Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)

1947-12-17 / 288. szám

OJ DUNÁNTÚL tMT DECmCRHB tf (2 Var#a Is*ván azonnali leváltását követelik a pécsi dolgozók Egyhangú határozatokat hoztak a szakszervezeti naookon A két munkáspárt pártnapjai | helyett eoten a héten közös szak-1 szervezeti napokat tartanak ez' üzemekben és pártszervezetekben, melyeken az egységes munkásosz­tály problémáit és gondjai; Vitat­ják meg és beáramolnák az utóbbi napokban elért eredményekről. Kedden délután többek között a Zsolnay gyárban, a Közüzemek­nél és a Yároslháeán tartott aaak- szervezeti napokon a megjelent dolgozók egyhangú határozattal követelték Varga István, az Anyag és Arhivatal elnökének azonnali leváltását. Varga István csaknem minden ed­digi rendelkezése a dolgozók ellen irányult, amikor számos áremelést hagyott jóvá a nagytőkések pro­fitjának növelésére és legutóbb a textilrendelettel kapcsolatban a dolgozók számára legszüksé­gesebb textiláruk árát nemcsak felemelte hanem a rossz rende­let kiadásával a textiláru nagy­részét el is tüntette a fogyasztók elől. A szakszervezeti napokon hozott határozatokat a pécsi dolgozók a Szakszervezeti Tanácshoz és Diny, ; nyés Lajos miniszterelnökhöz ter­jesztik fel, követelve, hogy a de­mokrácia haladéktalanul vessen , véget Varga István munkásellenes üzelmcinek. Milyen lesz az új közalkalmazotti státus? A demokrácia védelméért folytatott harcban magunk akarjuk fegyvereinket forgatni Dr. Hajdú Gyula elvtárs nagyhatára beszéde a parlamentben Az elmúlt hét csütörtökén ter­jesztették a Ház elé s került sor a népbíráslkodásea] kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló tör­vényjavaslat tárgyalására. Első­nek Hajdú Gyula dr. igazság­ügyi államtitkár szólt hozzá a (avaslathoz. — Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az igazság nem örökké tartó valami, ha­nem mindenkor egy adott kor­mányzati forma szülötte, nem fundamentuma, hanem védőbás­tyára annak a rendnek, ame­lyet az a gazdasági fejlődés ol­talmára, megszilárdítására é* vé­delmére kitermelt. A mi korsza­kunk is azt minősíti igazságnak, ami a népi demokrácia tartal­mának és ügyeinek megfelel. Hajdú elvtárs a népbíró6ágok működését bírálva, rámutatott arra. hogy a népbíróság nem mindenben váltotta be a hozzáfű­zött reményeket. A népbíróságok működésén tűi soldkal kifogásol­hatóbb módon ítélkezett a NOT. Ezekért a hibákért azonban egyes pártok is felelősek, mert vagy egyáltalán nem gondoskod­nak arról, hogy a NOT tanácsai­ban ma még bírájk legyenek, vagy pedig maguk a bírák gon­doske idnak arról, hogy a taná­csok működését megakadályoz­zák. Megállapította, hogy addig, amíg a NOT határozatai, ítéletei nem demoralizálták a uépbírósá- eot. a népbírósági tanácsok mű' ködése is lókkal jobb volt. A statisztika meg nem cáfolható adatai szerint tehát a NOT a népbíróság intézményének nem elő segítője, hanem gátlója volt. Mindezek alapján nyilvánvaló — mondotta Hajdú plvtárs — hogy a népbírósági törvény mind az anyagi, mind az eljárási részé­ben reformra szorul. A népbfró- áei eljárást közelebb kell hozni a büntető törvény, illerttőleg a büntető perrendtartás normális ■endjéhez, és a reformnak gon- Hn-kodnia kell arról, hogy ki- lömje azokat a hézagaikat, ame- Iveket az eddigi gyakorlat