándor kétbelyi kőműves, és Balázs Lajos kéthelvi ácsmester is, akik munkadíj fejéhen gabonát kaptak Darvastól. a munkásbíróság elüti visszavonták a rendőrség előtt tojt terhelő tanúvallomásukat. Időközben valószínűleg eszükbe- jutotf, hogy ezzel sejátmagukat is terhelik, tekintve hogy a megengedettnél magasabb áron vásárolni sem szabad. Czán elvtárs minden dolgozó 'nevében joggal kérdezte: Maguknál nem számit a törvény, hogy csak a megengeded mennyiséget lehet elfogyasztani? Maguk annyit vesznek amennyit akarnak? En 20 deka kenyeret kapok naponta és elég kell, hogy legyen, pedig napszámos ember vapvok es nekem is nagy családom van! Maguknak nem elég semmisem?! Kihallgatták még Ecker' !s*ván Réthelyi péket dr. Káplán János diósjenői községi tisztviselőt akik Ma ratifikálják a magyar-jugoszláv barátsági szerződést még arra sem akartak emlékezni, hogy a vásárolt gabonáért menynyit fizettek Darvasnak, Dudás József rendőrnyomozó-hadnagyot és dr Csernus József közellátási előadót, mint szakértőt. Tízperces szünet után dr. Tóth Zoltán államügyész tartotta meg vádbeszédét, melyben hangoztatta, hogy a cselekmény annál súlyosabb, mert a kenyérrel való íeketézés- hez kiindulópontot nyújt akkor, amikor az ország ellátatlanjai kenyerét a beszolgáltatandó gabonából kell fedezni. A védöbeszéd után a munkásbíróság tagjai tanácskozásra vonultak vissza, majd dr. Kocsis Mihály kihirdette a pécsi munkásbíróság első ítéletét, amely bűnösnek mondotta ki Darvas Kálmánt 15 vágón gabona be nem jegyzése és 63 mázsa gabona b' nem szolgáltatása és eladása miatt Ezért összbüntetésiil 10 évi fegyházra, 10 évi hivatali és politikai jogvesztésre, cséplőgépének elkobzására, iparjogosít- vanyánafi to évi elvonására, Kéthely községből való ölévi kitilt ásra és az ítélet Kéthely községben történő kidoboltatasára ítélte. A munkásbíróság ítélete ellen perorvoslatnak helye nincs, így az ítélet jogerős. A közönség percekig éljenezte a munkásbíróság kemény és igazságos ítéletét, majd Weisz István és Báthory Viktor ügyének tárgyalása következe11 Weisz István kereskedő volt de J a svábkitelepítések alkalmával; amikor szüleit kitelepítették, elvesztette ipar jogosítványát. Megismerkedett Báihory Viktorra;, aki. pár hónappal előbb vette leleségül egy nagvnyárádi kereskedő leányát és felajánlotta neki. hogy adja el a tulajdonában levő többszaz méter textilárut. A tapasztalatlan és kereskedő1 dolgokban teljesen járatlan Báthory belemen; az üzletbe Az árakat Weisz szabta meg, méterenként 18 20 forintban a hatósági 8 9 forint helyett. Weisz István azzal "védekezett, hogv ő maga az árut mohácsi kereskedőktől hasonlóan magas áron vásárolta és azok mondták neki a kiskereskedő’’ árat is. Kilenc nagy- uyáradi tanu kihallgatása után dr. Kassai József iparkamarai titkár szátokjVíiilomást tett, majd sor került “ vád- és vériöbeszédekre. Rövid tanácskozás után a munkásbiróság bűnösnek mondta ki Weisz Istvánt és Báthory Viktort árdrágító visszaélés bűntettében és ezért Weiszet négy évi börtönre, 10 évi jogvesztésre, Nagynyérád községből való ötévi kitiltásra; Bátlioryt egy évi börtönre, 5 évi jogvesztésre és Nagynyárád községből egy évi kitiltásra ítélte. Az ítéletet Nagynyárád kö'/ségjxm. mindkettőjüknek, ki kel! dobol táfhi. A munkásbíróság ma reggel folytatja tárgyalásait, A belgrádi rádió jelenti, hogy e jugoszláv nemzetgyűlés elnöksége január 8-án ratafikálja a jugoszláv kormánynak Bulgáriával, Magyar- országgal és Romániával kötött barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményét. KArlo Mrazovics jugoszláv követ szerdán délelőtt a jugoszláv követségen ünnepélyes keretek közt átnyújtotta a magyar közéje: vezetőinek, valamint s jugoszláv partizánharcokban résztveri magyaroknak 'Jugoszlávia kitüntetéseit. A jugoszláv kormány a jugoszláv nép és különösen Tito marsall nevében üdvözölte a megjelenteket és rajtuk keresztül mindem magyar hazafit, aki kiveszi részét a népi demokrácia építéséből és a világbéke megszilárdításáért folyó küzdelemből. — Dinnyéi Bajos miniszterelnök válaszában hangoztatta, hogy mi a lehető legjobb szomszédi viszony ■ ban kívánunk élni Jugoszlávia népével és a haladó dern'k'-aikus népekkel. Jugoszlávia