Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)

1947-12-20 / 291. szám

DJ DUNÁKTÓL 5 mozi TELEFON: 19>81 : ■i. • 1f—17 •Sióm bat—vasárnap. dacembar 20—21 Vidám lau, aki metfnéri n Vidám kísérte! citnű SZÍNES filmet A világ legesínosabb d uerolt- liaia kísértettnek szerepében Rex Harrison t lA«da*nb 1 kétklnur i ée 7. »aiáraap fél 1J, 3, 6 é* 7 értlot ion! Jön Viborgi városrész ;A szakszervezetek a pécsi üzemek I központi ellátásba való sorolásáért Köszönótáviratot intézlek Puskin szovjet követhez Csütörtökön este 6 órai kezdet-1 tel összvezetöségi ülést tartott a szakszervezet. Mohácsi Hl és meg­nyitója után Lakatos József elv- tár« beszámolt a titkárság mult- Ixavi munkájáról. Bejelentette, hogy az új szakszervezeti székház megvétele már megtörtént, a szükséges tatarozás háromezer fo­rintot vesz igénybe. A szakszer­vezet úgy döntött, hogy a kávé- házat, továbbra is fenntartj , A titkárság csak tavasszal költözik át az új székházba. A kollektív szerződéssel kap­csolatosan bejelentette, hogy a jövő hét folyamán csaknem vala­mennyi szakmai szerződés kijön. Addig is a szakcsoportok tárgyal­janak a munkáltatókkal a besoro­lásokra vonatkozóan. A pécsi szervezett munkásság sérelmezi a normák jóváhagyásának késedel­mességét. A megyei titkárság a napokban felkereste levélben a kormányzati szerveket és kérte, hogy a pécsi üzemeket is sorolják be a központi üzemi ellátásba. Czett József elvtárs politikai tá­jékoztatót adott a megjelentek­nek. Beszéde során rámutatott arra, hogy a magyar proletáriátus nem­csak a földrajzi helyzetünknél fogva kívánja a keleti orientációt, hanem érzelmi é& világnézeti okokból. A gazdasági helyzettel kapcsolatosan kijelentette, az ir­reális normák megszüntetésétől a dolgozók azt várják, hogy az árakban csökkenés álljon elő. A kettős árrendszer hibáit Czett elv­társ az Anyag- és Árhivatal sxa- botálásának tulajdonítja Ezután több hozzászólás következett még, majd a résztvevők elhatározták, hogy táviratot küldenek Puskin szovjet követhez, melyben köszö- netüket fejezik ki a Szovjetúnió- nak az idei gabonajóvátétel elha­lasztása miatt.- APOLLO — r«Ls 20—44 TeL: 20-46 Se diáig, december 20 -23- ff* de rabás Pál remek Icntp^fu «'fajáték;« MAKKHETES i iáám bonyodalom egy Ühríroú TäWtn» kSrill rfffievepjok! WpdnyAnmky A yí Bfnlrö (iynlg jfihályi Kamii. UHlilún Zoltán, Petiiea Verme ámtlnk minden clóadá^n fellép I* budapesti Rajkó-Temek» , níjol Ilonka ▼eretésérel. HÖte- Ií*íeö mű«orme?iál>áfK 50 QJlér Előadások kenóete fél 3, fél 7 és fél 9 órakor ffn m mjv m filmszínház Toleloru 28-00 Doktor Sandor-n. 19. szára. Szombat—vasárnap, december 20—21 1,000.000 évvel ezelőtt, a borzal­ma* öeál atok korában élé elfő emberek lé’ekzeteláilltó kaUndja' fmc a dzsungel na flakeri dzsungel film izgalmas! Fantasztikus Főszerep • Corel* Landls és Ten Choney ír. HÍRADÓ MiluláMli hétköznap S - 7 órakni vasárnap fel 11, 3 - S • 7 Arakni Tön Igazság kapitánya Romantik«?