be­igazolt. Beszéde befejező részében rá­mutatott arra, miért szüksége« né.pbíróság elé vinni ezeket az ügyeket. A demokrácia védelmét szolgáló törvénykezést éppen azokra kell bíznunk, — mondotta — akik jó demokraták, akiknek a demokrácia, szívügyük. Adva van egy demokratikus rend: ezt a rendet megvédeni és biztosíta­ni akarjuk s nem engedjük, hogy lesipuskás reakciósok nép- bírósági ítéletek által nyújtandó példákkal a demokrácia ellensé­geit akciókra bátorítsák fel. Akármit szól ehhez a Montes- quieu-elmélet, nera az a lénye­ges. Mi harcban vagyunk a de­mokrácia védelméért, tehát a fegyvereinket magunk akarjuk forgatni és nem az ellenség ke­zébe adni. Demokrácia és reakció között kiegyenlítésnek helye nincs — fejezte be nagyhatású felszóla­lását Hajdú elvtárs. — Vagy de­mokrata valaki, vagy reakciós. A közbeeső stádium, megszűnt. Akik azt állítják, hogy s köz­benső stádiumhoz tartoznak, vagy felmorzsolódtak, vagy a valóság­ban a reakció rabjai lesznek. A mi kormányzati rendszerünknek is meg kell teremtenünk nem a fundamentumát, hanem a vértc- zetét, a demokrácia szellemétől áthatott, s demokrácia szellemé­től vezetett törvényalkotást és törvényallkalmazást és ennek megteremtéséhez ez a novella egv lépést jelent előre. A GF legutóbbi ülésén elfo­gadták. az, új közalkalmazotti stá­tusrendezést. Eszerint az egyik fizetési osztályból a másikba va­ló előlépésig az eddigi 8 év vá­rakozási idő helyett csak 6 évet kel! eltölteni Az új státus lehe­tővé teszi azt is, hogy a kiváló közalkalmazotfaik. már három év után is előléphetnek. Az új stá­tus megszűnteti a különbséget á központi igazgatás, a minisztéri­umok és a vidéki tisztviselőik kö­zött. A rendelet megjelenés« után azonnal előléptetik a köz- tisztviselőik 15 százalékát. A rendelet január elsején jelenik meg, visszamenő hatályú lesz és mindenkire vonatkozik, kivéve a szerződéses alkalmazottakat. Mintegy <K> ezer ember kerül az eddiginél előnyösebb helyzetbe. Ez a státusrendezés a legjobb cáfolata annak, hogy a demokrá­cia közttisztviselő ellenes. A dolgozónak jó az albérleti szoba is de a Teleky család Barankovicsék segítségével megtarthatja luxuslakását Jön TUM AC Jön! Ne mnlasiia el megsózni! 1,000 000 írni előtti borzalmat állatok, őskori szörnyek láfek- xeteláiKtó kalandjai. Az első emberek küzdelme a dzsungelben Legközelebb Urániában, SZÍN: 3 Széchenyi téri Tcieky palota harmadik emeletén lévő kétszobás lakatlanul álló lakás. Szereplők: ugyanezen az emeleten egyszobás albérleti lakásban Lakó V L. nyomdász, felesége, párhóna­pos csecsemője s öreg anyósa, to­vábbá a villányi Teleky család és ügyvédje, Abay Nemes Oszkár Banankovics párti képviselő. I. FELVONÁS: V. L.-ék mi­után a parányi lakásban még meg­fordulni sem tudnak, kiigénylik a lakat ínul álló kétszobás lakást, amelyet pécsi "látogatásai céljaim a Villányban élő Teleky család tart fenn magának. A lakást ki is utalják nekik Pécsett, Pesten, min­denütt. n. FELVONÁS: TeCekyék ügy­védje újnafelvételi kérelmet ad be. Eszerint V. L.