Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)

1947-12-24 / 294. szám

Wáf pi ÜJ DUNÁNTÚL Kitűzték a mtmkásbírőság első tárgyalását Osztják a karácsonyi segélyeket Eljárás indul a kenyér* hamisító pékek ellen A MAGYAR KOMMUNISTA PART DÉLDUNÁNTULI LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1947 DECEMBER 24 SZERDA Nyugateurópa nem fejlődhet a Keleteurópával való kapcsolatok nélkül — mondotta Ziíliacus brit munkáspárti képviselő ZITüacus — nem fejlődhetik a Keletetrrópával való kapcsolatok nélkül. Megállapította ezután, hogy az Egyesüli Államok és a S/.ővjet- únió .kereskedelmi forgalma az egyre hatalmasabb méreteket öltő szovjeíeileaes hadjárat következ­tében erősen hanyatlott. Ha ezek a szempontok N yugateurópában is érvényesülnének, akkor teljesen függő helyzetbe kerülne Nyugat eurőpa az Egyesült * Államoktól. Ziíliacus beszéde befejező részé­ben a kővetkezőket mondotta: A Szovjetúnióban tett utazásom, Sztálinnal, Molotowal és más szovjet személyiségekkel való ta­lálkozásom arról győzött meg. A moszkvai rádió jel ceté se sze­rint az Egyesült Álmokból egy­másután ufualíják ki au ott tar­tózkodó külföldi demokratákat, ugyanakkor pedig az új fasiszták: Nagy Ferenc, Mikojijczyk és tár­saik menedéket kapnak. Logu.óbb ZSíiiacas fingni munkáspárti 1‘Ap- ■vswelő a Francia—Szovjet Társa­ságiban beszédet nvoiickdL Egyet­len államnak sincs olyan jogé a jóvátételhez — mondotté Ziíliacus — mint a Szovjetuniónak. A szö­vetséges csapatok kezébe került német okiratok bizonyítják, hogy » »lémet** h háborús károk 8b «ázsiókét okozták a Szovjet­uniónak és csak 14 százalékát a többi államnak. 2iSiacus a továbbiakban rámuta- ,tott arra, hogy as Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió között nin­csenek közvetlen ellentétek. A nézeteltérések, lényege az a kü­lönbség, amely a Szovjetünké és az Egyesült Államok Németország problémájára vonatkozó felfogásá­ban mutatkozik. Ez igen fontos körülmény — hangsúlyozta Zillia- cm —, mert ha nemzeti ér dekek ütköznek össze, ha az államok olyan érdekei karülnek egymással szembe, amelyeket kölcsönösen Iétérdekfielenek tartanak, akkor elkerülhetetlen a háború. Itt azon­ban ilyen veszélyről nem lehel be­szélni. Zilliacas a továbbiak-aaa., Ofrizle- tesen beszélt az amerikai-szovjet viszonyról. Nyugaton — mondotta — azt szokták mondani, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetúmó közötti tólehtétek a diktatúra és a demokrácia tólentéte. Azt mondják, hogy a görög és a kínai fasizmus, az &*i indiai önkényuralom támogatása a de­mokrácia védelme. Hol ebben a demokrácia? Hol van a demo krácLa a brit gyarmatokon, vagy a négerek számára Amerikában. A demokrácia exportját hirdetik, de azoknak, akik ezt mondják, sok tennivalójuk volna ezen a téren még odahaza, «saját házuktáján is. A Marshall-tervet elemezve Zü- liacus megállapította, hogy min­den ellenkező állítással szemben ea a segítség politikai célokat kö­vet­Az Egyesült Államok ezen az ütőn akarnak beavatkozni más országok bel ügyeibe. A munkáspárt bal szárnya és más angol politikusok is bírálattal fo­gadják ezt a tervet. A terv ugyan­is nem a munkásosztúlyuak nyújt segítséget. Meg kell változtatni a társadalom szociális alapját. A í kapitalizmus ugyanis nem alkal­mas a munkanélküliség problem á- | fának megoldására és a munkás­— osztály jólétének biztosítására.' Az egyesült Államok, mi élőt Nyngatemópa — jelentette ki1 újabb lépéseket tennének, várit Lengyel kormányküldöttség ion Magyarországra hogy a Szovjetuniónak minden más államnál jobban szüksége van a békére. Ugyanez