Új Dunántúl, 1947. augusztus (4. évfolyam, 173-197. szám)
1947-08-29 / 195. szám
8 ÜJ DUNÁNTÜL 1947 AUGUSZTUS 2» Diadalmenet a bányavidéken A bányatelepek dolgozói ünneppé avatták a kommunista képvselőjelöit látogatását Nagyimánycfc. Már s korádéi utáni órákban a megbolygatott hangyabolyhoz hasonlít. Szokatlan kép ez vasárnap délután a bányászközség életében, A máskor csendes éu kihalt utcákon most élénk forgalom. Egymás után futnak be a 'teherautók a xömyiciző falvak dolgozóival és parasztjaival. Még a bonyhádi dolgozók is eljöttek. A község bányászai most nem pihennek. A házak előtt csoportokban verődve tárgyalják a nagy eseményt Mert számukra mindig esemény, ha Hajdú Gyula közéjük jön, gyűlést tart. Régi harcostársak közt Fél 4 óraikor fut be Hajdú elvtárs autója. Először a község vendéglője előtt felsorakozó komlói bányászokhoz hajtat, majd a párrhelyiségbe megyünk. A fogadtatás mindenütt megható. Régi munkások, a munkásmozgalom kipróbált harcosai könnyezve ölelik magukhoz Hajdú elv társat. A feldíszített sportpálya kapujában két elvtársnő tolmácsolja a siagymányokit bányászasazonyok üdvözletét. 4 óra, megkezdődik a felvonulás. A felvonulás után Sziklás Károly elvtárs megnyitja a nagygyűlést, majd hatalmas éljenzés és tapsvihar közepette lép az emelvényre Hajdú elv társ. Beszél a bányászság régi éa jelenlegi helyzetéről, a Kommunista Párt eddig! munkájáról. A közel másfélórás beszédet szűnni nem akaró taps és éljenzés követi. Az arcok kipirulnak, a lelkesedés ■mtértdam. A beszédek után zászlóavatás. Először P a p p Lattané elvtársnő, a zászlóanya, majd Hajdú elv társ helyezi el a zászló szegét. A zászlóavatást kultúrműsor követi Egymás után peregnek: 1» a sikerült számok A közönség hálás tapssal jutalmazza az újhegyi kommunisták műsorát Aki valóban segít Komló, a pécsvidéki szénmeden- ee egyik legnagyobb és legrende- zetlenebbül épült bányatelepe. A gyűlés előtt Hajdú elvtárs panasznapot tart. Sorra jönnek az emberek, bizalommal fordulnak hozzá. Egy öreg bányász a nyug dija ügyében emel panaszt. Elmondja, hogy nyugdíját nem folyósítják pontosan. Hajdú elvtárs ígéretet tesz, hogy elintézi. És jönnek, kS ilyen, ki olyan panasz- szal. A gondterhes arcok kisimulnak, mikor panaszaikra Hajdú elvtárs ígéretet tesz, hogy elintézi személyesen. A panaszfel vétel után Hajdú elvtárs a vezetőségi tagok kíséretében a gyűlés színhelyére ment. Röviddel megérkezésünk után elkezdődik a felvonulás. Nemzeti színű és vörös zászlók alatt vonulnak fel a környék és Komló dolgozód. Benépesül, a tér. Mintegy 2500—2800 ember vonult fel Hajdú elvtárs nagygyűlésére. Unger Antal elvtára, körzeti titkár megnyitója után, Varga János elvtárs a bányaigazgatóság. L e r c h Antal elvtárs UB elnök a bányászság, Rein Istvánná a komlói asszonyok nevében köszöntötte Hajdú elvtársat. A fel- köszöntések után Lerch Antal edvtárs egy szép kivitelű kis csillét nyújt át Hajdú elvtársnak emlékül. * Autónk már a kivilágított Pécs utcáin fut. Még mindig a gyűlések hatása alatt állunk. — Úgy énzem, soha nem felejtem el azt a lelkesülést, azt a ragaszkodást, amj a bányatelepen megnyilvánult Hajdú elvtárs és azon keresztül a MKP iránt. Diadalút volt ez, a Magyar Kommunista Párt diadalútja egy régi harcosának szem»é8yébem.. Bános községnek újra van vize A Zsolnay kommunista talajáról ismét derék munkát végeitek Szokatlan dolog, hogy olyan komoly testület, mint a magyar katolikus p’uspőki __ szükségét érezze annak, hogy egy határostatát elismételje, ""jj másodszor is