Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)

1947-12-16 / 287. szám

I’. ÜJ DUNANTÜt 1947 MCSMWM 1« SPORT Dinamó—KMTE 1:0 (0:0) Kaposvár, 1000 néző, vezette: Gránosi. ( Dinamó: Kriusz. Bergmann, Ben- cze, III, Tamási, Krivitz. Horváth I., Schmelcz, Kresz, Horváth II., Bencze II., Keszler III. ■ A sorsolás a hazaiaknak kedvez. A vendékcsapat, Dinamó erős szél ellen kezdi a játékok A hazaiak lépnek fel támadólag és nem egy alkalommal veszélyeztetik is a pécsujhegyi csapat kapuját Ké­sőbb már « Dinamó a -imádó fél, többször is veszélyben van a ha­za; csapat kapuja, de a Dinamó csa árok gólképtelenségben szen­vednek. A hatalmas szél erősen rányomja a bélyegét a játékra. A félidő gól nélkül végződik. Szünet után folytatódik a Dina­mó fölénye. A hazaiak csak lefu fásokkal kísérlettének a nagy szél ellen is. A 9. percben Schmelcz hatalmas, bombaszerű lövésé- Kar- czagi c*ak szerencsével védi. Ez­után Horváth II. lő ordító hely­zetből a kapus kezébe. A KMTE teljesen beszorult most ezekben a percekben. A hatalmas pécsujhe- gyi nyomás csak nem akar góllá érni. Végre a 43. percben meg­törik a jég! Kresz remek labdát kap Schmeicztől elfut a szélen, magamögöt: hagyva a védőket, a kétségbeesetten kifutó kapus mellett • jobbsarokba gurítja a bőrt. Középkozdésre tnir nincs idő. Birálat: a pécsujhegyi bányász- csapat igen sokat feledtetett ezzel a győzelmével. A győztes csapat­ból egyénileg Krausz a várakozá­son felül játszott. A két hátvéd ezutta meglepően látta el felad:*- ' tát. A csatársorban még mindig hiba van, azonban feltétlenül fel- jfelé ível ennek a csapatrésznek is a formája. Kresz gólja külön el- * ismerést érdemel. Mm? DAC— PV2:1 (isi) Hun utcai pálya, 2000 névő, ve­zette: Harangozó. PVSK: Pozsgai, Radnai, Baranyi, Meggyes, Tamásé, Szabó, Zorobori, Soós, Molnár, Giajcsi, Vezér. A vasút kezd hátszéllel és rög­tön hatalmas iramú támadások gördülnek a győri csapat kapuja felé. A 4. percben Szabó remek lövését Gajcsi a kapufának rúgja. Molnár Zombori, majd Soós hi­báznak gólvcszélyes helyzetekből, A 12. percben dancsolják a kitö­rő Molnárt. A megítélt szabadrú­gást Szabó íveli a középre, pon o- sa-n Gajcsi elé, aki nem h'báz 1:0. Fokozódik az iram. A 29. percben hatalmas védelmi hibábói megszer­zi az egyenlítést a győri csapat. Kapitány az elbámészkodó védők mellett, a kifutó Pozsgai mellet gurit a hálóba .A közönség most hatalmas » füttykoncertbe kezd, mer- Pá'.is ismét durván lép Ta­másiba. A H. félidő fergeteges hazai tá­madásokkal indul, de lassan a vendégek veszik át a játék irá­nyítását. Feltűnik, hogy a hazaiak két szélsőfedezetc — akik egyéb­ként egymás: múlták felül a nagy­szerű játékban — védelembe vo­nul. A csatársor nem képes tar­tani a labdát. Gajcsi, majd Zom­bori hagy ki ezután „gólszagú" helyzetet. A vendégek egyetlen csa árra! harcolnak aki egymaga is megkeveri a PVSK könnyen za- varbahozható védelmét. — A 25. percben Baranyi olyan szerencsét­lenül nyúl bele, egy beadásszerű lövésbe, hogy az a hálóba vágódik a meglepett Pozsgai meleltL — Végeredmény 2:1 a Máv DAC ja­vára. Birálat: az óvás alatt lévő mér­kőzés újrajá szása megérdemelt győri győzelemmel végződött. — Egyénileg: Pozsgai a gólokról nem tehet. Megbízható kapusnak bizo­nyult, de a védelem igen gyengél­kedett. Meggyestől remek dolgo­kat Iá tunk, Szabó