Új Dunántúl, 1947. augusztus (4. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-19 / 187. szám

3 ÜJ DÜNANTÜE »4» AUGUSZTUS IS „Az orvos akkor is politizál, ha gyógyít“ Dr. Welt Említ ér, Vikol János és ér, Vitmon Gyula a hároméves terv orvosi vonalkázásairól Vasárnap délelőtt összegyűltek s Weil elvtárs szerint, ez e tété Pécs város és Baranya vármegye orvosai, hogy a helyi Orvos Szak- snervezet által rendezett nagy. gyűlésen az Orvos Szakszervezet országos elnökének, dr. Weil Emil elvtárs és dr. Vikol Já fordítva is áll: nos népjóléti minisztériumi állam-! hez, amikor olyan politikai pro Orvos Szakszervezetnek mindazo kát az akcióit, amelyebbek célja ,, . ,, , volt az orvosok életszínvonalának „Az orvos a^kor is gyógyít, na és hangsúlyozta azt, politizál , hogy ezekben az akciókban az or­azaz akkor is hozzájárul az em. jvosők természetes szövetségre ta berek egészségének a megvédésé- Táltak a dolgozók összességét Az értelmiség — a hároméves terv tisztikara Or, Hajdú Gyű a az Értelmiségi Napokon Pártunk és az értelmiség viszonyáról Zsúfolásig megtelt a Munkás telsniségnefc. A hároméves <*'rr' titkár cávtárs' beszámolóját meg­hallgassák. Dr. Entz Béla egyet. ny. r. tanár a helyi Orvos Szakszerve­zet elnöke nyitotta meg az ülést. Meleg szeretettel üdvözölte a bu­dapesti vendégeket és örömét fe­jezte ki, hogy Pécs és Baranya, orvos'ársadalma közvetlenül fog­ja meghallani mindazt, amit a magyar orvosnak a hároméves terv küszöbén tudnia kell ahhoz, hogy minden erejével résztvehes- sen az ország egészségügyi újjá­építésében. Dr. Weil Emil elvtárs meg­emlékezett angliai tanulmányútjá- ról s kiemelte, hogy a magyar viszonyokról ott uralkodó tájé­kozatlanság a nagyrészt rossz­indulatú rádió és sajtó propa­ganda eredménye. Felhívta azok. mik az orvosoknak figyelmét, akik majd a közeljövőben, éppen az Orvos Szakszervezet akciója lé­ién tanulmányutakon vehetnek részt, ne kíméljék a fáradtságot és a roHszindula ú propagandával szemben hivatkozzanak a szem­mel látható tényekre. A továb­biakban különösen hangsúlyozta a magyar orvosi kar egységének szükségességét. Nemcsak aiz Or­vos Szakszervezet, de a Kom­munista Párt értelmiségi vezető, ségének nevében is kijelentette, hogy ma már orvos és orvos kö zött semmi sem lehet, ami a hartnónikus együttműködést aka­dályozza. Eb a két esztendő elég ▼olt arra, mondotta, hogy a múlt rendszer bűnös kiszolgálóit ki­emelhessük és megbüntethessük. most már ftt az idő, hogy min­den magyar orvosnak, sőt ezen túlmenően, minden magyar értelmiségi munkásnak módot adjunk arra, hogy ldvehesse részét az építő munkában es bebizonyíthassa azt, hogy régi elveit maga is helyteleníti és erejét és tehetségét a demokrá­cia. szolgálatába kívánja állítani. Ezzel kapcsolatban beszélt arról ». hogy nem szabad idegenkednie atz orvosnak a politikától. A Bu. dapesten legutóbb tartott monstre orvos nagy-gyűlésen Rákosi elv­ién azt mondotta: grammot hirdet. amely minden­több kenyeret, egyes embernek jobb lakást, jobb ruhát akar adni. A továbbiakban ismertette az egyesítő Szaktanácsban és a mun. k fispárt okban s különösen kiemel­te azt a megértést, amellyel az orvosok jogos követelései iránt a Magyar Kommunista Párt vezetői viseltetnek. Jobb orvoselláiás — jobb orvossors A nagy tetszéssel fogadott el­nöki beszáboló után, dr. Vikol Já­nos elvtárs emelkedett szólásra és ismertette a Népjóléti Miniszté­rium által kidolgozott hároméves egészségügyi tervet A harmadik év végére hazáinknak egészségügye nemcsak el fogja érni az 1938-as nívót, hanem új intézmények lé­tesítése révén azt túl is szárnyal­ja. Ezen új intéizniények közül legnagyobb