« laitmlorfílin KOBOLD-MOZI ££”£. Wombat—r isárnaj). dec. 20—21 « gondúio mesterek Ifanliblt filmjei Á két bűvészinas Insrrreplöi STAN «•« FAN HÍRADÓ éj Aad Ások -rom hi. to iá 5 és 7 órakor rasára>p Fél 8, (V>l X és Fél 7 A Kar ár. nn' 1 mrt-ori Vágyak c yihaiban — Magyar Nők Demokratikus Szövetsége gyárvárosi csoportja f hó 21-én, vasárnap délután 4 érái kezdettel az iskolában mű­soros előadást rendez. — A gabona elszámoltatás vár- *"egyel biztosa felhívja a lakos- ^igoí. Uogv mindazok, akik a sze­gélyes elszámoltatás alkalmával ham a valóságnak megfelelő ada­gokat diktáltak be, haladéktalanul jelentkezzenek a közellátási ügy­osztályon városháza Hl. e. 100. sz. szobában és helyesbítsék az adat- bevallásukat, mert ha a gazdasági roriidörsóg által végzendő házku­tatások alkalmával « legkisebb valótlansig I» baigazolódna, vagy fejtéit készletek jöBinánek uapvi- ^gra, úgy az illető ellen a 8.800 sr. miniszterelnöki rendelet értel­eiében a legszigorúbb eljárást ta­rtja meg azonnali letartóztatás ^ellett. Rövidesen kioszt munkanelkö A munkanélküliek karácsonyi felsegélyezésére indított gyűjtés még tart. A Szakszervezet újabb 2.000 forintot küldött fel a gyűj­tés eredményeként a Központba. A városban is napról-napra emelkedik a gyűjtés összege, részben 3 társadalmi akciókból, részben pedig „munkanélküli bé­lyegekből“. A gyűjtés pontos eredményét sajnos nem lehet ez- ideig lemérni. Ugyanez áll a me­iák a karácsonyi i segélyeket gyében folytatott gyűjtésre is. A megye különböző járásaiból csak részleteredményeket, jelentettek. Reméljük, hogy a hét folyamán a gyűjtés végleges eredménye ismert lesz. /l segélyt központilag osztják ká, még a (karácsony előtt azok között a munkanélküliek közt, akik a szakszervezetben nyilván vannak tartva. Pécsett fog mű építésügyi fo Az építésügyi minisztérium vá­rosrendészeti osztályának négy ve­zetője érkezett Pécsre. Itt Pécsett az építésügyi főigazgatóságot szer­vezik meg. A fői^azgtóság alá négy vármegye: Baranya, Tolna, So­mogy és Zala tartozik majd. — Minden megyében egy építésügyi ködni 4 megye igazgatósága igaizgató fog működni, járásonként pedig egy-egv építésügyi hivatal. Az* építésügy: minisztérium ki­küldöttei már most kísérletkép­pen felállítják a pécsi városházái az építésügyi hivatal:, amelynek munkáját fokozatosan kiszélesítve létesítik' majd <1 főigazgatóságot. IS sváiei »envésíbifcáf kaonah a barai Az állatállomány megmentésé­re küzdelem indul az állati med­dőség és a TBC ellen. A három­éves terv keretében állatorvosi felügyelet alá vonják a tenyész­állatokat A járási és körorvosok évenként kéttazer minden te­nyészállatot, megvizsgálnak, amely teljesen díjalanul történik a gazdák részére. Két célt szol­gál ez az intézkedés; lényegesen növeli a tenyészállatok mennyi­nyal újgazdák s égét és minőségét egyaránt, más részt csökkenti a beteg ál­latok létszámát, csökkenti a kényszervágásokat és az elhul­lást is. Újabb tenyészbika akció indul meg ugyancsak a három­éves terv keretében: a szeptem­ber és november hó folyamán vásárolt és kiosztott tenyészállat- akció utam most újabb 15 svájci tenyészbikát osztanak szét a vár­megyében. Női divat gyapjú kendők, meleg férfi-, női- és gyermek feliérnemüek, harisnyáit, kesztyűk, zsebkendők