Új Dunántúl, 1947. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1947-11-18 / 262. szám

ÜJ DUNANTÜt 1047 NOVEMBER 1« |i Megkezdődött az elszámoltatás Hatvan ellenőr butát ja fel a tellett b észteteket Vasárnap délután a vármegye­háza közgyűlési termében Baranya megye községi jegyzőinek részvé­telével tartották értekezletüket az elszámoltatási ellenőrök. Az érte­kezleten Grequs Béla vármegyei elszámoltató kormánybiztos ismer­tette az elszámoltatásra vonatko­zó rendelkezéseket. Az elszámoltatásnak három sza­kasza lesz. Először itodal e’szá moltatás, vagyis • átvizsgálják a ga2da eddig bejelentett adatait. A kövekezö a személyes elszámolta­tás, amikor is a gazda önként be- va'.hatja a feleslegét. Csak a vég­ső esetben kerül a sor a helyszíni elszámoltatásra. A helyszíni el­számoltatáskor házkutatást tarta­nak és a felesegcs, elrejtett ga­bonamennyiséget lefoglalják és igónybévcszik a közelldtás cél­jaira. ■ Baranyában 60 elszámoltató el­lenőr kezdte el működését. Az el­számoltató ellenőrök a működési területüknek kijelölt községben Idegenek, hogy ezáltal 'is elkerül­hető legyen az esetleges vissza­élés. Az elszámoltatás előrelátha­tólag egy hónapig tart. Elmulatta az Egyetemi Önsegélyző Alap 20.000 forintját Az ügyészségre kerül a sikkasztó November 12-én Kovács Lajos Jh0gy majd visszafizet. Később szakszervezeti pémztáros és Király Lajos szakszervezeti pénztáros és Király Lajos szakszervezeti pénz­tár ellenőr az Egyetemi Központi t'r/emi Bizottságának és az egész­ségügyi szakszervezet - vezetőségé­nek felszólítására az egyetemi Ön­segélyző Alap pénzkezelésének ellenőrzést tartott. Az ellenőrök megállapították,, hogy a pénztár- könyv bevétele 21.647.95 forint, a kiadás 1.330.— forint. A maradék­nak tehát 20.317.95 forintnak kel­lett volna lenni. Mivel Salgó Sán­dor pénztáros nem volt ott. fiók­ját felnyitották és ott mindössze 20.40 forintot találtak. A hiány: 20.297.55 forint. Salgó Sándor, a sikkasztó tiszt­viselő egész fiatal kora őta az Egyetem Gazdasági Hivatalában dolgozott ahol megbízható, becsü- etes embernek ismerték. A hábo­rú alatt katonai szolgálato' telje- sittett, nyugaton is volt és haza­érkezése után befurakodott az egyik munkáspártba is. Megállapították, hogy már ápri­lis óta vett fel kisebb-nagyobh összegeket. Eleinte arra gondó';, PA «TELET már rájött, hogy az óriási össze­get nem képes előteremteni. Ekkor elhatározta, hogy külföldre szökik November 8-án elutazott Szómba ­helyre. Az volt a szándéka, hogy átszökik Ausztriába. Ez azonban nem sikerült. Sopronba utazott, ahol « tudott jutni Becsbe. -- Azonnal ismeretséget keresett, hogy továbbutazzék Franciaor­szágba. Mikor ez a terve is ku­darcot vallott, hazajött Pécsre és itt a rendőrség letartóztatta El­mondó ta. hogy a pénzt szónako zácaira költötte el. A lelkiismeretlen sikkasztót át adják az ügyészségnek. Á kereskedelmi alkalmazottak új munkabére Helytelen utakon... Lapunk szombati számában kifogás tárgyává tettük, hogy a Dunántúli Népszava vezetőhelyen közölte Leon Blum levőét a franc a szocialistákhoz és élesen elítéltük, hogy laptársunk szinte pék) képpen állította be ennek a varsói értekezlet nyilatkozatában is megbélyegzett munkásándónak, az amerikai imperializmus és ran- nopóltőke kiszolgálójának az útját. Megírtuk azt ta, hogy aki Leon Blumot dicséri, az akaratlanul isleleplezi magát, mint a dolgozó osztály, . munkásegység ellensége, A Dunántúli Népszava — a leg­nagyobb csodálkozásunkra — ahelyett, hogy