jelentőségű az ország szakorvo®eJlá fásának biztosítása, elsősorban a járási < gésziségügyi központok létesítésével. A kórházi ágyak szaporítása, új védő- és gondozóintézmények (elsősorban a tuberculosis elleni küzdelem cél­jára), a kötelező betegségbiztosí­tás kiteTjeSizése, a járási egész­ségügyi központok felállítása stb. és az orvosok helyesebb elosztása azt fogja eredményezni, hogy a mai látszólagos orvo6bőség megszűnik, az orvosok álláshoz jutnak és nem kell aggódnunk, hogy a felszabadulás óta rend­kívül megszaporodott egyetemi hallgatóság diploma megszerzése után kenyér nélkül marad, a há­roméves terv és annak sikere biztosítja az ő elhelyezkedésű lset. Weil elv társsal együtt hangsú­lyozza, hogy az orvosoknak az a félelme, hogy a betegbiztosítás kiterjesztése a magán gyakorlatot elsorvasztja alaptalan, amint az már Angliában már is bebizonyo sodott. Az orvosok életnívója a hároméves terv folyamán nemcsak Kuitúrház nagy,érme. A Magyar Kommunista. Párt értelmiségi cso­portja rendezésében dr. Hajdú Gyula elvtárs, iparügyi államtit­kár. képviselőjelöltünk beszél- az értelmiség hivatásáról a demokra- cábatn. A hároméves terv: hadjárat — kezdte beszédét Hajdú elvtár«. A hadjárat vezetéséhez pedig tisztekre van szükség. A demokrácia ezt a tiszti sze­repet szánta az értelmiségnek. Rájuk vár az a szerep, hogy a hároméves terv hadjáratát vezes­sék. Ezt a hadjáratot kétfélekép­pen lelhet vezetni: jól és rosszul. Mi azt akarjuk, hogy az értelmi­ség jól v azesse ezt a hadjáratot. Vállaljanak teljes egészükben szo­lidaritást a hároméves tervvel. — Legyen az értelmiség a demokrá­azáltal javul, hogy új elhelyezte-1 ci4^k és a hároméves tervnek dési lehetőségek nyílnak a szá­mukra jobb fizetési feltételeik mellett, hanem azáltal is, hogy a három év folyamán a lakosság ál­talános életszínvonala emelkedik, s így egyre nő azoknak a száma, akik orvoshoz fordulnak, s az or. vos munkáját megfizethetik. Dr. Vikol elvtárs nagyhatású előadása után, Entz professor me­leg szavakkal méltatta az előadóik munkáját és úgy nekik, mint mun- ka társaiknak az orvostársadalom hálás köszönetét tolmácsolta. A hatósági orvosok ezután dr. Vilmán Gyula elvtárs közegész­ségügyi főfelügyelő vezetésével, hatósági orvosi értekezletet tar­tottak, ugyanekkor a vármegye­háza egy másik termében védő­női értekezlet folyt dr. Hal József elvtára tiszti főorvos elnökletével. A gyűlések résztvevői védőnők, orvosok, professzorok, — ezután együttesen az Üdülőszállóban tár. sas ebéden vettek részi Kifogástalan a tejellátás Abaligefen a disznóknak „Az orvos ha gyógyít" A pécsi rendőrkapitányság gaz­dasági osztálya eljárást indított Antal Józsefné, abaJigeü tej- gyüjtö ellen, mert 1947 április hó­tól a gazdáktól beszedett tejet nem. szolgáltatta be, hanem azt Pécsett jogtalanul értékesítette. A rendőrség megállapította, hogy a termelő gazdák a tejet pontosan beszolgáltatták Antal Józsefnenak, akkor is politizá!, | aki azt feldolgozta, vajat, és túró' I készített s annak egy részét érte­A hároméves tervet építő szerszámok beszentelése A pécsi Szent Islván templom búcsaja 1943-ban légiriadó hangja mel-! zeikkei melyek — mint a békés lett Pécs templomot szentelt. — termelő munka eszközei — szénit- Másutt omlottak szét a falak, itt mise után egyházi áldásban részs- munikáa- és bányásznegyedben sülnek. Délután 5 órakor a temp templom épült, A templom véd lomban egyházzenén hangverseny üzentjéül az első magyar királyt, lesz. A hangversenyen M. Molnár az országépítő Szent Istvánt vá. Klára művésznő hegedűszámokkal, [osztatta. Az idei évben a kis Spineth Ferencnő és Somos Jenő templomot a pécsi megyéspüspök