kifulladt a má­sodik félidőre Zombori gyenge, Soós sokat akart, kevesebb siker­rel. Molnár formán alul játszott. * Harangozó ítéletével nem min­dig értetiünk egyet. f< Az egységesebb PVSK megér­demelten győzte le a PEAC-ot a pécsi kosáríabdarangadón. PVSK —PEAC 36:31 (15:12) PVSK Go- j da. Lovrics, Kapusi, Fonyó Sán- ; dór: Csere: Szekeres. Iflinger és Garami. PEAC: Rácz, Oppe, Ren­deld, Czéh, Naumov. Csere: Sza- lay, Szíttá és Mátrai. Hatalmas küzdelmet és megérdemel: PVSK győzelmet hozott a helyi rangadó. A vasutasok gyorsaságban, techni­kában és kondícióban egyaránt felülmúlták a PEAC-ot Kosár- dobók: Ifiinger 4. Sándor 4, Lov- rics 4, Fonyó 3, Gólt 3, illetve Czéh 7, Oppe 4 éa Szalai * PVSK—Barcsi VSE 10:6. Ke riiletj ökölvívó csapatbajnok; mér­kőzés. Részletes eredmények: — elől a PVSK versenyzői — Göt- linger vesz Magyar ellen. Nemes okosan harcolva kipontozza Guz- micsat. Pehelysúlyban Erdősi a második menetíren a földre küldi Kosztért. Márton ellenfél nélkül győz. Vrancsics ellen nem rndítot- tak versenyzőt. * NB I. eredmények; Csepel— Szolnok 2:1, Haladás—Vasas ETO 0:0, Ferencváros—Vasas 1:1. MTK —MATEOSz 2:2, Újpest—SalBTC 4:1/ DVSC—SzAC Barátság 1:0 Kispest—Elektromos 3:3. * MTK—PEAC NB I. női ko sárlabdamérkőzés. 31:21. (10:1) — BTC—PEAC II. 25:9 (21:1) keni- leti női. Mezőgazdaság A Gazdasági Főtanács a tárca­közi hitelvéleményezö bizot ság javaslatára nemrégiben meghosz- szabbítoita a mezőgazdaság ré­szére nyújtott hiteleke*. így az 1946 évi őszi és az 1947. évi tavaszi szántási hitel visszafizetési határnapját 1948 augusztus 31-ben állapította meg. i 1947-ben új ősz szántási hitele­ket folyósítanak, illetve folyósí­tottak. Az újgazdák részére folyósított bérszántásj hitelek visszafizetési határnapját 1948 október 31-ig tolták ki. Ugyanúgy meghosszab­bították az úgynevezett zö’.dhite- lek visszafizetési határidejét is. — Amennyiben a zöldhitelt a gazda gabonára kapta, úgy az új vissza­fizetési határnap 1948 ueeptember 15., amennyiben tengerire és bur­gonyám kapta, az új határnap 1948 november 30. Az aszá!ysújtot:ak és az ínsé­gesek részére folyósított vető- imghitelt 1948 november 30-ig kell visszafizetni. , A ,/t-fc-as 6« zott&fy" karácsonyi vásárja Karácsonyi felsegélyezési akciót szolgál a „48-as bizottság" Szé­chenyi ;ér 13 szám alatt rendezett karácsonyi vására. A vásár anya­gát hat középiskola és a Vámház utcai általános iskola tanulói adták össze. A szociális célt szolgáló 1 rácsonyi vásár kellemes meglepe­tésekkel szolgál a vendégeknek, akik finom italokat és é eleket fogyaszthatnak, remek kézimun­kákban gyönyörködhetnek. A ka­1 rácsonyi vásár résztvevői közül ki ketí emelnünk a kereskedelmi | leányközépiskolát, amelynek ta­nulói két szoba meglepetéssel szol­gálnak a vásár láogatóink. A kel- . lemes légkört még kellemesebbé I teszi az állandó hanglemezvcrseny. Amellett, hogy szociális célt fe szolgálnak a vásár látogatói, fe­lejthetetlen perceket is szereznek maguknak. Érdemes elmenni. A Pécsi Vasutas Népi Tánccsoporl sikere a Zeneakadémián A pécsi Vasutas Szakszervezet népi tánccsoportja a közelmúlt­ban kétszer mutatkozott be Pécs dolgozói előtt: a Munkntíkaízinó színpadavatása és ús legutóbb az Üzletvezetőség kultúrversenye során, e hó 8-án. Átütő sikerük nyomán a csoport, a kultúrveze- toje, Sárai