áÉ Kelét-' eurépa többi országára is. A Szovjetunióban hatalmas lel­kesedéssel, kitartással és kez­deményező esővel folyik a» új­jáépítés. A Szovjetunió dolgozói maguknak dolgoznak. Szocialista társadalmat építenek, bíznak jövőj ükben és hiszik, hogy a maguk erejével újjá tudják épí­teni országukat. Nincsenek ellene a külső segítségnek, de csak ak­kor, ha ezt nem lealázó teltételek­hez kötik. Ziíliacus végűi a közös angol—francia—szovjet eg yütfm ű - ködés mellet; foglalt állást. A fasisztáknak menedéket adnak, a demokratákat kiűzik az USA-bói rög kommunista ■ swjró ausrnka tudósítóim is. A New York Hé­rák! Tribun« ezxej kapcsolatban megjegyzi, hogy az Egyesült Nem­zetek titkátt-ága a görög lap'udó- si:6, gzoísnol-i szabadlábra he'.yezé- követelfe, majd Mihályit Ernő miniszter úgy nyilatkozott, hogy január 36-án lengyel kormány és Yu. úrdalegá- ció érkez/Sc Budapestre, hogy alá­ír ja » üengye!—magyar kultúráFs egyermésvyt. J*n»ár 36-én. nagy­szabású ku&óifeór kezdődik Ma gyaronszágoat * kéj ország barát­ságának jegyében Kivégezték a kémeíháritó nyilas hóhérát Dévai Kamillát négy évre Ítélték A népbíróság kedden hirdetett Ítéletet Dévai Kamilla színésznő és társai bűnügyében, akiket mint a kémeíháritó nyilas beosztottjait sorozaton kegyetlenkedésekkel vá­doltak. Kozma Andor mozitulaj­donost kötéléltali halálra, Balázs Tóth Sándor magántííttvise’.ó* és Molnár Imre földművest 2 évi börtönre. Bugyi Károly asztalost 8 hónapi börtönre Ítélte. A népbíró­ság Kozma Andor kegyelmi kéré­sét elutasította, mert semmi ala­pot nem talált a kegyelemre. A László napszámost 10 évi kény- halálraítélt Kozma .Andort a tör­szennuakára, Dévai Duda Kamilla, vény értelmében két órán belő! színésznő' négy évi fegyházra,' kivégeztéi­Han* Misver neme.; zeneszerzőt ura- kezdett tietékcs h-sföságokkal. le­af tolták lei demokratikus magaiKr-j pásén, k-azonban eddig még ú'i.oos fása. miatt. Hasonló sors vár a gö-1 eredménye. Ellenőrzik a német liariiipai leszerelését Fokozódik a fasiszta terror Spanyolországban A pireneusi rádióállomás jelenti:) vez2ék meg az tóleaáiláet a fenn- A spanyol ellenállási mozgalomJ álló terror ellen és akadályozzák rádiója szerint néhány nappal ez.! meg a további öldöklést. A rádió előtt a polgári gárda és a rendőr-! ezután beszámolt a spanyol par- ség két százada behatolt Aramas tizének harci eredményeiről. A községbe és minden házban ház- partinárunozgalom egyre erősödik és sűrűn kerül összetűzésre a sor parÜáSfok és falangisták között. Asturia hegyeiben az utóbbi né- -j hány nap -alatt 45 partizán akció a í történt. árnyalásba ■ községbe “ kutatást tartott. A razzia alka'má- Val 28 parasztot letartóztattak.. Ar- zuela községben b'intetőexpedíció .járt és többszáz személyt letar­tóztatott. Sok személyt aízal a at. Badahesz és Cordoba kör­megokolissa1., hogy szökni akar-1 nyékén az utóbbi hetekben 304 n&k. agyonlőttek. összetűzés történt a partizánok és A rádió felhívást intézett a spa- Franco polgári gárdájának tagjai uyo! parasztokhoz, sürgőben s^-er- között. A némejországi amuri-kai tutto- lessterelósd' no; kormányzat kedden bejeien- ‘ u londoni Az az ellenőrző terv' kuiügyraiatszieri érte­tette, hogy január 2-án brit. «nie-1 kezler ó-a az első nagyobb ttógy- rlkai, szovjet és fra-ncki bizottsá- j hstaámi együttműködés. Az elven- go k kéthetes ellenőrző körútra rn-' őrző bizottságok január 1()én je- dui-cak. Mindegyik más és más en.'