Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)
1947-12-17 / 288. szám
OJ DUNÁNTÚL tMT DECmCRHB tf (2 Var#a Is*ván azonnali leváltását követelik a pécsi dolgozók Egyhangú határozatokat hoztak a szakszervezeti naookon A két munkáspárt pártnapjai | helyett eoten a héten közös szak-1 szervezeti napokat tartanak ez' üzemekben és pártszervezetekben, melyeken az egységes munkásosztály problémáit és gondjai; Vitatják meg és beáramolnák az utóbbi napokban elért eredményekről. Kedden délután többek között a Zsolnay gyárban, a Közüzemeknél és a Yároslháeán tartott aaak- szervezeti napokon a megjelent dolgozók egyhangú határozattal követelték Varga István, az Anyag és Arhivatal elnökének azonnali leváltását. Varga István csaknem minden eddigi rendelkezése a dolgozók ellen irányult, amikor számos áremelést hagyott jóvá a nagytőkések profitjának növelésére és legutóbb a textilrendelettel kapcsolatban a dolgozók számára legszükségesebb textiláruk árát nemcsak felemelte hanem a rossz rendelet kiadásával a textiláru nagyrészét el is tüntette a fogyasztók elől. A szakszervezeti napokon hozott határozatokat a pécsi dolgozók a Szakszervezeti Tanácshoz és Diny, ; nyés Lajos miniszterelnökhöz terjesztik fel, követelve, hogy a demokrácia haladéktalanul vessen , véget Varga István munkásellenes üzelmcinek. Milyen lesz az új közalkalmazotti státus? A demokrácia védelméért folytatott harcban magunk akarjuk fegyvereinket forgatni Dr. Hajdú Gyula elvtárs nagyhatára beszéde a parlamentben Az elmúlt hét csütörtökén terjesztették a Ház elé s került sor a népbíráslkodásea] kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Elsőnek Hajdú Gyula dr. igazságügyi államtitkár szólt hozzá a (avaslathoz. — Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az igazság nem örökké tartó valami, hanem mindenkor egy adott kormányzati forma szülötte, nem fundamentuma, hanem védőbástyára annak a rendnek, amelyet az a gazdasági fejlődés oltalmára, megszilárdítására é* védelmére kitermelt. A mi korszakunk is azt minősíti igazságnak, ami a népi demokrácia tartalmának és ügyeinek megfelel. Hajdú elvtárs a népbíró6ágok működését bírálva, rámutatott arra. hogy a népbíróság nem mindenben váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A népbíróságok működésén tűi soldkal kifogásolhatóbb módon ítélkezett a NOT. Ezekért a hibákért azonban egyes pártok is felelősek, mert vagy egyáltalán nem gondoskodnak arról, hogy a NOT tanácsaiban ma még bírájk legyenek, vagy pedig maguk a bírák gondoske idnak arról, hogy a tanácsok működését megakadályozzák. Megállapította, hogy addig, amíg a NOT határozatai, ítéletei nem demoralizálták a uépbírósá- eot. a népbírósági tanácsok mű' ködése is lókkal jobb volt. A statisztika meg nem cáfolható adatai szerint tehát a NOT a népbíróság intézményének nem elő segítője, hanem gátlója volt. Mindezek alapján nyilvánvaló — mondotta Hajdú plvtárs — hogy a népbírósági törvény mind az anyagi, mind az eljárási részében reformra szorul. A népbfró- áei eljárást közelebb kell hozni a büntető törvény, illerttőleg a büntető perrendtartás normális ■endjéhez, és a reformnak gon- Hn-kodnia kell arról, hogy ki- lömje azokat a hézagaikat, ame- Iveket az eddigi gyakorlat