szükségesnek tartsa felhívni hívei figyelmét, n* püspöki kar valamit kinyilatkoztat, azt minden hívő katolikus kötelessége egyszersmindenkorra tudomásul venni. És mégis ® előadódott az a furcsa eset, hogy a római katolikus egyház felsőbb honi vezetői ismételten kénytelenek felhívni híveik mét arra a határozatukra, hogy a jelenlegi választások során egyház semmiféle politikai pártot nem támogat. Miiért volt erre szükség? Nyilván azért, mert akadtak pántok, amelyek politikai J“" vényként használták fel a keresztet, sőt a feszületet is, pártok, amelyek katolikus mivoltukkal tüntettek és ugyanak fittyet hánytak a katolikus püspöki kar határozatára. Már n Is suttogva a katolicizmus, még pontosabban, a katolikus *le egyedül jogosított politikai expozitúrájának tüntették fel Legfeljebb az lehetett a feltűnő és gyanús a naivabb hivő el hogy miképpen szerepelhet ugyanaz a kereszt egyszerre hárow- négy párt jelvényein és plakátjain is? A pálmát azonban kétség vüí Barankovichék vitték el, akik egészen nyíltan, valósággal »*»'" házi pártnak“ tüntették fel magukat ^ A katolikussággal tüntető pártok tehát éppen a katolicizm“®**) helyezkedtek élesen szembe, amikor arra kényszeritették a P"~J pöld kart hogy egyszer már enunciált határozatára nyomatékos ■visszatérjen. Valójában ez nem más a kereszttel és feszülettel táló pártok részéről, mint az egyház tekintélyének tudatos járatása. A politikai pártoknak erkölcs) kötelességük, hogy a püspöki * határozatát tudomásul vegyék és tiszteletben tartsák. És a kar határozata értelmében minden hívőnek nemcsak joga, de ko> lessége is őszinte belső meggyőződése, — nem pedig az ^-jóakarata ellen felhasznált vallásos jelvények hatása alatt — ®e®” választani a pártot, amelyre szavaz. Jó munkát végeztek a Zsolnay- gyár falujáról: Megjavították a pécsi járiebeli Bános község régóta használaton kívül lóvó artézi kútját. Bános lakosai alaposan megszenveditek a vízhiány miatt, minthogy a községnek az artézin kívül csak egyetlen kútja volt. A bánosiak nem tudták, hogyan javítsák meg, honnan vegyék az ehhez szükséges anyagot és pénzt, kihez forduljanak segítségért. Ekkor jöttek a Zsolnay-gyár kommunista falujáról, Matakovlcs József éa Frlcker József lakatosok és augusztus 23-án leszerelték az artézi kutat Nekiláttak és munkaidő után napi két-három órát dolgoztak rajta. A kút pénteken este készült el és ma este adják át rendeltetésének. Mi együtt örülünk Bános dolgos népével az újra működő kútnak és egyben büszkék vagyunk kommunista elvtársaink áldozatkész munkájára, amellyel segítségére sietnek a falusi dolgozóknak előmozdítva ezáltal a Magyar Kommunista Párt célkitűzését: a munkás-paraszt egységet. Németország amerikai övezetében betiltották a kommunista és szocialista lapokat Németország veresége óta az amerikai katonai kormányzat elsó- íziben tiltott be német lapokat. Az elmúlt két hét alatt a hatóságok valamennyi szocialista és kommunista lap megjelenését betiltották és ezzel egy csapásra elnémították a baloldali német pártok sajtóját A szocialista lapokat bizonyos cenzúra rendelet megsértése miatt, a kommunista újságokat pedig azoknak a rendelkezéseknek megszegése miatt tiltották be, amelyek értelmében a német sajtó nem támadhatja a szövetséges nagyhatalmakat. Ejtőernyővel a sztratoszférából Világrekordot ál Holtak a Vörös Hadserei ejtőernyősei ból, a másodikat Fetkov kap?