beismerné tévedését, vasárnapi számában „jó szocialistán k" és „agg gall humanistának“ nevez Blumot. Nem a francia politikai helyzetet tieszi szükségessé, hogy erre a látszólag talán jelentéktelen kérdésre Ismét vissza­térjünk. Ma, amikor íz Imperialisták támadásai következtében a világ* két táborra oszlott, amikor nyilvánvaló, hogy a magyar nép­nek abban az antiimperialista táborban a helye, nmelyben együtt küzdenek a békéért a Szovjetunió és a keleteurópai népi demokrá­ciák. bűn a magyar dolgozók ellen Leon Blum áruló útjának fel- dícsérésc. Aki mi Lton Blumot állítja példaképnek az nemcsak franciaországi viszonylatban, nemcsak általánosságban, hanem Ma­gyarországon is ellep«é<?c a muukásegyscgnck, amely mellett pedig eddig úgy a Dunántúli Népszava, mint a Szoo'áldemokrat i Pari el­kötelezte magát. Mert Leon Blum politikája nemcsak a 30 évas szo­cialista Szovjetuniónak, nemcsak a kommunista pártoknak, nemcsak a munkásegyaégnek hanem az emberi haladás ügyének is az ellen­sége. És ha a gondolatot végigvisszük, különös következetességet kell meglátnunk abban, hogy a Dunántúli Népszava vezető helyen foglalkozik a franci i tnunkáséruióval, de csak a hírek között eldu­gott néhány sora marad a m igyar munkásárulónak, Peyer Kifoly­nak a demokráciacllenes kémszervezettel tartott kapcsolatait Ismer­tető hivat ilos jelen és közlésére. A mi véleményünk szerint elv- társaink ezzel a maga'artásukkol helytehn és rossz útra léptek. Térjenek le róla mielőbb a dolgozók érdekében! A kereskedelemben fog’.kkoz u- tott munkavállalók és munkáltatók megállapodtak az új kollektív szerződés részleteiben Az új szerződés a keresk dő- segédek legalacsonyabb fizetéséi 27b forin b.n állapítja meg, ndg a legmagasabb fizetés előrelát­hatóan 680 forint lesz. rá érdemes. A tanoncok fizetése az első év­ben, területi csoport szerint 82. 78.—, és 70.— forint, a második 137.—, 130.—. és 116.— forint. a h rmadik évben 191. 182.—. é^ 162.— forint. Újítás a keretszerződés szerin az is, hogy a munkáltató a mun FeJiigf*esztelték több jobboldali egyetemi tanár tanítást fogát At új szerződés a szakmában el- j kavúlle.ónák minden bérf'zetes töltött évek számától függően csak napján keresetéről j bérfizetéssé, a legalacsonyabb béreke határoz- együtt olyan részletes írásbeli ei- za meg nem zárja azonban ki azt, számolás köteles adni anulybu. za meg nem zárja----------... , , hogy l kár az egyéves segéd is e.- mega lapítható a heti nuuiKaocr, érj-c a megállapított maximális (a túlóra kii ön feltüntetésével). ,<i javadalmazást abban az esetben,j 1 vonás cs a kifizet-' ha szakmai járftsságánál fogva ar- összeg. A kultuszminiszter hivatalbi- lépésekor felhív a az egyetemek tanácsainak figyelmét, hogy a de- ifiokráchi »revemének megfelc'tVn vizsgálják m g az egyetemi ma­gántanárok rmV.hcti politikai es cgyébb működését valamint a je­lenben tanúsított magatartásukat. Az egyetemek tanácsai meghozták döntésüket é- czekp; Ortutov mt­nisz er most jóváhagyta, A pécsi tudományegyetem 'inácsa úgy ha- irozott. hogy dr. Gönczy címze­tes rendkívüli tanár, -Ír. Szatmáry .Sebestyén, dr. Kok-zár László, dr. S itcs János, dr Arató Irtván és dr. Nagy Iván egyetemi magán­tanárok tanítási jogosítványát megvonja u-e kerül' Bemutató a pécsi szütUfrzbao agitátor Értekezlet Kedden este 7 Arakor a Rákó. ezt-utj pártház nagytermében az összes alapszervezetek agitátorai aktivistát és vezetőségeinek meg­jelenése kőtelező, A Közigazgatási aktíva nem csütörtökön, hanem