-éknek kétszobás a lakásuk (bár annyi lenne), a két­szobás másik lakás pedig Teleky Erzsébeté, akinek nyilván tiagy szüksége van rá, mivel Budapes­ten végzi egyetemi tanulmányait. * HL (de reméljük nem utolsó) FELVONÁS: a pécsi lakáshivatal Teiekyék javaira, döntött. Utóvég­re akár Villányba*, akár Pesten élnek, Pécsett, kell, hogy legyen kétszobás lakásuk. V. L-ék meg szűkölködjenek továJbb a pici kis albérleti szobában — négyen. Függöny előtt reményünket fe­jezzük ki, hogy a kővetkező fó­rum, alt óvá V. divtára fellefebe«, nem az egyedülálló pesti diák­ká asszony, hanem a családos dol­gozó javára dönt. Ünnepélyes keretek között nyílt meg a szerb nyelvtanfolyam Szegénynek és gazdagnak, fér­finek és nőnek, gyermeknek és aggastyánnak a legkedvesebb é> leghűségesebb barátja, taní­tója és szómkozta ója: « KÖNYV. Ha önmagának, családtagjai­nak és barátainak örömteli karácsonyt akar szeretzni, ak­kor könyve: vásároljon a TEMPÓ-nál, ahol az ifjúsági, modern es klasszikus irodalom sokezer kót.e e közül válogathat és vásárolha . Tekintse meg kirakatainkat. / TEMPÓ) könyvkereskedés Pécs, Ferenciek utca 2. sz. A Magyar Jugoszláv Társaság pécsi csoportja hétfőn este a MSzMT Széchenyi téri helyiségé­ben ünnepélyes keretek között in­dította el szerb—horvát nyelvtan­folyamát. Bevezetőben Tursics Im-( re megyei titkár elvtárs hangoz-- tattá a megnyíló nyelvtanfolyam szükségességének jelentőségét, — majd Neduca István, a délszláv- nyelvű tanítóképzőin ézet tanára mondott ünnep; beszéde- A ma­gyar és délszláv népek történel­méből vett példákkal igazolta, hogy úgy a földrajzi helyzetünk, valamin lelki és testi alkarunknál fogva egyenesen arra hivattunk, ’ hogy itt, a .Dunamcdencébcn egy­más segítségére legyünk. Ennek a felismerésnek jegyében látogatott el Magyarországra a jugoszláv nép vezére, Tito mar­sall is s ez a látogass a jugoszláv —magyar barátság komoly elmé­lyülésére, megszilárdítására figyel­meztet A rendkívül nagyjelentőségű be­széd után rövid színes műsor kö­vetkezett, amelyben a Martinovics koClégium anulói szavalatokkal. Bar-os Sárika és Pölöskei Anica pedig szláv nyelven előadott népi­dalokkal tették emlékezetessé « jól sikerült műsoros estet. A la u egészségéért... Látogatás a pécsi hús vizsgáló tanfolyamon Az asztalon négy hatalmas fejj tök. Ezek képviselik a vizsgabl-j zottságot, amelynek jelenlétét elő-1 re meg kelt szökni, hogy a vízs- j gán majd bátran beszéljen előttük I az ember. A húsvizsgáló tanfo­lyam tanterme ez. Az asztalok mellett 25 déldunántúli hallgató dől- < gozatot fr. A legfiatalabb a tizen­nyolc éves Vajay József, a legidő­sebb Csontos József bácsi, aki 100 százalékos hadirokkant. A tanfolyam a felszabadulás óta az első az országban. Novotny György elvtárs, a Vágóhíd igaz­gatója szervezte meg, mivel Ma-j gyarország falvainak jelentős több­ségében még nincs húsvizsgáló és I a falu egészségének megóvására J a levágott állathoz télen-nyáron a harmadik határból kellett szakem­bert hívni, A hallgatókat nagy­részt ez a felismerés vezette a tanfolyamra — A népnek is hasznára va­gyok, meg a hat hold földem mel-j lé mellékkeresetet is jelent, —' mondja Kréniusz János elvtárs, szenyérj földhözjuttatott. Fejősi Mihály «iőagárdi földműves ezt. mondja: Szeretek tanulni és gyer­mekkoromban nem tanulhattam. Most pótolom he. Lantos János geresdi földműves mér a hatodik tanfolyamét végzi. Orbán Lőrinc bukovinai születésű. Sok hánya fáson ment keresztül, amíg most a kismányoki magyarokért tanul­hat. A tanulni való sok. Napi nyolc órai