I énekszámokkal szerepelnek. E szt­ár plébániatemplom rangjára emel- j móka- Horváth Mihály Pius gitn- *— a iMnRhH 30-án kiésmii » ái nájziuimi tanár kísért. Ez alkalom­a jó orvosa. jo o: Eddig minden kulcspozíció jo­gászemberek kezében volt Ezt a tehetetlen állapotot meg kel! és meg is fogjuk szüntetni. A terme­lés irányiását vezessék az arra al­kalmas szakemberek, A hároméves tervnek szüksége van alkotó ér­telmiségre. Elsősorban a technika racionalizálása teTém a műszaki értelmiségre. Gazdaságpolitikailag új korszakot alkarunk elérni. Ha valakinek kételyei támadnak, és fél a racionalizálástól, mondván, hogy a® embert akarjuk kizsák­mányolni. téved. Mert mj nem az embert, hanem a gé­pet akarjak kizsákmányolni. Az alkotással párhuzamosan ne­velői szerepet is szántunk az ér­ugyan 1.5 milliárd forintot irányt® elő a kultúra emelésére, de prog­ramunkat nem valósíthatjuk meg ha az értelmiség nem hajlandó új értelmiségi réteget kinevelni Középosztály pedig nincs A kizeákmányolók és » dolgüj zók közötti hid szerepet fel ke" adnia az értelmiségnek. Valljon végre szint az éntehniséj és, álljon maradéktalanul a nép, mellé. Bs ha szívesen dolgozik* akkor a demokrácia meg is becs“* B A hároméves terv a haza fői- építésén dolgozat. Az értelmiacA amelynek mindig a nép és » za volt az ajkán, ha a háromévi» terv mellé áll, akkor bebizonyít^ hogy csakugyan szereti a hazát « a népet Amit Petőfi. Kossuth éj Batsányi János akart, és amit két évszázad elmulasztott, be k®]» hoznunk. A cél érdekében kiró' pörrjük a közélet rákfenéjét, * korrupcióit. A politikai előfeltéte’ leknek is ölyaimalk kell lenniő« a törvényhozó testületben, az szággyűlésben, hogy az teljes egé­szében a hároméves terv szóig»' latiba álljon. .. Mi, kommunisták azt sksrP" hogy szilárd legyen a dernoky ciánk. Ennek az eléréséé®; ku*- dünk és várjuk, hogy az alkotó értein*}*, ség te mellénk álljon, mert «**£ lyen erős a Kommunista E*fV olyan erős és szilárd a dem®1 krácia (s — fejezte be beszédét Hajdú társ, a hallgatóság meleg üffttfv lése közepette. A hadigondozottak legfontosabb problémáit azonnal meg kell oldani Nagysikerű hodgondozoif gyűlési rendezd* Pécseit a MtiP te. Augusztus 30-án készül az új plébánia hivőserege templomának búcsújára. Az ünnep előestjén, augusztus 19-én este fél 9 órakor 3 Matey István utón és a Pécs­bányaitelepi utón felállított Zsol- ------------­miy síációképeknél közös kereszt- ( színpadon n Au áitatosságat végeznek a hívők furulyo-eüyü-»vertYás körmenetben. A stációk­tól * Magyar Kálvária költői szár­nyalásé imarészei't man tinik el. - \z ünnepi szentmisét reggel s urakor mutatja be. A szentmisén pécrt gyárak, küldöttség!leg v«*í‘ «V te* r.t ielkéots munteeszko­mai mutatkozik be a templom énioktera is vegyeskari egyházi énekszámokká'. Este 8 órakor a Bánfa utcai is­kola udvarán felállított szabadtéri műsoros est keretében •ytttegyüttes, szaval ók ór us, a gyermekkórus szerepel A műsor második részében az Ezüsttollu madár c. Szent István korabeli mesejáték kerül bemutatásra A búcsú estjét a templom előtti té­ren tűzijáték fejei be. tesítette, nagyrészót pedig serté­sekkel etette meg. A fölözött tejet szintén a sertések kapták. Szerény számítás szerint — te­kintve, hogy Abaliget nagyközség —' Antal Józsefné naponta besze­dett 200 liter tejet. Ha mér most jóhiszeműen feltételezzük, hogy ennek fele a pécsi fogyasztókhoz jutott el, (a jelentés ugyan azt állítja, hogy nagyrét® ét. a nflgyra- becsűlt disznók itták meg), akikor is napi ötszáz pohár tejet vont el el ez a bűnöző a pécsiektől. 