beigazolt. Beszéde befejező részében rámutatott arra, miért szüksége« né.pbíróság elé vinni ezeket az ügyeket. A demokrácia védelmét szolgáló törvénykezést éppen azokra kell bíznunk, — mondotta — akik jó demokraták, akiknek a demokrácia, szívügyük. Adva van egy demokratikus rend: ezt a rendet megvédeni és biztosítani akarjuk s nem engedjük, hogy lesipuskás reakciósok nép- bírósági ítéletek által nyújtandó példákkal a demokrácia ellenségeit akciókra bátorítsák fel. Akármit szól ehhez a Montes- quieu-elmélet, nera az a lényeges. Mi harcban vagyunk a demokrácia védelméért, tehát a fegyvereinket magunk akarjuk forgatni és nem az ellenség kezébe adni. Demokrácia és reakció között kiegyenlítésnek helye nincs — fejezte be nagyhatású felszólalását Hajdú elvtárs. — Vagy demokrata valaki, vagy reakciós. A közbeeső stádium, megszűnt. Akik azt állítják, hogy s közbenső stádiumhoz tartoznak, vagy felmorzsolódtak, vagy a valóságban a reakció rabjai lesznek. A mi kormányzati rendszerünknek is meg kell teremtenünk nem a fundamentumát, hanem a vértc- zetét, a demokrácia szellemétől áthatott, s demokrácia szellemétől vezetett törvényalkotást és törvényallkalmazást és ennek megteremtéséhez ez a novella egv lépést jelent előre. A GF legutóbbi ülésén elfogadták. az, új közalkalmazotti státusrendezést. Eszerint az egyik fizetési osztályból a másikba való előlépésig az eddigi 8 év várakozási idő helyett csak 6 évet kel! eltölteni Az új státus lehetővé teszi azt is, hogy a kiváló közalkalmazotfaik. már három év után is előléphetnek. Az új státus megszűnteti a különbséget á központi igazgatás, a minisztériumok és a vidéki tisztviselőik között. A rendelet megjelenés« után azonnal előléptetik a köz- tisztviselőik 15 százalékát. A rendelet január elsején jelenik meg, visszamenő hatályú lesz és mindenkire vonatkozik, kivéve a szerződéses alkalmazottakat. Mintegy <K> ezer ember kerül az eddiginél előnyösebb helyzetbe. Ez a státusrendezés a legjobb cáfolata annak, hogy a demokrácia közttisztviselő ellenes. A dolgozónak jó az albérleti szoba is de a Teleky család Barankovicsék segítségével megtarthatja luxuslakását Jön TUM AC Jön! Ne mnlasiia el megsózni! 1,000 000 írni előtti borzalmat állatok, őskori szörnyek láfek- xeteláiKtó kalandjai. Az első emberek küzdelme a dzsungelben Legközelebb Urániában, SZÍN: 3 Széchenyi téri Tcieky palota harmadik emeletén lévő kétszobás lakatlanul álló lakás. Szereplők: ugyanezen az emeleten egyszobás albérleti lakásban Lakó V L. nyomdász, felesége, párhónapos csecsemője s öreg anyósa, továbbá a villányi Teleky család és ügyvédje, Abay Nemes Oszkár Banankovics párti képviselő. I. FELVONÁS: V. L.-ék miután a parányi lakásban még megfordulni sem tudnak, kiigénylik a lakat ínul álló kétszobás lakást, amelyet pécsi "látogatásai céljaim a Villányban élő Teleky család tart fenn magának. A lakást ki is utalják nekik Pécsett, Pesten, mindenütt. n. FELVONÁS: TeCekyék ügyvédje újnafelvételi kérelmet ad be. Eszerint V. L.