Janó* elvtáré révén másnapra meghívást kapott a munkás-paraszt-lionvéd kultúr- estre, a Zeneművészeti Főiskolá­ra. Püspökbogádi népviseletben káiosi dobogóst, bogádi verbun­kost, fóti párost, ningyarkapusi Cstirdöngölőt, nwrosszcki párost és az Ábi-Bábi játékos népi tán­cot mutatta be a Szilágyi-Lén­ké—Mihály Sebestyén, Haraszthy Júlia—I)r. Keszthelyi Lajos, Ke- szerice Mária—Pataki Imre, Szó­lta Margit—Héjjas Ferenc, Pető Yerouka—Simon Tibor, Dósa Márt« és Fodor György pár, « táncc oport vezetőjének, Dr. Keszthelyi Lajos elvtársnak, be­tanításában. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta úgy az együt­tes, mint a Szilágyi Lenke, Ma­dár Mihály páros é> Mihály Se­bestyén szólóténcát. A honvédség, a politikai és a művészeti élet vezetői, élükön Veress Péter honvédelmi minisz­terrel és Zamercew orosz pa­rancsnokkal a legteljesebb elis­merés hangján nyilatkoztak a ba­ranyai, népi táncosodról. A vasutas táncosokat az ország egyik legjobb népi tánccsoport­jának minősítették és Madár Mihályt ezen első budapesti fel­lépte után felrendelték' a népi táncak'adémiára. A pécsi vasutas népi táncosok a közeljövőben külföldi turnésou is indulnak. Rádióműsor — A Kereskedelem- éa szövet- kezetügyi Minisz érium utasított« nz iparhatóságokat, hogy tegye­nek jelentést azokról a kereske­dőkről, akik az iparrevizió során az ipardljilletékeket még nem fi­zették be. Ezeknek a kereskedők nek aiz üzletét bezárják és ipar- engedélyüket megvonják. — Textilkere.sk ed ők figyelmé­be! — A közelmúltban megje­lent és a pamut-textiláruk for­galmára, leltározási kötelezettsé­gére és a mentesítési átalányra vonatkozó rendeleteket a pécsi kereskedelmi és iparkamara fel­dolgozta és u legfontosabb tud­I nivalókat körlevél alakjában köz­, 1] az összes textilvásárlási könyvvel rendelkező kereskedő­vel. A vidéki textilkereskcdők részére, anélkül, hogy külön kér ni kellene postán küldi el a ka­mara, a pécsi kereskedőknek pe­dig- — amennyiben arra nziikné- giik van — jelentkezésre ugyan- eve kiadjuk. — F.lvcszott u Kossuth-utcában egy fekete fehér csíkos angóra kötött női kesztyű. A megtalá­lót kérik, hogy adja le Kaszás textilüzletbcn, Széchenyi-tér 2. — Felhívja n város adóhivatala mindazokat a háztulajdonosokat, akik esedékes házadójukat nem fize ték meg, hogy tartozásaik«; azonnal egyenlítsék ki, mert kü­lönben a lakbérek soronkívül le- tiltatnak. illetőleg ellenük végre­hajtási eljárás indul. Ugyancsak felhívja a város Adóhivatala azokat trz adózókat, «kik búzaföldadó, tantiemadó, együttes kereseti és jövedelem adó, ártéri járulék, községi köz­munka, mezőőri járulék, vala­mint egyéb évenként ismétlődő és állandó ha‘ár dőVön e-föéVe- köz- vagy egyéb .ír ..-ás* a fi- lyó hó 15-ig nem egyenlítették ki, adófizetési kötelezettségüknek azonnal regyenek eleget, mert el­lenük a legszigorúbb végrehajtási eljárás indul. KEDD, DECEMBER 16. Budapest I. 7.25: Reggeli zene. Hangleme­zek. 8.00: Rákkutatás a Szovjet­unióban. 8.15; Szórakoztak zene. Hanglemezek. 12.15: A házi együt- hétköznapok « kalendáriumban. — tcs játszik. 13.00: Régi magyar Előadás, 13.20: Kodály müveiből, & yzerző 65. születésnapján. 14.10: A falu és a mozi. Előadás. 14.25: Ifjúsági énekkarok. 14.45: Szövet­kezeti negyedóra. 16.00: Medgyc- si Nándor cigányzenekara. 16.40: Az élő és élettelen közö t. Rádió­beszélgetés. 