nyakken­dők, puUoverek és kötött kabátok nagy választékban — olcsó árban V!DOtO^ITc-nál, Irgalma sok-utca 3. sz. — Jól szórakozhat karácsony­kor, ha beiratkozik a „Modern Kölcsönkönyv;ár“-ba, ahol az ösz- szes könyvújdonságokat olvashat­ja! Ferenciek utca 2. fx) —- A pénzügyminiszter elren­delte, hogy a gyufa árának vál­tozatlanul hagyása mellett gyufa­dobozonként felár fizetendő, amely c Lánchíd újjáépítését szolgálja. PRRTELET — A Pécsi Kereskedők Testü­leté felhívja az érdekelt textilt és röviidárukeresfcedőket, valamint a tipusóruk árjegyzékét, továbbá a pamutáruk.kal kapcsolatos és üz­letben kifüggesztendő táblát még a ma délelőtt folyamán feltétlen vegyék _ át. — Örömet szerzek mindenkinek. Legszebb karácsony; ajándékot készítek, csak a/ anyag árát kejl megfizetni. A kirakatban megte­kinthető. Deák utca 4. Virág­üzlet. (x) — A pécsj ügyészség eljárást indított Rácz József kereskedöse- géd ellen többrendbeli lopás és sikkasztás vétsége miatt. Rácz 3 felelősségrevonés elől azonban megszökött és így « tárgyalást még nem lehetett megtartani. Pén­teken azonban a kaposvári rend­■ örkapitényság elfogta és átszállít­ják a pécsi kapitányság bűnüoyi 1 osztályára. TITKÁRI értekezlet lesz szombaton délután 5 órakor a párihelyiségben. •A Budai Külváros IL párszexve­z«t vasárnap délután 6 órakór ka- rácsooyestet rendez saját párt- szervezeti székházéban. Kérjük, hogy ezen a meleg családi ünnep­ségen elvtársaink minél nagyobb számban vegyenek részt. Szilveszteri záróra A belügyminiszter rendelet« ér­telmében a nyilvános étkező- é* ezórakozóhelyiségeJk nyitva tartását Szilveszterkor reggel 6 óráig, ja­nuár 1-én, újévkor pedig éjfél után 2 óráig engedélyezik. A i színházak, mozik, előadások, tánc-j mulatságok záróráját, ha az első-l fokú rendőrhatóságtól erre enge­délyt kérnek, Szilveszterkor 6 óráig, újévkor 2 óráig lehH meg­hosszabbítani. idén is felállítják Mindenki Karácsonyfáját December 24-én. karácsony este a Széchenyi-téren felállítják ebben az évben is. a „mindenki kará­csonyfáját”. A színes lámpákkal kivilágított karácsonyfa alatt mű­sort rendez a város. Szerepel a közüzemi énekkar, beszédet dr. Fekete Miklós, a tankerületi fő­igazgató helyettese mond. Megalakult a Szabadság dalkor női kara A pécsi munkáskultúrában je­lentős szerepet játszik a Szabad­ság Dalkör, amelynek régi vágya volt, hogy férfikara mellé női kart is szervezzenek. Az előkészítő munkák meg is indultak körül­belül két hónapp>al ezelőtt é* az új dalkar szilveszterkor már be is mutatkozik a pécsi közönségnek. A női karnak negyvenhat tagja van, munkásnők a Zsolnayból, a Bőrgyárból és a Dohánybeváltó­ból, háztartási alkalmazottak és háziasszonyok, akik a napi munka után fáradtan, gondokkal telten énekelnek, hogy munkástársaikat felderítsék és a munkáskultúrát fejlesszék. Karácsonyra órát - ékszert KLEIN ANDOR órás és ékszerésztől, Kossuth Ls'os-út 30. szám. Szegénynek és gazdagnak, fér. finek és nőnek, gyermeknek és aggastyánnak a legkedvesebb és Leghűségesebb barátja, taní­tója és szórakoztatója: a KÖNYV. Ha önmagának, családtagjai­nak és barátainak örömteli karácsonyt akar szenazni, ak- ! kor könyvét vásároljon « I TEMPÓ-nái, ahol az ifjúsági, modern és klasszikus irodalom sokeizer kötete közül válogathat és vásárolta.:. Tekintse meg kirakatainkat. TEMPÓ könyvkereskedés Pécs. Ferenciek utca 2. sz. I Csillár Rádió H*mgieme< Kávéfőzők •I nlli0(rruc> óriási választékban CSILL ÁRÜZLET Kenik L.