kedden dél után 5 órakor, néma Munkás' elképzelhetetlen, hogy a J aT”"- Kuitúrházban, hanem a városháza káscsirke“ megüti éppen a pécsi kitgyűlési érmében lesz ezentúl j színház müsorpolitikájáva! kap megtartva. Tehát már most, 18-án csolatos elgondolások Paprikáscsirke Az ifiarat megvallva, azzal a'kéletcs figurát adott Sándor féltet, «indákkal foglaltam c' he- Röskc és ize, színe vo ' * J j* ivemet szombaton este a szín- István a.akitasanak. Umn^Mrag- házbon a „Paprikáscsirke" pro- “«m. szőkeségével üde avaszi mierjén, hogy „most pedig meg- levegőt hozott a színpadra De 4 k támadom a színházat “ M«W a! darab címe után ítélve bizony Becsapták a gazdákat a gabonavásárlásná* Augusztus 5-én csoportosan je-] kilenc tévesen vol; bevezetve * lentkertek S/-iK:ul-tcntkirálv köz- nyilvántartási könyvbe «légyen pe­sos c Iá sitin nini a községházán és dig a vásárolható mennyiség volt önellátást vásárlási engedélyt kér- ( meghamisítva hogy ’ezáltal pa- t.k. mondván, hogy Haraszti La-fgyobb menny»égü gabonát vihes- ios bevásárló közösen megvás'i- „cnek ei_ A hanr«ítá*t Éva Bél« rolia nekik a gihonasziiksößlctct. , , ,.. .. .. ... * ... • ?. . ,, sznbndszenlkirályi gazdálkodó ko­A jeuvzi wegen ki is allitottuk nm- • , mukra 26 engedélyt. V ólng kidc vette el, Mtehető. hogy Haraszti rüh hogy az engedélyek közül kívánságára. A tejipari vállalatok spekulációja okozza Pécset! a tejhiányt is 5 ómkor • városháza kisgyúlési termében tartjuk. KIZÁRÁS A MKP nagypécsi vezetősége Lukács Ferencet csalás és sik­kasztás miatt a párt tagjai sorá- hól kizárta. Közellátási tájékoztató De, mert a kritikus felada'a * tárgyilagosság, őszintén meg ke i mondanom: csalódtam. Nincs nk a *ám*dásra. F<51rCért<^ ne essek• nem a diarab irodalmi érteke miatt, — mivel -arról termete­sen szó sincsen, hanem á!fa ábttn. M rt a ♦.Popnkáscsirkc“ nem iro­dalom ugyan, de a7 elet sokféle­ségének egyik variációja mégis, eßv tor7 HVkör, ahol az Ónma^a* m/i*(Ssá0osök'4 arca ___ Tehetséget színészt ismer­ünk meg Gárdonyi Lászlóban. h biilanui igazodott ^ c^vu||cs , \ s/aks/vrveíetok legutóbbi 1 hogy benzinhiány oko//,i még a Z Víir1?« rÜe. ossz,\ezetóségi ülésén Lnketos Jo mindig a tejelNi:a*hau imi atkozó aki -kilógott « cInrtJ'» ssef ehrt ars megyei titkár heszá nchéiségeket. Az elmű t napok* mértékét, tty. tUieroÜctctt Já^c ^* ‘ moh arról, hogy Pécset j ban például csupán ezer liter te­„6, Erdélyi , nem ^ . ,ok. I« tudlak h„,„, . vim,N. «« László mo't arr^' Eogy IVcsct volt Pompásan illeszkedett a da­rab humoros levegője ha« a Ba­konyi karmester dirigálta zene­kar. Béky Júlia dr. gyermekes anyáit, ugyanakkor az QMTK vaját készít » tejből Az OMTK aizzal védekezik. re dar V li ÜGYVÉDEK, ORVOSOK, ÁLLAT­ORVOSOK ELELMISZERJEGYE A kőzellátásügyi minisztérium szóbeli utasítása alapján közli a közellátási ügyosztály, hogy az ügyvédek, orvosok ős állatorvosok valamint mindazok, akik .a 12.740' 1047, kotm. számti rendelet 2. Uaban felsorolva nincsenek, úgy mamik,' mint c*aiádtagjaik 10 fn. riTi'os álelmisrerteqy kiváltására kő* el esettek. A közellátási ügyosztály íájé- konató füzeteket nyomatott, amely tá'ékoztató fnze-ev az igazolási i pókkal együtt .30 fillérért kap- h s‘ólt a trafikokban. Minthogv nagyon rövid idő áll a közel tatáéi ügyosztálynak mn- daikeséM« a 1»gy«lí kiosztására, minden családfő saját érdekében .