18.00: Világhírűdé. — 18.15: Mit üzen a Rádió? 17.10: j A Hadifogoly Híradó rádióköz’e- ! menyei. 17.15: A Vöröskereszt j közleményei. 18.45: Peskó Zoltán 'orgonái. 19.30: Munkásigazgatók a nagyüzemeink élén. Rádióbeszél- getés. 19 45: Nagykarácsony éjsza­kája. A Fővárosi Népen öv Téri Központ és az új Operabarátok Egyesüle e rendezi ében. 20.55: Hangos Híradó 21.15: Tánczenc. Hanglemezek. 22.25: Beethoven műveiből születésének 177. évfor­dulóján. Hanglemezek. Budapest H. 17.00: ötórai tea. Hajdú Péter Broadway esyüTese 18 05: Zenés -észVrk P'irmee* e 17 m ,v*t' ”• ' • V 1 " A Rádió szabadegyeteme. 2115: .Hölgyek cgvmás közö’t.“ Frtludi, Katalin és Ányos Irén open tt- ke‘fősöket énekel, Som ó Sándor Melódia-együttese já -vik. Közellátási tájékoztató 758 NÉGYSZÖGÖL SZŐLŐ lakható présházzal, felszereléssé! együtit eladó. Csizmadia Ferenc, Szkókó 40. MEGHÍVÓ. A Baranyavámiegyei Gyümölcs­termelők Egyesülete folyó évi december hó 19-én, határozatkép- . telenség cselén folyó évi decem­ber hó 27-én, szombaton délelőtt 10 ómkor Pécsett, Baranya vár­megye székházénak kiegyüléai ter­mében tartja XV. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT, amelyre a tagokat ezennel meg­hívom. TSrgysorozat: í. Elnöki megnyitó, határozat képesség megállapít áza. 2. Jelentés az egyesület műkő déséről. 3. Az 1946. évi zárszámadások' megállapítása és határom thoz* fai a feliigyelőbizottság jelentéséről, 4. Költségelőirányzat az 1947— 1948. évre. 5. Jelentés az „AgrikoW szö­vetkezet megaUVí ása és az ezre! kapcsolatos kérdésekről. 6. Indítványok. Pécs, 1947. december 8. Kiss Tóth József sk elnök. liiflBOta siklósi siller bor 12% mal'gánfe o, 2S literes tételekben 4*50 'rt-ért héz- hoz fzál'itom. Minta ízlelhető Bairok-utca 2. étim alatt H ABOSSZÉBINÍli­Sxakntrvaiafeto,«*, ijyiilHUtt- «•k, ínfézmányoknafc •noodmáay.: PETRÓLEUMOSZTÁS Minthogy Pécs város területére megérkezett a petróleum, a közel­látási ügyosztály felhívja a fűszer- kereskedőket, hogy még a mai nap folyamán jelentkezzenek a közellátási ügyosztályon városhá­za III. e. 100. sz. szobában a petró­leumutalványok átvétele végett. A lakosság részére a petróleum- osztás a szerdal nappal kezdődik meg a kiosztott utalványok elle­nében. Beváltásra kerül a petró- leutnjegyek „1" (arabs egy) szá­mú szelvénye. A szelvények eile-' nében a kereskedők 3 liter petró­leumot szolgáltatnak ki. i A repülőjárat téli menetrendje. 12.30 ind Budapest ért 14JS 13.25 éti Pécs ind. 13.40 Heiyelőjegyzéa és Jegyeladó* IBUSz Menet jegyiroda. S®6 chenyi tér 1. (ViroshiaépQ- let). , ,,-i . Arufeivétel: KósriVr fefvin. Városház utca 2. Tel: 20-52. Budapest Masz oviét Otselsl Iroda, V, Dorottya a. 7. TeL: IS)-—990, 187—52& Arufeivétel: MaszwvldL Fuvar- iroda, V„ Dorottya utca 9. Tel: 386-183 MAGYAR-SZOVJET POLGÁRI LÉGIFORGALMI RT. O S OTT RONGYOT ■agai áron vasa a Szabadság Nyomda Honhéesr M«i. 10> Az Ailafánoa iskola eddig megielenl TANKÖNYVEI** az áliaiános iskola VII. osztálya számtankönyve kapható az Űj Dunántúl Könyvesboltban Kossuth Latos-él 4. iram alalf. Telelőn i 34-90. Ntrnoia» | H. Pécs Szeriesróség Munkácsy M.-a 10 Teletoo; 29A9. Kiaflrthirstab Munkácsy M.-o. !0. Telefon: 3B-S0 Felelős szerkesztő: Pajzs István Pafeló« kiadó #« nyomdavezatít A«* /óéval

Next

/
Thumbnails
Contents