100—200 pécsi háziasszony Máiba, állt jehál sorba az OMTK árudája előtt, nem tudott, családjának elég tejet adni, mert hiszen Antalne többre becsülte a disznóit, mint őket Űzte pedig ezt Aotalné 5 hónapon keresztül és ha rendőrség meg nem neszei! a disznóságot, űzné mindaddig, amíg az OMTK-nak eszébe Jutna utánanézni, miért Is késlekedik az aballgeti beszolgáltatás? (öt hónapig nem jutott eszükbe I) Amikor a rossz tejellátásról pa­nasz-ködnek, az OMTK széttárja karját: — A gazdák nem szolgál, tatnak be eleget! A tejbeszedő állomások úijijépi- tejbeszedők fize­tési költségét, a lését, stb. nagyon pontosan fel számítják a fogyasztó mindeu liter tejébe, de az már úgy látszik, „hatáskörükön" kívül esik., hogy ellenőrizzék., vájjon a beszolgál­tatott tej meg is érkezik-e Pécsre? Ki mondja, hogy Magyarország nem tej jel-mézzel folyó Kánaán? Amikor itt még a disznók is tejes diétáin élnek. A Kommunista Pánt állal ren­dezett nagysikerű hadigondozott nagygyűlés szónoka Kovács Zol­tán elvtárs volt, alti beszédében elmondta azt, hogy ez az első ilyen jellegű gyűlés, ment még egy pártnak sem voll bá­torsága a hadigondozottak ügyét a nyilvánosság elé vinni. Mi sem ígérünk lehetetlent, mert az áitkos fasiszta háborúban el­vesztett hozzátartozókat, vagy végtagetet nem tudjuk visszaad­ni, de mindent elkövetünk, hogy a nehézségeiken segítsünk. Rákosi Mátyás elvtárs már májusban megmondta, hogy a magyar köz­társaság becsületbeli kérdésének tekinti a hadigondozottak ügyét. Az első háború után az urak nem akartok segíteni, a háború áldozatain, mert már akkor a második háború előkészítésére kellett a pénz. Miránk csak egy csődtömeg maradt, de mégis hoz­zányúlunk a kérdéshez és meg is fogjuk oldani. Mi nem csinál­juk azt a politikái, hogy fflnek- fának ígérgetünk és közben a nagytőkét támogatjuk1, mert egy. szerre nem lehet két lovon ülni Azonnal megoldandó követelé­seink: a hadigondozott újgardák se­gélyezésének 70 százalékkal való emelése. A 60 éven felülieknek és a 100 százalékos hadirokkan taknak 20 forint pótlék jutta­tása. Követeljük, hogy a hadi- gondozottakat minden házhely, kislakás és zóldhitej juttaáenál részesítsék előnyben, hadigon­dozott vagy hadiözvegy fiát mentesítsék a katonáskodás alól, hogy kenyérkereső foglal­kozást űzhessen. A hároméves terv végére megoldjuk azt, hogy a 75 és 100 százalékos ha dirokkantak ingyenes üdültetés­m»' ben részesüljenek és bs ségiik van rá, tökéletes ▼égtagokat kapjanak. Még az első év végére azt, hogy ne legyen hodigonda*"'. koldus, mprí az ellábatla otthon okban fogjuk elhriyeató, hadiárváknak juttatott 90 forintra emeljük fel Az lábúkat vagy kezüket vesztett *V dirokkantak számára átképző **^ folyamot nyitunk. Molnár Erik népjóléti elvtárs ezer hadigondozott*^ az útiköltség és a tartásdíj fizetésével lehetővé tette, b®*L kötőmesteri tantól vamot vég hessenek. A ktekerestedő és kisrpar0\ íít digondozottak réseiére éve®^ . két és fél millió forint önelM^ kölcsönt biztosítunk. Követe-^ példaként állítjuk; a hatóságok intézmények elé ' Gerő °‘v rendelkezését «melyei . a hadigondozottaknak Ingyenes vagy ked'*sztn*n utazást biztosit- . Minden téren a hadigou^^tót tok megbecsülését, és támog8"j,r* követeljük. Juttassanak szá®^ ingyenes wóg^rdő jegyek«* tegyék lehetővé, hogy a Ms szükségleteiket is kielég* eék, mert sohase feled jük cl i^ft hogy car a kérdés ftOO.OOO ütT1 érint. w ■»* Pártunk, amit ezddáíg °fLU‘vi:ttA ga elé tűzött sorra végbe® -pi Most a hadigondozottak s“., pv sorsán igyekszünk segíteni •*’ j íí zonycie, hogy ezt a oelr_,'l‘,t 1 unkát -jpf, érjük, ha V választásokon *‘ gyár néip, köztük « heoW0.^ zottak 600.000-es tönrege *** távol növeli Pártun'.

Next

/
Thumbnails
Contents