« igazoló lapokat, Illetőleg a tá­jékoztató füzetet mielőbb vásárolja mag, hogy csütörtöktől kezdődően ajagyek Átcserélés« megkezdőd­átértékelő „mél'óságosok“ villan fd s «a alakok olvan ra­yogó humorra' nnak meomi zol va, hogv a/ ember neve tő- izmain keresztül Vénytc cn y t-. iedkezni minden, a szinhiz/s' «■z»mben tftrpasztott írödnlmi ko s-tc’ménvrfil s elismerni. hogv remekül ‘«ónaVoroM. S mag, ez a *énv rgváltalán nem megvet, » méltó valami De hogv ab mégis az. «minek A kettős árrendszer iparosokra vonatkozó részének megvá'íoztatását követeli • \ a pécsi kisiparosság ez a cn’iic i i. a *szórtíko7ta ás kitütió köze, at esősorban » ­egvuttes iátéVának érdeme, mer: I Vteresz'ül az eaé*,z e ooga» csupa ficánkoló jókedv. '-re,le mcsség, humeir s fsy az «mhernek, hm akarja, ha n m. —- ön ken tec- piil it nevetnie kell. Apró kis emberi Igazságok yil lanr.ak fel a lehet L ége» művész pár, B á z s a Év# és S o 1 y tzi o í Imre mér ékkel fékrntartott ko- médiázdsából, amely játék teljes elismerést megérdemlő művészi teljesítmény, GroteaTkeégében tő­December elején lép életbe a kenyérre vonatkozó kettős árrend- *Z«r. Mint ismeretes- a* 1590. 11- >tve 1800 forintnál magasabb e- csfitü személvek havonta 10 to­nnt árkiegészítést fizetnek a ke- nyérjeqv átvételekor. \r elmúlt héten Kovács Béla •lvl.it*, a Magvar Kommunista Párl nemzetgyűlési képviselője, a Kisiparosok Sraliadszervereté nek az elnöke emeli elsőnek szót a kettős árrendszer klsip« • rosokra vonatkozó részel a pnrUmcnthan. A kisiparosoknál a bevallott |överk>!ei régebben hzsoro'.t íf fia szerint állapftják mec fizetnek 'írV'ofTésritést Számos ktíparos ‘engöd k körülmények között és régóta méltánytalanul magasabb adó­az OMTK autói alig kapnák alkalomként egy-két napra ci«* gendő benzint. A benzinhiányon kívül más ok« is van a tejhuVnynak. Amikór még senkisem beszeli beniZiiíhiány- ról már #kkor m zavarok vol'ak * tejellátásban, pedig Bar nya m«‘ gye fejben a leggazdagabb várme' gyéje at országnak. A megyében négy! tl.jjpari vál- zási kategóriába van sorolva, lakit sz.illitja cl a tejet a lí**' mint amennvtt a tényleges jö-i dáktól. A 4 vállalat: Schumann védőimé után ót megilletné. I József Magyarszék, Keszler Adám A7. a helyzo* teh.v hogy az a kts , Németbó,y, Schuber Józsff ll Í. .Vinek lővedatm« nem éri és Bányai Jenő PécsváríO­né di­enen iparos, akinek jövedelme nem éri el az. ezer forintot mégis kényte­len lesz fizetni árkiegészítést a kenyérjegy megvételénél. Kovács Béla elvtárs parlamenti («]■ zólaDsáiiak eredményekép­pen országszerte MHekoznak a kisiparosok a kettős árrendszer iájuk nézve zései ellen. Hó ugyanis nemj h«netn már katedó- I, hö-TV nehéz asi Minden g.szdia köteles a vállalat- egyikének eladni tejet- amelyek pontosan felosztották egymás között a megyét. A vállalatok a beszedaft te f |e<­n ’gyobbrészhí tejterméknek ily’ gaezák fel é* felszAlÜtjuk Bud*' sérelme« rendelke-j peilt*. A vaj. sajt és túró kés*ité»í í1'’ va! (fthb t jövedelmez A négv '«intn.sk, mint a tej eladásé A köz,",\ isi Vorm.invhlit*'1* mulasztást követeti cl, amikor nem kötelezte a \ áUalatokat. hoi?1 a bc*ÉCdctt tej «gyrészét féld«1' gozatlanul bocoá&aák piacra. ön rl ól elölt u kisipauibok uápeg küldöttsége kéresto fed a v , os polgármesterét, hogy tills kgzzék előnytelen besorolás el­ten. A küldöttség vezetöio: Ms- czák J'iz.spf adta e!ö a kisiparosok. pan, szát Tolnai József alvtárs,, _ -------------------. p > ü -- megígérte hogy jcőt- Ezrei már régen mefio',dh*tták voj* vetíti a kisiparosok panaszát. ina a pécsi tejeiiátáa nehéznélí6*’

Next

/
Thumbnails
Contents