előadás mellett gyakorlati munka is van. De Novotny elvtárs igaz barátjuk. „Csak csodáljuk, hogy nem' veszti el a türelmét, hanem mindig van tréfás szava számunkra” — állapítja meg róla Mészáros János elvtárs Erdósmecs- kéiól. ö irta a könyvünket is, ha valamit nem tudunk, elővehetjük majd — testi hozzá Gara János bursáki kőműves, A tanfolyam demokratikus szel­lemére jellemző: a hallgatók az első héten négy bizalmit válasz­tottak maguk közül. A dolgozato­kat a bizalmiak bírálják felül, ők osztályoznak és őjt döntik el: ki méltó arra, hogy vizsgára menjen. Nem a törpebirtokosokat i naanazaim ken etszímoitaiii Gvetvai János elvtárs úfabb leirata Az elszámoltatás eredményének biztosítására újabb rendeletet adott ki dr. Gyetvai János elvtárs főispán. A elmúlt napokban Ba­ranya különböző járásaiból kül­döttségek kerestek fel Gyetvai elvtársat és rámutattak oz elszámoltatás kö­rüli hibákra. Gyetvai elvtárs mostani rendeleté­ben hangsúlyozza, hogy az elszá­moltatást kellő eréllyel kell foly­tatni és a megállapított kivetések alapján gondoskodnia a gabonabe­szolgáltatás zavartalanságáról. Megállapítja a főispáni leirat, bogy az elszámoltatásnál ne csupán a vetésterüJeitet vegyék figye­lembe az elszámoltató biztosok, hanem mindenkor egyéni mérle­gelés alapján állapítsák meg • kivetendő mennyiséget. Vegyék tekintetbe, hogy szegé­nyebb, vagy módosabb gazdákról van-e szó. Az egyes járásokra ki­vetett mennyiséget úgy kel! elosz­tani, hogy a tehetősebbek többet, a szegé­nyebbek kevesebbet szolgálta«- sanak be. A progTcsszivitás elvének bizto­sítása a járási főjegyzőkre és az elszámoltató biztosokra hárul. — Gyetvai eivtárs rendelet« . kis- parasztok, újgazdák érdekét szol­gálja. AZ ELSŐ UJ MAGYAR FILM A Hunnia filmgyárban lázas mun­ka folyik. Most forgatják a Mafirt —Radványi produkció utolsó mé­tereit: a „Valahol Európában” c. tilmet. Irtózatos felfordulás a ntfl-j teremben, az összekötözött Somlay, Arthur felett 25 srác, 25 ördög- j fióka jár gvözelmi táncot. Rossz' edényeken, pléhdobozokon verik hozzá a taktust Villódznak a ref­lektorok, halkan zizeg a felvevő ggp, Radványi rendező homlokára szorított kézzel figyeli a nehéz je­lenetet. Végre ... Kikap !!! Hang­zik fel a rendezői üvöltés, de nem hallja más, csak akik közvetlenül mellette állanak. Megnéztük a1 kész anyag jelentős részét Nemi vágunk elébe a közönség kritiká­jának, de egy biztos: Könnyes szemmel, boldogan fognak kijönni, a tllm bemutatója után a móriból. MOSZKVA, Amerikai hivatalos Jelentések szerint az Egyesült Ál­lamokban az árellenőizéa meg­szüntetése óta az árak 4'i száza lékkai emelkedtek. Haraszti Sándor előadása a Politikai Akad mián Városszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg a MKP Politikai Akadémiája iránt, melyet Hajdú Gyula dvtámunk a múlt héten nyi­tott meg. A Politikai Akadémta első előadását csütörtök délután Haraszti Sándor elvtárs, a Szabad­ság főszerkesztője tartji a Doktor Sándor Kultúrbázban „Jugoszlávia» a dunamenti béke élharcosa” cím­mel. Az alig egy hete megkötött jugoszláv—magyar szerződések, 8 két nép közt kialakuló őszinte ba­rátság teszi különösen aktuális«8 ezt az előadást. Karácsonyra órát - ékszert KLEIN ANDOR órás és ékszerésztől, 1 Kossuth Lros-út 30. szám

Next

/
Thumbnails
Contents