-éknek kétszobás a lakásuk (bár annyi lenne), a kétszobás másik lakás pedig Teleky Erzsébeté, akinek nyilván tiagy szüksége van rá, mivel Budapesten végzi egyetemi tanulmányait. * HL (de reméljük nem utolsó) FELVONÁS: a pécsi lakáshivatal Teiekyék javaira, döntött. Utóvégre akár Villányba*, akár Pesten élnek, Pécsett, kell, hogy legyen kétszobás lakásuk. V. L-ék meg szűkölködjenek továJbb a pici kis albérleti szobában — négyen. Függöny előtt reményünket fejezzük ki, hogy a kővetkező fórum, alt óvá V. divtára fellefebe«, nem az egyedülálló pesti diákká asszony, hanem a családos dolgozó javára dönt. Ünnepélyes keretek között nyílt meg a szerb nyelvtanfolyam Szegénynek és gazdagnak, férfinek és nőnek, gyermeknek és aggastyánnak a legkedvesebb é> leghűségesebb barátja, tanítója és szómkozta ója: « KÖNYV. Ha önmagának, családtagjainak és barátainak örömteli karácsonyt akar szeretzni, akkor könyve: vásároljon a TEMPÓ-nál, ahol az ifjúsági, modern es klasszikus irodalom sokezer kót.e e közül válogathat és vásárolha . Tekintse meg kirakatainkat. / TEMPÓ) könyvkereskedés Pécs, Ferenciek utca 2. sz. A Magyar Jugoszláv Társaság pécsi csoportja hétfőn este a MSzMT Széchenyi téri helyiségében ünnepélyes keretek között indította el szerb—horvát nyelvtanfolyamát. Bevezetőben Tursics Im-( re megyei titkár elvtárs hangoz-- tattá a megnyíló nyelvtanfolyam szükségességének jelentőségét, — majd Neduca István, a délszláv- nyelvű tanítóképzőin ézet tanára mondott ünnep; beszéde- A magyar és délszláv népek történelméből vett példákkal igazolta, hogy úgy a földrajzi helyzetünk, valamin lelki és testi alkarunknál fogva egyenesen arra hivattunk, ’ hogy itt, a .Dunamcdencébcn egymás segítségére legyünk. Ennek a felismerésnek jegyében látogatott el Magyarországra a jugoszláv nép vezére, Tito marsall is s ez a látogass a jugoszláv —magyar barátság komoly elmélyülésére, megszilárdítására figyelmeztet A rendkívül nagyjelentőségű beszéd után rövid színes műsor következett, amelyben a Martinovics koClégium anulói szavalatokkal. Bar-os Sárika és Pölöskei Anica pedig szláv nyelven előadott népidalokkal tették emlékezetessé « jól sikerült műsoros estet. A la u egészségéért... Látogatás a pécsi hús vizsgáló tanfolyamon Az asztalon négy hatalmas fejj tök. Ezek képviselik a vizsgabl-j zottságot, amelynek jelenlétét elő-1 re meg kelt szökni, hogy a vízs- j gán majd bátran beszéljen előttük I az ember. A húsvizsgáló tanfolyam tanterme ez. Az asztalok mellett 25 déldunántúli hallgató dől- < gozatot fr. A legfiatalabb a tizennyolc éves Vajay József, a legidősebb Csontos József bácsi, aki 100 százalékos hadirokkant. A tanfolyam a felszabadulás óta az első az országban. Novotny György elvtárs, a Vágóhíd igazgatója szervezte meg, mivel Ma-j gyarország falvainak jelentős többségében még nincs húsvizsgáló és I a falu egészségének megóvására J a levágott állathoz télen-nyáron a harmadik határból kellett szakembert hívni, A hallgatókat nagyrészt ez a felismerés vezette a tanfolyamra — A népnek is hasznára vagyok, meg a hat hold földem mel-j lé mellékkeresetet is jelent, —' mondja Kréniusz János elvtárs, szenyérj földhözjuttatott. Fejősi Mihály «iőagárdi földműves ezt. mondja: Szeretek tanulni és gyermekkoromban nem tanulhattam. Most pótolom he. Lantos János geresdi földműves mér a hatodik tanfolyamét végzi. Orbán Lőrinc bukovinai születésű. Sok hánya fáson ment keresztül, amíg most a kismányoki magyarokért tanulhat. A tanulni való