az UNO elé terjeszti Amerika elleni panaszát Jugoszlávia erélyesen tiltakozott az USA külügyminisztériumában amiia:f, hogy az. USA nem hajlandó kiadiv Jugoszláviának körülbelül 50 millió dollár értékű aranyat amelyet a német megszállás élőt? vittek az Egyesül; Államokba. Amerikai részről 1945 év márciusában, a jugoszláv kormány elism. résekor Ígéretet "ettek, hogy a befagyasztott tőkét a kormány rendelkezésére bocsátják. — Ezt az ígéretet « mai napig sem váltották be, ezért a jugoszláv aranytartalék ügyét az Egyesült Nemzetek főtitkársága elé terjesztik. A kisebb bűnösök egyénileg kérhetnek amnesztiái A költségvetést tárgyalja az országgyűlés Ismertettük már a közkegyelmi törvény részlteit, amelynek keretében legújinb értesüléseink szerint a politikai bűnösök egyénileg is kérhetnek kegyelmet. Természetesen csak kisebb bűncselekményi elkövető politikai bűnösök jöhetnek számi ásba. Ezek hozzátartozóiknak vagy ügyvédjük útján az igaizságügyminisztérium X. ügvosz téiván kérhetik, hogy kegyelemben részesüljenek. Az országgyűlés karácsonyi szünete január 8-án vége té r. A szokástól eltérően, a szünet u'áni első ülést nem déli 12 órára, Iranern délelőtt 10 órára tűzték ki. Illetékes helyen közölték, az új évben oly nagy munka vár a törvényhozásra. hogy nem akarják m ülőt formális ülésekkel vesztegetni. Előreláthatólag már január 8.i ülésén sor kerül a költségvetés benyújtására. Megmozdul az olasz nép az amerikai beavatkozás ellen Hatalmas tüntetések a nagyvárosokban Kedden délelőtt az olasz kom-] munisla párt kongresszusára meg-, érkezett az a hír hogy a mantovaij tartományban ö) polgármestert a: belügyminiszter hatalmi szóval lemondásra szólított fel. A kongresz- szus viharosan követelte, hogv ‘a demokratikusan megválasztott polgármesterek ne engedjenek a kormány önkényének és maradjanak helyükön. A kormányt különösen aggasztják az utolsó nap eseményei. A belügyminiszter félesztendővel meghossthbbitotta a 925-ös korosztály szolgálati idejét. Ezért Rómában Milánóban, Bolognában, Udinében a katonák zárt alakulatokban kivonultak a városok főterére és ott nagy tüntetést rendeztek. Milánóban a tüntetők a kom- munisa párt kongresszusához vonultak. ünnepelték a pártot és kérték, hogy járjon el a kormánynál érdekükben. Rómában a tüntetést tikokkal- és csendoralakula. tokkal verték szét. Ilyen körülmények köz' érthető, hogy az olasz reakció örömmel fogadta a megérkező amerikai katonádat. Az olasz hadügyminisztérium ki jelentette. hogy ha az amerikai katonáknak partraszállítási parancsuk lenne, gyakorlatilag ezt nem tudnák megakadályozni. Erre az UNITA a következőket írja; Ha a hadügy valóban nem lenne erre képes, majd összeadunk néhány garibaldista partizánegységet, amely mar nem egyszer tettekkel bizonyította be, hogy meg tudja védeni hazánk függetlenségét. Greppi szociáldemokrata milánói polgármester nagyszabású fogadást rendezett az értekezlet rész! - vevői számára, amelyen Raji László válaszolt Greppi polgár- mester felköszöntöjére és a magyar nép rokonszenvéről biztosította a demokratikus olasz tömegeket. A tiszai árvíz áldozatainak szovjet határhoz közelfekvő tér lenen a legmesszebbmenő támoj fást nyújtottak a szovjet ható! gok. Éhbő? az alkalomból a n elszúr ülök köszönő táviratot i tc/.ctl Puskin szovjet követhez. Ttpusedény—típusbútor Kiterjesztik a tipuscikkek gyártását Újabb típuscikkeket vezetnek be I -Jóminőségű cserépedény étkészlet fel hoznak forgalomba, amely 10—j l-l százalékkal lesz olcsóbb a ]e-' len léginél. A népszeivíz hal személyes lesz, de egyes darabokat külön-külön i« tneg lehet vásárol-' mi. Bevezetik a típusaluminhim- ‘dényt, az egységes méretese’ most dolgozzak ki. Az edényekbe belé vésik az álrakat és ezzel lehetetlenné teszik az árdrágítást Megindult ^ tipírsbútotgyártási tervek kidolgozása ts. Háromfajta hálószobabútor!, kétiéie kpnyha és lakószobabútor; hoznak egyelőre forgalomba. A hálószobabútor 2100-tól 4200 forintba, a konyhabútor 750s‘öl 1150 forintba, a lakó- szobabútor ped’g 3800 — 6000 forintba kerü! majd és 'öbbhonapos részletfizetési kedvezménnyel adják el a dolgozóknak. A GF tervei szerint rövidesen csökkentik a női- és gyermek típnscipók