ésté felre tússzá1:érnek Rerlin- övetí-étben ellenőrzi majd a gyárak ; be. (MTI) Panama elutasította az amerikai imperializmus katonai követeléseit Panamából jelentik: A panamai nemzetgyűlés hétfőn este hozott elutasító döntését a panamai diák­ság tüntető felvonulással ünne­pelte. Az amerikai kormány hivatal­nokai kedden kijelentették, hogy az Egyesült Államok a szerződés visszautasítása után is használják Panamában a csatorna védelmére alakított 14 kafonai támaszpontot. Fennakarták tartani Ausztriát a náci összeesküvők sajtó részleteket közöl az,, -.tria amerikai övezetében le-, nett nagy náci ösezecskuvés- A képviselőt»Az elé terjesztett ítés szerint * rendőrség tényt tett az -üi törvénye» nácik eire. Céljuk az volt, hogy «állítsál* a náci rendszert és anuriban különböztek a hi.- itáktói, hogy .Arittkát gt-ako­ik a mult nékÁny. tévedje fe­' és áf’.ÍTólaó „ferm aka.rjáV ar­a panamai köztársaság újabb ál lAsfoglalásár ebben az ügyben. Beitek ki ha II «Tals* son fogadta a prágai magyar követet Benes elnök kedden délelőtt ünnepélyes kihallgatáson fogadta dr. Bolgár Eleket, Magyarom ágnak a békesreríödés aláírás,: után küldött első prágai követét. Bolgár követ ez alkalommal adta át megbízólevelét a köztársasági elnöknek. Az ünnepélyes szertárt» son az elhangzott beszédekben különösen azt a reményt fejezték ki, hogy a Csehszlovák Köztársaság és az új demokratikus Magyaror­szág a Jövőben baráti és békés kapcsolatban fog élni egymással a két ország népének Javára. A Schwmon kormány karácsonyi ajándéka 40-50 százalékkal emelkedtek az árak, hatalmasa dóemelések Franciaországban tani Ausztria függetlenségét." A náci összeesküvők a feketepiacon fejtettek ki élénk tevékenységet és ay. elér; nyereséget , a lakos­ság poítitka1 akaratának módosí­tására'' kívántéi felhasználni. A náci szervezkedés vezetői külön­féle utakon igyekeztek befurakod­ni a közéletbe és megkísérelni a képviselőházi mer dátum A mog- • szerzését. A francia nemzetgyűlésben a Kommun’s-'a Pánt folytatja követ- keze:«« húncáit Róná Meyer nép- cLen-cs tervezete ellen. Miwt a L‘ 1 fumuntté írja, mikíxzben a nemzetgyűlés tárgya), az árak vrncfkeduek. A frar,c:a nép min dón rétegében növekazik az e'-len- áttás a nyomor-t«nrv«fi sz mben. A kereskedők «/akszcrvc/oie til- tekozott a javas a: eűen én a sza vi/As időjére országoe keu-skodö sztrájkot hzttaroco:« el. Gapötaut gaulkésta képviselő egy nyilaiko­j^iiábau c’iuondoita, hogy a koz- j ráwasáSj -an ács, — vagyis a fran­cia fe’sőb.á/. — gduiltista csoport­iának tagja! kozott szocialis'ák 's j vannak, akik« a pírt c^tlakozá- Isuk élícnáre sem zárt ki soraiból. I Caíjútanit nyüíian megnKMidotta, I hogy a gaulieist» pariia-nient: cso- j port programja azonos León Blutn- I é^'a!. Rozié Mayer pénzügyi ter­vez. e gazdaságiikig a munkásosz­tály eben irányul és politikailag m De Gaulle érdekét rtzo'.gá'iu Ugyanis a s/ociafisto párt és a MRP aszal hogy támogatták a néps/.ariirkn .örvényt, tóveszt«*- ték polgári tömegeiket, akiknek cgyréezc De Gaulbc oldalára állt át. . Miközben « ^tíhuman-- Vorm:vny pénzügyi eV gazdasági programja * Xva»i--i * *5 etet nemp-el gyűlésben befejezéséhez kö­zeledik, az ír- és adóerneések egész zuhetoga induLl el. A Mayer terv, anvelynek parlamenti tárgya- lása a kormányt támogató pártok ab-szolu’ többségeit erősen Leapasz­totta. a lapok löbbségénék véiemé nye vzerlnt élére áll; a pénkhigu- lasi folyamartnaik. Ay .W7. évi les rácsony így « fra-ncsa kisembereik helyzetének tovább- súiyosbi fisát hozta meg, A bérei és fizetőseik emelése «az eirnult 14 hónap »An* 20—30 szóaaiék között- mozgott Fnanciaorszagbiu. Ezzé izemben az árak emelése solfka gyoroab- bán Kaiádr előre.

Next

/
Thumbnails
Contents