*'^ hajtotta végre 12.320 'méteres gassigbóL a harmadikat R®®*; nyuk alezredes szállt fel a végre a jiwijoiuuiuhui a szrra- toszféráha és 13.400 méter m*í> toszférából. Az elsőt Gorodkov! ságból ugrott 1« ejtőernyővel . kapitány 12.340 méteres magasság-1 ezzel új világrekordot állított * Moszkvából jelentik: A moszkvai rádió jelentése szerint a napokban egymás után három ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Szovjetunióban a sztraHadi fogoly szolgálat A Hadiioßolyiogadö Bizottság közleményei* A Magyar Hadifogoly Híradó l nos Erdósmecske közli a következő hazatérő hadi-1 Pécsváradi Barta foglyok betűrendes névsorát: Auch Ferenc Nagykanizsa: Baranyai Gyula Pécs: Fróling Ferenc Mohács: Hengert János Véménd, Hamburger Miklós Véménd: König Márton Erdősmecske: Murai József Pécs: Pank Lajos Baja: Bokszé vies Antal Baja: Steig Ottó Villány: Tóth János Mohács-, Tóth Pereme Nagykanizsa: Weber JáPisser Lajos ÍGY KELL SZAVAZNI! jáo* Saör} Hartmann Ferenc Szekszárdi váth Pál Dumaföldvái: Kiesd r renc Hógyész: Keresztes l'^L, Szekszárdi Lazarovics Ármin **. gyészj Miskolczi Ferenc Dun*f° j vári Mergl Adóm Bonyhádi Jenó Nagykanizsa: Valkó And^ Harsány: Antal Jenó Nagykafli*^ stván Pécs: Gerőcs Augusztus 3l-én minden magyar szavazó, aki maga, családja, az egész ország, a dolgozó magyarok jobb jövőjének megteremtését tartja szem előtt így szavaz: a) A választó mindenekelőtt jelentkezik a azavazaíszedő bizottság asztalánál. b) Bejelentőlappal, anyakönyvi kivonattal, vagy akármilyen uvatalos igazolvánnyal, igazolja személyazonosságát, e) A bizottság megállapítja, benne szerepel-e a választói jegy. .'.ékben. d) Ha igen, az elnák átadja a szavazólapot, a borítékot és a ceruzát. e) Utána bemegy a szavazó az erre kijelölt szobába, vagy elrekesztett fülkébe. f) A szavazólapon az l-es számú kockába, amely fölött ott van a csillagos nemzeti lobogó, olvashatóan berajzolja a keresztet g) Utána (még a fülkében) a szavazólapot beleteszi a borítékba és leragasztja. Jde tegye a keAeszieb Szavazólap 1 * °55S*íT % SSSm »4M 4 «sr«. 4 »MD»' tkmuiiu 14 kW Mrs Nr gg f i □ □ □ □ □ □ —xrpr-.rxK.— "ä: rÍSB£ Czoboly István Pécs: ueroo* ‘-"-jj Nagykanizsa, Horváth ^eX\cA Pécs: Hácz János Pécs: HegY^L Jenő Nagykanizsai Hegyi Nagymágocs: Kovác« János Iv ,, csa: Modrovits József Nagy^8',, z»a: NovarszkJ Imre Nagyka®>* ,a Nagy Ferenc Vasas: Póka Gr? Mohács: Patzl Sándor Baja: ®zán Ad ám Nagypal: Sitár E , Pécs: Sashalmi Lajos Nagyka®1"^! Tihanyvári István Pécs: Tri®0^ Lajos Mecsekalja. A vétójogot megnyirbó jakLondonból jelenti a JjTj. A Biztonsági Tanács úgy (ijz »Ózott, szerkesztő bizottságot. .. meg azzal, hogy készítsen le‘-fc test a vétójog használ® *n 7 ■korlátozásáról. A határozatot 1 szavazattal egyhangúlag e“°L»a- ták. Négyem tartózkodtak ® fTt vazástól. Gromiko tartózkodót. szavazástól, do kijelentette. •’Z. a Szovjeiúnió a teljes ülésem ne szavaz minden olyan t0Lj. vésnek, amely a vétójog h*s -J. Italának megbojygatásána i®*oy h) Visszamegy a szavazatszedő bizottság elé és i) a lezárt borítékot annak színe előtt bedobja az urnába. Tudni kell még azt, hogy az a választó, aki írni-olvasai nem vagy testi fogyatékossága miatt nem tudja a szavazólapot .......... éa aajátkezfileg borítékba tenni, kísérővel szavazhat. J Mi történik akkor, ha nincs nála Igazolvány s személyazonosságát nem tudná igazolni? Ha a szavazatszedő bizottság személy szerint nem ismerné s személyazonossági igazolvány " hiányában visszautasítaná, ilyen esetben joga van még a szavazás lezárása előtt személyazonosságát igazolni és leszavazni. MOSOTj RONGYOT tnoc?aa/áron v*» Szabadság Nyerni Munkács? M.-u.