-« s. aWoBÍ.-oUU*B»l. HÍREK IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szombat estig: Mérsékelt szél, változó felhőzet, több helyen eső és havazás, a hő­mérséklet még alig változik. — Eoyházzenei hangverseny lesz vasárnap délután 5 órakor a belvárosi plébánia templom­ban. — Sas« Dezső oratóriumát litánia keretébe® adják elé. Csó- ikásy János dr., Nyolcas Ipoly, özörénvi Olga, Spinetb Ferenc­ivé, Vándor Ottó, Veress Endre és a Pécsi Dalárda, Várhalmi Oszkár vezényletével. Orgonán kísér Horváth Mihály, a művet ismerteti dr. Taksonyi József. — A december 2!-én tartandó Hózsafüzértársulat! és Kis Teréz- ke leánykör Hl. adventi felolvasó mfisora: 1. Bevezető. Tartja: Hed- rich Miklósné. 2. Leánykör bemu­tatója: Hitvallás, elmondja: Francz Margit. 3. Egyetemi énekkar meg­nyitó száma, vezényel: Szentke­reszti Elemér. 4. Dr. Gálos László egyetemi tanár előadása. 5. Rajczy Pétemé énekel, Bán János, Hol­pert Gyula, Kéméncty József kí­séretében, utána karácsonyi szín­mű. — Esküvő. Hern esz Mária é? H ä r ll János december 20-án délután i órakor tartják esküvő­jüket az Ágoston-téri plébánia­templomban. (Minden külön érte­sítés helyett.) — Ax OT1 pécsi kerületi pénz­tára értesíti az Intézet tagjait, hogy folyó hó 21-én nem ügyele­tes, hanem rendes szolgálat lesz mind a rendelőintézetben, mind a körzeti kezelőorvosoknál. — Esküvő. Breyer Klári é* Való vies József december 20- áa, délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket « gyárvárosi róm. kát. plébánia templomban. (Min­den külön értesítés helyett.) (x) — Szereti a remek kölnit? 30 illatban válogathat. Kallós illatszertár, Bajcsy Zsilinszky út 3. szám. (*) — Miért ne komplikáltan? A debreceni NÉPLAP írja, hogy hosszú késés után megérkezett Debrecenbe a. Csokonai színház részére a 22.000 forintos állam­segély. Ugyanakkor azonban té- vedé-ből a debreceni színházhoz küldték a pécsi színház részére (kiutalt 25.000 forintot is. A szám­vevőség ezt az összeget azonnal továbbította Pécsre. — özv. Lankai Istvánná Mező­szél utca 3 szám alatti lakos fel­jelentés: tett ismeretlen tettes el­len, aki bezárt fáskamrájából 12 mázsa brikettet, illetve tűzifát lo­pott el 400 forint értékben. —- Hadirokkantok, hadiözve­gyek, akik a ..HONSz" Csoport tagjai és baltázott tűzifára igényt tartanak — a Csoport Nagyflórián u. 2. sz. alatti iro­dájában d. e. 0—12-óráig felent- kezhetnetk. A fa ára köbméte­renként 28 Ft. 30 fill, és mivel' semmi (kedvezmény nincs, az er­dőről kell befijvsroztatni. Kér­jük továbbá bt. egv disznót ne­velő, illetve vágó rossz anvagi körülményeik közót lévő, rászo­ruló hadigondozott családokat, hogy az előirt zsírbeszolgáltatás alóli mentesítésük végett ugyan­csak irodánkban jelentkez/eneik.

Next

/
Thumbnails
Contents