sok. Napi nyolc órai előadás mellett gyakorlati munka is van. De Novotny elvtárs igaz barátjuk. „Csak csodáljuk, hogy nem' veszti el a türelmét, hanem mindig van tréfás szava számunkra” — állapítja meg róla Mészáros János elvtárs Erdósmecs- kéiól. ö irta a könyvünket is, ha valamit nem tudunk, elővehetjük majd — testi hozzá Gara János bursáki kőműves, A tanfolyam demokratikus szellemére jellemző: a hallgatók az első héten négy bizalmit választottak maguk közül. A dolgozatokat a bizalmiak bírálják felül, ők osztályoznak és őjt döntik el: ki méltó arra, hogy vizsgára menjen. Nem a törpebirtokosokat i naanazaim ken etszímoitaiii Gvetvai János elvtárs úfabb leirata Az elszámoltatás eredményének biztosítására újabb rendeletet adott ki dr. Gyetvai János elvtárs főispán. A elmúlt napokban Baranya különböző járásaiból küldöttségek kerestek fel Gyetvai elvtársat és rámutattak oz elszámoltatás körüli hibákra. Gyetvai elvtárs mostani rendeletében hangsúlyozza, hogy az elszámoltatást kellő eréllyel kell folytatni és a megállapított kivetések alapján gondoskodnia a gabonabeszolgáltatás zavartalanságáról. Megállapítja a főispáni leirat, bogy az elszámoltatásnál ne csupán a vetésterüJeitet vegyék figyelembe az elszámoltató biztosok, hanem mindenkor egyéni mérlegelés alapján állapítsák meg • kivetendő mennyiséget. Vegyék tekintetbe, hogy szegényebb, vagy módosabb gazdákról van-e szó. Az egyes járásokra kivetett mennyiséget úgy kel! elosztani, hogy a tehetősebbek többet, a szegényebbek kevesebbet szolgálta«- sanak be. A progTcsszivitás elvének biztosítása a járási főjegyzőkre és az elszámoltató biztosokra hárul. — Gyetvai eivtárs rendelet« . kis- parasztok, újgazdák érdekét szolgálja. AZ ELSŐ UJ MAGYAR FILM A Hunnia filmgyárban lázas munka folyik. Most forgatják a Mafirt —Radványi produkció utolsó métereit: a „Valahol Európában” c. tilmet. Irtózatos felfordulás a ntfl-j teremben, az összekötözött Somlay, Arthur felett 25 srác, 25 ördög- j fióka jár gvözelmi táncot. Rossz' edényeken, pléhdobozokon verik hozzá a taktust Villódznak a reflektorok, halkan zizeg a felvevő ggp, Radványi rendező homlokára szorított kézzel figyeli a nehéz jelenetet. Végre ... Kikap !!! Hangzik fel a rendezői üvöltés, de nem hallja más, csak akik közvetlenül mellette állanak. Megnéztük a1 kész anyag jelentős részét Nemi vágunk elébe a közönség kritikájának, de egy biztos: Könnyes szemmel, boldogan fognak kijönni, a tllm bemutatója után a móriból. MOSZKVA, Amerikai hivatalos Jelentések szerint az Egyesült Államokban az árellenőizéa megszüntetése óta az árak 4'i száza lékkai emelkedtek. Haraszti Sándor előadása a Politikai Akad mián Városszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg a MKP Politikai Akadémiája iránt, melyet Hajdú Gyula dvtámunk a múlt héten nyitott meg. A Politikai Akadémta első előadását csütörtök délután Haraszti Sándor elvtárs, a Szabadság főszerkesztője tartji a Doktor Sándor Kultúrbázban „Jugoszlávia» a dunamenti béke élharcosa” címmel. Az alig egy hete megkötött jugoszláv—magyar szerződések, 8 két nép közt kialakuló őszinte barátság teszi különösen aktuális«8 ezt az előadást. Karácsonyra órát - ékszert KLEIN ANDOR órás és ékszerésztől, 1 Kossuth Lros-út 30. szám